A Robonaut-2 lehetséges felhasználási területei közül csak az első a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Itt ideális feltételek mellett ki lehet próbálni, hogy a mikrogravitációban milyen hatásfokkal képes ember és robot egymás keze alá dolgozni. Amint ezt megtudtuk, pár szoftverfrissítés és a robot altestének hozzáadásával a R2 már mozoghat az űrállomáson, és karrierjének újabb állomásaként végül a világűrben is kipróbálhatja magát. Eközben a NASA is jobban átlátja, mire használhatja a robotokat a jövőbeli, mélyűrbe induló küldetések alkalmával. [Előző posztunkért kattints ide!]
Ahogy egyre jobban kiforrja magát az R2 technológiája, úgy válik lehetővé, hogy hasonló robotokat teszteljenek a világűr jóval szélsőségesebb hő- és sugárzásviszonyai mellett. A NASA szerint egy nap az R2 a kommunikációs, meteorológiai és kémműholdak dolgát is megkönnyítené – igaz, ezeket a cikkben nem részletezik.
A következő lépés az R2-höz hasonló robotok számára a Földközeli objektumok – mint például aszteroidák és üstökösök – felfedezése lehet, de lehetséges úti célként szóba jöhetnek a Mars és holdjai is. A terv szerint a robot afféle előőrsként funkcionál majd, részletes térképeket készít, talajmintákat gyűjt, és az asztronauták számára szükséges infrastruktúrát elkezdi kiépíteni. Az ezután érkező legénység így már jóval felkészültebben vághat bele az előttük álló felfedezésbe.
A robot és ember kombójával kerülhet sor majd a Mars felfedezésére is. Ez az ember-robot együttműködés biztosítja, hogy a Mars felszínére küldött missziókat kisebb létszámú legénységgel lehessen kivitelezni – anélkül, hogy bármit is fel kellene adni a küldetés céljai közül.
Az űrkutatás a jövőben a NASA szerint valahogy így fest majd: egy új célt azonosítunk a távcsövünkkel, aztán az R2-höz hasonló úttörőkkel a robot szemén át megvizslatjuk a terepet, végül színre lép az ember is. Az emberek és robotok együtt fedezik majd fel a Naprendszert, ami hatékonyabb, mintha csak robotos, vagy csak emberes küldetésekre kerülne sor.
Az R2-t eredendően földi használatra szánt prototípusnak tervezték, aminek révén jobban megérthetik, hogy mi kell ahhoz, ha esetleg egy robotot az űrbe akarnának küldeni. Amikor azonban az R2-t bemutatták, a rendszer annyira meggyőző volt, hogy a küldetésirányítók úgy döntöttek: a munkát folytatni kell, a robotembert pedig ki kell küldeni az űrállomásra. Ehhez azonban előbb még pár módosítást kellett eszközölni rajta. A robot külső borítását – vagyis bőrét – az űrállomás szigorú tűzvédelmi követelményeivel kellett összhangba hozni. Árnyékolták, így csökkentve az elektromágneses interferenciát, ezen kívül processzorait is feltuningolták, hogy növeljék a robot sugárzással szembeni tűréshatárát. Eredeti hűtőventillátorait csöndesebbre cserélték, az áramköreit pedig újrahuzalozták, hogy a földön használatos váltóáram helyett képes legyen az űrállomás egyenáramáról működni.
Az R2 az űrállomáson afféle laboratóriumi fehér egér, legalábbis eleinte. A robot űrbéli pályafutását az ISS Destiny laboratóriumában kezdte, ahol a földihez hasonló feladatokat hajt végre, eközben pedig a mérnökök kidolgozhatják, milyen feladatokat lásson is el a jó kézügyességgel megáldott emberszerű robot az űrben. Amikor az R2 átmegy a megmérettetésen, a robot az űrállomás karbantartási feladataiban bontakozhat ki. További fejlesztésekkel már a világűr vákuumában is dolgozhat, így javításokat végezhet az állomás külsején, vagy egyszerűen csak segítheti az odakint dolgozó asztronautákat.
Az R2 sokféle módon irányítható. A legénység és a földi irányítás is képes lesz parancsokat adni a robotembernek. Ugyanakkor az egyik lényeges változás a korábbi Robonaut-generációhoz képest az, hogy az R2-t nem kell állandóan szemmel tartani. A jövőbeli küldetésekre tekintettel, amik során – például a Marson – már jelentős késéssel jönnek-mennek a rádiójelek, a robot folyamatos pesztrálása a távolból minimum problematikus. Az R2-t azonban úgy tervezték, hogy önállóan tegye a dolgát, és csak időnként kelljen „ránézni”, hogy mégis mi van vele.
Talán fura, hogy a súlytalanságban miért van egy robotnak lábakra szüksége. Pont azért, amiért az embernek is jól jönnek az alsó végtagok: ezek igazából ahhoz kellenek, hogy kitámasszuk magunkat, és egyhelyben maradjunk az űrben. Ugyanezért kap a Robonaut is lábakat, amit séta helyett arra használhat, hogy lábtartókban megkapaszkodjon velük, segítségükkel egyik munkaállomásról a másikra úszhat, illetve kitámaszthatja magát, amíg a kezeivel dolgozik. A lábait egyébként épp mostanában fejlesztik.
Lábak helyett azonban jobb hasznát veszi a kerekeknek, ha egy idegen égitest felszínén kellene közlekedni. Emiatt aztán a lábak mellett egy négykerekű alváz tesztelése is folyamatban van. Amikor a Robonaut-2 felsőteste erre az alvázra kerül, onnantól a neve is megváltozik: stílusosan Centaur-2 lesz belőle, a mitikus félig ember, félig ló mintájára. A Centaur alvázának talajtól való magassága – bizonyos határokon belül – tetszés szerint állítható, a kerekei pedig akár külön-külön is képesek bármilyen irányba elfordulni, így akár egyhelyben is képes megfordulni, ahogy átlósan, vagy oldalirányba is mozoghat majd. Ezzel felszerelve a Centaur-2 alaposan feltérképezheti a terepet az asztronauták érkezéséig, illetve segítheti őket űrsétájukban a megérkezésüket követően.
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
