gopuligo összes cikke

A Holdra szánt gyászbeszéd

Richard Nixon gyászbeszéde az Apollo 11 holdraszállásakor, amelyet szerencsére nem kellett elmondania. Neil Armstrongra emlékezünk, aki ma két évvel ezelőtt hunyt el.

T-2 nap - Irány Hawaii!

Miért pont Hawaii? Közelebb nem lett volna jó?

Hírek a GLXP világából - Puli a Nemzeti Múzeum lépcsőjén

Az izraeli SpaceIL csapat - mint mindenki más is persze - egészen komolyan gondolja a Google által szponzorált Lunar XPRIZE-versenyt,ésa Holdra jutást. Egy tévészpotot is készítettek, amit az izraeli kábeltévéken bőszen sugároznak. Nekünk tetszik. Íme, a végeredmény:

Mindez a GLXP hivatalos blogján rendszeresen jelentkező heti körkapcsolás csupán egyik eleme, amiben a csapatok életében történt legfontosabb újdonságokról számolnak be.

Az amerikai rakétagyártás (egyik) bölcsőjének tekinthető huntsville-i székhelyű Rocket City Space Pioneers még régebben összeolvadt a kaliforniai Szilícium Völgyből származó Moon Express csapatával. Ezt megelőzően a két csapat fej-fej melletti haladt egymással a Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny keretében, amely várhatóan 2015-ben 20 millió dollárral jutalmazza azt a magánpénzből finanszírozott csapatot, amelyik robotot küld majd a Holdra, ahol az 500 métert tesz meg, illetve videókat, képeket és mérési adatokat sugároz vissza a Földre.

"Amikor összeolvadtunk a Moon Express-szel, belementek abba, hogy a leszállóegység neve "Spirit of Alabama" legyen" – mondta Tim Pickens egy interjúban,(ld. a képen), aki Huntsville-ben már jó ideje rakétamérnökként tevékenykedik, és jelenleg a Moon Express rakétahajtásért felelős főmérnöke, egyúttal pedig a csapat huntsville-i irodáját is felügyeli.

"Ettől még ez egy alabamai projekt maradt, mi mindössze összedolgozunk a srácokkal a Szilikon-völgyből." Pickensen kívül a Moon Express egy másik huntsville-i rakétamérnököt is felvett, és helyi technikusokat kíván alkalmazni, de a közeljövőben más munkakörök esetében is megindulhat a toborzás.

Természetesen, a csapat céljai közt a 20 millió dolláros fődíj megnyerése is szerepel, de nem csak ez vezérli az ütemesen fejlődő vállalkozást. „Nem a fődíj köré építettük üzleti modellünket, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a verseny megnyerése hatalmas lehetőség, mivel ingyen reklámhoz juttathat minket, és [a fődíjból] visszafizethetjük az ilyen űrhajók fejlesztéséhez nélkülözhetetlen befektetések egy részét”. Pickens így fogalmaz: „Szeretnénk megnyerni a versenyt, de egy fenntartható üzleti modellel is rendelkeznünk kell”.

A Moon Express fenntartható üzleti modellje az űreszköz és a holdjáró építése során felhalmozott szellemi tulajdon áruba bocsátásán alapul. „El fogunk menni a Holdra, de az általunk használt technológiával más dolgokra is képesek vagyunk” – mondta Pickens. „Műholdas, vagy kis költségvetésű küldetéseket hajthatunk végre, hogy összeszedjük az űrszemetet, de ezen kívül rengeteg lehetőség kínálkozik.”

Mivel a Moon Express holdjárójának és leszállóegységének fejlesztéséhez szükséges alkatrészek beszerzése kemény dió, és az is megtörténhet, hogy egyáltalán nem léteznek, így a csapat a projekt minden szakaszában teljesen új technológiákat fejleszt. Például, Pickens és csapata egy olyan szerkezetet is fejleszt, amivel spórolni lehetne az üzemanyaggal, ilyen ugyanis jelenleg sehol nem létezik.

"Sok alkatrész leszállítása, mint amilyen mondjuk egy különleges szelep, akár kilenc hónapba, de akár egy évbe is telhet, ha egy hagyományos vállalkozótól rendelünk. Ehelyett inkább beszerzek valami hasonló alkatrészt az autógyártásból, vagy valamelyik másik iparágtól, átalakítom űrképessé, és így egy űrben használatos terméket kapok."

Nem csak ez jelent megtakarítást a Moon Express számára, mivel ezzel együtt a vállalat szabadalmazott termékek egész arzenálját gyárthatja le, amit aztán más vállalatok vagy az állami űrügynökségek részére értékesíthet. A Moon Express már leszerződött a huntsville-i Marshall Space Flight Centerrel, és ennek keretében a NASA leszállóegység-prototípusát, a Mighty Eagle-t felszerelik a Moon Express által szabadalmaztatott szoftverrel. „Ez a legfontosabb egy magánpénzből működő vállalat esetében" – mondta Pickens. "A Marshallnál gyönyörűen halad az együttműködés egy magáncég és egy állami között."

A jövőben Pickens szerint a Moon Express a Marshall Space Flight Centerhez hasonló más kormányzati ügynökségekkel is közös útra léphet, ezek révén pedig egyre nagyobb küldetésekre keríthet sort. Például „rengeteg állami vagyon áll rendelkezésre a hadrendből kivont rakéták formájában. Ezekkel valami nagy dolgot el lehet juttatni a Holdhoz, például ha egy Falcon vagy valami hasonló szállítaná” – mondta Pickens.

A Huntsville-székhelyű vállalatok közül páran már nem vesznek részt a Rocket City Space Pioneers Spirit of Alabama leszállóegységének gyártásában, de Pickens és a Moon Express lehetőség szerint továbbra is a helyi szakértelemre támaszkodna.

A GLXP-ben résztvevő csapatok előtt egyébként is izgalmas jövő áll, a London Economics nemrég közölt elemzése alapján - erről itt számoltunk be blogunkon.

A heti körkapcsolás végéről persze nem maradhat le csapatunk, a Puli sem, videónk szintén bekerült a legutóbbi GLXP-összefoglalóba, amelyben azt is megnézhetjük, hogyan megy fel űrebünk a Nemzeti Múzeum lépcsőjén:

A Puli csapata mindeközben töretlenül folytatja fejlesztéseit. Ennek keretében a marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba juttatjuk el, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a távoli szigeten, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is; a teszt helyszíni költségeihez pedig az indiegogo közösségi finanszírozási kampányunk segítségével járulhatsz hozzá.

Magánszféra és az űrtevékenység jövője

A csapatok piaci lehetőségeit a GLXP által meghirdetett holdverseny 2015-ben esedékes lefújását követő 10 és 25 éves időhorizonton vizsgálták meg.

Hogyan született a Hold?

Vita a Hold születése körül

GLXP: Szoftverteszt alulnézetből

Mai posztunkban a Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny hivatalos blogján megjelent legutóbbi "körkapcsolás" híreiből válogatunk. Elsőként itt van a Penn State Lunar Lions csapata, ahol az egyik csapattaggal készített videóból kiderül, hogy egyetemistaként számára - és valószínűleg mások számára is - a verseny afféle választható tantárgy - a hely neve valószínűleg nem véletlenül "Learning Factory". Itt különböző szakterületeken mindenki kipróbálhatja magát. A nem gyengén felszerelt műhely láttán valószínűleg sok magyar mérnökhallgatónak összefut a nyál a szájában. A srác egyébként elmondja, hogy egyetemi tanulmányai befejeztével mindenképp a magánpénzből finanszírozott űrkutatásból szeretné kivenni a részét.

Mint arról már korábban sokszor írtunk, a jelenleg versenyben lévő 22 csapatot nem úgy kell elképzelni, mint akik fejvesztve építenek hordozórakétákat, leszállóegységeket és holdjárókat. A felsoroltak közül sokan "csak" a felsoroltak egyikével vagy másikával foglalkoznak. És ez egyébként szerencse is, mivel egy leszállóegységet és holdjárót fejlesztő csapat "rakterébe" társbérlőként bekerülhet egy másik csapat megfelelő méretű holdjárója. Valószínűleg ezt a lehetőséget látta meg az izraeli Spaceil csapata, amelyik most a hordozórakétát biztosító kínai China Great Wall Industry Corporation-nél tett látogatást. Elképzelhető, hogy ők is a CGWIC ügyfelei közé tartoznak majd.

Egyelőre csak egy csapat, a Barcelona Moon szerződött le a kínai vállalattal, ők a terv szerint 2015 júniusában indulnak majd meg a Hold felé. (Egy másik csapat, az Astrobotic a jól csengő SpaceX-szel egy 2015. októberi startban állapodott meg.) Utóbbi egyékbént elég önkritikus módon valóságos bakiparádét tett közé legutóbbi videójában a Hold bányászatának előkészítésére tervezett robotokkal. A narancssárga egység afféle daru, ami leengedi a holdjárót a felszín alatti kürtökbe, amit utóbbi aztán alaposan feltérképez. A videóhoz csak annyit fűznénk hozzá, hogy a robotoknak is lehetnek rossz napjaik. Íme:

Az utolsó videóban a Mighty Eagle látható szokatlan szögből. A Moon Express csapata a NASA-val megkötött együttműködési megállapodás keretében a Marshall Space Center leszállóegységén - ez a Mighty Eagle - tesztelte saját fejlesztésű irányító- és navigációs szoftverüket, a teszt prímán sikerült. Ez a program "mondja meg" a holdraszálló egységnek, hogy merre menjen, hogyan jusson el oda, és kritikus a Holdon való önálló landoláshoz. A teszt során egyelőre a NASA leszállóegységét irányító szoftver is éberen figyelt, a két rendszer egyelőre párhuzamosan működött. Érthető, hisz nyilván nem örülne a NASA, ha egy esetleges programhiba miatt a modell földhöz vágná magát. A következő fázisban viszont a Moon Express szoftvere egymaga irányítja a leszállóegységet, ami azért nagy szó. De addigis, itt a videó:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Űrsikló 2.0

Az Atlantis 2011 nyarán szállt le utoljára, ezzel hivatalosan véget is ért az amerikai űrsikló-program. Volt nagy sírás-rívás, aztán azóta az Atlantist a Kennedy Space Centerben már ki is állították. No de. A NASA jelenleg gyakorlatilag különböző cégeket támogat, akik cserében különböző járgányokat készítenek számára. Kicsit hasonló ez ahhoz, amit a rivális tervezőirodák – főképp Koroljové és Cselomejé - műveltek a Szovjetunióban a hatvanas években: kevés pénzt hogyan lehet még kisebb részekre szétaprózni.

A NASA-nak erre külön programja van, Commercial Crew Program a neve. A lényege az, hogy legénységet kellene eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra, ezt a feladatot ugyanis jelenleg az oroszok végzik (a legénységet most gyakorlatilag Koroljov Szojuz-rakétája juttatja az ISS-re, az árut, ellátmányt  pedig Cselomej Proton rakétájának leszármazottja szállítja, tehát idővel beért a két rivális koncepció.)

A NASA említett programjában jelenleg három versenyző van: a Boeing CST-100-asa (ez tulajdonképpen az Apollo-program parancsnoki és műszaki egységére nagyon emlékeztető Orion-űrhajó), a SpaceX Dragonja és a Sierra Nevada Corp. A Boeing és a SpaceX koncepciója gyakorlatilag ugyanaz: a legénységet tartalmazó csonkakúp-alakú kabint egy rakéta tetejére biggyesztik, ami aztán a hatvanas évek amerikai űrhajóihoz hasonlóan térne vissza a Földre.

A három versenyző közül a Sierra Nevada Corp. a kakukktojás. Ők ugyanis egy Atlas-V rakéta (ez se mai gyerek) tetejére egy mini űrsiklót raknának, ami később az űrsiklóhoz hasonló módon térne vissza a Földre. Ez a Dream Chaser. Az alábbi videón meg lehet nézni, hogyan is festene ez a küldetés:

Szinte biztosra vehető, hogy a három cég legkorábban is csak évek múlva szállíthat legénységet az ISS-re. A Dream Chasert hurcolták már repülőgépre rögzítve, lógatták helikopterről, illetve az Edwards Légibázis betonján is gurigázták előre-hátra. Legutóbb újabb tesztre került sor. Ennek során a mini űrsiklót egy helikopterről engedték szabadjára, amit aztán önállóan közelítette meg a leszállópályát, és kísérelte meg a landolást. Ekkor történt a galiba, ugyanis a baloldali futómű nem nyílt ki. Az előzetes információk szerint az űrsiklót meg lehet menteni, és a javítás után folytatni lehet a teszteket.

A NASA által 2010-ben indított program háromfordulós, az incidens a második fordulóban történt. Összességében a NASA 362 millió dollárral járulhat hozzá a Dream Chaser fejlesztéséhez. Maga az űrsikló egyébként hétfős legénységet szállítana, közel 9 méter hosszú, szárnyfesztávolsága szinte pont ugyanennyi. A cég azzal védekezik, hogy a teszt korábbi szakasza tökéletesen ment, ami kevés vigasz, ha történetesen mi is a fedélzeten vagyunk.

Miután a cégek elkészülnek a végleges tervekkel, a NASA jövő nyáron a három rivális cég közül egyet vagy esetleg kettőt bíz meg a gyártással és a tesztek folytatásával, a cél az, hogy 2017-re Amerika is képes legyen asztronautákat röpíteni a Nemzetközi Űrállomásra.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Vörös zászló vörös bolygón?

Emlékszünk még a Fobosz-Gruntra? Igen, ez volt az az űrszonda, ami Oroszország tervei szerint a Mars egyik holdjára, a Foboszra ment volna, de még a földkörüli pályát sem sikerült elhagynia. Röviddel később (2012 elején) a földlakók jó része rémülten kémlelte az eget, várva, mikor szakad a nyakába az orosz szonda. Végül ez is megtörtént, szerencsére, senki nem sérült meg, akta lezárva.
Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy az orosz űrhajó mellett egy kínai szonda is a rakomány része volt. Ez pedig a Jinghuo-1 volt. A terv szerint az alacsony földkörüli pályán végrehajtott gyújtást követően a két űrhajó megkezdte volna 11 hónapos közös utazását a Vörös Bolygó felé, ahova aztán 2012 októberében érkeztek volna meg. A kudarc legalább annyira fájt Kínának, mint Oroszországnak. A Jinghuo-1 egy teljes földi évet töltött volna marskörüli pályán, ahol többek közt a bolygó mágneses mezejét mérte volna fel, illetve a légkörből kiszökő ionokat, a Mars ionoszféráját vette volna közelebbről szemügyre, emellett pedig a homokviharokkal kapcsolatban is vizsgálódott volna. Ennek a tervnek lőttek, de úgy tűnik, hogy Kína nem adta fel: egy keringőegységet (és talán egy leszállóegységet is) is eljuttatnának a Marshoz. Ha erre sor kerül, akkor a Földről egy Hosszú Menetelés-3B rakéta repíti majd a Vörös Bolygó felé az orbitert. Kína következő ötéves tervéből nem sok mindent derül ki a küldetésről, de a cikkben idézett, 2011 augusztusi értekezés azért már többet elárul.

Annyi mindenesetre kiderül a tanulmányból, hogy az anyahajót sokoldalú járgánynak szánják. Ez egy jól elnyújtott, ellipszis alakú, magas inklinációjú pályán (85-95 fok) üzemel majd, és a bolygó felszínének, valamint atmoszférájának kémiai és ásványi összetevőit vizsgálja meg. A leszállóegység jó pár napig elemzi a talajt, különös tekintettel a felszín alatti vízjégre, emellett pedig megfigyeléseket végez a marsi klímával kapcsolatban is.

Kína egyébként nyitott a nemzetközi együttműködésre. Van olyan javaslat is, miszerint az Európai Űrügynökséggel kellene összeállniuk a kínaiaknak, ennek keretében figyelnék meg az űrhajó útját, de az együttműködés a szondával folytatott kommunikáció terén is előnyöket hordozna Kína számára.
A terv szerint két tonnás keringőegység valamivel kevesebb, mint egy év alatt állna pályára, majd fokozatosan csökkentené magasságát, amíg megfelelő helyzetbe nem kerül a cirka 18-45 kg-os leszállóegység szabadon engedésére. Utóbbi aztán 16900 km/h sebességgel, egy hőpajzs védelmében lép be a marsi légkörbe, hogy valahol az északi félgömbön érkezzen le a felszínre. A leszállóegység az ún. „fél-puha” landolást ejtőernyővel fejezné be. Valószínűleg a leszállóegység egy tapodtat sem megy majd arrébb – tehát nem roverről van szó – és a tervek szerint mindössze 3-5 napot kellene kibírnia a felszínen.

Később a keringőegység „tudományos adatgyűjtő” pályára áll, ami esetünkben azt jelenti, hogy 300 kilométeres magasságban, két földi évig köröz majd a Mars körül. A dokumentum nem tesz említést arról, hogy kínai űrhajósok utaznának-e a Vörös Bolygóhoz, de a keringőegység feladatai között az alkalmas leszállóhelyek felkutatása, és a vízjég készletek felfedezése is szerepel – ezek az információk pedig határozottan jól jönnek egy emberes küldetés előkészítése során.
 
Egy kínai három orosz és két uniós polgár társaságában már részt vett a Mars-500 nevű izolációs kísérletben. A Moszkva melletti kísérleti létesítményben a hatfős legénység közel 18 hónapot töltött el bezárva, és a különböző a rendszerek, eljárásrendek tesztelésén túl olyan akadályokkal is szembesült, amik egy napon a Mars felé robogó legénységre is várnak.

Kína elég komolyan gondolja jelenlétét az űrkutatásban: 2003. októberében járt az első kínai a világűrben, 2008-ban sor került az első űrsétára, és 2011-2012-ben beüzemelte saját, külön bejáratú kísérleti űrállomását. Egy bővíthető, elemekből összerakható űrállomás is szerepel a tervek között, ezt 2020-ig állítanák földkörüli pályára, ezután kerülhetne sor a holdbázisok létrehozására. A „Mars One”, a valóságshow-elemekkel tarkított kezdeményezés folytán a kínaiak körében egyre népszerűbb a Mars, a Mars One célja egyébként az, hogy 2023-ra kolónia létesüljön a szomszéd bolygón.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Holdutazást olcsón?!

Sok minden hozzájárul ahhoz, hogy a végén milyen összegnél áll majd a számla a Google által szponzorált Lunar XPRIZE teljesítése után. A cech nagy valószínűséggel az alábbi komponensekből tevődik majd össze. A holdverseny hivatalos blogja nemrég egy posztban tételes bontásban közölte, hogy egyes csapatok mire számíthatnak egy holdutazás során.

Először is ott van a jármű költsége. Ez valószínűleg mindenki számára belátható. Kell keresni egy hordozórakétát, aminek a tetejére holdjárónkat bele lehet tuszakolni. A csapatok többségének ezt valahogy ki kell csengetni. A második tétel maga a holdjáró, azaz a rover költsége. Szinte minden csapat rendelkezik egy valamilyen fejlesztési stádiumban leledző holdjáróval. Ennek költségei közé tartozik a ráfordított munkaidő, a tervezés, az összeszerelés, a különböző rendszerek összelövése majd végül a tesztelés. A harmadik elem - még mindig ugyanezen alkategórián belül - a leszállóegység ára. Nem mindegyik csapat rendelkezik landerrel. Egyesek ugyanazon járművel akarnak a Holdon mozogni, amivel leszállnak a felszínre, mások inkább fizetnek azért, hogy valaki megossza velük leszállóegységét. A társbérlőknek nyilván meg kell fizetniük a fejlesztés felsorolt költségeit a „fuvarozó” számára. Ezzel kapcsolatban várhatóan nekünk is lesznek tapasztalataink.

A második alkategória a közvetlen üzemeltetési költségeket takarja. Ez a start és a küldetés során keletkező költségeket jelenti. Ide tartozik a küldetés megtervezése, a holdjáróval folytatott Föld-Hold kommunikáció, illetve útjának megfigyelése, de a küldetés után nem árt kiértékelni és elemezni az általa nyújtott teljesítményt. Ebbe a kategóriába tartozhat az üzemanyag ára vagy az indítóállás használatával összefüggő díjak (a repülőtéri illeték mintájára).

A közvetett működési költségek alatt azok a pénzek értendőek, amit egy vállalat/csapat fizet a küldetéssel nem közvetlenül összefüggő dolgokért. Ide tartozik például az irodabérlet, a marketing, a jogi költségek, és az utazások (nem, nem a holdutazásé). Azt a már idézett blog is elismeri, hogy ezek messze nem a leglátványosabb tételek, ennek ellenére ezekkel is számolni kell egy küldetés tervezésekor. A hibás költségkalkuláció később komoly hátrányokkal okozhat a projektben.

Biztosítási költségek: Ennek az űrkutatásban jellemzően két vállfaja lehet: egyrészt a hordozórakétára is kötnek biztosítást, másrészt pedig a kereskedelmi műholdak üzemeltetésére. Előbbi elég sztenderd-érték, általában a rakomány értékének 10-30 százalékát teszi ki. A kereskedelmi műhold-üzemeltetési biztosítás főképp telekommunikációs műholdakra vonatkozik, hiszen ezeknek képesnek kell lenniük adatok fogadására és továbbítására, így termelnek pénzt. A kereskedelmi műholdak egy jól ismert technológiát alkalmaznak, így a biztosítás aláírói tudják, hogy milyen teljesítményre számíthatnak. Ez azonban nem feltétlen van így a Lunar XPRIZE csapatai esetében, akik akár új technológiát is használhatnak, pláne, hogy olyan környezetben teszik ezt – optimális esetben a Holdon – ahol 1973 óta senki nem járt.

Amint látjuk – és a GLXP blog is megjegyzi –, egy holdküldetés finanszírozása túlmutat a puszta anyagköltségen, sok más számlát is ki kell fizetni. Ezért gyűjtünk mi is támogatásokat, amelyek sok kis lépéssel segítenek bennünket a Holdrajutásban. Ha ez nem is lesz elég egy hordozórakétára vagy egy Föld-Hold taxira, jelenlegi működésünket komolyan segíti.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Puliról beszél a Google Lunar XPRIZE blogja

A közeljövőben várható, hogy valóságos roham indul a Holdért, de persze, nem csak oda. Az első magánpénzből finanszírozott holdutazás 2015 januárjában startolhat el, és ugyanabban az évben még legalább egy hordozórakéta elindul a Hold felé - és a sort valószínűleg még hosszan lehetne folytatni. Magyarország számára a lehetőség az, hogy bebizonyítsuk: kevés forrásból, kis ország is tud nagyot alkotni!

