Hogyan mutatkozzunk be valakinek, akiről semmit sem tudunk? Még azt sem, hogy létezik-e. Palackposta E.T.-nek, a Totális Idegennek. Jon Lomberg, a Voyager Aranylemez egyik alkotója Budapesten mutatja be, hogyan készíthetjük el közösen a Föld névjegyét.
Neil deGrasse Tyson hibátlanul oltja az ostobaságokat terjesztő rappert.
Mondjuk például arra, hogy most ezt a posztot PC-n vagy okostelefonon lehet olvasni. Gondolatok arról, hogy miért fontos és miért van szükség az alap- és alkalmazott kutatásra és annak eredményeinek “emészthető” formában való bemutatására. A tudomány értelmes kommunikációjára, minden, az adott korban rendelkezésre álló lehetőséggel.
Nyerjétek meg a Moonbots 2015-öt és eljuttok Tokióba, ahol a holdjárókat építő Google Lunar XPRIZE csapataival is találkoztok! Kövessétek a Hungarobots példáját - 2012-ben ők megcsinálták.
Nincs mit tenni, el kell ismerni: ez zseniális. Meghajtjuk fejünket. Mindenkinek kellemes hétvégét!
Space is big. avagy popsi vs világűr. Méretes intellektuális ajánlatunk a Szombat Reggelre Ami Igazából Szerda.
A Galaktika a kezdetektől a Pui tamogatója; interjú Burger Istvánnal.
Az Apollo 1 legénysége 1967 január 27-én szenvedett halálos balesetet, 19 évre és egy napra rá, 1986 január 28-án semmisült meg a Challenger űrrepülőgép.
Felhívjuk érzékenyebb olvasóik figyelmét, hogy az alábbi poszt szarkazmust tartalmaz.
Az Atlantis 2011 nyarán szállt le utoljára, ezzel hivatalosan véget is ért az amerikai űrsikló-program. Volt nagy sírás-rívás, aztán azóta az Atlantist a Kennedy Space Centerben már ki is állították. No de. A NASA jelenleg gyakorlatilag különböző cégeket támogat, akik cserében különböző járgányokat készítenek számára. Kicsit hasonló ez ahhoz, amit a rivális tervezőirodák – főképp Koroljové és Cselomejé - műveltek a Szovjetunióban a hatvanas években: kevés pénzt hogyan lehet még kisebb részekre szétaprózni.
A NASA-nak erre külön programja van, Commercial Crew Program a neve. A lényege az, hogy legénységet kellene eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra, ezt a feladatot ugyanis jelenleg az oroszok végzik (a legénységet most gyakorlatilag Koroljov Szojuz-rakétája juttatja az ISS-re, az árut, ellátmányt pedig Cselomej Proton rakétájának leszármazottja szállítja, tehát idővel beért a két rivális koncepció.)
A NASA említett programjában jelenleg három versenyző van: a Boeing CST-100-asa (ez tulajdonképpen az Apollo-program parancsnoki és műszaki egységére nagyon emlékeztető Orion-űrhajó), a SpaceX Dragonja és a Sierra Nevada Corp. A Boeing és a SpaceX koncepciója gyakorlatilag ugyanaz: a legénységet tartalmazó csonkakúp-alakú kabint egy rakéta tetejére biggyesztik, ami aztán a hatvanas évek amerikai űrhajóihoz hasonlóan térne vissza a Földre.
A három versenyző közül a Sierra Nevada Corp. a kakukktojás. Ők ugyanis egy Atlas-V rakéta (ez se mai gyerek) tetejére egy mini űrsiklót raknának, ami később az űrsiklóhoz hasonló módon térne vissza a Földre. Ez a Dream Chaser. Az alábbi videón meg lehet nézni, hogyan is festene ez a küldetés:
Szinte biztosra vehető, hogy a három cég legkorábban is csak évek múlva szállíthat legénységet az ISS-re. A Dream Chasert hurcolták már repülőgépre rögzítve, lógatták helikopterről, illetve az Edwards Légibázis betonján is gurigázták előre-hátra. Legutóbb újabb tesztre került sor. Ennek során a mini űrsiklót egy helikopterről engedték szabadjára, amit aztán önállóan közelítette meg a leszállópályát, és kísérelte meg a landolást. Ekkor történt a galiba, ugyanis a baloldali futómű nem nyílt ki. Az előzetes információk szerint az űrsiklót meg lehet menteni, és a javítás után folytatni lehet a teszteket.
A NASA által 2010-ben indított program háromfordulós, az incidens a második fordulóban történt. Összességében a NASA 362 millió dollárral járulhat hozzá a Dream Chaser fejlesztéséhez. Maga az űrsikló egyébként hétfős legénységet szállítana, közel 9 méter hosszú, szárnyfesztávolsága szinte pont ugyanennyi. A cég azzal védekezik, hogy a teszt korábbi szakasza tökéletesen ment, ami kevés vigasz, ha történetesen mi is a fedélzeten vagyunk.
Miután a cégek elkészülnek a végleges tervekkel, a NASA jövő nyáron a három rivális cég közül egyet vagy esetleg kettőt bíz meg a gyártással és a tesztek folytatásával, a cél az, hogy 2017-re Amerika is képes legyen asztronautákat röpíteni a Nemzetközi Űrállomásra.
A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.
Han Solo-val biztosan izgalmas lenne egy kis kiruccanás valamelyik szomszédos csillagrendszerbe - akár a Tatuinra is :-) -, de sajnos a valóságban még nem tartunk itt. Bár sok neves kutató dolgozik a csillagközi utazás problémáinak megoldásán - éppen holnap tartják a Királyi Csillagászati Társaságnál Londonban a második Csillaghajó Szimpoziumot sok neves szakember részvételével, köztük Sir Martin Rees Királyi Csillagásszal, kedden pedig az Icarus projekt mutatja be a nyilvánosságnak ötéves munkájának eredményeit a Brit Bolygóközi Társaságnál -, az igazi áttörés még nem született meg.
Ha mi még egyelőre nem is, de a nevünk eljuthat a csillagközi térbe. Jon Lomberg, aki már a Voyager Aranylemez létrehozásában is kulcsszerepet játszott, újabb üzenetet szeretne eljuttatni a csillagokba. A Plútó felé tartó New Horizons szondát ha űrhajóval nem is, de rádióhullámok segítségével még utolérhetjük - így lehetőség nyílik arra, hogy egy, a világot átfogó program keretében közösen elkészítsük Földünk "névjegyét", és elküldjük a New Horizons fedélzetére, miután a szonda elvégezte munkáját, és helyet tud adni az üzenetnek fedélzeti számítógépének memóriájában.
A New Horizons Message Initiative szervezői remélik. hogy elegendő támogatót tudnak a projekt mögé állítani és meg fogják győzni a NASA-t, hogy legyen partner ebben a nem mindennapi vállalkozásban. Jónéhany magyar név is elindul majd a csillagok felé; akié még nincs ott, a projekt honlapján a petíció aláirásával jó eséllyel részese lehet egy nem mindennapi történetnek.
Jon Lomberget, a kezdeményezés elindítóját és vezetőjét a Puli is meg fogja látogatni, hiszen Jon Hawai'i Nagy Szigetén él. Nem csak a New Horizons üzenetről lesz szó azonban november 25-26-án,
hanem a Galaxy Garden-ben a Pulit is bemutatjuk helyi iskolásoknak.
A Puli is készül, hogy elvigye minden támogatójának nevét, ha nem is a csillagokig, de a Holdra. Előtte azonban, a marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.
