Milyen lenne a Hold, ha Isten punkzenét hallgatott volna a harmadik napon? Hát ilyen. Most megmutatjuk a végtelent lapraszerelt kivitelben, amiben a Hold mindössze negyven négyzetmétert foglal el, és csak kétdimenziós.
Mózes első könyve szerint Isten a harmadik napon teremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat. Bár a teremtés ezen korai szakaszában még nem voltak sem emberek, sem angyalok, mi nem kis erőfeszítés árán megelőlegeztük őket: hárman három órát dolgoztak gödöllői főhadiszállásunkon, köztük egy kékfarmeres fekete angyallal. Leleplező videónkon ő is látható, igaz, legtöbbször csak hátulról - szégyenlős Holdunk is pont így tartogatja sötét oldalát pajzsként a világűr mélyéből hozzánk érkező kíváncsiskodó tekintetű alienek felé. De így is gyönyörű.
A gyorsított felvétel ellenére is érzékelhető a vajúdás, ami a Világtojás megszülését kísérte. Sajnos, azt nem tudjuk, hogy hármójuk közül végül ki hozta a világra, mert mindannyian rettenetesen sokat guggoltak. De bárki volt is, megszenvedett érte. Az viszont tisztán látszik, amint az 52. másodpercben kigyullad a Nap fénye, ezzel a mitikus homályt a nem kevésbé titokzatos Nazca-vonalak látványa váltja fel, ami háromezer év múlva valószínűleg cáfolhatatlan bizonyítéka lesz a földönkívüli civilizáció létezésének. És egyúttal a szigszalag feltalálásának is.
A Puli modern teremtésmítoszában az Úr lelke a beton - és szerencsére nem a vizek - fölött lebeg, ami jó: még mindig nem áztunk be. Az optimális helykihasználásra törekvő teremtés jóval bonyolultabb folyamat az eredetinél, amikor akadálytalanul csak úgy tágul minden a végtelen felé. Ezt bárki tudhatja, aki már próbálkozott ilyesmivel. Ráadásul, nem áll rendelkezésünkre több milliárd év sem.
Univerzumunk végtelen terjeszkedésének a videón látható hosszanti főfal, valamint az azzal átellenes oldalon egy autószerelő-műhely naprendszere szab határt, innen a teremtés kényszerű helygazdaságos jellege.
Kisebb helyen rövidebb idő alatt teremteni - ez szemmel láthatóan óriási feszkót jelent a résztvevőknek, ami időnként dezorientált viselkedésükben nyilvánul meg. Megelőlegezett adventi angyalunk is mintha többször szabadon sodródna az egyiptomi elsőszülöttek életét kioltó ószövetségi halálangyal zord szerepköre, valamint az angyali üdvözlet ettől gyökeresen eltérő hangulatvilága között.
A feszültség levezetésére a videó jobb oldalára, tehát a világmindenség középpontjába húzódnak vissza – bizonyítva, hogy ilyen sokszorosan megnehezített körülmények között sokkal gyakrabban kell megpihenni; és nem elég csak a hetedik napon. Bennfentes információk alapján azt is tudjuk, hogy időnként alufóliába csomagolt szalámis zsömle-áldozatokat mutattak be az isteneknek, erre azonban szakrális jellege miatt a kamera látóterén kívül került sor.
Azok kedvéért, akik a fentiekből egy kukkot sem értenek, eláruljuk, hogy videónk a holdmakett alapozási munkálatainak első lépéseit örökíti meg: éppen a holdkráterek leendő helyét jelöljük ki. Ezeken tesztelik majd kiválónál is kiválóbb mérnökeink a magyar holdjárót, amit a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny keretében a valóságos Holdra szeretnénk száműzni.
Aláfestő zenének már csak ezért is a Ramones himnikus hangvételű, alkalomhoz illő oratóriumát választottuk. Mert Holdat teremteni sokféleképpen lehet, de punk zenére lehet csak igazán.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Az azért előfordul, hogy egy poszt írása közben időnként elgurul a gyógyszer. De csak nagyon ritkán kerül kartávolságon kívülre. Pedig most érzem, valami ilyesminek kellene történnie. Bajkonurból ugyanis a napokban indítottak útjára három űrhajóst – egy amerikait és két oroszt – a Nemzetközi Űrállomás felé. De nem ez a lényeg.