Földi Holdhírek

Ahogy közeledik 2015, úgy lesz egyre izgalmasabb a Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny blogját nézegetni, ahol hétről-hétre összeszedik a 22 versenyben maradt csapat életének legérdekesebb történéseit. Régebben nem volt ilyen látványos a dolog, de most már rébuszokban beszélés helyett egyre inkább konkrét robotok és leszállóegységek kezdenek megjelenni, amik sok esetben – a mi holdjárónkhoz hasonlóan - még mindig földi prototípusnak számítanak, de már működőképesek. A japánokról például sokáig nem túl sokat lehetett hallani, ez azonban szeptember végén megváltozott. A Hakuto csapat hasonlóan ahhoz, amit a Puli Space tett Marokkóban az Osztrák Űrfórum szervezésében (ld. például itt), és nemsokára tenni fog egy zord vulkán oldalában - nemrég megfuttatták robotjukat, hogy kiderüljön: képes lesz-e teljesíteni a holdküldetés minimum elvárásait: szimulálták az általuk tervezett missziót. Ehhez rengeteg HD-minőségű képet, videót kell készíteni, és legalább fél kilométert meg kell tenni. Ez nem hangzik nagy dolognak, de egy ilyen küldetés – mégha csak földi is – hatalmas áttörést jelenthet. A japán robot szemszögéből például így festett a teszt:

Egy másik versenytársunk, a Moon Express gyakorlatilag az élmezőnybe tartozik. A NASA-val megkötött együttműködési megállapodás keretében a Marshall Space Center leszállóegységén - ez a Mighty Eagle - tesztelték saját fejlesztésű irányító- és navigációs szoftverüket, a teszt prímán sikerült. Mint írják, ez a program "mondja meg" a holdraszálló egységnek, hogy merre menjen, hogyan jusson el oda, és kritikus a Holdon való önálló landoláshoz. A teszt során azért a NASA leszállóegységét irányító szoftver is éberen figyelt, a két rendszer egyelőre párhuzamosan működött. Érthető, hisz nyilván nem örülnének a NASA-nál, ha egy esetleges programhiba miatt a modell mondjuk becsapódna a földbe. A következő fázisban viszont a Moon Express szoftvere egymaga irányítja a leszállóegységet, ami azért nagy szó. Az alábbi videóban egy quadcopterre szerelt kamerával lehet a legutóbbi küldetést megnézni, az érdemi rész a videó 4. és 5. perce között látható. Íme:

Az indiai Indus csapat eközben a Lunar XPRIZE versenyen belül gyakorlatilag egy miniversenyt hirdetett meg, aminek során arra buzdították a nagyérdeműt, hogy szabadítsák fel a bennük lakozó mérnököt: csapatok jelentkezését várták, a nyerő dizájn pedig elrepülhet a Holdra is. Összesen 201 lappangó mérnökcsoport futott be a felkérést követően.

Utoljára hagytuk magunkat, az XPRIZE heti összefoglalójában a Puli Space videója is helyet kapott. Csapatunk Kecskeméten gyakorlatilag a legnagyobb erőpróbának szolgáltatta ki holdjárónk földi prototípusát: a gyerekeknek. Mutatjuk:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Ellopott éjszakák

A zajszennyezés mindenki számára ismert, ezzel szemben a fényszennyezés fogalma sokak számára ismeretlenül cseng. A Puli következő nagy megmérettetése helyén az éjszakai fényviszonyok ugyan kiválóak, de a témát érdemes közelebbről is megvizsgálni, amihez most az apropót egy "szárazföldi bálna" szolgáltatta.

Ugyanis még közel egy hónapig lövi lila fényeit a budapesti Bálna az égre, ahogy azt az index kinyomozta az újság által tartott augusztusi közületi panasznap keretében. Többeket már akkor is zavart a fény, és számuk valószínűleg nem csökkent az azóta eltelt közel két hónapban. Ezen a blogon nem arról kívánunk értekezni, hogy marketing szempontból esetleg mennyire számít kidobott pénznek hónapokig az eget lődözni, sokkal inkább arról beszélnénk, hogy az, amit a Bálna marketingosztálya kitalált, nem más, mint az éjszaka szétspamelése, ami nem mindenkinek tetszik. Különböző szervezetek is vannak, akik az éjszakai égbolt élvezetét tartják legfőbb céljuknak, sőt, etikett is van arra, miként zavarjuk meg legkevésbé az éj sötétjét. És ez bizony nem álprobléma.

Belátható, hogy a fényszennyezés a csillagászokat és az éjszakai égbolt szerelmeseit milyen negatívan érinti, hiszen minél nagyobb a fényszennyezés mértéke, annál kevesebbet látunk a csillagokból. A nagyobb városok többségében az éjszakai égbolt pár fényesebb csillag kivételével szinte láthatatlan a szabad szemmel nézelődőknek. A fényszennyezés komoly aggodalomra ad okot, még ha a jelenség nem is épült be olyan mélyen a tudatunkba, mint például az olaj, a vegyszerek és műanyag zacskók által okozott környezetszennyezés. Ettől azonban ez is ugyanolyan szennyezés, habár következményeit tekintve talán nem tűnik első ránézésre olyan súlyos problémának, mivel elég csak lekapcsolni a fényeket, és máris sötét lesz, nincs maradandó nyoma. A gond azonban az, hogy a fényekből nem kevesebb, hanem egyre több lesz, itt van például a Bálna esete is, aminek pászmái gyakorlatilag Budapest egész környékén belerondítanak a csillagos égbe.

A fényszennyezéssel egyre többet foglalkoznak a nagyobb településeken, mivel egyre többen kapják magukat azon, hogy nem látják az éjszakai égboltot. Amikor például 2003-ban áramszünet volt New Yorkban, sokan izgatottak lettek, amikor megpillantották az éjszakai égboltot szinte teljes valójában. Sokuknak elképzelése sem volt arról, hogy ennyi csillag van az égen. Az 1990-es években a kontinens túloldalán sem volt jobb a helyzet. Los Angelesben egy hasonló méretű áramszünet miatt az emberek a segélyhívó számokat kezdték hívni, mivel szerintük egy fura égi felhő jelent meg az égen. Ők életükben először ekkor látták a Tejutat.

A fényszennyezésnek több fajtája van, ezek közül itt hármat említünk meg: az első az éjszakai égbolt mesterséges fény okozta ragyogása (sky glow). Ezt gyakran tapasztaljuk, ilyenkor az éjszakai felhők rózsaszín, fehér vagy narancsszínben játszanak. Ez mind-mind elpocsékolt fény, amit általában rosszul tervezett, vagy helytelenül beállított fényforrások okoznak. Ennek mértéke közvetlenül befolyásolja, mennyit látunk az éjszakai égboltból. A fényszennyezés második formája az átfénylés (light trespass). Ez történik akkor, ha például a szomszédból átvilágítanak hozzánk. Ez idegesítő lehet, hiszen ez esetben gyakorlatilag fénnyel követnek el birtokháborítást, a Bálna esetében is igazából ez a helyzet. A fényszennyezés harmadik fajtája az elvakítás (glare), ami akkor történik, ha túl sok fényforrás világít egy adott ponton. Belenézve hunyorgunk, és az esetek többségében ez fájdalmat is okoz. Ha tartós, akár még a látást is károsíthatja, arról nem beszélve, hogy az erős fény balesetveszélyes lehet a sofőrök, pilóták számára.

A fényszennyezés mértékét olasz kutatók egy honlapon meg is jelenítették, az alábbi kép a szabad szemmel látható csillagok térképét mutatja. Zavartalan éjszakában gyakorlatilag Norvégiában, az Adria keleti partján, és például Erdély egyes pontjain gyönyörködhetünk.A fényszennyezést mások is nagy erővel kutatják. Az Európai Unió és az Egyesült Államok népességének több mint 99 százaléka, a Föld lakosságának pedig nagyjából kétharmada olyan helyen él, ahol az éjszakai égbolt már szennyezettnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a mesterséges fény meghaladja a természetes éjszakai fény 10 százalékát. Az EU lakosságának 96 százaléka, az USA lakosságának 97 százaléka, a világ lakosságának pedig a fele olyan helyeken él, ahol az éjszakai égbolt jó légköri viszonyok mellett fényesebb, mint amit a csillagmegfigyeléshez ideális helyeken (tehát minimális fényszennyezés esetén) mérnek, amikor a Hold negyede látszik. Az EU lakosságának 90 százaléka, az USA lakosságának 93 százaléka és a Föld népességének mintegy 40 százaléka lakik olyan vidéken, ahonnan a zenit a mesterséges fény miatt fényesebb, mintha ugyanonnan, nulla fényszennyezés mellett a Hold első negyede világítana 15 fokos magasságból. Ők emiatt gyakorlatilag állandó holdfényben élnek. Ez alig tűnik fel nekik, mivel az eget még így is teliholdkor fényesebbnek látják, mint újhold idején.

Az EU lakosságnak nagyjából kétharmada, az USA népességének 80 százaléka, valamint a világ lakosságának több mint negyede számára az éjjelek fényesebbek, mint a csillagvizsgálók környéke majdnem-holdtölte (!) idején. Számukra igazából sosincs éjszaka, az ég valamivel fényesebb, mint mondjuk a tenger közepén alkonyatkor a zenit. Átlagos látást feltételezve, nagyjából az EU lakosságának fele, az USA népességének kétharmada, a világ lakosságának ötöde nem látja a Tejutat lakóhelyéről. Végül azt is tudni lehet, hogy az Unió lakosságának nagyjából a hatoda, az Egyesült Államok lakosságának 40 százaléka, a világ népességének tizede esetében a szem nem alkalmazkodik a sötétben látáshoz, mivel a fényesség meghaladja ezt a "biológiai határértéket".

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje természeti érték, amit ugyanúgy védeni kell, mint az élővilágot. Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon vannak ún. csillagparkok - ezek afféle csillagsimogatók, ahol viszonylag zavartalanul gyönyörködhetünk az éjszakai égboltban. Az alábbi videót is részben egy ilyen helyen forgatták, Kolláth Zoltán csodálatos munkájához nem sok mindent kell hozzáfűzni:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Anita és Arabella

Negyven éve, 1973. szeptember 25-én ért véget a Skylab-3 küldetése Alan Bean, az Apolló 12 holdkomp-pilótájának parancsnoksága alatt, amin részt vett a NASA első nyolclábú asztronautája is. Ráadásul, rögtön kettő is: Anitának és Arabellának hívták azt a két nőstény keresztespókot, akik még 1973-ban álltak földkörüli pályára. A legnagyobb ötletek sokszor diákagyból pattannak ki, ez esetben is egy tanuló, bizonyos Judith Miles szürkeállományában telepedett meg a kínzó gondolat. Judy a massachusettsi Lexingtonból mindössze arra volt kíváncsi, hogy vajon képesek-e a pókok súlytalanság-közeli állapotban hálót szőni.

A kísérletet nem bonyolították túl: a pókokat az egyik asztronauta (Owen Garriot) egy ablakkeretre hajazó dobozba engedte szabadon, ahol akár hazai pályán is érezhették volna magukat. Igaz, ezzel a hasonlóságok véget is értek a jószágok számára. Az asztronauták egy kamerát is felszereltek a pókok dobozával szemben, ez fényképekkel és videókkal dokumentálta a két pók munkásságát.

A pókhölgyekkel még a start előtt megetettek egy-egy házi legyet. Emellett még egy vízzel átitatott szivaccsal is felszerelték tárolóedényeiket. A startra aztán 1973 július 28-án került sor. Mindkét póknak időre volt szüksége ahhoz, hogy megszokják a földitől elég eltérő körülményeket. Mindketten maguktól költöztek át a kísérleti dobozukba, mégpedig a leírás szerint "szabálytalan úszó mozgással". Egy nap múltán Arabella a keret egyik sarkában megpróbálkozott a hálószövéssel. Egy nappal később már egy teljes hálót produkált.

Ezek az eredmények arra ösztönözték a legénységet, hogy eltérjenek a kezdeti kísérleti tervtől. A pókokat marhahússal etették, és még több vizet adtak nekik. (Egy keresztespók három hétig is kihúzza táplálék nélkül, feltéve, hogy vizet azért kap.) Augusztus 13-án Arabella hálójának felét leszedték, hogy rávegyék egy újabb szövésére. A pók megette a háló megmaradt részét, és nem épített újat. Ezután adtak neki egy kis vizet, erre belekezdett az új hálóba. Ez a második, kész háló viszont már sokkal szimmetrikusabb volt az elsőnél.

A történetnek nem happy end a vége: Anita és Arabella még a küldetés során elpusztult, a jelek szerint kiszáradtak. Amikor az űrhajósok által a Földre visszahozott hálómintákat megvizsgálták, kiderült, hogy a földkörüli pályán szőtt fonal vékonyabb volt a földi verziónál. Bár a háló mintája a szokásostól nem tért el sokban (eltekintve a sugarak fura eloszlásától), a fonalban azért már voltak különbségek. Amellett, hogy összességében vékonyabbak voltak, a földkörüli pályán készült háló fonalvastagsága változó volt, egyes helyeken vékony volt, más helyeken viszont vastag (a Földön mindenhol egységes a vastagság). Ez arra utalt, hogy a pók alkalmazkodott az új helyzethez, és ezzel módszerrel szabályozta a fonal és az egész háló rugalmasságát.

Anita a mellékelt formalinos üvegben piheni örök álmát a virginiai Chantilly-ben található Udvar-Hazy Központban, az alábbi képen pedig a súlytalanságban elkövetett pókháló látható:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Holdbányászok a GLXP-ben

Ahogy korábbi posztunkban ígértük, folytatjuk összeállításunkat a Google által szponzorált Lunar XPRIZE-verseny hivatalos blogján közölt "heti körkapcsolások" alapján, amiben nemrég egyik versenytársunk, a Moon Express szeptember eleji bejelentéséről számoltak be. Eszerint két bolygókutatóval egészült ki a csapatuk Dr. Paul Spudis és Dr. Jack Burns személyében, ők segítik a csapatot, hogy rátaláljanak a Holdon rejtőző értékes nyersanyagokra. A segítségre már csak azért is szükség lehet, mivel egyre több bizonyíték utal arra, hogy értékes fémkészletek - mint például az arany és a platina -, aszteroidák közvetítésével érkezhettek bolygónk kísérőjére is. További bizonyítékok vannak arra, hogy a Földtől eltérően a Hold jelentős készletekkel rendelkezik ezekből a nemesfémekből, amik vagy a felszínén, vagy a felszín közelében találhatóak. Mivel a Hold olyan közel van a Földhöz, a nemesfémeket a már ismert technológiák segítségével ki lehetne bányászni. Égi szomszédunkon vízből (vízjégből) sincs hiány: ebből rakéta-üzemanyagot lehet előállítani, de az élethez szükséges összetevők (pl.: oxigén) is kinyerhetők belőle.

A holdversenyben résztvevő csapatok között nem a Moon Express az egyetlen, amelyik holdbányászaton töri a fejét. Az alábbi videóban például Dr. Red Whittaker beszél ennek jelentőségéről: az Astrobotic (ők egy másik versenytársunk) robotja ugyanis - ha már egyszer leszáll a Holdra – be is merészkedne egy-két holdi barlangba.

De mi ebben a jó? A NIAC-projektben (NASA Innovative Advanced Concepts) is résztvevő Whittaker a Carnegie Mellon Egyetemen dolgozik, és egyúttal a már említett Astrobotic Technologies vezetője. Saját bevallása szerint a robotok jelentik számára az életet, pláne, ha a robotokat a Holdon lehet hasznosítani. A NIAC számára azokat a lehetőségeket vizsgálja meg, amivel a holdi nyitott kürtők és barlangok felfedezhetők. Ezek a kürtők hatalmas, háznagyságú lyukak, a kihívás pedig az, hogy miként lehet majd ezeket egy robottal megközelíteni, hogyan ereszkedhet le a a robot a mélyére, miként tájékozódhat odalenn, stb. Az alábbi képen egy ilyen szimpatikus holdkürtő látható. Whittaker többek között megépítette az első letapogató szoftverrel felszerelt robotot, ami képes modellezni a környezetét és ez alapján tud navigálni is. Az Astrobotic-főnök a robotjait egyelőre földi bányákba küldi - ezek jól szimulálják a lávatölcséreket, a kőbányákkal, földfelszíni bányákkal pedig a holdi kürtők helyettesíthetők a felkészülés során. A bányába küldött robot sikeresen elkészítette a földalatti járatok első három dimenziós modelljét. A lávatölcsérekről évtizedeken át fantáziáltak a kutatók, expedíciót azonban mindeddig nem szerveztek, mivel nem volt eszközük, amivel a mélyükbe hatolhattak volna. Most azonban, hogy a holdi kürtőket felfedezték, Whittaker szerint a lávatölcsérek beható tanulmányozása elkerülhetetlenné vált. A járatok és barlangok kiváló terepet biztosítanak mindehhez, hiszen ezeket sem lehet feltérképezni föld- vagy holdkörüli pályáról: felfedezésükhöz a belsejükbe kell juttatni a robotot.Egy másik blogposztban az XPRIZE Alapítvány arról számol be, hogy sok, a holdversenyben résztvevő csapat olyan korábbi küldetések adatait elemzi, amiket a Hold körül keringő szondák készítettek, vagy olyan kőzetmintákból származnak, amiket évtizedekkel korábbi missziók során hoztak/küldtek vissza a Földre. Ezekből az adatokból határozzák meg a jelenlegi versenyzők jövőbeli leszállóhelyeiket.

Ez azonban rövidesen megváltozhat. Már egyetlen, magánpénzből megvalósuló holdraszállás is rengeteg hasznos adatot szolgáltathat a kutatók számára - még akkor is, ha pusztán a verseny alapkövetelményei (pl. 500 méter megtétele, HD-fotózás) teljesülnek. Közvetlenül a landolás után készített fényképsorozatból például megállapítható, hogyan ülepedik le a holdpor, és sok mindent meg lehet tudni róla. A leszállóegység lábáról készített fotó sokat elárulhat arról a felszínről, amire az űrhajó landolt. Ugyancsak sokatmondó lehet, hogy a rover kereke milyen nyomot hagy maga után - feltéve, hogy kerekeken közlekedik majd.

A hosszabb időtartamú küldetések során tanulmányozni lehet, hogy miként csökken a napelemek teljesítménye, kiderülhet, hogyan tapad meg felületén a por, és miként hat a napelem anyagára a holdi sugárzás. Ez életbevágóan fontos lehet a jövőbeli felfedezések alkalmával.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Román stílus

A Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny hivatalos blogját tanulmányozva kiderül, hogy Romániában meglepő dolgok történnek mostanában. A verseny egyik résztvevője a román ARCA csapat, akik egy nem akármilyen rakétahajtóművet építettek, ez kerül majd az IAR-111 Excelsior szuperszonikus repülőgépükbe, illetve a Haas-sorozatú rakétákba. Az elv esetükben is ugyanaz, mint a hatvanas években, a különbség a felhasznált anyagokban van. A román hajtómű folyékony üzemanyaggal működik: folyékony oxigén és kerozin elegye emeli majd a magasba, mégpedig nem is akárhogy: startkor 24 tonna tolóerőt fejt ki a hajtómű.

A fő célok a hajtómű megépítése során az alacsony fejlesztési és építési költségek voltak, amik a román csapat szerint a jó teljesítményt nem rontották le. A csapat ennek szellemében kompozitanyagok és alumínium-ötvözetek széles skálájának felhasználásával építette meg a kicsikét. Kompozitanyagokból készült az égéstér és a fúvóka, és többek között a gázgenerátor is. Előbbiek két rétegből készültek. A belső réteg szilíciumrostból és fenolgyantából készült, a külső szénszálat és epoxigyantát tartalmaz. A szilíciumszállal megerősített fenolgyantából hő hatására olyan gázok szabadulnak fel, mint az oxigén és a hidrogén, a végeredmény pedig szénmátrix. A gázok átmennek a szénmátrixon és a fal belső felületére érve a hajtóműből távozó forró gázokkal találkoznak, és lehűtik. Ezen kívül a hajtóműbe is építettek egy hűtőrendszert, ami a belső falba a teljes kerozin-mennyiség 10 százalékát fecskendezi.

Az ehhez hasonló könnyű anyagok használatával az Executor rakéta tömeg/tolóerő aránya jobb, mint az európai Ariane és Vega hordozórakétáké. A csapat szerint ez még tovább javítható a tesztek folyamán. A szuperszonikus turbina magja és lapátjai hőálló acélból készült, és percenként 20000 fordulatra képes, teljesítménye 1,5 MW.

A hajtómű két tengely mentén 5-5 fokban állítható, ami a rakéta irányításához nem utolsó szempont. A fejlesztést 2011 végén kezdték el, az első tesztekre 2012 harmadik negyedévében került sor.

Az elmúlt időszak másik érdekessége a spanyol csapathoz, a Barcelona Moon-hoz kötődik. Bejelentették ugyanis, hogy terveik szerint 2015. júniusában juttatnák holdjárójukat a szomszéd égitestre. A csapat keményen benne van a Lunar XPRIZE verseny élmezőnyében, hiszen nekik már aláírt szerződésük van a kínai "China Great Wall Industry"-val (CGWIC). A most aláírt megállapodás a start keretszerződés melléklete lett, és rögzítette az indulás pontos idejét; a változtatásra a leszállóegység műszaki fejlesztése miatt kellett sor keríteni, amit részben Spanyolországban, részben Kínában szerelnek össze, a távolkeleti partner adja a nem elhanyagolható jelentőségű fékezőrakétákat a leszállóegységhez. Ehhez a leszállóegységet el kell juttatni Kínába, majd onnan vissza Spanyolországba, ez azonban komoly jogi procedúrával jár.

Az eredeti szerződést tavaly augusztusban írták alá, az együttműködés keretében a CGWIC egy Hosszú Menetelés 2C típusú hordozórakétát biztosít a csapat számára a felső rakétafokozattal együtt, ami majd holdkörüli pályára állítja a szállítmányt. A spanyol leszállóegység ezután kezdi majd meg ereszkedését a Hold felszínére.

A többi csapatnál is sok érdekesség van, ezekről is hamarosan beszámolunk.

Eközben a Google által szponzorált Lunar XPRIZE versenyen szintén résztvevő magyar Puli Space csapat sem tétlenkedik. Nemsokára elválik, hogy jövőre Budapesten lesz-e a GLXP Team Summit 2014 (ez a versenyben maradt csapatok éves találkozóját jelenti, amikor a világ minden pontjáról összeülnek a versenyben lévő csapatok képviselői. A budapesti szervezéshez csapatunk már az utolsó menetben van, úgy hírlik, jók az esélyeink.)

Ettől függetlenül a holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Mi lesz a NASA-val?