Pénteken ért véget az ezévi Világűrhét,melynek mottója "Exploring Mars, discovering Earth" volt, kicsit parafrázisként Gene Cernan, az utolsó Apolló küldetés parancsnokának mondatára - We went to explore the Moon, and, in fact, discovered the Earth (Elmentünk, hogy kutassuk a Holdat, és igazából felfedeztük a Földet).
Az ENSZ 2000 óta ünnepli a Világűr hetét minden évben október 4. és 10. között. Mindkét nap az űrkutatás történetének egy-egy mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik 1, 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.
A szegedi Informatóriumban; Az űrbe indul a Puli - Fotó: Tóth József
A Puli is szorgosan kivette részét az idei programból, melynek összerakásában és megvalósításában régi barátaink, az Osztrák Űrfórumnál oroszlánrészt vállaltak.
Október 4-én ott voltunk a World Space Week 2013 "indítópisztolyának eldördülésekor", amit október 5-én a szegedi Informatóriumban való látogatásunk követett.Itt nem csak a helyszínen jelen levőknek mutathattuk be Marokkót megjárt I2.0 jelű prototípusunkat, hanem a Google Hangout és Ustream csatornánk segítségével az Internet közössége is élőben láthatta. Október 8-án pedig internetes kerekasztal-beszélgetésen vett részt Főpulink, Dr. Pacher Tibor, a World Space Week Associaton, Google Lunar XPRIZE, Osztrák Űrfórum, Part-Time Scientists (a GLXP német résztvevője) képviselőivel együtt.
Bár a 2013-as Világűrhét hivatalosan október 10-én véget ért, még mindenkinek van lehetősége a részvételre - a "Két világ. Egy kristály." projekt keretében.
A Világűr Hete 2013 témájának megünneplésére - "A Marsot kutatva felfedezzük a Földet" - a szervezők a világ minden tájáról várnak egy ökölnyi követ, melyekből egy "Föld alapmintát" (Earth Master Sample) fognak készíteni.
A kapott szikladarabokat porrá törik és összekeverik egy Marsról származó meteorittal. A beolvasztott keverékből 100 kristályból álló egyedi készletet állít elő a World Space Week 2013 emlékére a neves kristálygyártó cég, a Swarovski. A kristályokat a Jurij èjszakája ünnepségek kapcsán 2014. április 12-én mutatják be és adják át az űrügynökségek képviselőinek, politikai döntéshozóknak, véleményvezéreknek a világ minden tájáról.
Részletes útmutatást (angolul) a sziklagyűjtéshez ide kattintva találunk. Akinek kedve van egy jó őszi túrához és sziklás vidéken jár: kőgyűjtésre fel!
A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.
A zajszennyezés mindenki számára ismert, ezzel szemben a fényszennyezés fogalma sokak számára ismeretlenül cseng. A Puli következő nagy megmérettetése helyén az éjszakai fényviszonyok ugyan kiválóak, de a témát érdemes közelebbről is megvizsgálni, amihez most az apropót egy "szárazföldi bálna" szolgáltatta.
Ugyanis még közel egy hónapig lövi lila fényeit a budapesti Bálna az égre, ahogy azt az index kinyomozta az újság által tartott augusztusi közületi panasznap keretében. Többeket már akkor is zavart a fény, és számuk valószínűleg nem csökkent az azóta eltelt közel két hónapban. Ezen a blogon nem arról kívánunk értekezni, hogy marketing szempontból esetleg mennyire számít kidobott pénznek hónapokig az eget lődözni, sokkal inkább arról beszélnénk, hogy az, amit a Bálna marketingosztálya kitalált, nem más, mint az éjszaka szétspamelése, ami nem mindenkinek tetszik. Különböző szervezetek is vannak, akik az éjszakai égbolt élvezetét tartják legfőbb céljuknak, sőt, etikett is van arra, miként zavarjuk meg legkevésbé az éj sötétjét. És ez bizony nem álprobléma.
Belátható, hogy a fényszennyezés a csillagászokat és az éjszakai égbolt szerelmeseit milyen negatívan érinti, hiszen minél nagyobb a fényszennyezés mértéke, annál kevesebbet látunk a csillagokból. A nagyobb városok többségében az éjszakai égbolt pár fényesebb csillag kivételével szinte láthatatlan a szabad szemmel nézelődőknek. A fényszennyezés komoly aggodalomra ad okot, még ha a jelenség nem is épült be olyan mélyen a tudatunkba, mint például az olaj, a vegyszerek és műanyag zacskók által okozott környezetszennyezés. Ettől azonban ez is ugyanolyan szennyezés, habár következményeit tekintve talán nem tűnik első ránézésre olyan súlyos problémának, mivel elég csak lekapcsolni a fényeket, és máris sötét lesz, nincs maradandó nyoma. A gond azonban az, hogy a fényekből nem kevesebb, hanem egyre több lesz, itt van például a Bálna esete is, aminek pászmái gyakorlatilag Budapest egész környékén belerondítanak a csillagos égbe.
A fényszennyezéssel egyre többet foglalkoznak a nagyobb településeken, mivel egyre többen kapják magukat azon, hogy nem látják az éjszakai égboltot. Amikor például 2003-ban áramszünet volt New Yorkban, sokan izgatottak lettek, amikor megpillantották az éjszakai égboltot szinte teljes valójában. Sokuknak elképzelése sem volt arról, hogy ennyi csillag van az égen. Az 1990-es években a kontinens túloldalán sem volt jobb a helyzet. Los Angelesben egy hasonló méretű áramszünet miatt az emberek a segélyhívó számokat kezdték hívni, mivel szerintük egy fura égi felhő jelent meg az égen. Ők életükben először ekkor látták a Tejutat.
A fényszennyezésnek több fajtája van, ezek közül itt hármat említünk meg: az első az éjszakai égbolt mesterséges fény okozta ragyogása (sky glow). Ezt gyakran tapasztaljuk, ilyenkor az éjszakai felhők rózsaszín, fehér vagy narancsszínben játszanak. Ez mind-mind elpocsékolt fény, amit általában rosszul tervezett, vagy helytelenül beállított fényforrások okoznak. Ennek mértéke közvetlenül befolyásolja, mennyit látunk az éjszakai égboltból. A fényszennyezés második formája az átfénylés (light trespass). Ez történik akkor, ha például a szomszédból átvilágítanak hozzánk. Ez idegesítő lehet, hiszen ez esetben gyakorlatilag fénnyel követnek el birtokháborítást, a Bálna esetében is igazából ez a helyzet. A fényszennyezés harmadik fajtája az elvakítás (glare), ami akkor történik, ha túl sok fényforrás világít egy adott ponton. Belenézve hunyorgunk, és az esetek többségében ez fájdalmat is okoz. Ha tartós, akár még a látást is károsíthatja, arról nem beszélve, hogy az erős fény balesetveszélyes lehet a sofőrök, pilóták számára.
A fényszennyezés mértékét olasz kutatók egy honlapon meg is jelenítették, az alábbi kép a szabad szemmel látható csillagok térképét mutatja. Zavartalan éjszakában gyakorlatilag Norvégiában, az Adria keleti partján, és például Erdély egyes pontjain gyönyörködhetünk.
