Az oroszok szerencséje az, hogy Földünk kétharmadát víz borítja, meg az is, hogy ez az arány nem fordított. Túlreagálásukból viszont az egész világ megtanulta, hogy egy űrszonda elől senki nem érezheti magát biztonságban. Még Józsi bácsi sem.
170 millió dollár zúdult a Csendes óceánba január 15-én, egyesek szerint ez volt az orosz űrprogram utolsó magánakciója – még akkor is, ha egy kínai műholdat is szállított a fedélzetén. Medvegyev elnök korábban finoman szólva sem dicséretben részesítette az orosz űrkutatásban dolgozókat a Phobos-Grunt elvesztése miatt.
A börtönbüntetés kilátásba helyezése villámgyorsan aktiválta a régi reflexeket: szabotőrök dolgozhatnak a világnak azon a túlsó, megátalkodott felén, ahova az oroszok radarjaikkal „nem látnak el”. Ezzel kimondatlanul, de az Egyesült Államokat vádolták a hiba okozásáért. Időközben hírek érkeztek arról is, hogy az űrszonda be-bekapcsolgatja hajtóműveit, mintha ezzel is fricskát akarna adni az oroszoknak. Ennél konkrétabb ismereteink vannak arról, hogy a rádiózással volt a bibi, bár egyszer-kétszer sikerült kapcsolatba lépni a sértődött orosz primadonnát játszó műholddal.
De ha már elvesztették a cuccot, legalább meg akarták jósolni pontosan, hova zuhan. Ez vakmerő vállalkozás napokkal a becsapódás előtt, de a megfelelési kényszer nem ismer határokat. Sem országhatárokat.
Január elején még Magyarországról is szó volt, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy Madagaszkár nem mi vagyunk. Így lett a hírből január 13-ra Afrika keleti partja és a Madagaszkár közötti kicsiny tengerszakasz. Nagyot gurított volna a presztízsén Oroszország, ha ebbe a csöppnyi résbe valóban betalál a Phobos.
Aztán január 15-én – a becsapódás napján – Kínát és a Góbi sivatagot jelölték meg a megátkozott űrszonda céltáblájául. Ettől aztán jó pár ezer kilométerre délkeleti irányban érkezett meg végül a nyomorult Phobos, a MIR-űrállomás becsapódási helyéhez nagyon közel, Chile partjai mellett. Egy másik jelentés szerint Brazília fölött történt a behatolás.
Erre licitált rá a Katasztrófavédelem közleménye, amit 20:17-kor jelentettek meg honlapjukon. Ebben a veszély örvendetes elmúltáról tájékoztatták a magyar állampolgárokat. Ennek szövegét még este fél kilenckor is a képernyő alján futó csíkban lehetett olvasni a közszolgálati televíziózás csatornáin, így a többi között például a „Magyarország, szeretlek!” c. műsor alatt. Ekkorra már kábé másfél órája a mélytengeri életformával ismerkedett a balsorsú orosz űrszonda.
„Önök a katasztrófavédelem közleményét látják.
Az Orosz Föderáció Budapesti Nagykövetsége megerősítette, hogy a világűrből visszatérő Phobos-Grunt űrszonda az Atlanti-óceán középső részén belépett a Föld légterébe. A műtárgy szétrobbanását követően a zuhanó darabok az észak-afrikai partok és Spanyolország irányába szóródnak szét.
Magyarország területén a Phobos-Grunt űrszondával kapcsolatban további óvintézkedésre nincs szükség. Közlemény vége.”
Az egyidőben a Föld több különböző pontján becsapódni képes Phobos-Grunt tehát január 15-én szívódott be végérvényesen az egész emberiség kollektív tudatalattijába - és lehet, hogy nagyobb nyomot hagyott, mint egy sikeres Mars-küldetés.
A tragikomikus elemekkel gazdagon átszőtt Phobos-sztori sok mindent elárul az űrkutatásról - 170 millió dollár bizony nem kevés pénz. És megeshet, hogy még így sem jön össze a küldetés. A Phobos-űrszonda a Mars azonos nevű holdjára indult; valamivel több mint 300 kilométerre jutott a földfelszíntől. Pulinkkal mi 384 ezer kilométerre, a Föld Holdjára mennénk, de biztosan mi sem tudjuk, meddig jutunk majd el. 
Ez benne van a pakliban. És bár kétségkívül hangzatos a NASA jelmondata - Failure is not an option/A kudarc nem opció - ők sem hibátlanok.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!