A NASA egykori küldetésirányítója szerint az emberes marsutazás nettó baromság. Mai posztunkban  közöljük a Chris Krafttal, a NASA egyik legelismertebb küldetésirányítójával nemrég készített interjú második részét. Az előző rész azzal ért véget, hogy kiderült: Kraft szerint nemzetközi összefogásban kellene a NASA-nak visszatérnie a Holdra, ahelyett, hogy aszteroidák befogásán törné a fejét. Ehhez kapcsolódik a folytatás:

Riporter: Számomra úgy tűnik, hogy a régi asztronauták közül sokan, illetve a jelenlegiek közül is páran így vannak ezzel – legalábbis, privátban ezt mondták nekem.
Kraft: Neil Armstronggal élete vége felé rengeteget beszélgettem erről. Nagy kár, hogy már nincs köztünk, mivel fontos szószólója volt annak a tábornak, akik a NASA politikai irányítása által helyesnek tartott irány ellenkezőjét képviselték. Nézzünk szembe a ténnyel: Boldennek fogalma sincs arról, hogy milyen egy komplex projektet megvalósítani. Nincs tapasztalata ilyesmiben. Ő egy pilóta, egy tengerészgyalogos tábornok. Nem tudja, hogy működik egy nagyívű projekt. Semmi másról nem beszél, csak arról, hogy majd valamikor a 2030-as években a Marsra repülünk, de ez hamisítatlan nettó baromság. És egyébként mennyivel leszünk többek attól, ha eljutunk oda? Ki akarna egy olyan rendszert üzemeltetni, ahol 40 percig tart, amíg a hang eljut a Földtől odáig? Miért akarnánk ilyet? Felhasználóként a pokolba kívánnám az egészet. Ha a Holdon állunk, 3 másodperc alatt térül-fordul a hang. A Marson arra kell készülni, hogy mindent automatikusan hajtsunk végre. Ez az egész [jelenlegi koncepció] nem valami túl okos dolog. Azt, ami számunkra a Marsból érdekes, sok esetben robotok is képesek megtudni. És már vannak ott robotok. Amikorra képesek leszünk embereket küldeni a Marsra, addigra lehet, hogy a robotok már úgyis okosabbak lesznek az embereknél. Ezt komolyan gondolom. [Az alábbi képen Chris Kraft látható a Johnson Space Centerben egy Saturn-V rakéta társaságában, a felvétel 2007-ben készült:]R.: Már szembesülünk a robotok meggyőző képességeivel, például a Curiosity esetében.
K.: Ja. Pontosan. Ha az űrutazást gyakorlati oldalról közelítjük meg, akkor semmilyen érv nem szól a marsutazás mellett. A holdutazásban viszont van ráció. Továbbá, ha tényleg el akarunk menni valahova, akkor menjünk inkább a Naprendszeren túlra. Végtére úgyis ezt kell majd egyszer tennünk. Még nem tudom hogyan, de egy nap erre is tudni fogjuk a választ.

R.: Pár hete volt alkalmam egy kellemes délelőttöt eltölteni a Johnson Space Centerben, ahol nyolc briliáns, tehetséges új asztronauta-jelöltet mutattak be nekem. Elképzelni sem tudtam, hova repülnek majd ezek a férfiak és nők.
K.: Az utóbbi 10 évben nem volt könnyű olyan asztronautákat találni, akik szívesen mennének az űrállomásra. Nem tudom, tudja-e, de sokan nem akarnak az űrállomásra utazni. Nincs kedvük hat hónapot eltölteni ott. Három embernek kell rendben tartani az állomást, míg másik három kutat. Ez azt jelenti, hogy hárman napi 24 órában semmi mást nem csinálnak, csak üzemeltetik az űrállomást. Ez nem valami nagyon jó kilátás egy asztronauta számára. Ők izgalmas dolgokkal akarnak foglalkozni. A JSC-nél a mérnökök alkotni akarnak. Beszéljen azokkal a srácokkal, akik a Constellation programon dolgoztak, és azért jöttek a NASA-hoz, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyünk a Holdra. Ők lelépnek. A vezetők egy sor más okból kifolyólag szintén távoznak: leginkább azért, mert nem látják a jövőjét annak, aminek részesei. És ez baj. Kell lenni valaminek, amiért azt kérhetjük, hogy az emberek szenteljék nekünk az életüket. Ahogy én is tettem. A NASA-nak adtam az életem, és nem azért, mert megkértek rá, hanem mert ezt akartam tenni. Volt rá okom. De nem hiszem, hogy most lenne ilyen ok. A NASA nem túl élhető mostanában.

R.: Hallottam hírét, hogy nemrég találkozott a Johnson Space Center cserediákjaival, akik a nagyon népszerű NASA Johnson Style videót készítették. Mit mondott nekik?
K.: Pokoli perceket szereztem nekik. Amikor a csoport megcsinálta a NASA Johnson Style videót, és megnéztem, azt mondtam magamnak, hogy oda akarok menni, és beszélni azokkal a srácokkal. És így is tettem. Azt mondtam: „Ha ennyi energiát belefeccöltetek egy videóba, mi lenne, ha ugyanezt az energiát az űrprogramra fordítanátok? Bízzátok rám a testeteket és a szellemeteket, és inkább az űrprogrammal foglalkozzatok. A videó szerintem csodás lett, de nem ezért vagytok itt.” Nagyon őszinte voltam velük. Ők jelentik a program jövőjét. Ha nem tudjuk fenntartani az érdeklődésüket, vesztettünk. [Az alábbi képen balról-jobbra: Kraft, George Low és Robert Gilruth látható 1969-ben:]R.: Ha már a NASA jövőjéről beszélünk: most úgy tűnik, mintha a politikai szándék az lenne, hogy különböző központok legyenek szerte az országban. De vajon ez a leghatékonyabb módja egy űrprogram működtetésének?
K.: George Low-val (az Apollo-program vezetőjével és a NASA igazgatójával) 1975-ben leültünk, ő pedig feltett egy kérdést: miként lehetne úgy átalakítani a NASA-t, hogy az élet ismét pezsegjen? Jól tudtuk, hogy öt vagy hat felesleges központunk van. Nem volt szükség annyira. Hagyjuk, hogy a Jet Propulsion Laboratory foglalkozzon az ember nélküli projektekkel, és maradjon két vagy három másik központ az emberes űrrepülésre. Akkoriban a NASA-nak ennyi is megtette, és most sem kellene belőlük több. De a politika ezt nem hagyta. A központok ma is élnek és virulnak, sőt, némelyek még gyarapodtak is.

Eközben a Google által szponzorált Lunar X PRIZE versenyen résztvevő magyar Puli Space csapat holdjárót épít. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Kraftwerk

Chris Kraft a NASA igazi nagyágyúja a hatvanas évek eleje óta. Eric Berger interjút készített a nyugalmazott küldetésirányítóval, aki nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a NASA jelenleg rossz úton jár, és nem aszteroidák befogásán kellene törnie a fejét. Gigarakéták helyett az USA-nak inkább nemzetközi összefogás keretében kellene visszatérnie a Holdra. 

Riporter: Tudom, hogy Önnek nem tetszik a NASA Space Launch Systemmel (SLS) kapcsolatos megközelítése. Miért van ez?
Kraft: Védhetetlen álláspont, hogy szükség lenne egy nagy rakétára. Léte sem költségoldalról, sem a küldetési terv szempontjából nem igazolható. Egyszerűen nincs semmi értelme.

R.: Kezdjük a költségekkel. Tisztában vagyok azzal, hogy sokba kerül.
K.: Az SLS-sel a mérete a gond: olyan hatalmas, hogy ez az összes folyamatot nagyon megdrágítja. Nagyon drága megtervezni, nagyon drága kifejleszteni. Hajszálvékony büdzséje lesz a NASA-nak, amikor elkezdik majd fejleszteni. Mindenféle műszaki és fejlesztési problémával találják majd szemben magukat, amik a fejlesztési költségeket csak még feljebb tornásszák. Aztán ott van ennek a szörnyetegnek az üzemeltetési költsége, ez pedig felemészti a NASA-t, ha egyáltalán eljut odáig. Ez esetben évi egynél többször nem repülhet, mivel a költségvetés többre nem lesz elegendő. Így aztán lesz ez a rakétaszörnyeteg, a benne rejlő hatalmas kapacitással, de nem tudjuk megépíteni, mivel nincs rá pénzünk, és ha lenne is, akkor sem fogjuk tudni üzemeltetni. (Az alábbi archív képen Chris Kraft látható a Gemini-7 küldetése alatt, 1965-ben.)R.: Mi az alternatíva?
K.: A privát szektorban ott van az Atlas- és a Delta-rakéta, az európaiak pedig az Ariane-t használják. Az oroszoknak rengeteg rakétájuk van, amik nagyon megbízhatóak, és a használattal egyre inkább azok lesznek. És ez az, amit az SLS sosem mondhat majd el magáról. Soha, mivel nem engedhetjük meg magunknak, hogy ehhez elégszer felbocsássuk.

R.: Sokat spórolhatna a NASA, ha új rakéták fejlesztése helyett meglévőket használna?
K.: Mi olyan fantasztikus abban, hogy az SLS képes felemelni 120 tonnát? Miért nem használjuk azt, amink van, és juttatjuk fel a járműveket az űrbe részletekben, ahogy az űrállomás esetében is történt? Ez a helyes út. Végül úgyis eljutunk oda, amikor még egy igazán nagy rakétára sem tudunk majd mindent felpakolni, ami ahhoz kellene, hogy eljussunk úticélunkhoz. Akár a Hold lesz az úticél, akár a Mars, bizonyos munkálatokat el kell majd végezni földkörüli pályán, vagy esetleg holdkörüli pályán, ahol aztán össze kell szerelni az egészet, kell üzemanyagraktár, és kellenek emberek, akik működtetik, mintha csak Cape Canaveral lenne az égben. Minden szakember ugyanerre a következtetésre jut. Ha megkérdezik a JSC-t, azt felelik, hogy a világűrben szükség van egy összeszerelő állomásra, üzemanyagraktárral, ahol mindent összeraknak, aztán lehet is menni.

R.: A NASA dicső napjaiban ott volt a Saturn-V, ez a hatalmas rakéta. Ez az asztronautákat hétszer repítette a Hold felszínére. És aztán a NASA nem tudta finanszírozni. Megismétli magát a történelem?
K.: Igen. Ugyanazt a modellt vettük most is célba, csak rosszabbul. Ez a helyzet. Megvan a szakértelmünk, tudjuk, milyen szervezeti felépítés kell mindehhez, mégsem vesszük figyelembe. Ennek így semmi értelme. Itt van ez a hatalmas potenciál, amivel pályára lehetne állítani dolgokat, ez már létezik, és mégsem fogjuk használni. Az országszerte készített tanulmányok szerint pedig ez lenne a helyes út. Ez így tragédia. Tényleg az.

R.: Szintén nem rajong a NASA azon tervéért, hogy befogjanak egy aszteroidát, a Hold közelébe hozzák, majd embereket küldjenek rá. Miért?
K.: A Kongresszus többsége szerint a NASA rossz úton jár. Azt is mondják, hogy nem nyerte el a tetszésüket az aszteroidás küldetés gondolata. A Kongresszus többsége azt szeretné, ha a NASA visszatérne a Holdra. Ugyancsak ez a célja világszerte szinte az összes szervezetnek. Kína a múlt héten jelentette be, hogy el fognak menni a Holdra. Nem csak azért akarnak odamenni, mert nincs más, hanem mert ez egy olyan hely, ahol minden szempontból (tudományos célból és nyersanyag-kitermelés miatt is) jelen kell lenni. Miért ne lehetne létrehozni a Holdon egy gyárat, ahol napelemtáblákat készítenének? A napelemek elegendő áramot biztosítanának a holdi közösségnek, és akár a Föld népességének felét is el lehetne látni árammal egy Holdra telepített napelem-farmról. Szerintem a világ a Holdban gyakorlati lehetőségeket lát. És ennek világméretű projektnek kellene lennie.

R.: Úgy érti, hogy az európaiakat is be kellene vonni ebbe?
K.: Pontosan. És az is tény, hogy az európaiak azt javasolták a NASA-nak, hogy ők a Holdra akarnak menni, de nem tudnak, mivel a NASA nem oda akar menni. Úgy látják, hogy megköti a kezüket a NASA akarata. Sokan vannak a NASA topmenedzsmentjében azok, akik szívesen vennék, ha az USA részéről a következő lépés a Holdra való visszatérés lenne, akárcsak a többi nemzet, akik a Nemzetközi Űrállomásban részt vesznek, viszont vonakodnak erről nyíltan beszélni a jelenlegi kormány megszorításai miatt. (Folyt.köv.)

Az tuti, hogy a Puli Space csapatának holdjáróját nem az SLS viszi magával. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Kínai holdkelte

Egyik posztunkban beszámoltunk arról, hogy az amerikai holdjáró modern verzióját James May, a TopGear műsorvezetője is tesztelte. A riportban azt fájlalta, hogy a mai gyerekeknek nem adatik meg, hogy az éjszaka közepén élőben nézzék végig a holdraszállást. Ebben lehet, hogy James tévedett, a különbség valószínűleg annyi lesz, hogy ezúttal amerikaiak helyett kínaiak mászkálnak majd a Holdon. Ha a kínai holdraszállás nem ad közel akkora pofont az USA-nak, amekkorát az ötvenes évek végefelé az első szovjet szputnyik feltűnése adott, akkor semmi. A NASA jelenleg az Orion űrhajóval (ami sarkítva az asztronautákat szállító kabint jelenti) és egy hordozórakétával (SLS - Space Launch System) maszatol, amivel elméletileg akár ember is utazhat a Naprendszer Holdon túli régióiba, így például a Marsra is. Legalábbis, ez a hivatalos mantra.

Persze, a nyugati médiában nem lehet túl sokat hallani a kínai holdprogramról, épp ezért valószínűleg sokakat nagy meglepetésként ér majd, amikor tajkonauták sétálgatnak a Holdon. Kína ugyanis valóban öles léptekkel menetel. Ha a hatvanas évek amerikai űrprogramjával vetjük össze a kínait, akkor rájövünk arra, hogy a Távol-Keleten már rég abszolválták a Mercury- és a Gemini-programot: flottul hajtanak végre űrrandevúkat, ami egyben a holdraszállás alapja és kulcsa.

Kína 2013. december elején ugrik neki saját "Surveyor-programjának": a tervek szerint a Chang'e-3 küldetés keretében egy robot száll le a Holdra. Ezután már nincs messze az emberes holdraszállás sem. Jobb, ha elfogadjuk kész tényként, hogy kínaiak le fognak szállnia a Holdra. Persze, lehet fitymálni őket, mondván, hogy "mi", nyugatiak ezt már a hatvanas években megcsináltuk, nagy ügy. Ugyanakkor két szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az egyik az, hogy a kínai űrprogramot - az amerikaival ellentétben - katonai forrásból finanszírozzák, ami gyakorlatilag kimeríthetetlen és a kívülálló számára meghatározhatatlan méretű büdzsét jelent. (Eleinte persze a NASA-nál is ez volt a helyzet (már ami a büdzsét illeti), de az USA-ban még a hatvanas évek második felében is voltak megszorítások, azaz időnként húztak egyet-egyet azon a bizonyos gatyamadzagon.) Kína űrprogramja ebből a szempontból nagyon erősen hajaz a szovjet mintára. Amíg a kínai vezetésben a hruscsovok lesznek többségben, addig nem lesz kozmikus megtorpanás.

A másik szempont jóval távolabbra mutat. Egy olyan ország, ami már leszállt egy idegen égitestre - esetünkben például a Holdra - praktikusan bárhova képes leszállni (nyilván a Holdra másképp kell leszállni, mint a Marsra, de az alapok már megvannak). És pont. Az, hogy ez egy aszteroida lesz, vagy netán a Mars, szinte már édesmindegy. A kínai emberes holdraszállás után jön be a képbe az USA, mivel sok minden múlik azon, hogy Kína a Hold után mihez kezd. De bármire készül is, az vélhetően versenyhelyzetet teremt az Egyesült Államok számára.

Most azonban térjünk vissza a decemberi starthoz. A legfrissebb hírek szerint számos "titkos fegyvert" vet majd be a Chang'e-3 holdszonda. Ha minden jól megy, ez lesz az első kínai szonda, ami le is száll a szomszédos égitestre. Számos fényképezőgép mellett a holdszonda egy közel ultraibolya-tartományban "látó" teleszkópot is visz magával, amivel a galaxist és az univerzumot kémlelheti a Holdról - ez ugyanis az atmoszféra és az ember jelenlétének zavaró mellékhatásai nélkül csakis földöntúli helyekről lehetséges.A leszállóegységben egy extrém-ultraibolya fényképezőgép is helyet kap, amit most először használnak majd a szomszédos planétán: a Föld plazmaszféráját, illetve a bolygó környezeti változásait figyelik meg vele. A rover aljára egy radart is erősítenek, ennek segítségével a Hold felszínét - eddig egyedülálló módon - 100-200 méteres mélyen térképezhetik fel. A Chang'e-3-at a Hszicsang Indítóállomásról, Kína délnyugati részéből indítják majd. (Kínának jelenleg négy űrközpontja van, amit az alábbi képen jelölnek is. Fentről-lefelé haladva:  Csiucsüan, Taiyuan, Hszicsang és Wencsang.)

A december elején esedékes küldetés a kínai holdprogram második etapjának kezdetét fémjelzi: ennek része holdkörüli keringés, holdraszállás, illetve majd a harmadik fázisban minimum két kiló holdport juttatnának vissza a Földre a tervek szerint 2018-ban. Az emberes holdraszállásra 2025 és 2030 között akarna sort keríteni Kína. A Chang'e-3 nem meglepő módon a Chang'e-2 nyomdokába lép: akkor egy nagyfelbontású, teljes holdtérképet is sikerült készíteni.

A Chang'e-3 hordozórakétája nemrég sikerrel abszolválta első tesztjét, miközben minden más már készen áll a startra.Kína azonban a tervek szerint nem állna meg a Holdnál, az ország tudósai a Mars, Vénusz és az aszteroidák meghódítását tűzték ki célul - mondta Ye Peijian, a Chang'e-3 programot vezető kutató, aki szerint mindezekre csak akkor kerülhet sor, ha a "körülmények adottak lesznek". Emellett Kína is új energiaforrásokat és nyersanyagokat kíván felfedezni, ezzel, valamint az aszteroidás ambícióival maximálisan illeszkedik a nemzetközi trendbe. Egy biztos: a távol-keletiekről nem szabad elfeledkezni, ha az űrkutatás jövőjéről beszélünk.

A GLXP-verseny eredeti kiírása szerint az első magáncég, ami leszáll a Holdra, és eleget tesz még pár feltételnek, jogosulttá válik a 20 millió dolláros nagydíjra. Csakhogy ez az összeg egyből 5 millió dollárral csökken, ha a magánszférát "beelőzi" egy állami/kormányzati forrásból finanszírozott (robotos) holdraszállás. Ugyanakkor úgy hírlik, hogy ez az ominózus passzus rövidesen kikerülhet a verseny szabályzatából: kínai holdraszállás ide vagy oda, a magánszektor első holdraszálló robotját megépítő csapat markát 20 millió dollár üti sikeres küldetés esetén.

Remélhetően, az ember nélküli holdjárók között a GLXP-versenyben szintén résztvevő Puli csapat rovere sem merül feledésbe. Ehhez azonban előbb sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhat. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Kozmonautának lenni nem menő?

Az orosz gyerekek előbb lennének orvosok, pilóták, tanárok, kamionsofőrök, mint kozmonauták. Nem véletlenül.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Jurij Loncsakov (ld. alább) szeptember 5-én benyújtotta felmondását. Szergej Krikaljov, a Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ vezetője szerint Loncsakov "érdekesebb munkát" talált magának. A 48 éves Loncsakov 1998 óta volt kozmonauta, és már háromszor járt a világűrben: összesen több mint 200 napot töltött földkörüli pályán. A tervek szerint 2015-ben repült volna a Nemzetközi Űrállomásra,  egyelőre még nem tudni kivel pótolják megüresedett helyét.Hivatalosan szeptember 14-én szűnt meg a munkaviszonya a Gagarin Központban. A pletykák szerint a kozmonauták körében nagy az elégedetlenség amióta a kiképző központ a Védelmi Minisztériumtól az orosz szövetségi űrügynökséghez került 2009-ben. A Moszkovszkij Komszomolec szerint az elhúzódó átszervezés hatással volt a jövedelmekre és a kozmonauták karrierkilátásaira.

Ez a kozmonautának jelentkezők számában is megnyilvánul. Oroszország első nyíltan meghirdetett kozmonauta-toborzása tavaly alig 300 érdeklődőt vonzott, szemben a NASA 8000 jelentkezőjével. Úgy tűnik, kozmonautának lenni nem olyan menő az orosz gyerekek körében: mindössze 5 százalékuk jelezte, hogy szívesen lenne űrhajós. Egy 2011-es tanulmány szerint több gyerek akart inkább orvos, pilóta, tanár - vagy kamionsofőr lenni. 

Mivel jelenleg a felsorolt foglalkozások mindegyikében többet lehet keresni, mint amennyit a kozmonauták kapnak, nem csoda, hogy az orosz gyerekek jóval földhöz ragadtabb és hasznosabb állásokra fenik a fogukat.

Egy nyomasztó kérdés azonban megválaszolatlan maradt: mi lehet érdekesebb munka, mint asztronautának lenni? Időutazónak lenni? Dinoszaurusz idomárnak? Jedi lovagnak? - teszi fel a kérdést a cikk végén a spacesafetymagazine.com.

No, de kiből lehet ma kozmonauta? Eszerint kissé felpuhultak a kozmonauták kiválasztásának feltételei az 1961-es első emberes űrrepülés óta. 2011-ben a Szövetségi Űrügynökséghez bárki jelentkezhetett, aki diplomás orosz állampolgár volt. Régebben a toborzás csak katonai pilótákra és mérnökökre korlátozódott, akik már eleve az űrkutatással kapcsolatos szakterületeken dolgoztak, rajtuk kívül még kevés számú orvos és kutató is a kiválasztottak közé kerülhetett. Ma a kozmonautának jelentkezőknek 33 évesnél fiatalabbnak kell lenniük, akik persze egészségügyileg alkalmasak a feladatra, diplomások, ezen kívül pedig ötéves tapasztalatot szereztek az űrprogram valamely területén. Emellett jól tudnak oroszul és angolul, tisztában vannak az emberes űrrepülés alapjaival, jó kondiban vannak, és átfogó ismeretekkel rendelkeznek az orosz űrprogram történetéről. 

A pilóták és berepülő pilóták táborából érkező jelölteknek minimum ötéves repülési tapasztalattal kell rendelkezniük, és csak a legnagyobb kaliberűek lehetnek kozmonauták. A kiválasztott jelöltek afféle "bejáratós kozmonauták" lesznek, akiknek át kell esniük az űrhajós kiképzésen, mielőtt részt vehetnének bármilyen küldetésen. Hat-hét évbe telik, mire elvégzik a három szintű képzést, és csak ezután indulhatnak a világűrbe.

A Puli holdjárójának is sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhat. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Repül a béka!

Az indítóállások környéke nem túl állatbarát vidék, a NASA történetében volt már sült keselyűtől kezdve denevéren át repülő békáig minden.

"Atyaég! Nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk (talán mindkettőt kellene)." Ezekkel a szavakkal kommentálta a universetoday az alábbi képet, ami az "ugró béka" kifejezésnek egészen sajátos értelmet ad. A kis lúzert nyilván meglepte a LADEE holdszondát múlt pénteken magasba röpítő Minotaur-V rakéta gyújtása a Wallops szigeten.

A Wallops szóvivője megerősítette, hogy a szeptember 6-i start alkalmával a NASA kameráinak egyike kapta lencsevégre a fura természeti jelenséget, a képen semmilyen utómunkát vagy beavatkozást nem végeztek. Ugyanakkor - teszik hozzá a szerkesztők - nem állítható biztosan, hogy a kép készítése közben nem esett bántódása a pórul járt kétéltűnek.