A fényszennyezést mások is nagy erővel kutatják. Az Európai Unió és az Egyesült Államok népességének több mint 99 százaléka, a Föld lakosságának pedig nagyjából kétharmada olyan helyen él, ahol az éjszakai égbolt már szennyezettnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a mesterséges fény meghaladja a természetes éjszakai fény 10 százalékát. Az EU lakosságának 96 százaléka, az USA lakosságának 97 százaléka, a világ lakosságának pedig a fele olyan helyeken él, ahol az éjszakai égbolt jó légköri viszonyok mellett fényesebb, mint amit a csillagmegfigyeléshez ideális helyeken (tehát minimális fényszennyezés esetén) mérnek, amikor a Hold negyede látszik. Az EU lakosságának 90 százaléka, az USA lakosságának 93 százaléka és a Föld népességének mintegy 40 százaléka lakik olyan vidéken, ahonnan a zenit a mesterséges fény miatt fényesebb, mintha ugyanonnan, nulla fényszennyezés mellett a Hold első negyede világítana 15 fokos magasságból. Ők emiatt gyakorlatilag állandó holdfényben élnek. Ez alig tűnik fel nekik, mivel az eget még így is teliholdkor fényesebbnek látják, mint újhold idején.
Az EU lakosságnak nagyjából kétharmada, az USA népességének 80 százaléka, valamint a világ lakosságának több mint negyede számára az éjjelek fényesebbek, mint a csillagvizsgálók környéke majdnem-holdtölte (!) idején. Számukra igazából sosincs éjszaka, az ég valamivel fényesebb, mint mondjuk a tenger közepén alkonyatkor a zenit. Átlagos látást feltételezve, nagyjából az EU lakosságának fele, az USA népességének kétharmada, a világ lakosságának ötöde nem látja a Tejutat lakóhelyéről. Végül azt is tudni lehet, hogy az Unió lakosságának nagyjából a hatoda, az Egyesült Államok lakosságának 40 százaléka, a világ népességének tizede esetében a szem nem alkalmazkodik a sötétben látáshoz, mivel a fényesség meghaladja ezt a "biológiai határértéket".
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje természeti érték, amit ugyanúgy védeni kell, mint az élővilágot. Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon vannak ún. csillagparkok - ezek afféle csillagsimogatók, ahol viszonylag zavartalanul gyönyörködhetünk az éjszakai égboltban. Az alábbi videót is részben egy ilyen helyen forgatták, Kolláth Zoltán csodálatos munkájához nem sok mindent kell hozzáfűzni:
A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!
A NASA egykori küldetésirányítója szerint az emberes marsutazás nettó baromság. Mai posztunkban közöljük a Chris Krafttal, a NASA egyik legelismertebb küldetésirányítójával nemrég készített interjú második részét. Az előző rész azzal ért véget, hogy kiderült: Kraft szerint nemzetközi összefogásban kellene a NASA-nak visszatérnie a Holdra, ahelyett, hogy aszteroidák befogásán törné a fejét. Ehhez kapcsolódik a folytatás:
Riporter: Számomra úgy tűnik, hogy a régi asztronauták közül sokan, illetve a jelenlegiek közül is páran így vannak ezzel – legalábbis, privátban ezt mondták nekem.
Kraft: Neil Armstronggal élete vége felé rengeteget beszélgettem erről. Nagy kár, hogy már nincs köztünk, mivel fontos szószólója volt annak a tábornak, akik a NASA politikai irányítása által helyesnek tartott irány ellenkezőjét képviselték. Nézzünk szembe a ténnyel: Boldennek fogalma sincs arról, hogy milyen egy komplex projektet megvalósítani. Nincs tapasztalata ilyesmiben. Ő egy pilóta, egy tengerészgyalogos tábornok. Nem tudja, hogy működik egy nagyívű projekt. Semmi másról nem beszél, csak arról, hogy majd valamikor a 2030-as években a Marsra repülünk, de ez hamisítatlan nettó baromság. És egyébként mennyivel leszünk többek attól, ha eljutunk oda? Ki akarna egy olyan rendszert üzemeltetni, ahol 40 percig tart, amíg a hang eljut a Földtől odáig? Miért akarnánk ilyet? Felhasználóként a pokolba kívánnám az egészet. Ha a Holdon állunk, 3 másodperc alatt térül-fordul a hang. A Marson arra kell készülni, hogy mindent automatikusan hajtsunk végre. Ez az egész [jelenlegi koncepció] nem valami túl okos dolog. Azt, ami számunkra a Marsból érdekes, sok esetben robotok is képesek megtudni. És már vannak ott robotok. Amikorra képesek leszünk embereket küldeni a Marsra, addigra lehet, hogy a robotok már úgyis okosabbak lesznek az embereknél. Ezt komolyan gondolom. [Az alábbi képen Chris Kraft látható a Johnson Space Centerben egy Saturn-V rakéta társaságában, a felvétel 2007-ben készült:]
R.: Már szembesülünk a robotok meggyőző képességeivel, például a Curiosity esetében.
K.: Ja. Pontosan. Ha az űrutazást gyakorlati oldalról közelítjük meg, akkor semmilyen érv nem szól a marsutazás mellett. A holdutazásban viszont van ráció. Továbbá, ha tényleg el akarunk menni valahova, akkor menjünk inkább a Naprendszeren túlra. Végtére úgyis ezt kell majd egyszer tennünk. Még nem tudom hogyan, de egy nap erre is tudni fogjuk a választ.
R.: Pár hete volt alkalmam egy kellemes délelőttöt eltölteni a Johnson Space Centerben, ahol nyolc briliáns, tehetséges új asztronauta-jelöltet mutattak be nekem. Elképzelni sem tudtam, hova repülnek majd ezek a férfiak és nők.
K.: Az utóbbi 10 évben nem volt könnyű olyan asztronautákat találni, akik szívesen mennének az űrállomásra. Nem tudom, tudja-e, de sokan nem akarnak az űrállomásra utazni. Nincs kedvük hat hónapot eltölteni ott. Három embernek kell rendben tartani az állomást, míg másik három kutat. Ez azt jelenti, hogy hárman napi 24 órában semmi mást nem csinálnak, csak üzemeltetik az űrállomást. Ez nem valami nagyon jó kilátás egy asztronauta számára. Ők izgalmas dolgokkal akarnak foglalkozni. A JSC-nél a mérnökök alkotni akarnak. Beszéljen azokkal a srácokkal, akik a Constellation programon dolgoztak, és azért jöttek a NASA-hoz, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyünk a Holdra. Ők lelépnek. A vezetők egy sor más okból kifolyólag szintén távoznak: leginkább azért, mert nem látják a jövőjét annak, aminek részesei. És ez baj. Kell lenni valaminek, amiért azt kérhetjük, hogy az emberek szenteljék nekünk az életüket. Ahogy én is tettem. A NASA-nak adtam az életem, és nem azért, mert megkértek rá, hanem mert ezt akartam tenni. Volt rá okom. De nem hiszem, hogy most lenne ilyen ok. A NASA nem túl élhető mostanában.
R.: Hallottam hírét, hogy nemrég találkozott a Johnson Space Center cserediákjaival, akik a nagyon népszerű NASA Johnson Style videót készítették. Mit mondott nekik?