Hanem az alábbi kép, ami gyakorlatilag az USÁ-ban is készülhetett volna. Egy részletét leszámítva. Hát persze: a szőnyeg. Nem ismerős egy kicsit? Mondjuk, a nagyi vidéki házának nappalijából? Ugye, dereng? Ne tévesszen meg senkit: az exponálás előtt nyilván arrébb zavarták azt az egy-két udvarról betévedt csirkét.
Ezen a képen Dan Burbank, a Nemzetközi Űrállomás leendő kapitánya mintha csak cowboyosat játszana: felpattan a rodeógépre - igaz, az ET-filmből kölcsönzött statiszták segítségével -, és a következő pillanatban western-kalapját meglengetve hujjong, ráadásképpen pedig teszkógazdaságos nejlonzacsiból készült sarkantyújával ösztönzi vad vágtára szilaj paripáját. Minden bizonnyal így is történt, csak az erről készült fotót még nem hozták nyilvánosságra.
Bevallom, ha asztronauta lennék, én is inkább Bajkonurból, mintsem egy kivégzőkabin vidámságát idéző, sterilszürke NASA-komplexumból szeretnék föld körüli futamra indulni. Természetesen, csak azután, hogy megkóstoltam Tánya asszony aprósüteményét, amit a szomszéd faluból trojkával egy hét alatt hozott el egészen idáig.
Nem mindegy, milyen körülmények előzik meg az indítást, hiszen benne van a pakliban, hogy ez lesz az utolsó. Gyanítom, hogy az alábbi képen két társával látható Dan Burbank kapitány is hallott kósza pletykákat az utóbbi időben gyengélkedő orosz hordozórakétákról. De a halálfélelmet tükröző arckifejezést valahogy nem így képzelem el. A Golgota is mennyivel barátságosabb hely lehetett volna, mondjuk, egy ilyen szőnyeggel:
A Puli számára ezek a képek nagyon szimpatikusak, és nem elsősorban azért, mert kölyökkorában a legnagyobb valószínűséggel pont egy ugyanilyen szőnyegre piszkított. Hanem azért, mert a Puli mindennapjait is ugyanilyen barátságos csapatmunka jellemzi. Egyszóval, a szőnyeg nálunk sem hiányzik. Csak nálunk ilyen (ld. a kép bal oldalán büszkeségünket, a szívecskés támlájú félig-széket):
Egy biztos: ha az űrkutatásról Kusturica egyszer filmet forgatna, bizton állíthatjuk, hogy Bajkonurba menne. Vagy a Puli Űrművekhez, Gödöllőre.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Egy kétórás mérnöki megbeszélés roppant hasznos időtöltés egy bölcsész számára. Pláne, ha néma üzemmódban vesz azon részt: ebben a formájában ugyanis a skype-os telefonkonferencia leginkább ahhoz a háttérrádiózáshoz hasonlítható, aminek során Kati néni például egy komplett csirkét feldolgoz a konyhában.
A magamfajta pedig ezalatt megírja ezt a blogposztot, feladja a csekkeket, és biztos lehet abban, hogy amikor két és fél óra múlva visszaér a gép elé, még mindig javában tart a megbeszélés. Ennél csak egy dologban lehettem biztosabb. Abban, hogy távollétem senkinek nem tűnik fel.
Menekülésen kívül mást úgysem tehettem volna.
A mérnökökkel eltöltött első percekben az érzékek úgy kifáradnak, mint a túlterhelt szaglóhámsejtek a vizeletszagú éjszakai járaton, miközben értelmetlen alanyú félmondatok jutnak el kétségbeesett agyamig. Úgymint: „elindítja az embedded rendszert, és kommunikál”, „Matyi csinálhatná az egyik nyákot, valaki más a kameradrive-ot”. Szerencsére, happyendnek tűnik a dolog, mivel „egy buszon lesznek rajta”.