De mit keres egy béka az indítóállás környékén? A Wallops/Közép-Atlanti Regionális Űrbázison egy "medence" található, ez szolgálja ki azt a nagy vízigényű rendszert, ami a start alatt működik, így védve meg az indítóállást a károsodásoktól, valamint a zaj mérséklésére is szolgál. Ez a medence a gyújtást megelőzően valószínűleg még egy nyirkos, hűs helynek számított, ami baráti körülményeket jelent egy béka számára. A NASA megjegyezte, hogy a Kennedy Space Centerhez hasonlóan, a Wallops-szigeti Űrbázis is egy természetvédelmi területen található. A 3000 hektáros Wallops-szigeti Nemzeti Vadvédelmi Körzet főként sósvizű mocsarakból és erdőkből áll, és számos fajnak ad otthont - beleértve a békákat is. A cikk idézi a NASA-t:

"Hogyan élhet együtt békében a vadvilág és az űrkutatás, és milyen hatással van a rakéták startja a vadvilágra? A NASA indítóállásai, útjai csak kis területet foglalnak el. A többi terület vad maradt, ami kiváló élőhely a vadvilág számára. A startok az indítóállások közvetlen közelében átmenetileg megzavarják a nyugalmat, de ez csak rövid ideig tart, így a vadvilág és a startok jól megférnek egymás mellett."

Nem a repülőbéka volt az első állatokkal kapcsolatos furcsaság egy-egy start során. Számos felvételen láthatunk madarakat, amint épp az űrsikló startja elől menekülnek; az STS-114 startja során azonban egy pulykakeselyű ütközött az űrsikló narancsszínű külső üzemanyag-tartályának (ld. alább). Aztán ott volt a híres űrdenevér esete az STS-119 küldetés során még 2009-ben, és nemrég a SpaceX Grasshopper [Szöcske] tesztje is egy egész tehéncsordát kápráztatott el:

 És így festett a Discovery űrsikló találkozása a pulykakeselyűvel:

Említeni sem kell, hogy remélhetően a Puli is rövidesen röppályára áll, ehhez azonban segítségre van csapatunknak szüksége. Az úticél a Hold, előtte azonban a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk roverünket eljuttatni, majd jól megfuttatni az ottani terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

LADEE

A hétvégén a Hold felé útnak indított LADEE-ra két fő feladat vár: egyrészt meg kell határoznia a holdi atmoszféra összetételét, és azokat a folyamatokat, amik meghatározzák alkotóelemei eloszlását és fajtáit. Másrészt a holdszondának be kell azonosítania a holdi exoszférában lévő port.

A küldetés egyik célja, hogy megfigyelje a törékeny holdi atmoszféra felépítését, sűrűségét és időbeni változását mielőtt még a jövőben az emberi beavatkozás végképp tönkretenné azt. Mint előző posztunkban utaltunk rá, a misszió egyik célja, hogy a Surveyor-küldetések és az Apollo-program asztronautái által a felszín felett több tíz kilométerrel látott fényjelenséget megmagyarázzák, és kiderüljön, hogy nátriumgáz fénylése okozta-e avagy por.

A holdkörüli pályán 100 napos küldetésre készülő szondán három tudományos kísérlet kapott helyet. Az egyik kísérlet során a semlegesatom-spektrométerrel közvetlenül megmérik az atmoszférában található különböző anyagok koncentrációját. Az ultraibolya/látható fény tartományában mérő másik spektrométer megméri az atmoszféra összetételét és annak portartalmát. Ezen kívül közvetlenül is megmérik a porrészecskéket. A három berendezés mindössze 50 kilót tesz ki.

Egy másik kísérlet (Lunar Laser Communication Demonstration) más szempontból jelentős. A földi irányítás ugyanis rádiójelek helyett lézerekkel kommunikál a holdszondával, és vice versa. A jelenleg használatos 100 Mb/s adatletöltési sebesség helyett a lézeres kommunikáció a Földről 622 Mb/s sebességet eredményez, a hagyományosnál 25 százalékkal kevesebb energiaszükséglet mellett.

A lézeres kommunikáció lehetővé teszi, hogy 3D-s, nagyfelbontású videók érkezzenek a földi irányítókhoz, akik ennek köszönhetően már-már a holdszonda utasainak érezhetik majd magukat. A Föld több pontján veszik az űrjárgány jeleit, így elkerülhető, hogy a felhők megzavarják a vételt. 1958 óta a kommunikáció rádiójelek segítségével történt, ekkor bocsátotta fel a NASA első műholdját. A Voyager és a Cassini is így "cseveg(ett)" a Földdel, azonban nem a LADEE az első, amikor bevetették a lézert: 2013 elején Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának képét küldték el lézerrel a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter részére - ez volt az első eset, hogy lézerrel kommunikáltak egy 384400 kilométerre lévő szondával.

A LADEE küldetése során meghatározzák az atmoszféra alkotóelemeinek jellemző előfordulását a holdfelszíntől 20 és 150 km közötti magasságban. Ezzel a NASA reményei szerint megtudhatjuk, honnan erednek ezek a komponensek, például lehet-e a napszélnek köze hozzájuk, vagy a napszél holdfelszínnel való kölcsönhatása eredményeképp jöttek létre, vagy a felszínből lökődtek ki, esetleg radioaktív bomlásból származnak-e.

A misszió célja meghatározni a Hold körül keringő por sűrűségét, gyakoriságát és térbeli elhelyezkedését, így megismerhetjük azokat a fizikai mechanizmusokat, amik révén a por elszakad a talajtól, illetve azt is, hogy a Nap hatása milyen szerepet játszik ebben.

A holdpor tanulmányozásakor meg kell említeni két ember nevét. A Hold exoszférájában található por egy részét valószínűleg az égitestbe csapódó meteorok okozták, emiatt lökődött ki a por holdkörüli pályára. Krystal Schlechter és John Hamilton a nyarat azzal töltötte, hogy megmérje ezeknek a meteorbecsapódásoknak az erejét és gyakoriságát a Hold "sötét" oldalán. Két 11" Celestron távcsövet nagysebességű kamerákkal szereltek fel, hogy a LADEE számára adatokat gyűjtsenek, és a NASA többet tudjon meg a holdporról. A módszer segít számba venni a lehetséges veszélyeket, amiket a Holdon való élet tartogat a jövő asztronautái számára. Érdemes megemlíteni, hogy a két kutató a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központban ténykedett (saját honlapjuk még fejlesztés alatt áll), ide szeretnénk mi is roverünket eljuttatni, és jól megfuttatni az ottani terepen. (Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!)

A LADEE-nak nagyjából két és fél hónapjába telik, amíg eléri a Holdat, pályára áll, és ellenőrzi rendszereit mielőtt 100 napos küldetése elkezdődhetne. Ideális esetben a pályája majdnem köralakú lesz, és a holdi egyenlítő fölött ível, a szonda így 113 percenként kerüli meg az égitestet nagyjából 50 kilométerrel a felszín fölött körözve. A LADEE a küldetés végén - sok más elődjéhez hasonlóan - becsapódik majd a holdfelszínbe. A poszt végére pedig itt van a küldetésről egy klassz kis összefoglaló:

A Békefenntartó

Magyar idő szerint szeptember 7-én reggel fél hat körül nagyot ugrott a SpaceX vetélytársa, az Orbital Sciences: sikeres startot hajtott végre, az úticél pedig nem más, mint a Hold. A projektben persze benne van a NASA és az Egyesült Államok Légiereje is, a recept pedig meglehetősen régi. Fogj egy levetett interkontinentális ballisztikus rakétát, cseréld le a robbanófejet egy szondára, és máris készen vagy. A Peacekeeper rakétákból kifejlesztett Minotaur-V gyakorlatilag tele van meglepetéssel, és ezek jó része az orrkúpban található rakomány, a LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer). De erről később.

A Minotaur-V egyik meglepetése, hogy az első három fokozat szilárd hajtóanyagú, amit egy az egyben a Peacekeeper rakétától örökölt. A koncepció bejáratott, a fokozatok mindegyike ötvenszer repült már. Az alsó három fokozatot két, a privát űrhajózásban használt fokozattal toldották meg, és voilá.

Nem tudni, hogy az Egyesült Államok Légiereje az ENSZ orra alá akart-e borsot törni azzal, amikor Peacemaker helyett mégis inkább a már említett "Békefenntartóra" keresztelte rakétáját. Az interkontinentális ballisztikus rakéta első tesztjére 1983 júniusában került sor, az első példányt 1986 végén telepítették. 2003-ban kezdték meg kivonni őket a forgalomból, 2005. szeptemberében búcsúztatták az utolsó példányt, ezek szolgálnak az Orbital Sciences rakétájának alapjául: a cég által továbbfejlesztett Minotaur-V-nek ez volt az első útja. Érdekesség, hogy a startra nem Cape Canaveralon került sor, hanem északabbra, a Wallops-szigeten.

A Minotaur-V gyakorlatilag a Minotaur-IV-gyel azonos, a különbséget a legfelső rakétafokozat megléte jelenti, ami bolygóközi pályára állíthatja a szondát - esetünkben ez most a Hold irányába küldte meg a cuccot jó alaposan. A Minotaur-IV-es eredetileg ugyanis 1750 kg rakományt tudott földkörüli pályára juttatni.

Az ötödik fokozattal sikerült lerázni a Föld gravitációját, és megindulni a Hold felé, ez szeptember 7-én reggel rendben meg is történt kábé 17 perccel a start után. Ezt a földi irányítás szokás szerint hatalmas ovációval nyugtázta. Most tehát az ötödik fokozat csöndben utazik rakományával a Hold felé.

A 383 kilós holdszonda a Minotaurnak nem lehetett nagy kihívás, hiszen a hordozórakéta 630 kilót képes földkörüli, geoszinkron pályára állítani, míg akár 437 kilót is el tudna cipelni a Holdig. Tehát még jócskán hízhatott volna a holdszonda. Utóbbihoz számos figyelemre méltó újítás kötődik. Az egyik legfontosabb, hogy felgyorsult a tervezőasztaltól a startig vezető hosszadalmas procedúra. A szonda ugyanis fix, előregyártott elemekből áll, amiket egymással párhuzamosan tesztelhetnek, és nem kell sok pénzért mindent Ádám és Évától megtervezni.

Az űrhajót a Szilícium-völgyben található Ames Kutatóközpontban építették meg, ugyanitt tesztelték is: feladata a holdi légkör vizsgálata - bármennyire furán hangzik is ez így első olvasatra. Történt ugyanis, hogy a Surveyor űrszondák, majd utánuk az Apollo-program Hold körül keringő asztronautái furcsa jelenségre lettek figyelmesek. A holdi napkelte alkalmával szomszédos égitestünk horizontján titokzatos ragyogás jelent meg - valószínűleg ezt a napfény által elektrosztatikusan töltött porszemcsék okozták. Ez azonban még csak feltételezés - a bizonyítékot ez a kisautó-méretű LADEE szolgáltatja majd - legalábbis, reményeink szerint. A NASA által készített infografika valószínűleg nem lepett meg túl sok embert azzal az állításával, hogy a Hold légköre jelentősen vékonyabb és ritkább a földinél: abban reménykednek, hogy a Hold légkörének tanulmányozása közelebb visz a többi, Naprendszerben fellelhető hold megismeréséhez. 

A szonda 100 napos küldetése cirka 60 nap múlva indul, a LADEE ekkor nagyjából 50 kilométeres magasságban kering majd a Hold körül (ld. fent) - összehasonlításképp az Apollo-program parancsnoki egysége valamivel több mint 100 kilométeres magasságban körözött a Hold körül. Energiaigénye 295 Watt, ami gyakorlatilag olyan mintha öt 60 wattos izzót küldenénk a szomszédos égitesthez. A holdszondában még számos érdekesség is helyet kapott, de ezekről következő posztunkban számolunk be.

Holdjáró újratöltve

Bár a Google Lunar XPRIZE csapatai jelenleg még ember nélküli holdjárgányokat készítenek, és azt sem tudni, hogy a NASA mikor tér vissza emberes küldetéssel a Holdra, érdemes megnézni, milyen is lehet majd a XXI. század holdjárója. Ami biztos, nagyon másként nézhet ki, mint több mint 40 évvel korábbi elődje. A holdjáró, azaz "moon buggy" elnevezésű konstrukciót Pavlics Ferenc tervezte, és igazából egy kabrióhoz hasonlított. Modern megfelelője már inkább egy házra emlékeztethet minket. Nem olyan túl régen a Top Gear stábjából James May is tesztelte (50:53-tól) az utolsó emberes holdraszállás 40. évfordulója alkalmából: ez ékes bizonyítéka annak, hogy a holdjáró még mindig megőrizte rokonságát az autókkal. Bár elődje - valljuk be - jóval autószerűbb volt. De most más idők járnak.

A belinkelt videóban James elmondja, hogy az elődnek nem volt ajtaja, teteje, szélvédője, egy lóerős volt, és két  kerti szék szolgált ülés gyanánt. A holdjárót három küldetés során használták (Apollo-15, 16, 17), és általa több mindent felfedezhettek az asztronauták: több helyről vehettek például kőzetmintákat is. A Pavlics-féle holdjáró  May szerint még a Veyronnál is menőbb, mivel az - sok más társával egyetemben - nem több, mint egy egyszerű földi autó. A XXI. század holdjárójával James a NASA jóvoltából 16 km/h sebességgel döngethetett az aszfalton. És nem csak ott.

A 4,5 millió dollárba kerülő szerkezet távirányítással például bármikor megállítható, ha  a Küldetésirányítás kezdi túl veszélyesnek ítélni a helyzetet. Jamest nagyjából háromszor fékezték le ezzel a módszerrel. Ma már szükségtelen megemlíteni, hogy a monitorok (van belőlük bőven) érintőképernyősek. A kütyü a Földön cirka 4 tonnát nyom, ez a Holdon hatodannyit tesz majd ki. A kormánykereket joystick helyettesíti, ez vezérli a holdjárón páros elrendezésben található összesen 12 kereket. Ezeket 6 motor hajtja, és bármikor terepezhetünk is velük. Ehhez mindössze meg kell emelni a kasztnit, és máris fel lehet menni például egy 30 fokos emelkedőn, amit sziklák tesznek izgalmasabbá. Ahogy ezt May demonstrálta is.

Mint mondta, a negyven évvel korábbi típusnak kicsi volt a hatósugara, mivel córesz esetén az asztronautáknak vissza kellett volna gyalogolniuk a holdkomphoz, ahol a felszállóegység várt rájuk. Ezért nem volt célszerű túl messzire távolodni a bázistól. Ez ma már nem lenne gond, a TopGear szerint a holdjáró modern verziója afféle kozmikus tábor: lehet benne mozizni, és természetesen, van benne földire emlékeztető WC is.

Az egyik igazán jópofa fícsőr az, hogy a lakótérből egyenesen a vezetőállás hátfalára rögzített szkafanderbe bújunk, ezzel sok szerencsétlenkedést megspórolhatnak majd az űrhajósok. Persze, a legnagyobb gond nem technikai jellegű, hanem jóval inkább politikai: Obama ugyanis befagyasztotta a holdküldetéshez szükséges támogatásokat. A TopGear videóját nem is lehetett volna szebben befejezni mással, mint azzal, hogy az Apollo-17 kéttagú legénységének távozását a Holdról a holdjáróra szerelt kamera közvetítette. Ami a holdjáróval egyetemben szintén a Holdon maradt.

A modern holdjáró egyébként ideális választás lenne egy túlzsúfolt nagyvárosban: gyakorlatilag a hosszával megegyező helyre teljesen passzentosan is képes beparkolni. Ez a tulajdonsága a Johnson Space Center diákjait is megragadta. A JSC-nél már szokássá vált, hogy a hallgatók évről-évre vírusgyanús videókat készítenek. A Gangnam Style klipje után ez a mostani is elég húzósra sikeredett (ld. alább).

Mit lehetne még ehhez hozzátenni? Természetesen, mi is akarunk egy ilyet. Persze, mivel a Puli csapata szerencsére már elég népes, és nehezen tudnánk megosztozni rajta, több példánynak még jobban örülnénk.

Nyereményút Hawaii-ra

A Puli csapat által segített diákcsoport, a HungaroBots nyerte meg tavaly a 3. alkalommal megrendezett Moonbots 2012 világversenyt. A fődíj egy 4 napos Hawaii-i utazás, valamint több NASA-intézmény látogatása volt.

Albert Einstein űrutazása

Einstein nevét viseli az Európai Űrügynökség ATV-4 teherűrhajója, ami a tervek szerint június 5-én startol Francia-Guyanáról egy Ariane-5 hordozórakéta tetején [ATV: Automated Transfer Vehicle, automata szállítójármű]. A túlnyomásos modult szivárgásügyileg ellenőrizték, és bepakolták az "utolsó pillanatos"-árukat is a fedélzetére. Most már a rakéta tetejére felkerült az orrkúp, a modult kívülről takaró védőborítás, ami a start során hivatott megvédeni az űrhajót és rakományát. Az úticél a Nemzetközi Űrállomás (ISS) lesz, ugyanakkor az ATV sok szempontból felér egy-egy rekordkísérlettel.
Az ATV-4 viszi magával a legtöbb árut, amit a típus története során egy űrhajóba belezsúfoltak – de ez a küldetés viszi el a pálmát azzal is, hogy mindössze két héttel a start előtt – súlyra és méretre is – rekordmennyiségű cuccal tömték meg.
Ennek ellenére még mindig az ATV-2 szállította a legnehezebb rakományt, és ez a csúcs most sem fog megdőlni. Az ATV-2-esen nyolc helyett sikerült hat rekeszbe bezsúfolni az árut, az így megspórolt tömeg pedig lehetővé tette, hogy több üzemanyaggal tölthessék meg a tartályokat.
De vissza az ATV-4-eshez. Egy speciális eljárással, amit Late Cargo Access Means-nek (LCAM) becéznek megoldható, hogy nem kell egyszerre mindent bepakolni a raktérbe, hanem később is be lehet „csempészni” pár dolgot. Ez az Űrállomás asztronautái által is használt ajtón keresztül történik, és az sem akadály, ha az űrhajót már indítási, függőleges helyzetébe került. Ez az ajtó mindössze 80 centi átmérőjű, és egy speciális eljárással "koppanásig" kinyitható, így a három tengely mentén mozgatható teleszkópos állványzaton álló kezelőknek könnyebb besakkozni a méretesebb rakományokat is.
Az LCAM-rendszer teleszkópos karral is büszkélkedhet, ami szó szerint megkönnyíti a nehéz zsákok raktérbe helyezését. A kar elődje korábban csak 25 kilót bírt el, a mostani viszont már 75 kilós zsákokkal is megbirkózik. Így néz ki megpakolva az ATV-4:

A fentiek miatt a zsákok múltbéli társaiknál 25 centivel hosszabbak is lehetnek, és a fejlesztések következtében 218 kilóval több árut lehet begyömöszölni az ATV-4-be, ami korábban elképzelhetetlen lett volna .

De mi az, amit utolsó pillanatban kell bepakolni egy űrhajóba?
Az egyik ilyen kései érkező ez a képen is látható dobozka, ami 44 különböző folyadékmintát tartalmaz. A dobozka egyébként nem hatalmas – 40x28x27 centi – ez azonban épp elég, hogy Luca Parmitanot, az Európai Űrügynökség asztronautáját egy időre elegendő munkával lássa el. Az ISS-en ugyanis ő elemzi majd mikroszkóp segítségével az alapvetően elképesztően lágy vizet, paraffint és hexánt tartalmazó fiolákat. A kísérlet legfeljebb két hónapig tarthat, ennél hosszabb idő után ugyanis az emulzió lebomlik - ez is magyarázza a kései bepakolást.

A fiolák mellett az ATV-4 ételt is visz magával, amivel alaposan megvizsgálják, hogy egy űrhajósnak milyen ételszükségletei is vannak a világűrben - ez a kísérlet is Luca kiváltsága lesz. A kísérlet nem túl bizalomgerjesztően néz ki. Jó hír, hogy a petri-csészékre emlékeztető energiabombák mellett még az asztronauták által a startot megelőzően kiválasztott „ínyenségeket” is visz magával az ATV-4.

Albert Einstein egy új mikroszkóppal is megajándékozza az ISS-t, ami az űrállomás Columbus-modulját gazdagítja majd. A rakomány érdekes része egy 3D-nyomtatóval készített, több szintes szerszámosláda, ami annyira törékeny, hogy nem bírná ki a start során fellépő erőhatásokat, így a szerszámok külön csomagban érkeznek – a kettő egyesítése vélhetően szerez pár felhőtlen percet az asztronauták számára.

A teherűrhajó egyik legnagyobb súlyú rakománya egy tartalék vízpumpa, ami szintén a Columbus-modul felszerelését egészíti ki. Az egység 80 kilós, és zsákok helyett közvetlenül a raktér rekeszeire erősítették. A jelenlegi vízpumpát 2008-ban vitte fel az Űrállomásra az Atlantis űrsikló.
A rakomány részét képezik az új gázálarcok, amiket az ISS legkülönbözőbb pontjain helyeznek el egy esetleges tűz esetére (ld. balra). A rakomány több mint 1400 tételből áll: ezeket akkurátusan kellett rögzíteni, és a fogkeféktől a szerszámosládákon át a pólókig mind-mind tanúsítvánnyal rendelkezik, ami igazolja, hogy az áru nem ereget magából mérgező gázokat a Nemzetközi Űrállomás légterébe. A fejleményeket ezen a linken lehet figyelemmel kísérni.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

A magyar Chris Hadfield

1980-ban ezen a napon, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult útjára Farkas Bertalan Valerij Kubaszov társaságában a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén a világűrbe. Rajtuk kívül még volt egy utas a fedélzeten. Ez pedig nem más volt, mint a Tévémaci bábfigurája. Az első és mindezidáig utolsó magyar űrhajós bő egy hetet töltött a világűrben, de korának igazi Chris Hadfieldje-vé vált: twittelés és videóklip-készítés helyett - szintén ezen a napon - inkább esti mesét mondott a magyar gyerekeknek. A maci mellett vele utazott kislánya nemzetszín-ruhás babája, valamint egy kupac magyar föld is. Ha videóklip nem is készült, dal igen. Az alábbi műremek Farkas Bertalan űrutazására készült, 1980 májusában. Az LGT és a Neoton Família alkalmi együttműködéseként létrejött Asztronauta együttes játssza. Íme:

Magyar a világűrben
(Presser Gábor - Sztevanovity Dusán)

,,Jelentem: a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén űrrepülésre kész vagyok. Minden tudásomat, erőmet megtisztelő feladatom maradéktalan végrehajtásának szentelem. Farkas Bertalan százados, a Szujuz-36 kutató űrhajósa."

Hányszor elképzeltem magamban, hogy milyen is lehet,
ha egy pillantásban elférnek a földek s tengerek,
és te eljuthatsz már oda, hol ezt megpillanthatod,
hogyha bejárod az utat, amit be nem járhatok.

Hogyha évezredek vágyait mind összegyűjtötted,
hogyha szemtől szembe legyőzted a félelmeidet,
s neked világosak már a nekem idegen szavak,
akkor az lehetsz a sorban, akit kiválasztanak.

Hogyha az vagy, ki a távolságot úgy képzelte el,
ha majd azt mondják, ott ember jár, az ember te leszel,
hogyha elég volt a hideg, s minden próbát kiálltál,
te a legmagasabb küszöböt is átlépheted már.

Ha a hosszú napok próbái már nem fájnak neked,
hogyha erre a lapra tetted fel az egész életed,
ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok,
te már vállalhatod mindazt, amit nem vállalhatok.

Neked tudnod kell, a sorban nekem első te leszel,
kinek szavát értem, s fordítani senkinek se kell,
amit látsz, azt kérlek, nézd meg majd az én szememmel is,
amit érzel, kérlek, érezd át az én szívemmel is.