K.: Pokoli perceket szereztem nekik. Amikor a csoport megcsinálta a NASA Johnson Style videót, és megnéztem, azt mondtam magamnak, hogy oda akarok menni, és beszélni azokkal a srácokkal. És így is tettem. Azt mondtam: „Ha ennyi energiát belefeccöltetek egy videóba, mi lenne, ha ugyanezt az energiát az űrprogramra fordítanátok? Bízzátok rám a testeteket és a szellemeteket, és inkább az űrprogrammal foglalkozzatok. A videó szerintem csodás lett, de nem ezért vagytok itt.” Nagyon őszinte voltam velük. Ők jelentik a program jövőjét. Ha nem tudjuk fenntartani az érdeklődésüket, vesztettünk. [Az alábbi képen balról-jobbra: Kraft, George Low és Robert Gilruth látható 1969-ben:]
R.: Ha már a NASA jövőjéről beszélünk: most úgy tűnik, mintha a politikai szándék az lenne, hogy különböző központok legyenek szerte az országban. De vajon ez a leghatékonyabb módja egy űrprogram működtetésének?
K.: George Low-val (az Apollo-program vezetőjével és a NASA igazgatójával) 1975-ben leültünk, ő pedig feltett egy kérdést: miként lehetne úgy átalakítani a NASA-t, hogy az élet ismét pezsegjen? Jól tudtuk, hogy öt vagy hat felesleges központunk van. Nem volt szükség annyira. Hagyjuk, hogy a Jet Propulsion Laboratory foglalkozzon az ember nélküli projektekkel, és maradjon két vagy három másik központ az emberes űrrepülésre. Akkoriban a NASA-nak ennyi is megtette, és most sem kellene belőlük több. De a politika ezt nem hagyta. A központok ma is élnek és virulnak, sőt, némelyek még gyarapodtak is.
Eközben a Google által szponzorált Lunar X PRIZE versenyen résztvevő magyar Puli Space csapat holdjárót épít. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!
Chris Kraft a NASA igazi nagyágyúja a hatvanas évek eleje óta. Eric Berger interjút készített a nyugalmazott küldetésirányítóval, aki nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a NASA jelenleg rossz úton jár, és nem aszteroidák befogásán kellene törnie a fejét. Gigarakéták helyett az USA-nak inkább nemzetközi összefogás keretében kellene visszatérnie a Holdra.
Riporter: Tudom, hogy Önnek nem tetszik a NASA Space Launch Systemmel (SLS) kapcsolatos megközelítése. Miért van ez?
Kraft: Védhetetlen álláspont, hogy szükség lenne egy nagy rakétára. Léte sem költségoldalról, sem a küldetési terv szempontjából nem igazolható. Egyszerűen nincs semmi értelme.
R.: Kezdjük a költségekkel. Tisztában vagyok azzal, hogy sokba kerül.
K.: Az SLS-sel a mérete a gond: olyan hatalmas, hogy ez az összes folyamatot nagyon megdrágítja. Nagyon drága megtervezni, nagyon drága kifejleszteni. Hajszálvékony büdzséje lesz a NASA-nak, amikor elkezdik majd fejleszteni. Mindenféle műszaki és fejlesztési problémával találják majd szemben magukat, amik a fejlesztési költségeket csak még feljebb tornásszák. Aztán ott van ennek a szörnyetegnek az üzemeltetési költsége, ez pedig felemészti a NASA-t, ha egyáltalán eljut odáig. Ez esetben évi egynél többször nem repülhet, mivel a költségvetés többre nem lesz elegendő. Így aztán lesz ez a rakétaszörnyeteg, a benne rejlő hatalmas kapacitással, de nem tudjuk megépíteni, mivel nincs rá pénzünk, és ha lenne is, akkor sem fogjuk tudni üzemeltetni. (Az alábbi archív képen Chris Kraft látható a Gemini-7 küldetése alatt, 1965-ben.)
R.: Mi az alternatíva?
K.: A privát szektorban ott van az Atlas- és a Delta-rakéta, az európaiak pedig az Ariane-t használják. Az oroszoknak rengeteg rakétájuk van, amik nagyon megbízhatóak, és a használattal egyre inkább azok lesznek. És ez az, amit az SLS sosem mondhat majd el magáról. Soha, mivel nem engedhetjük meg magunknak, hogy ehhez elégszer felbocsássuk.
R.: Sokat spórolhatna a NASA, ha új rakéták fejlesztése helyett meglévőket használna?
K.: Mi olyan fantasztikus abban, hogy az SLS képes felemelni 120 tonnát? Miért nem használjuk azt, amink van, és juttatjuk fel a járműveket az űrbe részletekben, ahogy az űrállomás esetében is történt? Ez a helyes út. Végül úgyis eljutunk oda, amikor még egy igazán nagy rakétára sem tudunk majd mindent felpakolni, ami ahhoz kellene, hogy eljussunk úticélunkhoz. Akár a Hold lesz az úticél, akár a Mars, bizonyos munkálatokat el kell majd végezni földkörüli pályán, vagy esetleg holdkörüli pályán, ahol aztán össze kell szerelni az egészet, kell üzemanyagraktár, és kellenek emberek, akik működtetik, mintha csak Cape Canaveral lenne az égben. Minden szakember ugyanerre a következtetésre jut. Ha megkérdezik a JSC-t, azt felelik, hogy a világűrben szükség van egy összeszerelő állomásra, üzemanyagraktárral, ahol mindent összeraknak, aztán lehet is menni.
R.: A NASA dicső napjaiban ott volt a Saturn-V, ez a hatalmas rakéta. Ez az asztronautákat hétszer repítette a Hold felszínére. És aztán a NASA nem tudta finanszírozni. Megismétli magát a történelem?
K.: Igen. Ugyanazt a modellt vettük most is célba, csak rosszabbul. Ez a helyzet. Megvan a szakértelmünk, tudjuk, milyen szervezeti felépítés kell mindehhez, mégsem vesszük figyelembe. Ennek így semmi értelme. Itt van ez a hatalmas potenciál, amivel pályára lehetne állítani dolgokat, ez már létezik, és mégsem fogjuk használni. Az országszerte készített tanulmányok szerint pedig ez lenne a helyes út. Ez így tragédia. Tényleg az.
R.: Szintén nem rajong a NASA azon tervéért, hogy befogjanak egy aszteroidát, a Hold közelébe hozzák, majd embereket küldjenek rá. Miért?
K.: A Kongresszus többsége szerint a NASA rossz úton jár. Azt is mondják, hogy nem nyerte el a tetszésüket az aszteroidás küldetés gondolata. A Kongresszus többsége azt szeretné, ha a NASA visszatérne a Holdra. Ugyancsak ez a célja világszerte szinte az összes szervezetnek. Kína a múlt héten jelentette be, hogy el fognak menni a Holdra. Nem csak azért akarnak odamenni, mert nincs más, hanem mert ez egy olyan hely, ahol minden szempontból (tudományos célból és nyersanyag-kitermelés miatt is) jelen kell lenni. Miért ne lehetne létrehozni a Holdon egy gyárat, ahol napelemtáblákat készítenének? A napelemek elegendő áramot biztosítanának a holdi közösségnek, és akár a Föld népességének felét is el lehetne látni árammal egy Holdra telepített napelem-farmról. Szerintem a világ a Holdban gyakorlati lehetőségeket lát. És ennek világméretű projektnek kellene lennie.
R.: Úgy érti, hogy az európaiakat is be kellene vonni ebbe?
K.: Pontosan. És az is tény, hogy az európaiak azt javasolták a NASA-nak, hogy ők a Holdra akarnak menni, de nem tudnak, mivel a NASA nem oda akar menni. Úgy látják, hogy megköti a kezüket a NASA akarata. Sokan vannak a NASA topmenedzsmentjében azok, akik szívesen vennék, ha az USA részéről a következő lépés a Holdra való visszatérés lenne, akárcsak a többi nemzet, akik a Nemzetközi Űrállomásban részt vesznek, viszont vonakodnak erről nyíltan beszélni a jelenlegi kormány megszorításai miatt. (Folyt.köv.)