A lényeg, hogy a katatón depresszió tüneteinek jelentkezése előtt kell elérni a szökési sebességet, amivel a mérnöki megbeszélés leginkább mentális futóhomokra emlékeztető gravitációs mezeje leküzdhető. Na, erre ürügy a bevásárlás.
Ennek viszont az a rizikója mindenképp megvan, hogy nem tudható: két és fél óra múlva mire érkezik vissza az ember. Még bosszantóbb, ha épp ekkor egy evidensnek vett miniszterelnöki idézetre tesz valaki homályos, implicit utalást, hiszen ezekből rögvest kettő is ismeretes a kortárs Magyarországon: Az egyik klasszikus ez: „Na és?!”. A másik pedig ez: „Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”
És ami azt illeti, a magyar holdjáró sikere szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mérnökeink melyikre is célozgatnak. Én az utóbbira tippelek.
A megbeszélés távollétemben ugyanis nagy ívet futott be - túl nagyot is - ami egy Hold-projekt esetében minimum nem meglepő. Az viszont már igen, hogy röpke egy óra leforgása alatt eljutottak oda, hogy a gödöllői frissen megnyitott helyszínünk helyett egy IFA platóján akarják berendezni a holdjáró tesztelésére szolgáló holdtájat. Amiből már csak az IFA hiányzik.
A fenti végkifejletet eredményező gondolatmenetet bevásárlószatyorral a kézben persze nem könnyű lekövetni. Mégis ennek rekonstruálására van a legnagyobb esélyem: makettet már láttam, igaz, nem a Holdét. Lejtőt is láttam. A két szót külön-külön és együtt is értem.
A kiindulási alaphelyzet az lehetett, hogy a fejlődés embrionális stádiumában leledző holdmakettünkbe be kell építeni egy változtatható dőlésszögű emelkedőt, így a holdjárót különböző meredekségű lejtőn lehet majd tesztelni. Sima ügy.
Eddig rendben is volnánk. A baj akkor következik, amikor kiderül, hogy ehhez alsó hangon is 3 tonnát kellene megemelni - ennyi lesz ugyanis a szigorúan titkos recept alapján készülő holdpor-imitáció teljes tömege. Valószínűleg, ezen a kritikus ponton kérdezhette meg az egyik résztvevő az egybegyűltektől, hogy mégis mivel képzelik holdtáj-kabriónkat átalakítgatni.
Talán a teherautó-emelőt javasló mérnök az egészet csak viccnek szánta. Ha igen, talán már meg is bánta. Mindenesetre, sokáig komolyan úgy tűnt, hogy a magyar űrprojekt egy IFA platójára költözik. Vagy az IFA platója költözik be gödöllői főhadiszállásunkra. Még szerencsére, hogy a műszakiak is rendelkeznek az emberszabásúakra oly jellemző szabad asszociációs készséggel: úgy követték egymást az egyre vadabb ötletek, ahogy a bélféreg újabb és újabb szelvényei következnek egymás után – ez a végére már azzal fenyegetett, hogy minden maradék energiát kiszív a nyomorult űr-ebből. Ilyen ötletekkel, mint ez itt: „ha az IFA körbe-körbe megy, akkor növekvő G-t is tudunk produkálni”.
Az utolsó félórában vált világossá: a Holdra az utunk csakis egy bontón át vezethet. Ennek a felismerésnek állít emléket az alábbi klip, amit mérnökeink a megbeszélés végén kértek, miután egyesével visszaszállingóztak az IFA platójáról a realitásba. Maradunk Gödöllőn.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Nyílt titok, hogy a Puli levlistáján „heti rendszeres mérnöki és tudományos megbeszélés” címmel megjelenő program igazából egy vallás. A skype pedig a vallásgyakorlás helyszíne. Kultikus kegyhely. (Ha a vallásos párhuzam valamiért nem tetszik, akkor beszélhetünk a Holdra önkéntes száműzetést fontolgató szabadkőműves mozgalomról.)