S amikor messze jársz, lélekben ott leszek én is,
amikor visszatérsz, kicsivel több leszek én is.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Holdbányászat 10 éven belül?!

A Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny hírleveléből két dolgot emelünk ki mai posztunkban. Elsőnek itt egy RT.com által készített interjú Bob Richards-zal, a Moon Express főnökével, akinek feltett szándéka bányászni a Holdon, esetleg aszteroidákon. Mint mondta, erre reményei szerint az elkövetkező 10 vagy 20 évben sor kerülhet, ehhez azonban előbb vissza kell térni a Holdra. A szomszédos égitesten már több mint 40 éve nem járt ember, de azóta rengeteget fejlődött a tudomány, új technológiák jöttek létre. A holdszondáknak köszönhetően sokkal többet tudunk a Holdról, mint amennyit mondjuk 10 éve tudtunk róla. Korábban egy halott, száraz sziklának gondoltuk, ez azonban nem igaz. Platinatartalmú nyersanyagokból például több lehet a felszínén, mint az egész Földön együttvéve.

Ráadásul vízjég is van a Hold felszínén, ami Richards szemében rendkívül gazdaságossá teheti a jövőbeli holdmissziókat, hiszen a vízből rakétaüzemanyag is előállítható. Bob rámutat arra, hogy a bolygónkon fellelhető valamennyi nyersanyag végtelen mennyiségben megtalálható a világűrben is, hiszen eleve onnan érkeztek a Földre. Összefoglalva tehát kutatni kell a földönkívüli nyersanyagok után, hogy azokat aztán a földi civilizáció hasznosíthassa. Az ambiciózus terv első lépése a robotos holdraszállás lenne a GLXP-verseny keretében - természetesen, a Moon Express is a magyar Puli csapat riválisa, bár ez nem zárja ki az együttműködés lehetőségét.

A másik újdonság az, hogy a Synergy Moon csapata rövidesen egy CNC szerszámgéppel (Computer Numerical Control) esik neki a munkának. Így néz ki a szerkezet:  A csapat nem is egy, hanem rögtön két holdjárót is építene, pontosabban "faragna ki". A gép használatával a wikipedia magyar nyelvű szócikke szerint lehetővé válik „az egyidejűleg több tengely mentén végzett és nem egyenes menti mozgásokat is, ami kézzel lehetetlen”. Az eljárás sarkosan fogalmazva a CAD-programban megtervezett rovert marja ki egy tömbből. A kétfajta rover mindegyikéből két-két példány készülne (összesen tehát négy). A csapat szerint a két egymástól függetlenül kifejlesztett roverre a jó öreg redundancia elve miatt van szükség: ha a küldetés során az egyik holdjáró bedobja a törülközőt, még mindig ott a másik, amivel teljesítheti a misszió.
Ugyancsak ez a csapat erősít kommunikációban is. A Synergy Moonbounce program keretében arra bíztatják a földlakókat, hogy küldjenek egy hangfájlt tetszőleges üzenettel, amit a csapat aztán továbbít a Holdra, majd az onnan „visszapattanó” visszhangot meg lehet hallgatni a csapat honlapján. Ráadásul az adás pillanatában egy Holdról készített fotót is kap a lelkes önkéntes.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Vízalatti Apollo

Az első videóklip az űrből...

Bolyongások Szilícium-völgyben

Holdbányászat felkiáltással kezdődik a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyik mostanában bejelent blogbejegyzése, ami rögtön a felvezetőben felveti: hogyan legyünk milliárdosok?

A jelenleg huszonhárom szereplős mezőnyből egyik versenytársunk, az Astrobotic, egy kisautó méretű kütyüt tesztel, ami a bemutatott videó alapján a Hold külszíni bányászatával foglalkozik majd. (Hacsak azzal nem, hogy az utókor megtévesztése érdekében patakmederhez megtévesztésig hasonlító képződményeket hoz létre idegen égitesteken. Bár ez kevéssé valószínű.)

De komolyra fordítva a szót: az Astrobotics valóban a holdi regolitból venne mintákat, miközben olyan értékes források után kutat, mint amilyen a vízjég és a hélium-3.

Eközben a Szilícium-völgyben bolyongva a BBC stábja a „Hogyan legyünk milliárdosok?” kérdésre (is) keresi a választ. A Moon Express csapat vezetői közül Bob Richardst kapták először lencsevégre, aki bemutatják a holdi leszállóegység földi tesztelésre szánt prototípust, ezt a NASA-val közösen fejleszti a csapat. Bob Richards elmondta, hogy 2015-ig le akarnak szállni a Holdra (A Moon Express képviselője a Lunar X PRIZE Alapítvány santiagoi csúcstalálkozóján előadásában már megemlítette, hogy 2015-ben indulnának a Holdra, és ezzel nincsenek egyedül: a Barcelona Moon csapatának 2014 júniusára van időpontja, az Astrobotic pedig a SpaceX rakétájának tetején 2015. októberben vágna bele a holdutazásba.) Richards ezután a hajtómű egyik tesztjét is megmutatta a BBC kamerájának. De ez csak az első lépés, a következő etap a Holdon való bányászat lesz. [Az alábbi videón 8:34-től látható.]

Felocsúdni sincs idő: Naveen Jain – szintén a Moon Expresstől – már arról beszél, hogy az emberiségnek sok bolygón kellene élnie, és megosztja üzleti filozófiáját. Eszerint úgy tehetünk szert egy 1 milliárd dollár értékű vállalatra, ha előbb megoldunk egy száz milliárd dollárt érő problémát. Utóbbira lehet példa a környezetbarát energia alkalmazása.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Kína még idén holdraszáll?

Talán, igaz, "csak" robottal. Ha minden a jelenlegi tervek szerint alakul, akkor idén decemberben a Holdra száll a kínaiak Lunohodra erősen emlékeztető – bár annál némiképp kockább – rovere, a Holdistennő-3: azaz Chang’e 3. Ha sikerrel jár a küldetés, akkor a szovjet Luna-24 1976-os landolása óta ez lesz az első „finomhangolt” leszállás – azaz nem becsapódás – a szomszédos égitesten. A Chang’e angol nyelvű átirata elég beszédes, legalább kétféleképpen értelmezhető: jelenthet változást és aprópénzt is. A kínai űrprogramot költségvetési oldalról nehéz megközelíteni, lévén a számok nem publikusak, marad a változás.

Igazából a kínaiak a holdraszállás amerikai receptjét követik. Eddig már két szondát repítettek el a Holdig, a Chang’e-1-et és a 2-t, ezzel véget is ért a program első szakasza. A jelenleg körvonalazódó Chang’e-3 valahol a holdraszálláshoz vezető út első harmadán van: két rovert küldenének ugyanis a Holdra, a 3-ast ugyanis a 4-es követi. A Chang’e-5 szintén robotos küldetésnek ígérkezik, ez azonban már talajmintát is küldene a Földre, Kína reményei szerint minderre 2017 tájékán kerülhet sor. Ezután kerülhetne sor az emberes holdraszállásra. A Chang’e – vagy Csang-O – egy kínai istennő neve, akiről Michael Collins is megemlékezett „Carrying the Fire” című könyvében:

„Houston is kiveszi a részét a zűrzavarból mivel folyamatosan szóval tart minket, most éppen a nap híreit olvassák be. „Az Apolloval kapcsolatos címlapsztorik közül van itt egy, amelyikben azt kérik, hogy jól nyissátok ki a szemeteket, mert egy csodálatos lányt láthattok egy nagy nyúl társaságában. Egy ősi legenda szerint bizonyos Csang-O nevű gyönyörű kínai lány négyezer éve a Holdon él, mivel valószínűleg oda száműzték, azután, hogy ellopta férjétől a halhatatlanságot jelentő pirulát. A társát is megkereshetitek, egy nagy kínai nyúl személyében, amit könnyű lesz felismerni, mivel folyton a hátsó lábain áll egy fahéjfa árnyékában.” Jézusom, vajon ezt csak álmodom? Itt vagyok félálomban, miközben egy kávéval teli tubussal bajlódok, két jóbarátom nemsokára elindul a Hold krátermezőihez, hogy csatlakozzon egy fa alatt várakozó kínai nyúlhoz!”

Az Apollo-11 rádióforgalmazásában mindennek természetesen nyoma van, ide kattintva ellenőrizhető is, amikor a Houstonban üldögélő CapComnak Collins az alábbi szavakkal válaszolt:
"095:18:15 Collins: Okay. We'll keep a close eye out for the bunny girl. (Oké. Majd odafigyelünk a nyuszilányra.)"
De visszatérve a kínai tervekhez. A Chang’e-3 a Sinus Iridumba érkezne, ami nagyjából pont a másik végén annak a holdtengernek, ahova annak idején az Apollo-15 is leszállt.
A landolás után a napelemmel működő rover legördül a leszállóegységről,és megkezdi alsó hangon három hónaposra tervezett küldetését, amit valószínűleg a mintegy kéthetes holdi éjszakák miatt sok kényszerpihenő tarkít majd.

A leszállóegység azonban a továbbiakban kutatóbázissá lényegül át, és úgy tűnik, ez lesz a küldetés igazi attrakciója. Ez abból feltételezhető, hogy nem a holdjáró kapta a rádióizotópos termoelektromos generátort, hanem a lander, így utóbbit „hidegen hagyják” a holdi éjszakák.
A landeren ezen kívül egy optikai távcső is helyet kap, illetve egy kütyü, amivel elemezni lehet a holdi regolitot.

Ha minden igaz, a rover 120 kilós lesz, ebből 20 kilót tesz ki a tudományos felszerelés. A terv szerint a landertől egy 5 kilométer sugarú körön belül császkál majd. Ez a cikk szerzője szerint elég ambiciózus terv, mivel a Spirit és Opportunity roverek a Marson mindössze 2-3 kilométert tettek meg az első évben, de a kínai példány állítólag fejlettebb technológiával rendelkezik majd, és több napenergiát képes magába szippantani.

A rover egyes-egyedül, földi beavatkozás nélkül felismeri a veszélyes helyeket, és elkerüli azokat, de képes önálló navigációra is. Erre azonban alighanem kevés szüksége lesz, mivel a rádiójelnek csak 1,3 másodpercbe telik eljutni a Holdig, így a robotot általában egy földi „sofőr” távvezérli majd. A már említett tudományos szállítmány része lesz egy alfarészecske-röntgen-spektrométer, ami az összes NASA marsjárón az alapfelszereltséghez tartozik, segítségével pedig geokémiai elemzésekre lehet sort keríteni. A rover hasán lesz egy radar is, amivel a regolit szerkezetét és mélységét vizsgálja, illetve a talajszint alatti réteget is megvizslatja.

Az már biztos, hogy a kínaiakat illik komolyan venni, hiszen a Chang’e-2 – miután több hónapig holdkörüli pályán időzött – fogta magát, és 2011. áprilisában átruccant egy másfél millió kilométerre lévő ponthoz, ahonnan némi ismételt pályakorrekciót követően elsuhant a 4179 Toutatis kisbolygóhoz, a találkozásról hét fotót készített.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Robotforradalom

A Robonaut-2 lehetséges felhasználási területei közül csak az első a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Itt ideális feltételek mellett ki lehet próbálni, hogy a mikrogravitációban milyen hatásfokkal képes ember és robot egymás keze alá dolgozni. Amint ezt megtudtuk, pár szoftverfrissítés és a robot altestének hozzáadásával a R2 már mozoghat az űrállomáson, és karrierjének újabb állomásaként végül a világűrben is kipróbálhatja magát. Eközben a NASA is jobban átlátja, mire használhatja a robotokat a jövőbeli, mélyűrbe induló küldetések alkalmával. [Előző posztunkért kattints ide!]

Ahogy egyre jobban kiforrja magát az R2 technológiája, úgy válik lehetővé, hogy hasonló robotokat teszteljenek a világűr jóval szélsőségesebb hő- és sugárzásviszonyai mellett. A NASA szerint egy nap az R2 a kommunikációs, meteorológiai és kémműholdak dolgát is megkönnyítené – igaz, ezeket a cikkben nem részletezik.
A következő lépés az R2-höz hasonló robotok számára a Földközeli objektumok – mint például aszteroidák és üstökösök – felfedezése lehet, de lehetséges úti célként szóba jöhetnek a Mars és holdjai is. A terv szerint a robot afféle előőrsként funkcionál majd, részletes térképeket készít, talajmintákat gyűjt, és az asztronauták számára szükséges infrastruktúrát elkezdi kiépíteni. Az ezután érkező legénység így már jóval felkészültebben vághat bele az előttük álló felfedezésbe.

A robot és ember kombójával kerülhet sor majd a Mars felfedezésére is. Ez az ember-robot együttműködés biztosítja, hogy a Mars felszínére küldött missziókat kisebb létszámú legénységgel lehessen kivitelezni – anélkül, hogy bármit is fel kellene adni a küldetés céljai közül.
Az űrkutatás a jövőben a NASA szerint valahogy így fest majd: egy új célt azonosítunk a távcsövünkkel, aztán az R2-höz hasonló úttörőkkel a robot szemén át megvizslatjuk a terepet, végül színre lép az ember is. Az emberek és robotok együtt fedezik majd fel a Naprendszert, ami hatékonyabb, mintha csak robotos, vagy csak emberes küldetésekre kerülne sor.

Az R2-t eredendően földi használatra szánt prototípusnak tervezték, aminek révén jobban megérthetik, hogy mi kell ahhoz, ha esetleg egy robotot az űrbe akarnának küldeni. Amikor azonban az R2-t bemutatták, a rendszer annyira meggyőző volt, hogy a küldetésirányítók úgy döntöttek: a munkát folytatni kell, a robotembert pedig ki kell küldeni az űrállomásra. Ehhez azonban előbb még pár módosítást kellett eszközölni rajta. A robot külső borítását – vagyis bőrét – az űrállomás szigorú tűzvédelmi követelményeivel kellett összhangba hozni. Árnyékolták, így csökkentve az elektromágneses interferenciát, ezen kívül processzorait is feltuningolták, hogy növeljék a robot sugárzással szembeni tűréshatárát. Eredeti hűtőventillátorait csöndesebbre cserélték, az áramköreit pedig újrahuzalozták, hogy a földön használatos váltóáram helyett képes legyen az űrállomás egyenáramáról működni.

Az R2 az űrállomáson afféle laboratóriumi fehér egér, legalábbis eleinte. A robot űrbéli pályafutását az ISS Destiny laboratóriumában kezdte, ahol a földihez hasonló feladatokat hajt végre, eközben pedig a mérnökök kidolgozhatják, milyen feladatokat lásson is el a jó kézügyességgel megáldott emberszerű robot az űrben. Amikor az R2 átmegy a megmérettetésen, a robot az űrállomás karbantartási feladataiban bontakozhat ki. További fejlesztésekkel már a világűr vákuumában is dolgozhat, így javításokat végezhet az állomás külsején, vagy egyszerűen csak segítheti az odakint dolgozó asztronautákat.

Az R2 sokféle módon irányítható. A legénység és a földi irányítás is képes lesz parancsokat adni a robotembernek. Ugyanakkor az egyik lényeges változás a korábbi Robonaut-generációhoz képest az, hogy az R2-t nem kell állandóan szemmel tartani. A jövőbeli küldetésekre tekintettel, amik során – például a Marson – már jelentős késéssel jönnek-mennek a rádiójelek, a robot folyamatos pesztrálása a távolból minimum problematikus. Az R2-t azonban úgy tervezték, hogy önállóan tegye a dolgát, és csak időnként kelljen „ránézni”, hogy mégis mi van vele.

Talán fura, hogy a súlytalanságban miért van egy robotnak lábakra szüksége. Pont azért, amiért az embernek is jól jönnek az alsó végtagok: ezek igazából ahhoz kellenek, hogy kitámasszuk magunkat, és egyhelyben maradjunk az űrben. Ugyanezért kap a Robonaut is lábakat, amit séta helyett arra használhat, hogy lábtartókban megkapaszkodjon velük, segítségükkel egyik munkaállomásról a másikra úszhat, illetve kitámaszthatja magát, amíg a kezeivel dolgozik. A lábait egyébként épp mostanában fejlesztik.

Lábak helyett azonban jobb hasznát veszi a kerekeknek, ha egy idegen égitest felszínén kellene közlekedni. Emiatt aztán a lábak mellett egy négykerekű alváz tesztelése is folyamatban van. Amikor a Robonaut-2 felsőteste erre az alvázra kerül, onnantól a neve is megváltozik: stílusosan Centaur-2 lesz belőle, a mitikus félig ember, félig ló mintájára. A Centaur alvázának talajtól való magassága – bizonyos határokon belül – tetszés szerint állítható, a kerekei pedig akár külön-külön is képesek bármilyen irányba elfordulni, így akár egyhelyben is képes megfordulni, ahogy átlósan, vagy oldalirányba is mozoghat majd. Ezzel felszerelve a Centaur-2 alaposan feltérképezheti a terepet az asztronauták érkezéséig, illetve segítheti őket űrsétájukban a megérkezésüket követően.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Segédmunkás robot

Egyre jobban kezd hasonlítani az emberre az a robot, amit emberekkel való közös munkára szántak, és ami ennek során az emberek számára készített szerszámokkal dolgozik. Az emberszabású robotok fejlesztése mögött ez a vezérmotívum húzódhat meg, és Robonaut 2 ennek teljes mértékben megfelel. Becenevén csak R2-nek hívják, 2011 eleje óta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) lakója.

R2 meglehetősen zavarba hozna bármelyik földi orvost, mivel emberszerű külseje ellenére a fejét szinte kizárólag látószervekkel zsúfolták tele. A sisakrostélya mögött négy, a látható fény tartományában működő kamera található, ezek közül kettő biztosítja a sztereo látást a robot és kezelője számára, a másik kettő pedig afféle segédkamera. Az R2 szájába egy ötödik, infravörös kamerát szereltek, ami a mélységészlelést segíti. A robot nyaka három szabadságfokú rendszer, ennek megfelelően balra, jobbra, felfelé és lefelé is képes nézelődni. Akárcsak az ember.
Karja nagyjából nyolcvan centi hosszú, kitárva egyik végétől a másikig közel két és fél méter. Tizenkét szabadságfokú robotkeze van: hüvelyujja négy, a mutató és középsőujja egyaránt három-három szabadságfokú, a gyűrűsujja és a kisujja viszont csak egy. Az ujjak egyenként 220 Newton erőt képesek kifejteni. Hét szabadságfokú karjaival bármilyen testhelyzetben megtart 9 kilót – és ez földi körülmények között értendő.
Hátizsákja is van, amibe az áramátalakító rendszer került, ezen keresztül lehet Robonautot a töltőre dugni. Vadabb helyeken – ilyen például egy aszteroida – a hátizsákba a robot akksijai kerülnek.

A fentiekből következik, hogy a robotra mindennél jobban igaz az állítás: a hasával gondolkozik. Mivel a fejét telepakolták kamerákkal, a robot törzse maradt az egyetlen lehetséges hely, ahova még befért a R2 „agya”.
2011-ig csak emberes legénységek jártak a Nemzetközi Űrállomáson, így Robonaut-2 történelmet írt, amikor a Discovery űrsikló fedélzetén 2011 februárjában megérkezett az ISS-re. Ő az első emberszerű robot, amelyik kijutott a világűrbe, és bár elsődleges küldetése kideríteni, mennyire jól viseli-e magát egy emberszerű gép a világűrben, a NASA erősen bízik abban, hogy jó pár fejlesztést követően a robot egy nap talán segíthet az űrsétát végző űrhajósoknak az ISS házkörüli teendői során.

Megérkezését követően 2011 áprilisában került elő a dobozából, és elsőként augusztusban üzemelték be. Noha jelenleg az ISS Destiny laboratóriumában tesztelik, ennél nagyobb mozgástere lesz a jövőben, amikor szépen lassan kinövi a tesztüzemet. Első megbízatása nem volt túl ambiciózus, többek között például az űrállomás kapaszkodóit, fogantyúit tisztogatta. Ez valóban nem összetett feladat, viszont nélkülözhetetlen része az űrhajósok életének, és a legénység sok idejét elrabolta. A robot megfelelő ütemezés szerint halad tanulmányaiban: „gyakorolja” a kapcsolók állítását és a gombok nyomogatását, idővel azonban bonyolultabb feladatok is várhatnak rá. A tervek szerint azonban soha többé nem tér már vissza a Földre.

Az első Robonautot még 1997-ben kezdték fejleszteni. Az alapötlet már akkor is az volt, hogy egy olyan emberszerű robotot építsenek, amelyik képes segíteni az asztronautáknak, ha szükség van pár dolgos kézre. Emellett olyan feladatokat is rá lehet bízni, ami esetleg túlzottan veszélyes lenne egy ember számára, vagy épp ellenkezőleg: mindennapos rutin teendő. A fejlesztésből aztán az R1 sült ki, ami már egy emberszerű prototípus volt. Alapvetően karbantartási feladatokat kapott, kerekekre szerelve azonban hosszú felfedezőutakra is kapható volt.

2006 folyamán az R1-et a legkülönfélébb laboratóriumi- és terepteszteknek vetették alá, hogy meggyőződjenek: mennyire működőképes a „robot segédmunkás”-koncepció. Ugyanebben az évben a General Motors is érdeklődni kezdett a projekt iránt. Ők is kifejlesztették a maguk robotját, de a NASA eredményeit látva a GM felvetette, mi lenne, ha összefognának. 2007-ben egy megállapodás – az ún. Space Act Agreement – aláírásával lehetővé vált, hogy a GM és a NASA összerakja mindenét, és kifejlessze a következő generációs Robonautot.

2010 februárjában aztán lehullt a lepel a közös munka eredményéről, az R2-ről is: ez gyorsabb, ügyesebb, műszakilag jóval fejlettebb volt elődjeinél. A benne rejlő lehetőségeket nemsokára felismerték, így került a Discovery űrsikló utolsó útján az űrállomásra. Ez történelmi lépés volt, mivel ezzel az R2 lett az első emberszerű robot, ami a világűrbe repült. Másrészt viszont folyamatosan fejlődik, ahogy a mérnökök első kézből megtapasztalják, hogy egy emberszerű robot valójában hogyan is boldogul súlytalanságban.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

A 62 holdas bolygó

Nekünk, földlakóknak egy Hold jutott, nincs mit tenni: ezt kell beosztani. Ugyanakkor a Naprendszer távolabbi pontjain egész holdkolóniák találhatók. Ott van például a Szaturnusz, amelyik nem kevesebb, mint hatvankét holddal rendelkezik. Ezek között mindenféle összetételű és méretű létezik, közülük páran szinte teljesen jégből állnak, mások sziklásak, illetve a többség a szikla és a jég egyfajta kombinációja.