Az tuti, hogy a Puli Space csapatának holdjáróját nem az SLS viszi magával. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!
Az orosz gyerekek előbb lennének orvosok, pilóták, tanárok, kamionsofőrök, mint kozmonauták. Nem véletlenül.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Jurij Loncsakov (ld. alább) szeptember 5-én benyújtotta felmondását. Szergej Krikaljov, a Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ vezetője szerint Loncsakov "érdekesebb munkát" talált magának. A 48 éves Loncsakov 1998 óta volt kozmonauta, és már háromszor járt a világűrben: összesen több mint 200 napot töltött földkörüli pályán. A tervek szerint 2015-ben repült volna a Nemzetközi Űrállomásra, egyelőre még nem tudni kivel pótolják megüresedett helyét.
Hivatalosan szeptember 14-én szűnt meg a munkaviszonya a Gagarin Központban. A pletykák szerint a kozmonauták körében nagy az elégedetlenség amióta a kiképző központ a Védelmi Minisztériumtól az orosz szövetségi űrügynökséghez került 2009-ben. A Moszkovszkij Komszomolec szerint az elhúzódó átszervezés hatással volt a jövedelmekre és a kozmonauták karrierkilátásaira.
Ez a kozmonautának jelentkezők számában is megnyilvánul. Oroszország első nyíltan meghirdetett kozmonauta-toborzása tavaly alig 300 érdeklődőt vonzott, szemben a NASA 8000 jelentkezőjével. Úgy tűnik, kozmonautának lenni nem olyan menő az orosz gyerekek körében: mindössze 5 százalékuk jelezte, hogy szívesen lenne űrhajós. Egy 2011-es tanulmány szerint több gyerek akart inkább orvos, pilóta, tanár - vagy kamionsofőr lenni.
Mivel jelenleg a felsorolt foglalkozások mindegyikében többet lehet keresni, mint amennyit a kozmonauták kapnak, nem csoda, hogy az orosz gyerekek jóval földhöz ragadtabb és hasznosabb állásokra fenik a fogukat.
Egy nyomasztó kérdés azonban megválaszolatlan maradt: mi lehet érdekesebb munka, mint asztronautának lenni? Időutazónak lenni? Dinoszaurusz idomárnak? Jedi lovagnak? - teszi fel a kérdést a cikk végén a spacesafetymagazine.com.
No, de kiből lehet ma kozmonauta? Eszerint kissé felpuhultak a kozmonauták kiválasztásának feltételei az 1961-es első emberes űrrepülés óta. 2011-ben a Szövetségi Űrügynökséghez bárki jelentkezhetett, aki diplomás orosz állampolgár volt. Régebben a toborzás csak katonai pilótákra és mérnökökre korlátozódott, akik már eleve az űrkutatással kapcsolatos szakterületeken dolgoztak, rajtuk kívül még kevés számú orvos és kutató is a kiválasztottak közé kerülhetett. Ma a kozmonautának jelentkezőknek 33 évesnél fiatalabbnak kell lenniük, akik persze egészségügyileg alkalmasak a feladatra, diplomások, ezen kívül pedig ötéves tapasztalatot szereztek az űrprogram valamely területén. Emellett jól tudnak oroszul és angolul, tisztában vannak az emberes űrrepülés alapjaival, jó kondiban vannak, és átfogó ismeretekkel rendelkeznek az orosz űrprogram történetéről.
A pilóták és berepülő pilóták táborából érkező jelölteknek minimum ötéves repülési tapasztalattal kell rendelkezniük, és csak a legnagyobb kaliberűek lehetnek kozmonauták. A kiválasztott jelöltek afféle "bejáratós kozmonauták" lesznek, akiknek át kell esniük az űrhajós kiképzésen, mielőtt részt vehetnének bármilyen küldetésen. Hat-hét évbe telik, mire elvégzik a három szintű képzést, és csak ezután indulhatnak a világűrbe.
A Puli holdjárójának is sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhat. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!
Az Egyesült Államokban március elsejével lép hatályba az a megszorító-csomag, ami a NASA működésében újabb „megtakarításokat” eredményez: március elsejével mintegy 894 millió dollárral nyesik vissza a NASA költségvetését. Az amerikai honlapokon az emberes Mars-utazást dédelgető kommentelők persze már javában prüszkölnek, Obamáznak, holott igazából tök mindegy hány millió dollárral lesz kevesebb, és ezt épp ők tudhatnák a legjobban.
Az űrfanatikusok idén is félreverik a harangot az USA-ban, igaz, nem először. Az egyenleg ugyanis így fest: az emberes űrrepülés továbbra is orosz technikával történik, csúszik pár újgenerációs, időjárást kutató műhold fejlesztése, és űrszemétből – legalábbis aktív, emberi közreműködéssel – egy ideig még biztosan nem lesz kevesebb.
Az amerikai űrhivatal szerint a "megtakarítás" következtében 2013 második felében nem tudják kifizetni a NASA-val együttműködő, jelenleg magánűrhajók fejlesztésén dolgozó vállalatokat. A megállapodás értelmében ugyanis a Boeing, a SpaceX és a Sierra Nevada kereskedelmi célú űrhajójának tervezését és tesztelését a NASA-nak kellene finanszíroznia – az új eszköz szállítaná aztán az űrállomásra az amerikai asztronautákat. Erre úgy tűnik, 2017-ig még mindenképp várni kell, addig maradnak a jó öreg orosz Szojuzok. És, hogy miért nem számít közel egy milliárd dollár elvonása? Elsősorban azért, mert nem oszt, nem szoroz, ha például 17,77 helyett 17,71 milliárd dollárt csökkentenek egymilliárddal...
Az Apollo Holdprogram teljes költségvetése 2005-ös értéken számolva nagyjából 170 milliárd dollárt tett ki. Ez az összeg tartalmazta a kutatásra és fejlesztésre fordított költségeket, a 15 Saturn V-rakéta, a 16 parancsnoki és műszaki egység és a 12 holdkomp árát, a program működtetésének járulékos költségeit, a létesítmények építésének/átépítésének cechjét, illetve a küldetésirányítás költségeit is.
1958. április 25-én, amikor a Légierő ballisztikus rakétákkal foglalkozó egysége egy jelentésben vázolta az amerikai holdprogram jövőjét, még azzal számolt, hogy 1965. decemberére már tető alá hozzák a holdraszállást potom másfél milliárd dollár ráfordításával. Ez azonban nem így alakult. A NASA pénzügyi gurui 1961-ben már közel 7 milliárd dollárra sacolták ennek összegét. Később ezt még a menedzsment 10-12 milliárd dollárra szépítette, majd végül James Webb pár óra alatt feltornászta 20 milliárd dollárra, és így küldte tovább Linden B. Johnson alelnök részére. Robert Seamans Jr., a NASA akkori igazgató-helyettesének szavaival élve ez a lépés mindannyiukat megijesztette. A Webb által az alelnök részére küldött 20 milliárd dolláros költségbecslés teljesen önkényes és „unortodox” lépésnek tűnt. Végül Webb veleszületett üzleti érzékét igazolta az idő: döntése nagyfokú előrelátásról, és kifinomult menedzseri képességekről árulkodott.
