Nekünk, földlakóknak egy Hold jutott, nincs mit tenni: ezt kell beosztani. Ugyanakkor a Naprendszer távolabbi pontjain egész holdkolóniák találhatók. Ott van például a Szaturnusz, amelyik nem kevesebb, mint hatvankét holddal rendelkezik. Ezek között mindenféle összetételű és méretű létezik, közülük páran szinte teljesen jégből állnak, mások sziklásak, illetve a többség a szikla és a jég egyfajta kombinációja.
Némelyek 12 földi óra alatt kerülik meg az óriásbolygót, másoknak ugyanez valamivel több, mint négy földi évig is eltart. Ezek az égitestek a Naprendszer történetének kezdetén jöttek létre. A holdak közül talán a Titán a legismertebb, ez egyben a legnagyobb Szaturnusz körül keringő égitest: a bolygó körül keringő anyag tömegének 96 százalékát teszi ki. Egyes kutatók szerint eredetileg két Titán-méretű holdja lehetett a Szaturnusznak, a másik azonban szétesett, ennek szétszóródott anyagából jöhettek létre az óriásbolygó látványos gyűrűi, valamint a kisebb, belső holdak is. Egy másik elmélet szerint viszont a Szaturnusz eredetileg számos nagy holddal rendelkezett, és közülük kettő összeütközéséből alakult ki a Titán. A teória szerint a durva becsapódás hozta létre azt a törmeléket, amiből a későbbiek során a kisebb holdak is létrejöhettek. 
A holdak egy része a Szaturnusz gyűrűinek "repedéseiben" – azaz két gyűrű között – kering, ösvényt vágva maguknak a törmeléktengerben. Mások jóval kijjebb találhatóak, és az égitestek közül jó pár hatással van a többi hold pályájára: a nagyobbak gravitációja rabul ejthette kisebb társaikat, amik aztán a közelükben maradtak.
A Szaturnusz első holdját 1655-ben fedezték fel, majd a következő 200 évben másik hét nagy égi kísérőt is sikerült beazonosítani. 1997-ig a csillagászok tizennyolc Szaturnusz körül keringő égitestre bukkantak rá, a többiek felfedezését az óriásbolygó mellett elsuhanó Cassini űrszonda, illetve a földi teleszkópok fejlődése tette lehetővé.
1847-ben Sir John Herschel csillagász javaslatára a Szaturnusz holdjait a Titánok neve után keresztelték el. Kronosz görög isten – a rómaiaknak Szaturnusz – testvérei háborút indítottak az olimposzi istenek ellen, és vesztettek. Amikor a névadás során elfogytak a Titánok, az újabban felfedezett holdakat a római és görög mitológiai más szereplőiről kezdték elnevezni. Ugyanakkor a Szaturnusznak csak 53 holdját érte az a megtiszteltetés, hogy saját neve lehet, a többieknek egy számsorral kell beérniük.
A Titán a legnagyobb az összes hold közül, nem véletlen, hogy elsőként fedezték fel. Jelenlegi tudásunk szerint ez a Naprendszer egyetlen holdja, ami jelentős légkörrel rendelkezik. A nitrogénből és metánból álló atmoszféra tízszer magasabb, mint a Földé, és az eső ott sem ritka: a Titánon ugyanis metán formájában érkezik az égi áldás. Emiatt aztán a kutatók szerint jók az esélyek arra, hogy élet legyen a felszínén. A Titán nagyobb, mint a Merkúr bolygó, habár nem olyan tömör.
A Dione belső magját egy tömör sziklának gondolják, amit vízjég vesz körül. Felszíne kráterekkel erősen szabdalt, a csillagászok szerint egy ütközés mozdíthatta ki a forgástengelyéből. Egy másik hold, az Enceladus déli sarkán több mint 70 gejzír működik. A jeges égitest egy része időnként megolvad, ilyenkor jeges anyagot lövell ki az űrbe „tigriscsíkjaiból”. A jég apró darabkái együtt maradnak, és belőlük jön létre az óriásbolygó E-gyűrűje. Az égitest jeges felszíne miatt a Naprendszer egyik legfényesebb objektuma.
A főbb holdak közül a Hyperiont fedezték fel utoljára. Ez sem véletlen, mivel elég kicsi, ráadásul rendszertelenül tűnik fel a Szaturnusz árnyékából. Formája inkább egy hosszúkás krumplira emlékeztet, mintsem gömbre, és igencsak elképzelhető, hogy valaha egy nagyobb holdhoz tartozott, amit egy kozmikus ütközés pusztított el. Alacsony sűrűség és porózus felszín jellemzi, becsapódásokban a Hyperionnak is volt része, ezek során anyaga nagy része kivágódott a világűrbe.
A Iapetus felszínén éles a kontraszt a világos és a sötét területek között, ami afféle jin-jang-külsőt kölcsönöz neki. A felszínére hullott sötét szénhidrátok - ezek talán a közeli Phoebe-ről származnak - fokozatosan egyre nagyobb területet borítottak be a felszínén. A Iapetusnak földimogyoróra emlékeztető alakja van, a közepe kitüremkedik, és egy hegylánc fut végig az egyenlítője mentén. Ezen a holdon található a Naprendszer legmagasabb hegycsúcsai közül jó pár.
A Mimas viszont erősen emlékeztet a Star Wars filmek Halálcsillagára: a sziklás holdon egy nagy kráter ásítozik. Ez egy hatalmas ütközés következtében jött létre, de kisebb hegekből sincs hiány: a Mimas a Naprendszer leginkább kráter-sújtotta vidéke, gyakorlatilag egyik kráter a másikba ér. A Szaturnusz főbb holdjai közül a Mimas a legkisebb, de ez kering legközelebb a bolygóhoz, és tartja tisztán a bolygó két gyűrűje közti rést, amit Cassini-résként ismerünk. Anyaga alapvetően vízjég, de a bolygóhoz való közelsége ellenére a felszíne csak nem változik: úgy tűnik, hogy a jég nem olvad el, noha ilyesmi gyakorta előfordul más, távolabbra lévő holdakon.
A Rhea is épp eléggé kivette a részét a meteor-becsapódásokból. Egyik különlegessége, hogy nincs központi magja. Az egész égitest jégből áll, amibe nyomokban sziklák is vegyültek, ettől aztán úgy néz ki, mint egy koszos hógolyó. A Szaturnusz holdjai közül ez a második legnagyobb, de még így is elég apró: mérete mintegy a fele a Föld Holdjának. Légkörében nagyon halványan oxigén is fellelhető, igaz, az atmoszféra 5 billiószor ritkább, mint a Földé, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Rhea az egyetlen ismert égitest a Naprendszerben,aminek légköre oxigént tartalmaz. (Bár a cikkben ez szerepel, ma már tudjuk, hogy az Europa és a Ganymedes atmoszférájába is szorult némi oxigén.) A Szaturnusz mágneses terének sugárzása oxigént és szén-dioxidot csalogat elő a jeges felszínből. A Tethys a holdak közül az óriásbolygóhoz közelebb található, a hő miatt időnként enyhén megolvad a kráterek és becsapódások egyéb emlékeit kitöltő jeges felszín. Szinte kizárólag vízjégből áll, és a felszíne erősen tükröződik. Egy hatalmas árok fut végig az északi és a déli pólus között olyan hosszúságban, ami az égitest kerületének háromnegyedének felel meg. A másik felén egy hatalmas kráter éktelenkedik, ami közel kétötöde a Tethys átmérőjének, és közel akkora, mint a Mimas Halálcsillagra hajazó jellegzetes képződménye.
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