Némelyek 12 földi óra alatt kerülik meg az óriásbolygót, másoknak ugyanez valamivel több, mint négy földi évig is eltart. Ezek az égitestek a Naprendszer történetének kezdetén jöttek létre. A holdak közül talán a Titán a legismertebb, ez egyben a legnagyobb Szaturnusz körül keringő égitest: a bolygó körül keringő anyag tömegének 96 százalékát teszi ki. Egyes kutatók szerint eredetileg két Titán-méretű holdja lehetett a Szaturnusznak, a másik azonban szétesett, ennek szétszóródott anyagából jöhettek létre az óriásbolygó látványos gyűrűi, valamint a kisebb, belső holdak is. Egy másik elmélet szerint viszont a Szaturnusz eredetileg számos nagy holddal rendelkezett, és közülük kettő összeütközéséből alakult ki a Titán. A teória szerint a durva becsapódás hozta létre azt a törmeléket, amiből a későbbiek során a kisebb holdak is létrejöhettek.
A holdak egy része a Szaturnusz gyűrűinek "repedéseiben" – azaz két gyűrű között – kering, ösvényt vágva maguknak a törmeléktengerben. Mások jóval kijjebb találhatóak, és az égitestek közül jó pár hatással van a többi hold pályájára: a nagyobbak gravitációja rabul ejthette kisebb társaikat, amik aztán a közelükben maradtak.
A Szaturnusz első holdját 1655-ben fedezték fel, majd a következő 200 évben másik hét nagy égi kísérőt is sikerült beazonosítani. 1997-ig a csillagászok tizennyolc Szaturnusz körül keringő égitestre bukkantak rá, a többiek felfedezését az óriásbolygó mellett elsuhanó Cassini űrszonda, illetve a földi teleszkópok fejlődése tette lehetővé.
1847-ben Sir John Herschel csillagász javaslatára a Szaturnusz holdjait a Titánok neve után keresztelték el. Kronosz görög isten – a rómaiaknak Szaturnusz – testvérei háborút indítottak az olimposzi istenek ellen, és vesztettek. Amikor a névadás során elfogytak a Titánok, az újabban felfedezett holdakat a római és görög mitológiai más szereplőiről kezdték elnevezni. Ugyanakkor a Szaturnusznak csak 53 holdját érte az a megtiszteltetés, hogy saját neve lehet, a többieknek egy számsorral kell beérniük.

A Titán a legnagyobb az összes hold közül, nem véletlen, hogy elsőként fedezték fel. Jelenlegi tudásunk szerint ez a Naprendszer egyetlen holdja, ami jelentős légkörrel rendelkezik. A nitrogénből és metánból álló atmoszféra tízszer magasabb, mint a Földé, és az eső ott sem ritka: a Titánon ugyanis metán formájában érkezik az égi áldás. Emiatt aztán a kutatók szerint jók az esélyek arra, hogy élet legyen a felszínén. A Titán nagyobb, mint a Merkúr bolygó, habár nem olyan tömör.
A Dione belső magját egy tömör sziklának gondolják, amit vízjég vesz körül. Felszíne kráterekkel erősen szabdalt, a csillagászok szerint egy ütközés mozdíthatta ki a forgástengelyéből. Egy másik hold, az Enceladus déli sarkán több mint 70 gejzír működik. A jeges égitest egy része időnként megolvad, ilyenkor jeges anyagot lövell ki az űrbe „tigriscsíkjaiból”. A jég apró darabkái együtt maradnak, és belőlük jön létre az óriásbolygó E-gyűrűje. Az égitest jeges felszíne miatt a Naprendszer egyik legfényesebb objektuma.
A főbb holdak közül a Hyperiont fedezték fel utoljára. Ez sem véletlen, mivel elég kicsi, ráadásul rendszertelenül tűnik fel a Szaturnusz árnyékából. Formája inkább egy hosszúkás krumplira emlékeztet, mintsem gömbre, és igencsak elképzelhető, hogy valaha egy nagyobb holdhoz tartozott, amit egy kozmikus ütközés pusztított el. Alacsony sűrűség és porózus felszín jellemzi, becsapódásokban a Hyperionnak is volt része, ezek során anyaga nagy része kivágódott a világűrbe.

A Iapetus felszínén éles a kontraszt a világos és a sötét területek között, ami afféle jin-jang-külsőt kölcsönöz neki. A felszínére hullott sötét szénhidrátok - ezek talán a közeli Phoebe-ről származnak - fokozatosan egyre nagyobb területet borítottak be a felszínén. A Iapetusnak földimogyoróra emlékeztető alakja van, a közepe kitüremkedik, és egy hegylánc fut végig az egyenlítője mentén. Ezen a holdon található a Naprendszer legmagasabb hegycsúcsai közül jó pár.
A Mimas viszont erősen emlékeztet a Star Wars filmek Halálcsillagára: a sziklás holdon egy nagy kráter ásítozik. Ez egy hatalmas ütközés következtében jött létre, de kisebb hegekből sincs hiány: a Mimas a Naprendszer leginkább kráter-sújtotta vidéke, gyakorlatilag egyik kráter a másikba ér. A Szaturnusz főbb holdjai közül a Mimas a legkisebb, de ez kering legközelebb a bolygóhoz, és tartja tisztán a bolygó két gyűrűje közti rést, amit Cassini-résként ismerünk. Anyaga alapvetően vízjég, de a bolygóhoz való közelsége ellenére a felszíne csak nem változik: úgy tűnik, hogy a jég nem olvad el, noha ilyesmi gyakorta előfordul más, távolabbra lévő holdakon.

A Rhea is épp eléggé kivette a részét a meteor-becsapódásokból. Egyik különlegessége, hogy nincs központi magja. Az egész égitest jégből áll, amibe nyomokban sziklák is vegyültek, ettől aztán úgy néz ki, mint egy koszos hógolyó. A Szaturnusz holdjai közül ez a második legnagyobb, de még így is elég apró: mérete mintegy a fele a Föld Holdjának. Légkörében nagyon halványan oxigén is fellelhető, igaz, az atmoszféra 5 billiószor ritkább, mint a Földé, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Rhea az egyetlen ismert égitest a Naprendszerben,aminek légköre oxigént tartalmaz. (Bár a cikkben ez szerepel, ma már tudjuk, hogy az Europa és a Ganymedes atmoszférájába is szorult némi oxigén.) A Szaturnusz mágneses terének sugárzása oxigént és szén-dioxidot csalogat elő a jeges felszínből. A Tethys a holdak közül az óriásbolygóhoz közelebb található, a hő miatt időnként enyhén megolvad a kráterek és becsapódások egyéb emlékeit kitöltő jeges felszín. Szinte kizárólag vízjégből áll, és a felszíne erősen tükröződik. Egy hatalmas árok fut végig az északi és a déli pólus  között olyan hosszúságban, ami az égitest kerületének háromnegyedének felel meg. A másik felén egy hatalmas kráter éktelenkedik, ami közel kétötöde a Tethys átmérőjének, és közel akkora, mint a Mimas Halálcsillagra hajazó jellegzetes képződménye.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Az új versenyző

Kis költségvetésből biztonságosan űrrepülni: mindez egyre kevésbé számít ellentmondásnak, az iparágban tevékenykedő magáncégek legalábbis ezt a tendenciát erősítik. Az űrsikló-program leállítását követően az Egyesült Államok saját területéről hosszú ideig gyakorlatilag képtelen volt áruval és legénységgel ellátni a Nemzetközi Űrállomást (ISS), és ezen a sokak szemében fájdalmas tényen a SpaceX Dragonja enyhített némiképp. Persze, csak az árufuvarozás terén: az amerikai legénységet azonban – várhatóan még jó ideig – az orosz Szojuzok szállítják az ISS-re. (A SpaceX jelenleg is dolgozik a Dragon legénységet űrbe röpítő ikertestvérén.)

Az áru tehát amerikai földről már kijut a világűrbe, vasárnap óta azonban erre nem csak a SpaceX képes, hanem immár az Orbital Sciences is, ami a múlt hétvégén sikeresen debütált - igaz, ez még csak amolyan próbakör volt. Az Egyesült Államok tehát árufuvarozás terén egész jól, a tervek szerint a közeljövőben már két cégre is számíthat. Az értékes áru visszahozatalát a Nemzetközi Űrállomásról azonban továbbra is csak a SpaceX végzi egy nagyon egyszerű ok miatt: az Orbital Cygnus űrhajójának a Dragonnal ellentétben nincsen hőpajzsa.
A Cygnus épp a többek között április 24-én indított orosz Progressz teherűrhajó alternatívája lehetne, ami visszafelé amolyan „sittszállító konténerként” funkcionál: mindkettő elég ugyanis a légkörbelépés során.

A Cygnus űrhajó az Antares névre hallgató kétfokozatú hordozórakéta tetején jut el a világűrbe, ez azonban tetszés szerint egy harmadik fokozattal is bővíthető. A rakéta és az űrhajó mintegy két tonna hasznos terhet képes alacsony földkörüli pályára állítani, a Szojuz tetején utazó Progressz is nagyjából ugyanennyire képes. Az űreszközt a tervek szerint összesen tízszer vetik majd be: az első repülését a hétvégén ki is pipálták, ezután egy  demonstrációs repülés következik, aminek lényege, hogy biztonsággal és jó lelkiismerettel a Nemzetközi Űrállomás közelébe lehet-e engedni az űrhajót. Ha igen, akkor még nyolc küldetés vár rá, ennek során a kereskedelmi cég közreműködésével körülbelül 20 tonna áru érkezik az Űrállomásra. (Az Antares a vasárnapi utazást is beleszámítva tízszer repül, a Cygnus űrhajó azonban csak kilencszer: a hétvégi tesztrepülésen csak egy ún. tömegszimulátor helyettesítette.) Az Antares a Falcon-9-estől eltérően csak részben saját fejlesztésű, különböző alkatrészeit különböző cégektől vadászták le: első rakétafokozat például Ukrajnából származik, a hajtóműve Oroszországból, ezt az AeroJet újította fel, a második fokozatot pedig az ATK gyártotta.
A rakéta egyaránt használ szilárd és folyékony üzemanyagú fokozatokat, előnye, hogy elég sok cuccot lehet alacsony földkörüli pályára, illetve napszinkron pályára állítani vele, a cég ismertetője szerint pedig még bolygóközi utazás is szóba jöhet. (Ne kérdezzük, hova.) Használatával lerövidül a rakomány berakása és felszállás közt eltelt idő.
A vasárnapi startra az Egyesült Államok keleti partjainál található, virginiai Wallops szigeten került sor, de máshonnan is indítható: kompatibilis a Vandenberg Légibázis, a Cape Canaveral Légibázis és a Kodiak Startközpont indítóállásával is, további előnye, hogy akár többféle rakományt is képes magával vinni.

Ahogy arra már a tesztrepülésen is sor került: az Antares első útján négy pikoműholdat állított földkörüli pályára. Egyikük – a Dove-1 – a rádióamatőröknek van szentelve, a másik három viszont a legolcsóbb műhold, ami valaha az űrbe repült. Igazából három telefonról – ún. PhoneSatról – van szó, amik az Alexander, a Graham és a Bell neveket viselik. A kísérlet során azt akarják megtudni, hogy a világűrben keringő okostelefonok képesek-e a légiközlekedést segíteni, így egy hatékony, ámde olcsó műholdhoz juttatva az iparágat. A három mini-szatellit jeleit már számos földi állomás vette, és minden arra utal, hogy jó egészségi állapotnak örvendenek.

A SpaceX Dragonja első tesztrepülése alkalmával egy sajtot vitt magával, amit a küldetés végén sértetlenül vissza is hozott a Földre. A hőpajzzsal nem rendelkező Orbital Cygnusa nagyobb eséllyel inkább fondue-vé alakítaná azt a sajtot, ennek ellenére a cégre érdemes lesz odafigyelni a jövőben is. További hasznos olvasmányt itt találtok az Orbitalról.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Sikeres kudarc

1970. április 17-én érkezett vissza a Földre az Apollo-13 legénysége, az évforduló alkalmából most Jim Lovell parancsnok visszaemlékezéseiből idézünk fel részleteket az alábbiakban:

"Az Apollo-13 útja után rengetegen megkérdezték, hogy „Volt nálatok olyan kapszula, amivel öngyilkosok lehettetek volna?” Nem volt nálunk semmi ilyesmi, és a NASA-nál asztronautaként, majd vezetőként eltöltött tizenegy év során nem is hallottam ilyenről.
Természetesen, olykor-olykor felmerült bennem, hogy az űrhajó robbanása miatt hatalmas ívű földkörüli pályán rekedhetünk, így állítva  örök emléket az űrprogramnak. De Jack Swigert, Fred Haise és én veszedelmes utunk során sosem beszéltünk erről az eshetőségről. Szerintem azért nem, mert túlzottan lekötött minket a túlélésért való küzdelem.

Bár túléltük az utazást, nem sokon múlt az ellenkezője. A küldetésünk kudarc volt, de szeretek inkább sikeres kudarcként gondolni rá. Az Apollo-13, ami a harmadik holdraszálló küldetésnek indult, 1970. április 11-én, szombaton houstoni idő szerint 13:13-kor startolt. Sosem voltam még bizakodóbb. Három korábbi küldetésem során már 572 órát regisztráltam a világűrben, kezdve a Gemini-7-sel, amikor Frank Bormannel 14 napig maradtunk odafenn – ez a rekord a Skylabig nem dőlt meg.

Visszagondolva, több ómen is volt, amire az Apollo-13 előkészületeinek utolsó szakaszában oda kellett volna figyelnem. Először is, a parancsnoki egység pilótájáról, Ken Mattingly-ről kiderült, hogy nem immunis a rubeólára – ez nem egy komoly betegség, és a tartalék holdkomp pilótája, Charlie Duke megbetegedése miatt kerültünk vele véletlenül kapcsolatba. A magam részéről amellett érveltem, hogy Ken maradjon velünk: az egyik leglelkiismeretesebb és legkeményebben dolgozó asztronauta volt. Dr. Paine-nek, a NASA igazgatójának ezt mondtam: „A rubeóla nem olyan súlyos betegség, és ha Ken meg is fertőződött, már csak a visszaúton jönne ki rajta, ami a küldetés nyugalmasabb részének számít. Az Apollo-8 parancsnoki egységének pilótájaként szerzett tapasztalataimból tudom, hogy szükség esetén Freddel kettesben is haza tudjuk hozni az űrhajót.” Hozzátettem, hogy Ken nem rubeólás, és lehet, hogy soha nem is kapja el. (Öt évvel később még mindig nem lett rubeólás.)

Dr. Paine nemet mondott erre, túl kockázatosnak tartotta. Erre azt feleltem, hogy örömmel vesszük, ha Jack Swigert kerül az elsődleges legénységbe; Jack a tartaléklegénység parancsnoki egység pilótája volt, amúgy pedig egy jó srác (ez később derült ki, ugyanis az elsődleges legénység tagjaként mindössze két napot vett részt a kiképzésben.)

A második ómen a startot megelőző földi tesztek alkalmával jelentkezett, amikor felmerült, hogy a holdkomp leszállóegységében egy rendkívül fontos héliumtartályt rosszul szigeteltek. Így aztán módosítottuk a repülési tervet oly módon, hogy három órával előbb foglaljuk el helyünket a holdkompban annak érdekében, hogy fedélzetéről a héliumtartály nyomását figyelemmel kísérhessük. Ez szerencsés fordulatnak bizonyult, mivel lehetőséget adott arra, hogy összerázódjunk ezzel a fura formájú űrhajóval, aminek pókkarjain múlt a sorsunk. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a holdkomp szakértői már a Küldetésirányításnál voltak, amikor a legnagyobb szükség volt rájuk.

Aztán ott volt a 2. sz. oxigéntartály, a 10024X-TA0009 sorozatszámú. Ez a tartály eredetileg az Apollo-10 műszaki egységében volt, de egy módosítás miatt eltávolították onnan (és ennek során megsérült). Feltétlen gratulálnom kell Tom Staffordnak, John Youngnak és Gene Cernannak, amiért a mázlisták megszabadultak tőle.

Ezt a tartályt aztán megjavították, a gyárban letesztelték, majd beszerelték a mi műszaki egységünkbe, és 1970. március 16-án, a Kennedy Űrközpontban tartott szárazteszt alkalmával újra ellenőrizték. A tartályok általában félig vannak megtöltve, és az 1. sz. rendben is működött. De a 2. számú csak 92 százalékos kapacitással működött. Az 5,5 Bar nyomáson befújt légnemű oxigénnel próbálták a folyékony oxigént kipréselni belőle, mindhiába. Az átmeneti eltérésről jegyzőkönyv készült, és március 27-én, két héttel a start előtt, folytatódott a tartályűrítés vizsgálata. Az 1. sz. ismét rendben működött, idióta ikertestvére azonban ezúttal sem. A beszállítóval és a NASA személyzetével tartott értekezletet követően a teszt vezetője úgy döntött, hogy „kifőzi” a 2. sz. tartályban maradt oxigént a tartály belsejében levő elektromos fűtés segítségével. A módszer működött, de nyolc órába tellett, amíg a földi rendszer 65 Voltos egyenáramával sikerült megszabadulni az oxigéntől.

A történtek fényében azt kellett volna mondanom: „Álljunk meg egy szóra. Várjunk egy pillanatot. Én repülök ezzel az űrhajóval. Menjetek, és cseréljétek ki azt a tartályt.” De igazság szerint mentem az árral, így sokakkal együtt én is a felelős vagyok az Apollo-13 375 millió dolláros kudarcáért. Szinte minden űrrepülés alkalmával meghibásodott valami, de ez esetben az emberi hiba és a műszaki hiányosságok együttesen kárhoztatták el az Apollo-13-at."

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Űrjogi dilemmák

Bár szakértők szerint éppenséggel perre is sor kerülhetne, mégis kevés esély van arra, hogy az oroszok és a kínaiak egymás torkának essenek a bíróságon. Az orosz nanoszatellitet (Ball Lens in The Space, BLITS) még január 22-én kapta telibe egy űrszemét, utóbbi állítólag egy kínai kísérlet során keletkezett: Kína ugyanis még 2007-ben műhold-elhárító rendszere tesztelése során felrobbantott egy használaton kívüli időjárás-előrejelző műholdat (az FY-1C-t) - ennek a darabjáról van szó.

Kínát az 1972-es űregyezmény miatt (Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects) elvben akár még felelősnek is lehetne tartani a 7,5 kilós orosz műhold pusztulása miatt. Valószínűbb azonban, hogy mégsem fajulnak el idáig a dolgok. A fenti egyezmény alapján ugyanis be kellene bizonyítania, hogy Kína gondatlansága hozzájárult a BLITS-et eltaláló műhold-darabka keletkezéséhez, ezen kívül pedig azt is igazolni kellene, hogy Oroszország valóban semmit nem tehetett az ütközés elkerülése érdekében.

Oroszország nem valószínű, hogy ezt az utat választja, mivel a BLITS – amit egy kísérleti állapotban lévő precíziós lézeres műholdfigyelő rendszer segítségével követtek nyomon – relatíve olcsó a nagyobb és bonyolultabb műholdakhoz képest.
Emellett Kína és Oroszország jelenleg is együttműködik, a vitából pedig egyik fél sem tenne szert politikai haszonra.

Ha Oroszország követeléssel lépne fel Kínával szemben, és a diplomáciai tárgyalások is kudarcot vallanának, azaz nem jön létre megállapodás, az ügy a bíróság elé kerül. De Brian Weeden szakértő szerint ezesetben az oroszoknak nem lenne könnyű dolguk.
Először is, Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy tényleg az FY-1C darabja okozott kárt a BLITS-ben. Bár az oroszok rendszere jónak mondható, már ami, az alacsony földkörüli pályán keringő űrszemét és más tárgyak megfigyelését illeti, de még így sem lenne egyszerű ezt az állítást minden kétséget kizáróan bizonyítani. Ráadásul, azt is bizonyítaniuk kellene, hogy Kína hibájából került sor az ütközésre, ami szintén kemény dió.

Ilyen vagy ehhez hasonló ügyekben még sosem fordultak bírósághoz, és emiatt aztán nincs elfogadott gyakorlat arra, hogy a „hiba” vagy „gondatlanság” mennyiben hozható összefüggésbe az űrbeli ütközésekkel. Weeden szerint a jogászok két táborra szakadtak. Vannak, akik Kínát hibáztatják a történtekért, mivel annak idején szándékosan robbantotta fel az FY-1C-et a teszt során. Sok jogász azonban másképp gondolja a dolgot: mivel hat éve a természet erőinek kiszolgáltatva kering az űrszemét, külső hatások bármikor módosíthatták a pályáját.

A cikk szerzője szerint nagyon valószínűtlen, hogy valami kézzel fogható eredmény süljön ki egy ilyen per végén. Ha Kínával szemben Oroszország mégis követeléssel áll elő, ezt 2014. január 22-ig kell megtennie, mivel ilyen esetekben egy év az elévülési idő.

Ugyanakkor arra már volt példa, hogy - ha nem is űrbéli karambol miatt - fizetni kellett az űrből érkező mesterséges tárgyak okozta károk miatt, mégpedig pont az említett 1972-es Egyezmény alapján. Kanada hat millió dolláros kompenzációt kért a Szovjetuniótól, amikor 1978-ban az oroszok nukleáris üzemanyagú Koszmosz-954-es műholdja becsapódott – radioaktív hulladékkal terítve be Kanada északnyugati részén egy széles sávot.
A Szovjetunió a diplomáciai tárgyalásokat követően végül 3 millió dollárt fizetett. A cikk megjegyzi, hogy az ügy sosem jutott el a bírósági szakaszba.

Érdekesség, hogy amikor egy év múlva a SkyLab csapódott be Nyugat-Ausztráliába, egy Esperance nevű város szemetelésért 400 dolláros bírságot rótt ki az Egyesült Államok Kormányára, ezt az összeget azonban a NASA sosem fizette be. A tartozást végül egy rádióállomás hallgatói dobták össze egy reggeli műsor keretében 2009 áprilisában.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Csúcstalálkozó Santiagoban

Némi technikai szünet után ismét itt vagyunk, és folytatjuk a blogot. Nem is akármivel. Múlt héten került ugyanis sor a Google által szponzorált Lunar X PRIZE versenyben résztvevő csapatok éves csúcstalálkozójára a chilei Santiagoban, ahol a Puli kapta többek között a legjobb akciójelenetért járó kitüntető címet is. A szervezők szerint a három napos csúcstalálkozót hatalmas médiafigyelem kísérte, bár ezzel kapcsolatban egyelőre elég rejtélyesen nyilatkoznak.
A 23 versenyben maradt csapat közül húsz képviseltette magát a Csúcson, ahol beszámoltak az elmúlt évben történt főbb újdonságokról. Legalábbis, a publikus újdonságokról. Úgymint:

A White Label Space nemrég Japánba tette át a székhelyét, és emiatt megváltoztatja  a nevét. Bár azt még egyelőre nem tudni, hogy mi is lesz az pontosan. Ők készítették egyébként a legjobb a csapatprezentációt is, amiről Darth Vader sem hiányozhatott. A Moon Express képviselője előadásában megemlítette, hogy 2015-ben indulnának a Holdra, és ezzel nincsenek egyedül: a Barcelona Moon csapatának 2014 júniusára van időpontja, az Astrobotic pedig a SpaceX rakétájának tetején 2015. októberben vágna bele a holdutazásba.
Utóbbi bejelentette, hogy csapatukat választotta a NASA, hogy részt vegyenek a Masten programjában, ami újrahasznosítható hordozóeszközöket fejleszt. A Masten Space Systems és a Space Florida még 2011-ben kötött megállapodást, aminek az a lényege, hogy szuborbitális repülések során függőlegesen szálljon fel a jármű, majd a repülést követően ugyanígy függőleges helyzetben landoljon, így egy-egy küldetés követően újra bevethető legyen az egész egység.
A csapatok ugyanakkor egyre inkább keresik az egymással való együttműködés lehetőségét, amitől persze még izgalmasabbá válhat a holdverseny.
A csúcstalálkozón különböző címeket is kiosztottak. Például többek  között megválasztották a legjobban öltözött csapatot, illetve a már említett legjobb prezentációt készítő csapatot. A Pulit csapatvezetőnk, Dr. Pacher Tibor képviselte, aki a csúcstalálkozón megmutatta az Österreichisches Weltraum Forum / Austrian Space Forum MARS2013 tereptesztjén készült legjobb képeket a GLXP Team Summiton. Egyúttal megállapíthatta, hogy az összes csapat közül továbbra is a mienknek van a legnagyobb cukiság-faktora: a legjobb kabalaállat címet ismét elhoztuk a logónkban szereplő négylábúért, ráadásul a legjobb roverakcióért járó cím is a mienk, amit az alábbi videóért kaptunk:

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Sárkányhiba

Folytatva a Dragon startját részletező előző posztunkat, most az űrhajó Űrállomásra (ISS) érkezését, illetve távozását részletezzük. Nemrég kiderült, hogy a legutóbbi út során becsúszott gikszert pontosan mi is okozta: emiatt még az is kérdéses volt, hogy a Sárkány egyáltalán eljuthat-e az Űrállomásra. De erről később.