Az Apollo-program teljes költségvetése végül Webb 20 milliárd dolláros becslését is felülmúlta: 1973-ban a program Kongresszus elé terjesztett árcéduláján 25,4 milliárd dolláros végösszeg szerepelt. A teljes költségvetés persze attól is függ, milyen tételeket veszünk figyelembe a számítás során, de bárhogy is kalkuláljunk, a végeredmény biztos, hogy meghaladta a 20 milliárd dollárt. (A kurzívval szedett részben korabeli dollár-értékek szerepelnek.)
A NASA a szövetségi költségvetésből 1960-ban mindössze fél százalékkal részesedett, ez azonban rohamosan emelkedni kezdett, míg 1966-ban érte el a maximumát: ekkor 4,41% kapott a NASA. Majd egyre kevesebbet: 1970-ben már csak 1,92%-ot, 1980-ban 0,84%-ot, 1990-ben 0,99%-ot, 2000-ben 0,75%, 2010-ben pedig 0,52%-ot.
(A világ túlsó felében sem volt jobb a helyzet: a hatvanas években a szovjetek emberes űrprogramja a NASA költségvetésének kevesebb, mint a feléből gazdálkodhatott, de mostanra náluk is romlott a helyzet: az oroszoknak 2012-ben a NASA költségvetésének mintegy harmadából kellett kijönniük. De ne vesszünk el a számtengerben.)
Amit a hatvanas években még az Apollo-program testesített meg az amerikaiak számára, az mostanra az Orion lett: a Saturn V hordozórakéta mai megfelelője a Space Launch System, az űrhajósokat szállító kabint pedig Orionnak hívják.
Az Apollo-program tehát mai értékre átszámolva mintegy 170 milliárd dollárba került. Ehhez képest 2013-ban mindössze 3 milliárd dollárt különített el az USA a "mélyűr felfedezésére", ilyen címszó alatt fut ugyanis az SLS és az Orion-kapszula fejlesztése. Érdekes párhuzam, hogy 2007-es értékekkel számolva, a hatvanas évek derekán évente 30 milliárd dollárt kapott a NASA a szövetségi büdzséből. Akkor ugyanis nagyon el akartak jutni a Holdra. Felmerül a kérdés, hogy mire elég ez a 3 milliárd dollár? Egyelőre úgy fest a dolog, hogy inkább csak "maszatolásra": a közeljövőben önerőből, saját hordozórakétákkal még alacsony földkörüli pályára sem jut el a NASA - pláne a Holdra, vagy a Marsra.
Talán a kínaiak pozitív irányba befolyásolhatják a NASA büdzséjét, hiszen az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a szovjetekkel is valami nagyon hasonló módon indult az űrverseny (igaz, ott nemzetbiztonsági szempontok is szerepet játszottak). A kínai keretszámokkal kapcsolatban azonban nem sok publikus információ lelhető fel: az űrprogram a hadsereg ellenőrzése alatt áll, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a költségvetést homály fedi - annyit tudni, hogy „valószínűleg évente több milliárd dollárra rúg” a felhasználható keretösszeg. Ebből akár még egy meglepetés is kisülhet. Az viszont valószínűtlen, hogy záros időn belül embert juttassanak a Marsra, ahogy az is szinte teljesen kizárt, hogy a mars-utazást ígérő kereskedelmi cégek bámelyikének összejönne ez. Hagyományos, folyékony üzemanyagon alapuló rakétahajtással legalábbis biztosan nem: egyirányban, mintegy háromnegyed évet kozmikus sugárzásban eltölteni beláthatatlan egészségügyi kockázatokkal járhat.
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
Az űr valahogy közelebb jött hozzánk, bár ezt Mari néni nem biztos, hogy így látja. Interjút készítettünk az Emil.Rulez zenekar frontemberével. Hajós András az első emberes holdraszállás évében született.
Elsőként arról kérdeztük, hogy milyen viszonyban van a Holddal és az égitestekkel, és mit jelentenek a számára:
Ha ebből a korszakból nincs is emlékem, de olyan tízéves koromban belém állt egyfajta csillagászati görcs: megtalált egy csillagokról szóló könyv, holdtérképeket böngésztem, és kaptam egy távcsövet. Aztán ez az érdeklődés idővel átalakult, ahogy a távcsővel a szemközti házak ablakaiban kezdtem más dolgokat felfedezni…
De a viccet félretéve, nagyon érdekelt Asimov, Stanislaw Lem, a Csillagok háborúja, mint általában mindenkit. Foglalkoztatott, hogy mi lehet a Hold másik oldalán, nagy izgalommal olvastam Verne „Utazás a Holdba” című könyvét. Érdekelt a csillagászat, a hajózás, meg a Kincses Sziget, meg aztán volt ilyen görcsöm, hogy tudok-e szextánssal a Rottenbiller utcában helymeghatározást végezni. De ezeken szerintem mindenki átesik.
A világűr megmaradt számomra valami nagyon rejtélyes dolognak.
Az űr valahogy közelebb jött hozzánk, miközben mégsem: talán még az én generációm is megéri, hogy valami tartósabb állomás létesüljön a Holdon, de lehet, hogy ez csupán a sci-fi filmek kábítása.
Ha felnéz az égre, felismeri a csillagképeket?
Eléggé erodálódott a tudásom. Felismerem, amit az átlagember is felismer: az Esthajnalcsillagot, a Göncölszekeret, a Nagymedvét, vagy az ember gyorsan letölt egy applikációt, és megkeresi vele a Skorpiót vagy a Mérleget.
Egy gyerekkori emléket ideszúrnék. Egyszer augusztusban egy görögországi nyaralás alkalmával láttam először és utoljára a Tejutat olyan hihetetlen tisztának, olyan kásásnak, amilyennek csak lehet: órákig csak néztem.
Nem hiányzik, hogy azóta nem látta, vagy legalábbis, nem ilyennek látta?
Mindig feltekintek az égre, része az életemnek. Ha kimegyek az utcára, elszívok egy cigit, megnézem, hogy mi van odafenn. Nemrég láttam egy ismeretterjesztő csatornán egy filmet arról, hogy az ősi népek – talán a dél-amerikaiak – mit láttak. Akkoriban nem volt annyi mesterséges fény, volt helyette magashegyi éjszaka. Elképesztő, hogy a régi emberek életének mennyire részét képezték a csillagok.
A mai embernek mennyiben más a csillagokról alkotott tudása? Alaposabb, mint elődeinké volt?
A mai embernek mennyiségileg nagyobb a tudása. Több mindent tudunk, de kevésbé integráltan tudjuk, és ez a tudás sokkal kevésbé mindennapjaink része: egyfajta metatudás; az információt lehívjuk, aztán a következő pillanatban már el is felejtjük. Régen kevéssé változtak az embert érő ingerek, sokkal inkább az életük része volt a csillagos ég. Sajnálatos, hogy ennyire elhalványult, viszont van helyette neonreklám meg tévé.
Milyen lenne, ha egy magyar fejlesztésű kütyü, mint amilyen például a Puli, egyszer csak leszállna a Holdra?
Amíg csak gépek szállnának le, addig nem félnék, hiszen a magyar mérnöki tudásban van színvonal. A gond szerintem akkor lenne, ha el kellene dönteni, hogy jobbra vagy balra akarunk-e menni, és, mondjuk, öt ember dönt erről. Na, abból lehetne probléma. 
A fenti képen az Emil.Rulez zenekar: Hajós András, Hegyi György és a Puli elődje, a Teve látható egy kóruspróba szünetében.
