GLXP: Szoftverteszt alulnézetből

Mai posztunkban a Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny hivatalos blogján megjelent legutóbbi "körkapcsolás" híreiből válogatunk. Elsőként itt van a Penn State Lunar Lions csapata, ahol az egyik csapattaggal készített videóból kiderül, hogy egyetemistaként számára - és valószínűleg mások számára is - a verseny afféle választható tantárgy - a hely neve valószínűleg nem véletlenül "Learning Factory". Itt különböző szakterületeken mindenki kipróbálhatja magát. A nem gyengén felszerelt műhely láttán valószínűleg sok magyar mérnökhallgatónak összefut a nyál a szájában. A srác egyébként elmondja, hogy egyetemi tanulmányai befejeztével mindenképp a magánpénzből finanszírozott űrkutatásból szeretné kivenni a részét.

Mint arról már korábban sokszor írtunk, a jelenleg versenyben lévő 22 csapatot nem úgy kell elképzelni, mint akik fejvesztve építenek hordozórakétákat, leszállóegységeket és holdjárókat. A felsoroltak közül sokan "csak" a felsoroltak egyikével vagy másikával foglalkoznak. És ez egyébként szerencse is, mivel egy leszállóegységet és holdjárót fejlesztő csapat "rakterébe" társbérlőként bekerülhet egy másik csapat megfelelő méretű holdjárója. Valószínűleg ezt a lehetőséget látta meg az izraeli Spaceil csapata, amelyik most a hordozórakétát biztosító kínai China Great Wall Industry Corporation-nél tett látogatást. Elképzelhető, hogy ők is a CGWIC ügyfelei közé tartoznak majd.

Egyelőre csak egy csapat, a Barcelona Moon szerződött le a kínai vállalattal, ők a terv szerint 2015 júniusában indulnak majd meg a Hold felé. (Egy másik csapat, az Astrobotic a jól csengő SpaceX-szel egy 2015. októberi startban állapodott meg.) Utóbbi egyékbént elég önkritikus módon valóságos bakiparádét tett közé legutóbbi videójában a Hold bányászatának előkészítésére tervezett robotokkal. A narancssárga egység afféle daru, ami leengedi a holdjárót a felszín alatti kürtökbe, amit utóbbi aztán alaposan feltérképez. A videóhoz csak annyit fűznénk hozzá, hogy a robotoknak is lehetnek rossz napjaik. Íme:

Az utolsó videóban a Mighty Eagle látható szokatlan szögből. A Moon Express csapata a NASA-val megkötött együttműködési megállapodás keretében a Marshall Space Center leszállóegységén - ez a Mighty Eagle - tesztelte saját fejlesztésű irányító- és navigációs szoftverüket, a teszt prímán sikerült. Ez a program "mondja meg" a holdraszálló egységnek, hogy merre menjen, hogyan jusson el oda, és kritikus a Holdon való önálló landoláshoz. A teszt során egyelőre a NASA leszállóegységét irányító szoftver is éberen figyelt, a két rendszer egyelőre párhuzamosan működött. Érthető, hisz nyilván nem örülne a NASA, ha egy esetleges programhiba miatt a modell földhöz vágná magát. A következő fázisban viszont a Moon Express szoftvere egymaga irányítja a leszállóegységet, ami azért nagy szó. De addigis, itt a videó:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.20131028005424-indiegogomanuacast2_header_575px.jpg

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.