Amikor a Dragon az űrállomás közelébe ér, az ISS legénysége URH és az állomáson lévő vezérlőpanel segítségével felveszi a kapcsolatot az űrhajóval, hogy figyelemmel kísérhessék a Sárkány közeledését. Parancsokat küldhetnek részére az űrrandevú során, de legalább ennyire fontos, hogy az űrállomásról távozó Sárkányt is irányítani tudják.
A űrálllomás megközelítésének utolsó szakaszát a houstoni Küldetésirányítás és a SpaceX Hawthorne-ban állomásozó csapata közösen hagyja jóvá. A jóváhagyás után begyújtják a hajtóműveket, aminek során a Sárkány 250 méterre közelíti meg az űrállomást. Ebben a távolságban jól jönnek az űrhajó kis távolságban használatos rendszerei, ami LIDAR-ból [lézerradar] és hőkép-alkotó berendezésekből áll. A két rendszer képeinek összehasonlításával ellenőrizhető a Dragon aktuális helyzete és sebessége. Ha minden rendben van, az űrhajót várakozóhelyének elhagyására utasítják a SpaceX és a NASA küldetésirányító csapatai.

Ezután a Sárkány 200 méteren belül kerül az űrállomástól, és ezzel át is lépi a biztonsági zónát (Keep-Out Sphere, KOS) - utóbbit úgy kell elképzelni, mintha egy 200 méter sugarú képzeletbeli gömböt rajzolnánk az ISS köré, célja az ütközés elkerülése.
Ezután a Dragon 30 méterre merészkedik az Űrállomástól, ahol automatikusan „megáll” – legalábbis, az űrállomáshoz viszonyítva. A Földön újra dönteni kell: folytatni akarják-e a manővert. Ha igen, akkor az űrhajó 10 méterre közelíti meg az űrállomást – ekkora távolságra van, amikor megragadják majd a grabancát. Újabb döntést kell hozni, és ha szabad a pálya, akkor a houstoni Küldetésirányítás értesíti a legénységet: megkezdhetik „begyűjteni” a Sárkányt.
Ekkor az űrállomás parancsnoka az egyik fedélzeti mérnök társaságában kinyúl az űrállomás 17,6 méter hosszú robotkarjával, és fülön csípi a Dragont. Később Houstonból irányítják a  kart, mire az elforgatja a Dragont és a Harmony-modul aljára illeszti, ahol aztán rögzítik a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Pár hét múlva, a visszaút kezdetén Houston parancsot ad a Dragon leválasztására, és a Sárkányt a robotkar 15 méterre távolítja el az űrállomástól, ahol aztán a legénység közreműködésével szabadon engedik a járművet. A Dragon három gyújtással elmanőverez az űrállomás közvetlen közeléből, Houston pedig megerősíti, hogy biztonságos távolba evickélt az ISS-től.
A Dragon mintegy öt óra múlva végrehajtja a földkörüli pálya elhagyásához szükséges gyújtást, ami akár 10 percig is eltarthat. Ezután nagyjából félórát vesz igénybe, mire a Dragon megkezdi a belépést a Föld légkörébe, hogy aztán a Csendes-óceán vízén landoljon.  

A Dragon landolását a légkörbelépés során Draco segédhajtóművei automatikusan szabályozzák. Hajszálpontos időzítéssel, 13 700 méter magasan nyílik ki két segédernyő, ezek stabilizálják és lassítják le az űrhajót.
A segédernyők teljes kinyílásával aktiválódik a három, egyenként 35 méter átmérőjű főernyő, ezek nyitására kábé 3000 méteren kerül sor. Miközben a segédernyők leválnak, a főernyők tovább lassítják az űrhajót, míg az végül 4,8-5,4 m/s (17-20 km/h) sebességgel ereszkedik. Még ha a Dragon el is vesztené egyik főernyőjét, a két megmaradt ernyővel is biztonságosan kísérelhetné meg a landolást.

A poszt bevezetőjében jelzett cvikli kérdésessé tette, hogy március elsejei startját követően egyáltalán eljut-e az űrállomásig a Dragon. Mi is történt?

Miután a Dragon levált a második rakétafokozatról, aggasztó hírek kezdtek érkezni a SpaceX Küldetésirányításától: elvesztették a kapcsolatot a Sárkánnyal. A cikk szerzője Elon Muskot, a SpaceX alapító főnökét kérdezte arról, hogy mi okozta a bajt, és hogyan mentették meg a világűrben kontrollálhatatlanul sodródó kapszulát a pusztulástól – ráadásul nagyon rövid idő alatt.
Miután az űrhajó az alacsony földkörüli pályát elérve levált a hordozórakétáról, váratlan hiba csúszott be a számításba: a Dragont manőverező négy hajtómű-együttes közül három bedobta a törülközőt: a három oxidáló-tartályban alacsony volt a nyomás. [A fenti fantáziarajzon ezek közül kettő látható működés közben.] Így a Dragon nem képes elmanőverezni az űrállomásig. Az első pillanatban még úgy tűnt, hogy a 133 millió dolláros küldetés kudarcba fullad. „A problémát a Dragon oxidáló-tartályaiban lévő visszacsapó szelepek apró módosítása okozta, ezek ugyanis eltértek a korábban használt szelepektől.” Az aprócska módosítás következtében azonban beragadtak.

„Ott helyben írtunk egy új programot, és felküldtük a Dragonnak. Ezzel a visszacsapó szelepeket érő nyomás az ellenkező irányból érkezett, majd megszüntettük a nyomást – olyasmi volt ez, mintha jól belerúgtunk volna” – foglalta össze Elon Musk a történteket. Az akció bevált, a szelepek ezután jól működtek.
Viszont az is problémát okozott, hogy egyáltalán képesek legyenek kommunikálni az űrhajóval, hiszen az szabadon sodródott a földkörüli pályán. A Légierővel szoros együttműködésben jóval nagyobb teljesítményű antennákat használtak, ezekkel sikerült kapcsolatot létesíteni az űrhajóval, és "lőhették fel" a Dragon részére az említett programot.
Musk szerint a beszállító hibázott, ők viszont akkor hibáztak, amikor a bibit nem szúrták ki. A SpaceX visszatér a korábbi küldetéseken használt visszacsapó-szelepekhez, és teszteli azokat, hogy ez a hiba többé ne fordulhasson  elő.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Locsolóposzt

Percenként 113 500 liter vizet locsolni nem rossz teljesítmény: a SpaceX Dragon-űrhajója a napokban tért vissza az Nemzetközi Űrállomásról, honlapjukon érdekes cikkre bukkantunk, ebből szemezgetünk most részleteket, így Húsvét közeledtével.

Hónapokkal a Falcon-9 startja előtt mindkét rakétafokozatot a Dragon társaságában átszállítják a SpaceX texasi McGregorban lévő létesítményébe. Itt letesztelik, majd a három nagy egységet teherautókra rakják, és egyesével a floridai Cape Canaveralra, a SpaceX 40-es indítóállás melletti hangárjába szállítják, ahol aztán összeszerelik az űrhajót.
A NASA és a SpaceX munkatársai közösen kidolgozzák az űrrandevú forgatókönyvét, különös tekintettel az egyes lépések időzítésére, illetve meghatározzák azt a pályát, amit követve a Dragon eléri majd az űrállomást. Ekkor töltik fel a Dragon rakterét a NASA és más nemzetközi partnerek űrállomásra szánt cuccaival. Mintegy két héttel a start előtt még egy hivatalos ellenőrzésre is sor kerül, ezen a NASA, a kanadai, az európai, a japán és az orosz űrügynökségek képviselői vesznek részt: megbizonyosodnak arról, hogy a hordozórakéta, az űrhajó, az űrállomás és a startot felügyelő személyzet, valamint az űrhajót kezelő csapat készen áll-e a küldetésre. Az egyik utolsó, lényeges teszt alkalmával a járművet stabilan az indítóálláshoz rögzítve pár másodpercre begyújtják a Falcon-9 első rakétafokozatának kilenc hajtóművét.
A start napján a Falcon-9-et a Dragonnal a tetején az indítóállásra viszik. Ezután a teljes földi személyzet elhagyja az indítóállást a „tankolás” idejére, ami automatikusan megy végbe.

A startot előkészítő lépéseknek óramű-pontossággal kell követniük egymást annak érdekében, hogy a rakéta a terv szerint előírt másodpercben felszállhasson. Erre az akkurátus pontosságra azért van szükség, mert minden másodperc késlekedéssel több üzemanyagot kell majd a Dragonnak felhasználnia, ha el akar jutni az űrállomásra. Épp ezért az „indítási ablakot” pontosan telibe kell kapni. Ha ez nem jön össze, a startot másnap újra megkísérlik.
Tizenöt órával az indítás előtt beüzemelik a Dragont. Kevesebb, mint négy órával a start előtt, megkezdődik az üzemanyag-feltöltés – először folyékony oxigénnel, majd RP-1-es kerozinnal töltik fel a rakéta tartályait. A startig hátralevő időben az oxigén párolog, amit a visszaszámlálás során folyamatosan pótolni kell.

A végső visszaszámlálás a start előtt 10 perccel (T-10) kezdődik, ezen a ponton már valamennyi rendszer függetlenül, magában működik. Miután a kaliforniai Hawthorne-ban lévő küldetésirányítást és Cape Canaveralon az indítást felügyelő csapatokat „meginterjúvolta” a küldetésigazgató, aki mindent rendben talált, T-2 perc és 30 másodpercnél megadja az engedélyt a startra. T-2 percnél a Légierő tisztje megerősíti, hogy a légtér tiszta és biztonságos.

A start előtt egy perccel az indítóállás Niagarának becézett „öntözőrendszere” működésbe lép: célja, hogy elnyelje a hajtóművek gyújtásakor keletkező hanghullámokat, így csökkentve a rakétát érő vibrációt. Az indítóállás aljára szerelt ötvenhárom fecskendő percenként 113 500 liter vizet locsol el – valóságos vízfüggönyt hozva létre. Három másodperccel a start előtt az első rakétafokozat kilenc Merlin-típusú hajtóműve begyújt, majd a fedélzeti számítógépe utasítja az indítóállványt a jármű eleresztésére, hogy aztán a szerkezet a visszaszámlálás 0. másodpercében felemelkedhessen. Ebben a hajtóművek 3 880 000 Newton tolóereje jó segítségnek bizonyul.

Egy perccel és 10 másodperccel a felszállás után a Falcon-9 átlépi a hangsebességet. A jármű 15 másodperccel később eléri a MAX-Q-t: ekkor a legnagyobb rakétára ható terhelés, amit a rakéta sebessége és a Föld atmoszférájának légellenállása együttesen vált ki.
170 másodperccel a start után az első fokozat hajtóművei közül kettő leáll, így visszafogja a rakéta gyorsulását. (Ahogy fogy az üzemanyag, úgy csökken rohamosan a jármű tömege, épp ezért a továbbiakban kevesebb tolóerő is elegendő, feltéve, hogy a nagy G-terhelés miatt nem akarnak a rakományból pépet készíteni. És általában nem akarnak.) A működő hajtóművek a repülés 3. percének környékén leállnak, a főhajtómű tehát kikapcsol. A Falcon-9 ekkor 80 kilométer magasan jár, és a hangsebesség tízszeresével halad. Öt másodperccel később az első rakétafokozat leválik a rakéta többi részéről. Újabb hét másodperc elteltével a második fokozat egyetlen Merlin vacuum-hajtóműve begyújt, ennek végén a Falcon-9 alacsony földkörüli pályára áll.

Negyven másodperccel a második fokozat gyújtása után a Dragont védő orrkúp leválik, ez az űrhajónak azt a részét takarja, aminek segítségével az űrállomás robotkarja megragadja majd a „Sárkány” grabancát. 9 perc 31 másodperccel a start után a második rakétafokozat hajtóműve is leáll. Harmincöt másodperccel később a Dragon leválik a Falcon-9 második fokozatáról, és pár pillanat múlva pályára áll. Ezután nyitja ki napelemtábláit, majd belekezd egy aprólékosan megkoreografált manőversorozatba: a Draco-típusú segédhajtóművek időről-időre begyújtanak, és az űrállomás felé terelgetik a Dragont.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Cubesat-invázió várható

Mindeközben a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny csapatai sem tétlenkednek, mai posztunkban az egyik márciusi összefoglalóból szemezgetünk. Az amerikai Team Frednet, és az általuk létrehozott Nyitott Világűr Társaság elkötelezettnek tűnik aziránt, hogy kockaműholdakkal – cubesatokkal – árassza el a világűrt. A Small Commercial Payload, illetve Small Cubesat Payload néven is ismert programot öt éve fejlesztik a NASA egyik programja és a GLXP holdverseny égisze alatt; 2015 januárra tervezik a startot.

A terv egyelőre az, hogy 50-100 kockaműholdat, ún. cubesatot engednének szabadon alacsony földkörüli pályán, az alapegység – ilyen a jelenleg is földkörüli pályán keringő és még mindig kiváló állapotban lévő Masat-1 is – súlya nem haladhatja meg az egy kilót, űrtartalma pedig 1000 köbcenti, ebből következően élhosszúsága 10 centiméteres. Ez az alap. Ettől lehet persze igényelni nagyobbakat is, azonban ezek mérete minden esetben az előbb vázolt alapkocka többszöröse lehet csak: létezik 10x20, 10x30, 20x20 vagy 20x30 centis méret is, ami igazából már téglatest. Az 50-100 darab kocka és téglatest a hordozórakéta „rakterébe” kerül, ahonnan aztán a megadott pillanatban kirepülnek a világűrbe.
Felmerül a kérdés, hogy egy Holdra induló küldetés miért foglalkozik egyáltalán az alacsony földkörüli pályával? A válasz prózai: a csapatnak pénzre van szüksége. Az előzetes tervek szerint a kockák és téglatestek a Holdra induló űrhajójuk legfelső rakétafokozatában kapnának helyet, és még az út elején szétszórnák őket. Egy tíz centi élhosszúságú kocka pályára állítása általában nem haladja meg a 100 ezer dollárt - átlagosan 85 ezer dollár körül mozog egy-egy példány útiköltsége. Valamilyen mértékű kedvezményre is számíthatnak azok, akik szándéknyilatkozatukat és a jelentkezési lapot 2013. március 29-ig elküldik. Kerüljön csak a legkisebb egységből, a sztenderd kockából száz darab a fedélzetre, és máris rögtön nyolc és félmillió dollárnál járunk, ami nem rossz alap egy holdutazás kivitelezéséhez – egyes tervek szerint a dobozolás után az űrhajó tovább utazna a Hold irányába, ahol leszállóegységével megkísérli majd a landolást. Persze, nyolc és félmillió dollár nem elég egy holdutazáshoz. A versenyben résztvevők közül három csapat hozta nyilvánosságra kalkulációját, a legoptimistább számítások szerint sem lehet megúszni a dolgot 24 millió dollár alatt, két csapat pedig nagyjából 30 millió dollárra tippeli a teljes cechet.
Az ötlet egyébként önmagában zseniális, mivel a kutatóintézetek számára szinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a világűrben kísérleteket hajtsanak végre. A MaSat-1 egyetlen 10x10x10-es kockában utazik már több mint egy éve: a kockában találhatók a legkülönfélébb mérőműszerek, a rádióadó, és minden más, ami csak bezsúfolható – az egykilós súlykorlát figyelembe vételével – egy ilyen szűk térbe.

Nagyon úgy tűnik, hogy a GLXP-verseny élmezőnye a 2015-ös start mellett tette le a voksát. Ezt erősíti meg a Moon Express-szel készített BBC-tudósítás is, amit ide kattintva lehet megtekinteni.
Ebben űrverseny helyett holdbányász-versenyről beszélnek. A Moon Express a NASA-val együttműködésben a Ames Kutatóközpont területén kapott egy épületet, ahol kedvükre tesztelhetik a leszállóegységüket. A landolást teljesen automatikusan kell végrehajtani, mivel nincs elég idő arra, hogy a küldetésirányításból beavatkozzanak az ereszkedés utolsó fázisában.

Bob Richards, a Moon Express főnöke szerint platinacsoportba tartozó fémek várnak ránk a Holdon, emellett pedig víz, ami egyben rakéta-üzemanyagot jelent - azontúl, hogy elengedhetetlen kelléke az életnek, a mezőgazdaságnak. A holdi nyersanyagok feltárása az első lépés, de ezt sokan tervezik, többek között például Kína is, ami holdszondákat indított útnak, és minden esély megvan arra, hogy a közeljövőben robotos landolásra kerüljön sor – ahogy arra is, hogy kínai asztronauták – taikonauták – lépjenek a Holdra.
Érdekes kérdést feszeget a BBC, ami rövidesen nagyon aktuális lesz: kit illet a kitermelt holdkőzet? Vajon egy ország kisajátíthatja-e a Holdat? Az 1967-es Világűr egyezmény szerint ez nem lehetséges, de a képlet azért nem ilyen egyszerű. A Holddal kapcsolatban területi követeléssel egyetlen ország sem léphet fel: nem birtokolhatja senki, viszont bárki odamehet, és kedvére használhatja, illetve kitermelhet bármit - így jellemzi az elég kuszának tűnő jogi helyzetet a BBC által megszólított James Dunstan űrjoggal foglalkozó szakember.
A jogi kérdések rövidesen terítékre kerülnek. Bob Richards (is) arra számít, hogy a következő évtizedben valósággal megrohamozzák a Holdat a különböző küldetések, amik egy része szinte biztosan magán - és nem államilag finanszírozott - misszió lesz.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Hajtóművadászok

Nagyjából végetért az Apollo-11 első rakétafokozatának F-1-es hajtóműveinek kimentése az Atlanti-óceán mélyéről, - már, ami több mint negyven éves fürdőzés után megmaradt belőlük. Az ambíciózus vállalkozást az Amazon.com főnöke vezeti. Jeff Bezos szerint azonban így sem kevés "leletre" bukkantak: „Annyi mindent találtunk. Egy valóságos vízalatti meseország tárult a szemünk elé: egy elképesztő szoborpark – tele csupa kicsavarodott F-1-es hajtóművel.”
Wernher von Braun dédelgetett óriását, a Saturn V-öst ezek az egyenként 32 millió lóerős szörnyetegek emelték fel a Földről a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején. Többek között az ember is csak velük juthatott el a Holdra. Összesen 65 példány fekszik az óceán alján elszórtan, mivel küldetésenként öt F-1-es hajtóművel kell számolni (Apollo 4, 6, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 és a Skylab 1), így – ahogy Bezos is elismeri – korántsem biztos, hogy pont az Apollo-11-es hajtóműveire akadtak. Mint említette, az alkatrészek beazonosításához szükséges eredeti sorozatszámok részben vagy teljesen hiányoznak, de nem zárta ki, hogy a restaurálás során még érhetik a csapatot meglepetések.  

A Saturn V hordozórakéta első fokozata a start után nagyjából két és fél perc múlva állt le, és vált le, ezután pedig beleesett az Atlanti-óceánba, és lesüllyedt az aljára, esetünkben több mint 4200 méter mélyre, ahol jó ideig meg is feledkezett róla az emberiség nagy része. Pár embert leszámítva.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be Bezos, hogy magánexpedíciója rátalált az Apollo-11 hajtóműveire, amit egészen addig titokban tartott. „Közel egy évvel ezelőtt osztotta meg velünk Jeff Bezos az F-1 hajtóművek kiemelésével kapcsolatos terveit” – mondta Charles Bolden, a NASA igazgatója egy szerdán kiadott közleményben.

Amikor Bezos első alkalommal beszámolt arról, hogy csapata egy mélytengeri szonár segítségével megtalálta a hajtóműveket, még nem tudta biztosan, hogy milyen állapotban is vannak. „Nagy sebességgel csapódtak be az óceánba, és több mint 40 évig sós vízben áztak. Másrészről viszont tartós anyagokból készültek, úgyhogy majd meglátjuk” – írta Bezos még tavaly.
Mint kiderült az óceán fenekén szétszóródva egy rakás eldeformálódott F-1-es hajtómű-alkatrészt találtak 4270 méterrel a felszín alatt. „Rengeteg gyönyörű példányt fotóztunk le ott helyben, mostanra a legnagyobb alkatrészek zömét már kimentettük – számolt be a fejleményekről Bezos szerdán. „Minden darab, amit a fedélzetre emelünk, mérnökök ezreinek munkáját dicséri, akik akkoriban megvalósították azt, amit mindaddig az emberiség lehetetlennek tartott.” Az alábbi képen a Saturn V első rakétafokozata látható az öt F-1-es hajtóművel:
Az óceán aljáról eddig két Saturn V F-1 hajtómű restaurálására elegendő alkatrészt sikerült kihalászni, ezeket a felújítást követően ki is állítanák: a terv szerint a washingtoni Smithsonian Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Múzeuma is kapna egyet. De milyen volt ezekkel a hajtóművekkel repülni? Michael Collins, az Apollo-11 asztronautája így fogalmazta meg tapasztalatait a könyvében:

„Kilenc másodperccel a felszállás előtt az első rakétafokozat öt hatalmas hajtóműve ráérősen begyújt, tolóerejük fokozatosan éri el a maximumát, majd T mínusz nullánál az űrhajót leszorító satuk kinyílnak. Úton vagyunk. És ezt nem csak onnan tudjuk, mert az egész világ a fülünkbe üvölti, hogy „Felszállás”, hanem, mert alfelünk is erről tájékoztat minket.

A műszereidnek higgy, ne a testednek – mondják manapság a pilótáknak, de ezen a szörnyetegen minden pontosan érezhető. Rázkódás, dübörgés, himbálózás! Igen, nagy a zaj, de még több a mozgás, ahogy hevedereink szorításában görcsös kis mozdulatokkal balra és jobbra rázkódunk. Olyan, mintha valaki őrültmód rángatná a kormányt: egy ideges hölgy, akinek széles autóval kell egy szűk sikátoron végighajtania.
Én csak abban reménykedem, hogy tudja, mit csinál, mert az első tíz másodpercben vészesen közel vagyunk ahhoz a kiszolgáló toronyhoz. Kicsit fellélegzem az első tíz másodperc elteltével: úgy tűnik, hogy a rakéta is kissé megnyugodott, mivel a zaj és a rángatás jelentősen csökkent. (…) A repülés első két és fél percében kétmillió negyvenegyezer kilogramm üzemanyagot használunk el, amivel a felszínhez képest zéró sebességünk kétezer hétszázötven méter per szekundumra nő (…).