Az biztos, hogy lélekemelő lenne. Olyan, mint egy sportesemény, egy irodalmi Nobel-díj, bár nem látom reálisnak a magyar űrprogramot a minket körülvevő szórakoztató dömping közepette.
Az is igaz, hogy lényegesen értelmesebb lenne erre pénzt költeni, mint egy csomó más dologra. Persze, nem az ápolók fizetésére gondolok, hanem olyan látványintézkedésekre, plakátokra, amik irgalmatlan milliárdokat emésztenek fel. Ha a Holdon hagyhatnánk nyomot, annak tudásmegtartó ereje lenne, a fiatalok nem áramlanának ki az országból: perspektívát adna nekik.
Megint más kérdés, hogy az egyszerű Mari néni mit mondana a falu szélén. Ő valószínűleg úri huncutságnak tartaná, hogy hülye gyerekek szaladgáljanak az űrben, és ebben is lenne némi igazság.
Mindenesetre a szürke, lehangoló mindennapokból az űrbe vágyakozni tök érdekes szellemi játék. A világűr, vagy a Hold sokkal elérhetőbb realitás, mint mondjuk arról álmodozni, hogy újra fiatalok leszünk. Álmokra, mesékre szükségünk van, a világűr látható, és ez az álom akár valóra is válhat.
Mit jelent Önnek a világűr?
Nemrégiben a gyerekekkel volt egy nagy vitánk a matematikáról, aminek során én azzal érveltem, hogy az archimédeszi geometria meg a newtoni fizika és az a pár képlet, sík koordinátarendszer mennyire nem írja le a világot. Szabályosnak és kiszámíthatónak tűnik minden, holott irtózatosan keveset ismerünk a világból.
A világűr felfelé nézést jelent, az pedig az embert a saját kicsinységére emlékezteti. Itt vagyok én, ez a Földön éldegélő kis pont, és van egy problémám, egy másik pont. És ott van, mondjuk, a Hold, mint a háromszög harmadik csúcsa. Ebben a háromszögben az ember nagyon aprócska. Lehet, hogy ez valakinek rémisztő, szerintem azonban inkább gyógyító hatású.
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
"Semmi sem lehetetlen" - ez a mottója Christoph Ragonig küldetésigazgatónak, ami örömteli: több munkatársával egyetemben ugyanis ő utasítja majd holdjárónk földi prototípusát a pár nap múlva kezdődő MARS2013 terepgyakorlaton. Mai posztunkban a küldetés során egyszerűen csak TELJHATALMÚ FŐNÖKNEK becézhető Christophfal készített interjút közöljük magyarul:
AZ ŰR ÉS A MARS2013
Hogyan került először kapcsolatba az űrkutatással, a csillagászattal?
A mentőszolgálatnál dolgoztam, és láttam, amint épp az Aouda.X szkafander egyik első tesztjére került sor a Sillufer 3a épület tetején (itt van a Vöröskereszt innsbrucki központja).
Mikor hallott először az Osztrák Űrfórumról?
Amikor odamentem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, mi történik ezzel az ezüstszínű ruhával a szomszédos épület tetején. Mivel ekkor már nagyon jól ismertem Gernot Grömert (az ÖWF elnökét) a Vöröskeresztből, egyenes út vezetett a kíváncsi kérdésektől az aktív részvételhez.
Hogyan szerzett tudomást a MARS2013 küldetésről?
Gernot mesélt róla, még a tervezési fázisban.
Miért döntött úgy, hogy részt akar venni?
Ha nem mi, és nem most válaszolunk egy emberes Mars Küldetés kapcsán felmerülő kérdésekre, akkor ki fog? 2012-ben részt vettem a „RioTinto Küldetésen” Spanyolországban, attól kezdve a MARS2013-ban való részvételi szándékom sem volt kérdéses.
Mi volt az első benyomása, amikor csatlakozott az ÖWF csapatához?
Lelkes és színes egyéniségek érkeznek a világ minden pontjáról, eltérő tapasztalatokkal a hátuk mögött (az egyetemi oktatótól a diákig), de közös céljuk egy megbízható kutatási platform létrehozása, aminek révén egy lépéssel közelebb kerülünk a marsutazáshoz.
Mi a célja a küldetés során?
Vezetői pozíciómat elsősorban arra szeretném használni, hogy élvezetes, de szakmai tapasztalatokban is gazdag élményekkel lássam el a résztvevőket.
MUNKA, MAGÁNÉLET ÉS CSALÁD
Mivel foglalkozom:
Egészségügyi mérnökként a lineáris részecskegyorsítókkal (sugárterápia) foglalkozom, informatikát tanulok (részidőben), rohammentős vagyok, az Innsbrucki Vöröskereszt ügyvezetője.
Egy átlagos napom így néz ki:
Kávéval indul a nap. Megnézem az emaileimet, átfutom a világ híreit, majd először az irodába vagy a kórházba megyek, hogy ellenőrizzem, simán mennek-e a dolgok, illetve, hogy lépést tartsak az elkerülhetetlen papírmunkával. Abban az esetben, ha a gyorsítókkal minden rendben van, szakdolgozati témámon dolgozok. A munkahelyemen gyorsan kell reagálnom a vészhelyzetekre, ami azzal jár, hogy a mobilom nélkülözhetetlen társam. Összességében egy átlagos napon lehet, hogy semmi nem történik, más napokon viszont elszabadulhat a pokol. Az utóbbi években fejlesztettem ki azt a képességemet, hogy a nyugalmas időközökben feltöltsem magam energiával, amire sürgős helyzetben nagy szükségem lesz. Minden nap más. Esténként barátokra, az ÖWF-re és a Vöröskeresztre marad időm.
Így töltöm a szabadidőmet:
Jelenlegi életemet tanulmányaim befejezése és a lakásfelújítás határozza meg, ahova barátnőmmel költözöm be. Eltekintve ezektől az időszakos elfoglaltságoktól, rengeteg időt eltöltök az ÖWF-fel és a Vöröskereszttel, Utóbbi időben rákaptam a síelésre is.
Családi állapot:
Kapcsolatban.
Barátaim így jellemeznének:
Jó alaptermészetű ember, akinek mindig van egy jó kis történet a tarsolyában, de néha mogorva is tud lenni (mégha csak rövid ideig is) – különösen a kávé hiányában. Nyugodt a stresszes helyzetben, műszaki – és nem művészi – értelemben kreatív.
MAGAMRÓL
Számomra fontos dolgok:
Család, barátok, őszinteség
Ami kiborít:
Az intrikák, az áskálódás, és kikészít, ha tudta nélkül döntenek valaki sorsáról.
Amit soha nem tennék:
Kizárt, hogy egy hónapra a marokkói sivatagba utazzak… ;)
A pihenéshez feltétlenül szükségem van:
Egy heverőre.
Ami megváltoztatta az életem:
A mentőszolgálatnál eltöltött több mint 15 év tapasztalom. Emiatt az életre más nézőpontból tekintek, és megtanított arra, hogy értékeljem azt, amim van.
Mi a legszokatlanabb / legnagyobb kihívást jelentő / legizgalmasabb / legijesztőbb/ legviccesebb dolog, amivel valaha találkozott?
Szokatlan és egyben nagyon érdekes volt, ahogy a „RioTinto Küldetés” során egy rakás idegen között mindössze egy hét alatt barátság szövődött.
