Két világ, egy kristály

Pénteken ért véget az ezévi Világűrhét,melynek mottója "Exploring Mars, discovering Earth" volt, kicsit parafrázisként Gene Cernan, az utolsó Apolló küldetés parancsnokának mondatára - We went to explore the Moon, and, in fact, discovered the Earth (Elmentünk, hogy kutassuk a Holdat, és igazából felfedeztük a Földet).

Az ENSZ 2000 óta ünnepli a Világűr hetét minden évben október 4. és 10. között. Mindkét nap az űrkutatás történetének egy-egy mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik 1, 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

2013-10-05_Szeged_Toth_Jozsef_LightFactory_DSC_6387.jpgA szegedi Informatóriumban; Az űrbe indul a Puli - Fotó: Tóth József

A Puli is szorgosan kivette részét az idei programból, melynek összerakásában és megvalósításában régi barátaink, az Osztrák Űrfórumnál oroszlánrészt vállaltak.

Október 4-én ott voltunk a World Space Week 2013 "indítópisztolyának eldördülésekor", amit október 5-én a szegedi Informatóriumban való látogatásunk követett.Itt nem csak a helyszínen jelen levőknek mutathattuk be Marokkót megjárt I2.0 jelű prototípusunkat, hanem a Google Hangout és Ustream csatornánk segítségével az Internet közössége is élőben láthatta. Október 8-án pedig internetes kerekasztal-beszélgetésen vett részt Főpulink, Dr. Pacher Tibor, a World Space Week Associaton, Google Lunar XPRIZE, Osztrák Űrfórum, Part-Time Scientists (a GLXP német résztvevője) képviselőivel együtt.

2013-10-13_Two_worlds_one_crystal_575pxwide.png

Bár a 2013-as Világűrhét hivatalosan október 10-én véget ért, még mindenkinek van lehetősége a részvételre - a "Két világ. Egy kristály." projekt keretében.

A Világűr Hete 2013 témájának megünneplésére - "A Marsot kutatva felfedezzük a Földet" - a szervezők a világ minden tájáról várnak egy ökölnyi követ, melyekből egy "Föld alapmintát" (Earth Master Sample) fognak készíteni.

A kapott szikladarabokat porrá törik és összekeverik egy Marsról származó meteorittal. A beolvasztott keverékből 100 kristályból álló egyedi készletet állít elő a World Space Week 2013 emlékére a neves kristálygyártó cég, a Swarovski. A kristályokat a Jurij èjszakája ünnepségek kapcsán 2014. április 12-én mutatják be és adják át az űrügynökségek képviselőinek, politikai döntéshozóknak, véleményvezéreknek a világ minden tájáról.

Részletes útmutatást (angolul) a sziklagyűjtéshez ide kattintva találunk. Akinek kedve van egy jó őszi túrához és sziklás vidéken jár: kőgyűjtésre fel!

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

2013-08-22_Tweets_Hawaii_585.jpg

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.