A terhelés lassan eléri a 4 G-t, de nem nő sokkal tovább: a Titantól eltérően a Saturn igazi úriember, és nem ken fel minket üléseinkre. Épp csak belekóstolunk a 4,5 G-be, ami tudtunkra adja, hogy az első rakétafokozat üzemanyagtartályai nemsokára kiürülnek, és készen állnak a leválasztásra. Ez mindig okoz némi sokkot: egy sor hajtómű leáll, hogy másik öt váltsa. Nekicsapódunk hevedereinknek, majd ismét finoman hátradőlünk, amikor a második rakétafokozat üzembe lép.”

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Holdversenyhez zsűri kerestetik

Kissé felpörögtek az események a Google által szponzorált Lunar X PRIZE hivatalos honlapjának tanulsága szerint: zsűritagokat keresnek ugyanis. Bár a verseny végére még jó pár évet várni kell, azonban már most is sok a teendő. A holdversenyben résztvevő csapatok ugyanis nap mint nap kérdésekkel bombázzák őket, ami érthető, mivel egyre aprólékosabban kidolgozzák küldetésük részleteit, és egyre inkább testet ölt űrhajójuk terve. Az egyik szabály szerint például ötszáz métert kell a holdjárónak önerőből megtenni, de az nem derül ki az eredeti versenykiírásból, hogy ezt vajon egyirányban kell-e abszolválni, vagy az is ér, ha a holdjáró 250 métert eltávolodik a leszállóegységtől, majd újra visszatér hozzá.

Sok minden eldönthető úgy, hogy egy-egy tételt ki kell pipálni az ellenőrzőlistán: valami vagy teljesült vagy nem. Ugyanakkor számtalan lehetőség van, amikor a bíráknak véleményt kell formálniuk, vagy dönteniük kell. Például mi van akkor, ha egy csapat leszáll ugyan a Holdra, de 490 méter megtétele után holdjárójuk elakad? A zsűritagok felelőssége ilyen helyzetekben nem lesz csekély, és a döntésükön sok múlik – a Holdon elakadt csapatok szempontjából mindenképp: a tét akár 20 millió dollár is lehet.

A bíráknak a már meglévő, és a csapatok által elfogadott keretmegállapodás szabályai szerint kell kidolgozniuk a részleteket – az eredeti kiírás szabályzata sok esetben csak egy vagy két mondatra szorítkozik, és finoman szólva sem vesz el a részletekben. Az újdonsült zsűritagoknak a meghatározott irányelvek mentén további követelményeket kell kidolgozniuk a versenyzők elbírálása érdekében. Különösen igaz ez a különdíjak esetében, amikor holdi műemlékeket (pl. Apollo-leszállóhelyek) akar megközelíteni egy-egy csapat a holdjárójával.

A verseny szervezői abban reménykednek, hogy pár hónapon belül egy 7-9 tagú nemzetközi zsűri állhat össze, és a testület már az év közepén, júliusban meg is tarthatja első megbeszélését. A zsűri nem meglepő módon csoportként ténykedik majd, a kiválasztott tagok közül kerül ki az elnök és az alelnök: nekik a többieknél nagyobb felelősségük lesz. A poszt betöltéséért ösztöndíj jár, de előfordulhat, hogy utazni is kell – ebben az esetben minden költséget megtérít az X PRIZE Alapítvány. A zsűritagokat a szakterületükön legtapasztaltabb jelentkezők közül választják ki. És hogy melyek ezek a szakterületek?

Az ideális jelölt nem árt, ha részt vett már egy űreszköz indításánál, esetleg egy küldetés földi személyzetének tagjaként. Biztos nem hátrány a robotikában való jártasság, ahogy a jogban vagy minden más, a világűrrel kapcsolatos elmélyülés is jól jöhet. Az sem baj, ha az illető már részt vett egy űrhajó tervezési munkálataiban (bármilyen szakterületen), esetleg a műholdas kommunikációban mozog otthonosan.

És hogy mi lesz a dolguk a kiválasztottaknak? Többek között meg kell győződniük arról, hogy a csapatok 90 százalékban magántőke felhasználásával végzik-e a dolgukat, ez ugyanis a holdversenyben való részvétel egyik peremfeltétele. Átnézik és jóváhagyják a csapatok terveit: hogyan szeretnének mozogni a Holdon, illetve ki kell dolgozni a Hold felszínén megtett távolságmérés módszertanát is – amiből mindenki számára megnyugtató módon kiderül, hogy sikerült-e teljesíteni a minimum fél kilométeres távot (ez is a verseny peremfeltétele), avagy sem. Ugyancsak előzetesen ellenőrzik, hogy a Holdra induló csapat járműve képes lesz-e a verseny másik feltételének megfelelni: elég jó minőségben közvetít-e majd a Holdról.
Nagy figyelmet fordítanak a különdíjjal kecsegtető amerikai és szovjet küldetésekből hátramaradt tárgyi emlékek felkeresésére készülő csapatok küldetési tervére is annak érdekében, hogy összhangban legyen a NASA által kiadott ajánlással. (Az Apollo-11 leszállóegységéhez például nem lehet túl közel merészkedni, de a többi küldetés műemlékeivel kapcsolatban is vannak megkötések – beleértve a szovjetekét is.)
A leenő zsűritagok a Holdra induló rakéták indítási kísérleteire is ellátogatnak, ahol a start előtt még egyszer szemrevételezik a dolgokat.

Egyúttal műszaki tanácsokkal látják el a Lunar X PRIZE személyzetét, segítenek az irányelvek áttekintésében, és a csapatok részéről érkező kérdések megválaszolásában. Felelősségük nem csekély: ők döntik el ugyanis, kik kapják meg a különböző, nem csekély összegű díjakat a 30 millió dollár összdíjazású versenyen.

A jelentkezés feltétele, hogy a leendő zsűritag havonta legalább mintegy négy órát foglalkozzon a holdversennyel, de előnyben részesítik azokat a pályázókat, akik többet hajlandók áldozni az idejükből a cél érdekében. A feladatok többségét távmunkában elvégezhetik, úgyhogy: hajrá!

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Google Lunar X PRIZE: heti körkép

Mi lesz az űrsiklók hajtóműveivel? Vajon tényleg a kereskedelmi űrrepülés során használják majd őket? Meglehet. Ez is kiderül a Google Lunar X PRIZE verseny hírleveléből, ahonnan az alábbiakban szemezgetünk egy-két gyöngyszemet versenytársaink életéből. Az Astrobotic csapat egy interjúban leszállóegységének súlyáról és az űrsiklók egyik-másik hajtóművének az újrahasznosításáról beszélt. Az amerikai csapat a Google által szponzorált Lunar X PRIZE versenyre 2008-ban jelentkezett be, és úgy számolnak, hogy 2015-ig leszállnak a Holdra – azon belül is a holdi sarkvidékre. Ez a tájegység olyan hideg, hogy ott a nitrogén is bőven folyékony állapotban marad. Ez persze a holdi egyenlítőre is igaz, itt azonban csak abban a cirka két hétben van erre lehetőség, amikor a felszínt nem éri napfény.
A Hold pólusainak mélyebb zugaiba több milliárd éve nem sütött még nap, úgyhogy ez a régió tartja a Holdon a negatív hőmérsékleti rekordot. Ez azért bír nagy tudományos jelentőséggel, mivel itt található nagy mennyiségben vízjég, amiből rakéta-üzemanyagot is elő lehet állítani.
Külön érdekesség a csapat leszállóegysége, ami közel hetvenkilós rakományát a remények szerint eljuttatja majd a Hold felszínére. Hozzánk hasonlóan az amerikai csapat is a földi prototípus és az „űrképes”, extrém körülményeket kibíró végleges verzió között van valahol félúton. A lander üresen nyolcszáz kilót nyom, feltankolva pedig több mint kétezret, és sikeres küldetés esetén – híres elődeihez hasonlóan – ez is örökre a Holdon maradna. Még érdekesebb, hogy a forgalomból kivont űrsiklók hajtóműveinek egyikével szerelnék fel a leszállóegységet, a videóban azonban még enélkül mutatkozik be.

Mint a csapat képviselője beszámolt erről, a leszállóegységet tavaly alkották meg, és ez nélkülözhetetlennek tűnik, ha a holdutazást valóban kereskedelmi tevékenységgé kívánják alakítani. Ebben egyébként bennünk partnerre is lelhetnek, hiszen ők a Puli egyik lehetséges szállítója: az említett leszállóegységbe 10 kilós holdjárónkkal egy holdutazás erejéig beparkolhatnánk .

A „holdverseny” másik nagy esélyese a Moon Express. Tim Pickens, a csapat vezető mérnöke „Rakétavárosban”, az alabamai Huntsville-ben nőtt fel – itt tesztelték a Saturn V rakéták hajtóműveit. Kevesebb, mint húsz kilométerre lakott a tesztek helyszínétől, és az alábbi, nagyon érdekes kordokumentumokat bemutató rövid videóban arról elmélkedik, miért nem sikerült megismételni a holdutazást a hetvenes évek eleje óta eltelt pár évtizedben. Tim Pickens nagy név a szakmában, a többi között a White Knight tervezéséből is kivette a részét.

Hosszú hallgatás után a maláj Independence-X csapat újra hallatott magáról, és egy székhely-változtatást követően máris 17 álláslehetőséget kínálnak – elsősorban mérnökök részére, akik szabadidejükben vagy részmunkaidőben fejlesztenék a csapat holdjáróját. Csak szólunk.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

16 nap a Marson

Rájöttünk, mennyire más a világ békaperspektívából nézve: néha egy bokor fának, egy domb pedig hegynek tűnik, küzdöttünk a wifi-vel. Nagyon hasznos volt a marokkói MARS2013 szimulációs terepgyakorlat,

Űripari forradalom előtt

Az Egyesült Államokban március elsejével lép hatályba az a megszorító-csomag, ami a NASA működésében újabb „megtakarításokat” eredményez: március elsejével mintegy 894 millió dollárral nyesik vissza a NASA költségvetését. Az amerikai honlapokon az emberes Mars-utazást dédelgető kommentelők persze már javában prüszkölnek, Obamáznak, holott igazából tök mindegy hány millió dollárral lesz kevesebb, és ezt épp ők tudhatnák a legjobban.

Az űrfanatikusok idén is félreverik a harangot az USA-ban, igaz, nem először. Az egyenleg ugyanis így fest: az emberes űrrepülés továbbra is orosz technikával történik, csúszik pár újgenerációs, időjárást kutató műhold fejlesztése, és űrszemétből – legalábbis aktív, emberi közreműködéssel – egy ideig még biztosan nem lesz kevesebb.
Az amerikai űrhivatal szerint a "megtakarítás" következtében 2013 második felében nem tudják kifizetni a NASA-val együttműködő, jelenleg magánűrhajók fejlesztésén dolgozó vállalatokat. A megállapodás értelmében ugyanis a Boeing, a SpaceX és a Sierra Nevada kereskedelmi célú űrhajójának tervezését és tesztelését a NASA-nak kellene finanszíroznia – az új eszköz szállítaná aztán az űrállomásra az amerikai asztronautákat. Erre úgy tűnik, 2017-ig még mindenképp várni kell, addig maradnak a jó öreg orosz Szojuzok. És, hogy miért nem számít közel egy milliárd dollár elvonása? Elsősorban azért, mert nem oszt, nem szoroz, ha például 17,77 helyett 17,71 milliárd dollárt csökkentenek egymilliárddal...

Az Apollo Holdprogram teljes költségvetése 2005-ös értéken számolva nagyjából 170 milliárd dollárt tett ki. Ez az összeg tartalmazta a kutatásra és fejlesztésre fordított költségeket, a 15 Saturn V-rakéta, a 16 parancsnoki és műszaki egység és a 12 holdkomp árát, a program működtetésének járulékos költségeit, a létesítmények építésének/átépítésének cechjét, illetve a küldetésirányítás költségeit is.

1958. április 25-én, amikor a Légierő ballisztikus rakétákkal foglalkozó egysége egy jelentésben vázolta az amerikai holdprogram jövőjét, még azzal számolt, hogy 1965. decemberére már tető alá hozzák a holdraszállást potom másfél milliárd dollár ráfordításával. Ez azonban nem így alakult. A NASA pénzügyi gurui 1961-ben már közel 7 milliárd dollárra sacolták ennek összegét. Később ezt még a menedzsment 10-12 milliárd dollárra szépítette, majd végül James Webb pár óra alatt feltornászta 20 milliárd dollárra, és így küldte tovább Linden B. Johnson alelnök részére. Robert Seamans Jr., a NASA akkori igazgató-helyettesének szavaival élve ez a lépés mindannyiukat megijesztette. A Webb által az alelnök részére küldött 20 milliárd dolláros költségbecslés teljesen önkényes és „unortodox” lépésnek tűnt. Végül Webb veleszületett üzleti érzékét igazolta az idő: döntése nagyfokú előrelátásról, és kifinomult menedzseri képességekről árulkodott.

Az Apollo-program teljes költségvetése végül Webb 20 milliárd dolláros becslését is felülmúlta: 1973-ban a program Kongresszus elé terjesztett árcéduláján 25,4 milliárd dolláros végösszeg szerepelt. A teljes költségvetés persze attól is függ, milyen tételeket veszünk figyelembe a számítás során, de bárhogy is kalkuláljunk, a végeredmény biztos, hogy meghaladta a 20 milliárd dollárt. (A kurzívval szedett részben korabeli dollár-értékek szerepelnek.)

A NASA a szövetségi költségvetésből 1960-ban mindössze fél százalékkal részesedett, ez azonban rohamosan emelkedni kezdett, míg 1966-ban érte el a maximumát: ekkor 4,41% kapott a NASA. Majd egyre kevesebbet: 1970-ben már csak 1,92%-ot, 1980-ban 0,84%-ot, 1990-ben 0,99%-ot, 2000-ben 0,75%, 2010-ben pedig 0,52%-ot.
(A világ túlsó felében sem volt jobb a helyzet: a hatvanas években a szovjetek emberes űrprogramja a NASA költségvetésének kevesebb, mint a feléből gazdálkodhatott, de mostanra náluk is romlott a helyzet: az oroszoknak 2012-ben a NASA költségvetésének mintegy harmadából kellett kijönniük. De ne vesszünk el a számtengerben.)
Amit a hatvanas években még az Apollo-program testesített meg az amerikaiak számára, az mostanra az Orion lett: a Saturn V hordozórakéta mai megfelelője a Space Launch System, az űrhajósokat szállító kabint pedig Orionnak hívják.

Az Apollo-program tehát mai értékre átszámolva mintegy 170 milliárd dollárba került. Ehhez képest 2013-ban mindössze 3 milliárd dollárt különített el az USA a "mélyűr felfedezésére", ilyen címszó alatt fut ugyanis az SLS és az Orion-kapszula fejlesztése. Érdekes párhuzam, hogy 2007-es értékekkel számolva, a hatvanas évek derekán évente 30 milliárd dollárt kapott a NASA a szövetségi büdzséből. Akkor ugyanis nagyon el akartak jutni a Holdra. Felmerül a kérdés, hogy mire elég ez a 3 milliárd dollár? Egyelőre úgy fest a dolog, hogy inkább csak "maszatolásra": a közeljövőben önerőből, saját hordozórakétákkal még alacsony földkörüli pályára sem jut el a NASA - pláne a Holdra, vagy a Marsra.

Talán a kínaiak pozitív irányba befolyásolhatják a NASA büdzséjét, hiszen az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a szovjetekkel is valami nagyon hasonló módon indult az űrverseny (igaz, ott nemzetbiztonsági szempontok is szerepet játszottak). A kínai keretszámokkal kapcsolatban azonban nem sok publikus információ lelhető fel: az űrprogram a hadsereg ellenőrzése alatt áll, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a költségvetést homály fedi - annyit tudni, hogy „valószínűleg évente több milliárd dollárra rúg” a felhasználható keretösszeg. Ebből akár még egy meglepetés is kisülhet. Az viszont valószínűtlen, hogy záros időn belül embert juttassanak a Marsra, ahogy az is szinte teljesen kizárt, hogy a mars-utazást ígérő kereskedelmi cégek bámelyikének összejönne ez. Hagyományos, folyékony üzemanyagon alapuló rakétahajtással legalábbis biztosan nem: egyirányban, mintegy háromnegyed évet kozmikus sugárzásban eltölteni beláthatatlan egészségügyi kockázatokkal járhat.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

Robo-románc Marokkóban

Örök lengyel-magyar barátságról, wifi-lyukakró szólt a hétvége; és egy Wall-E-szerű romantikus történet is kibontakozott a MARS2013 küldetés zárónapjain.

Meglepett légiforgalmi irányítók - a Puli Madridban

A Puli I2.5 (a marokkói terepgyakorlaton jelenleg is nyúzott rover ikertestvére) Madridban a Légiforgalmi Irányítók Világkongresszusán járt. ezüstfokozatú szponzorunk, a HungaroControl Zrt. jóvoltából.

Újabb kalandjaink Marokkóban

Trendi űrmérnök - főképp, ha lányról van szó - nem vesz fel szoknyát. Ez alap.

Túl a koordináta-rendszeren

Az űr valahogy közelebb jött hozzánk, bár ezt Mari néni nem biztos, hogy így látja. Interjút készítettünk az Emil.Rulez zenekar frontemberével. Hajós András az első emberes holdraszállás évében született.

Elsőként arról kérdeztük, hogy milyen viszonyban van a Holddal és az égitestekkel, és mit jelentenek a számára:

Ha ebből a korszakból nincs is emlékem, de olyan tízéves koromban belém állt egyfajta csillagászati görcs: megtalált egy csillagokról szóló könyv, holdtérképeket böngésztem, és kaptam egy távcsövet. Aztán ez az érdeklődés idővel átalakult, ahogy a távcsővel a szemközti házak ablakaiban kezdtem más dolgokat felfedezni…
De a viccet félretéve, nagyon érdekelt Asimov, Stanislaw Lem, a Csillagok háborúja, mint általában mindenkit. Foglalkoztatott, hogy mi lehet a Hold másik oldalán, nagy izgalommal olvastam Verne „Utazás a Holdba” című könyvét. Érdekelt a csillagászat, a hajózás, meg a Kincses Sziget, meg aztán volt ilyen görcsöm, hogy tudok-e szextánssal a Rottenbiller utcában helymeghatározást végezni. De ezeken szerintem mindenki átesik.
A világűr megmaradt számomra valami nagyon rejtélyes dolognak.

Az űr valahogy közelebb jött hozzánk, miközben mégsem: talán még az én generációm is megéri, hogy valami tartósabb állomás létesüljön a Holdon, de lehet, hogy ez csupán a sci-fi filmek kábítása.

Ha felnéz az égre, felismeri a csillagképeket?

Eléggé erodálódott a tudásom. Felismerem, amit az átlagember is felismer: az Esthajnalcsillagot, a Göncölszekeret, a Nagymedvét, vagy az ember gyorsan letölt egy applikációt, és megkeresi vele a Skorpiót vagy a Mérleget.
Egy gyerekkori emléket ideszúrnék. Egyszer augusztusban egy görögországi nyaralás alkalmával láttam először és utoljára a Tejutat olyan hihetetlen tisztának, olyan kásásnak, amilyennek csak lehet: órákig csak néztem.

Nem hiányzik, hogy azóta nem látta, vagy legalábbis, nem ilyennek látta?

Mindig feltekintek az égre, része az életemnek. Ha kimegyek az utcára, elszívok egy cigit, megnézem, hogy mi van odafenn. Nemrég láttam egy ismeretterjesztő csatornán egy filmet arról, hogy az ősi népek – talán a dél-amerikaiak – mit láttak. Akkoriban nem volt annyi mesterséges fény, volt helyette magashegyi éjszaka. Elképesztő, hogy a régi emberek életének mennyire részét képezték a csillagok.

A mai embernek mennyiben más a csillagokról alkotott tudása? Alaposabb, mint elődeinké volt?

A mai embernek mennyiségileg nagyobb a tudása. Több mindent tudunk, de kevésbé integráltan tudjuk, és ez a tudás sokkal kevésbé mindennapjaink része: egyfajta metatudás; az információt lehívjuk, aztán a következő pillanatban már el is felejtjük. Régen kevéssé változtak az embert érő ingerek, sokkal inkább az életük része volt a csillagos ég. Sajnálatos, hogy ennyire elhalványult, viszont van helyette neonreklám meg tévé.

Milyen lenne, ha egy magyar fejlesztésű kütyü, mint amilyen például a Puli, egyszer csak leszállna a Holdra?

Amíg csak gépek szállnának le, addig nem félnék, hiszen a magyar mérnöki tudásban van színvonal. A gond szerintem akkor lenne, ha el kellene dönteni, hogy jobbra vagy balra akarunk-e menni, és, mondjuk, öt ember dönt erről. Na, abból lehetne probléma.

A fenti képen az Emil.Rulez zenekar: Hajós András, Hegyi György és a Puli elődje, a Teve látható egy kóruspróba szünetében.

Az biztos, hogy lélekemelő lenne. Olyan, mint egy sportesemény, egy irodalmi Nobel-díj, bár nem látom reálisnak a magyar űrprogramot a minket körülvevő szórakoztató dömping közepette.
Az is igaz, hogy lényegesen értelmesebb lenne erre pénzt költeni, mint egy csomó más dologra. Persze, nem az ápolók fizetésére gondolok, hanem olyan látványintézkedésekre, plakátokra, amik irgalmatlan milliárdokat emésztenek fel. Ha a Holdon hagyhatnánk nyomot, annak tudásmegtartó ereje lenne, a fiatalok nem áramlanának ki az országból: perspektívát adna nekik.
Megint más kérdés, hogy az egyszerű Mari néni mit mondana a falu szélén. Ő valószínűleg úri huncutságnak tartaná, hogy hülye gyerekek szaladgáljanak az űrben, és ebben is lenne némi igazság.

Mindenesetre a szürke, lehangoló mindennapokból az űrbe vágyakozni tök érdekes szellemi játék. A világűr, vagy a Hold sokkal elérhetőbb realitás, mint mondjuk arról álmodozni, hogy újra fiatalok leszünk. Álmokra, mesékre szükségünk van, a világűr látható, és ez az álom akár valóra is válhat.

Mit jelent Önnek a világűr?

Nemrégiben a gyerekekkel volt egy nagy vitánk a matematikáról, aminek során én azzal érveltem, hogy az archimédeszi geometria meg a newtoni fizika és az a pár képlet, sík koordinátarendszer mennyire nem írja le a világot. Szabályosnak és kiszámíthatónak tűnik minden, holott irtózatosan keveset ismerünk a világból.

A világűr felfelé nézést jelent, az pedig az embert a saját kicsinységére emlékezteti. Itt vagyok én, ez a Földön éldegélő kis pont, és van egy problémám, egy másik pont. És ott van, mondjuk, a Hold, mint a háromszög harmadik csúcsa. Ebben a háromszögben az ember nagyon aprócska. Lehet, hogy ez valakinek rémisztő, szerintem azonban inkább gyógyító hatású.

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...