CÉL(OK) ÉS MOTTÓ
Amit meg szeretnék tanulni, vagy el szeretnék érni:
Eljátszani a „Sultans of Swing” c. számot gitáron…
A mottóm, amivel azonosulni tudok:
Semmi sem lehetetlen."
Eközben természetesen a Puli küldetésirányító részlege gőzerővel pallérozza magát elméleti és gyakorlati, rovervezetői képzések során. Jó hír, hogy mérnökeink már a Marokkóban vendégszereplő Puli ikertestvérével gyakorolhattak, amit az utóbbi pár hét során építettek meg. Az is örvendetes, hogy a hétvégi gyakorlati oktatáson a rover merítette le jobban a stábot, nem pedig fordítva. A budapesti Mission Control Center-ben másfél órás műszakokban dolgoznak majd mérnökeink, ez is épp elég lesz, ugyanis a rover vezetése nagy koncentrációt és körültekintést igényel.
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
A Kis Lépés Klub egyik tagja tette fel a kérdést, hogy mi fán terem a julián dátum, ami a klubtagságot igazoló oklevelen található. A kérdés teljesen jogos, így a válasz sem várat magára.
Ha egészen röviden akarom összefoglalni, akkor a julián dátum az időszámításunk előtt 4714. november 24-e óta eltelt idő, napokban kifejezve. Olyan, folyamatosan növekvő számláló, mint a számítógépeknél a Unix-idő, csak az másodperceket számol 1970 óta, ez meg napokat.
A julián dátum ötlete egy francia történész, Joseph Scaliger fejéből pattant ki, még 1583-ban – ekkortájt zajlott az áttérés is a julián naptárról a Gergely-naptárra. Scaliger egészen pontosan a julián periódust találta ki a történelmi események időpontjainak pontosabb kezeléséhez, aminek kezdőpontját a julián naptár szerinti i.e. 4713. január 1-re tette, és onnan lehetett az éveket egyesével számlálni. A közbenső időpontok maradtak a julián naptár szerint, de legalább nem voltak az időszámításunk előtti időpontok, fordított sorrendű évszámok és más bonyodalmak, amik a történészek életét megkeseríthették volna.
A kezdő időpont onnan ered, hogy a julián naptár három hosszabb periódust is ismert, ezeket visszaszámolva a kapjuk meg a kezdőidőpontot. A név pedig, Scaliger saját szavai alapján, valóban a julián naptárra utal, és nem az édesapjára, ahogy azt a magyar wikipédia állítja: "Iulianum vocavimus: quia ad annum Iulianum dumtaxat accomodata est", vagyis nagyjából: juliánnak nevezték el, mert ahhoz volt illesztve.
A julián periódust aztán John Herschel 1849-es javaslatára kezdték el évek helyett napokban is számolni. A csillagászok hamar megkedvelték ezt a szisztémát, hisz nem kellett többet bajlódni a hetek-hónapok átváltásával. Sőt, mivel a julián periódus évei, és így napjai is déli 12 órakor kezdődnek, az egy éjszaka alatt zajló észlelések egy naphoz tartoztak (legalábbis Európában), ellentétben a hagyományos naptárral, így a gyakorló észlelők által közismert, "ez a mérés most 12-én hajnalban, vagy 12-én este volt?" problémakörnek is véget vetett.
A csillagászati napok déli kezdete Ptolemaioszig visszavezethető, aki felismerte, hogy a helyi dél időpontja a Napnak a délkörön való áthaladásából pontosan megállapítható, míg reggel és este minden nap máskor van. Az éjfél pedig a modern korig nem is nagyon volt meghatározható.
A tört napokat, vagyis órák, percek átszámítását, és a julián napokhoz adását először Edward Pickering, a Harvard College Observatory csillagásza használta 1890-ben: ezzel megszületett a modern julián dátum. Az egyetlen változtatás, hogy nem az alexandriai, hanem a greenwich-i meridiánhoz, vagyis a világidőhöz lett igazítva a kezdőpontja: vagyis minden julián nap 12:00 UT-kor kezdődik. A csillagászati mérésekhez, eseményekhez így pontos és egyértelmű időpontot lehet rendelni, amik jóval később is, bárki által azonnal értelmezhetőek maradnak. Ügy lezárva, minden szép és jó, gondolhatnánk- de sajnos az élet nem ilyen egyszerű.
Pickering és az ő "háreme", 1913-ban a Harvard College Observatory előtt. Pickering nőket alkalmazott a megfigyelési adatok igen munkaigényes feldolgozására, de közülük többen (Williamina Fleming, Annie Jump Cannon, Antonia Maury és legfőképp Henrietta Swan Leavitt) önállóan is komoly tudományos eredményeket értek el.
A XX. századra a julián dátum túllépte a 2 400 000 napot, míg egy másodperc 0,0000115 nap hosszú. Vagyis egy másodpercre pontos időpont leírásához 12-14 számjegyre van szükség. Ez az embereknek, de még inkább az ötvenes-hatvanas évek számítógépeinek komoly kellemetlenségeket okozott. Az egyszerű megoldás a csökkentett julián dátum (RJD) használata, amiből egyszerűen levonunk 2 400 000-et, vagyis az első két számjegyet. Az amerikaiak azonban máshogy gondolták: a Smithsonian Astrophysical Observatory 1957-ben bevezette a módosított julián dátumot (MJD), ami annyiban különbözik az RJD-től, hogy éjfélkor kezdődik, vagyis pontosan fél nappal tér el az RJD-től.
A SAO-nál a Szputnyik megfigyeléseinek feldolgozására találták ki az MJD-t, hogy az aktuális, és az egy-két évszázaddal a jövőbe nyúló dátumok is elférjenek 18 bitben, és az IBM 704-es számítógép is megeméssze őket.
1979-ben a NASA is bevezette a sajátját, a csonkított julián dátumot (TJD) már 2 440 000,5-öt levonva a JD-ből. Utólag már nem tűnik ez olyan jó ötletnek: míg pár tíz- vagy százezer nap levágása könnyen gyanús lesz, főleg ha nagyjából az időponthoz tartozó évtizedet ismerjük, fél napos eltérést tutira nem szúr ki az ember elsőre, ha több forrásból dolgozik, aztán lehet az asztalt csapkodni, meg a hajat tépni, mikor elölről kell kezdeni az adatfeldolgozást. És hogy mennyire kurrens a probléma? A Kepler adatok menet közben váltottak MJD-ről normálra, így aki elfelejtette a korai adatsorait frissíteni, csúnya meglepetésekben lehetett része...
Ám ezzel, bármily hihetetlen, még mindig nincs vége a sztorinak. A Föld a Nap körül kering: a hozzánk érkező fénynek eltérő időre van szüksége az út megtételéhez, ha az egyik, vagy a másik oldalán vagyunk. A különbség nullától ±8,3 percig terjedhet, ami már számottevő eltérés. A különbségek kiegyenlítésére vezették be a Nap központjára átszámított időpontot, a heliocentrikus julián dátumot (HJD). Ha pedig az évet átívelő másodperces pontosságra van szükségünk (mint pl. a Kepler esetében), a Naprendszer tömegközéppontjába, a baricentrikus julián dátumra (BJD) kell átszámolnunk, mivel ahhoz a ponthoz képest a Nap maga is ±4 fénymásodpercet vándorol ide-oda.
A julián dátum tehát első ránézésre egy nagyszerű eszköz arra, hogy adott események időpontját egyértelműen definiálja. Csak nehogy valaki visszakérdezzen, hogy JD, MJD, RJD, HJD vagy BJD az az időpont, egész pontosan!
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