A szerda este tehát a pulik (értsd: a magyar holdkomp kifejlesztésén munkálkodó csapattagok) számára valami olyasmi, mint a zsidóknak a szombat, a keresztényeknek pedig a vasárnap: kihagyhatatlan. A két órás vallásgyakorlás - telefonkonferencia - azonban mindig hosszabbra nyúlik a tervezettnél, ez tovább erősíti a párhuzamot az említett egyházak istentiszteleteivel.
Alapvetően három programpontja van a szertartásnak, úgymint:
1. Beszámolók, mi történt a héten 2. Egyebek 3. Feladatok meghatározása, kiosztása
A fenti napirend alkalmanként annyit változik, mint Mózes tízparancsolata az utóbbi ezer évben: semmit. Ha lenne is változás, az leginkább csak egy elütés lehetne, de már ez is olyan jelentőségre tenne szert, amihez a kereszténység kétezer éves történetében csak a II. Vatikáni Zsinat fogható.
De nincs benne még ennyi változatosság sem, hiszen a meghívót kedvenc mérnökeink szerkesztik. Leginkább a Ctrl-C és a Ctrl-V billentyű-kombinációkkal. Bár a beavatottak előtt köztudott, hogy a szertartásra szerda este 7 és 9 között kerül sor – mindig akkor van – , az eseményről hétről-hétre érkezik meghívó. Ez kábé olyan, mintha a vallását rendszeresen gyakorló derék katolikus minden héten kapna egy levelet a plébániától, melyben értesítik, hogy vasárnap este hatkor lesz a szentmise.
A Puli – ez most a holdjárót jelöli – földi élőhelyét a holdtalajra átváltoztató alchimisták hétkor már javában gyülekeznek, bár késések itt is előfordulnak. Az ebből adódó zaklatott lelkiállapotra azonban a szertartást bemutató főpap skype-os profilképe azonnal kifejti megnyugtató hatását: a fonott karosszékben összekulcsolt kézzel üldögélő szürke mackós főmérnökről azonnal a plüss-Buddha reinkarnációja ugrik be, aki az internetet arra használja, hogy a nirvánából üzenjen követőinek.
A skype-os szentélybe beavatatlanok – értsd: bölcsészek – nem léphetnek be, vagy ha mégis, akkor egy onlájn üvegfal mögül nézhetik a szertartást. Én például csak kikapcsolt mikrofonnal vehetek részt a szertartáson, ami érthető óvintézkedés: fölösleges kérdéseimmel csak megzavarnám a tudományos áhítatot.
A szeánsz alatt reménytelenül elavultnak, és a középkorból hátramaradt tárgyi emléknek érzem magam, miközben annyit tudok meg, mint átlagparaszt a latin nyelvű szentmiséből, ahol ráadásul az egész papság háttal állt neki. Röpködnek a technicus terminusok, a műszaki varázsszavak. Az időnként kialakuló okkult csöndben pedig szinte hallom a hetvenes években kilőtt Voyager-űrszondák süvítését, ami nyilvánvaló ellentmondás, hiszen a légüres térben nem süvít semmi.
Különben sem mernék én zavarkodni. Sejtem, hogy a történelem előtti idők modernkori megjelenési formája, az általában feketébe öltöző Puliistennő – a görög mitológia Hekaté néven említi – azonnal kitépné mellkasomból még dobogó szívemet, majd az ókori egyiptomi vallásból ismert Ammut módjára felfalná azt.
Ő vezeti egyébként a meeting jegyzőkönyvét.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Elemi erővel csapott le főmérnökünk az alábbi cikkre, amit gyanútlanul jóváhagyásra küldtem át neki: mégiscsak ő a műszaki. Nos, egy pillanat alatt úgy szétszedte az egészet, mint bulimiás sólyom a galambot, ha rájön a zabálás. Két pillanattal később már csak zavartan pislogtam, mint amikor a hetes buszon a mellettünk álló vadidegen hirtelen a lábfétisről kezd el nekünk beszélni.
Persze, eddig is tudtam, hogy vigyázni kell a mérnökökkel, de aki az Opportunity rovert Oppy-nak becézi, az egész biztosan más szörnyűségekre is képes. Úgyhogy, most akciósan kaptok két cikket egy kattintásért – az eredeti cikkbe ágyazva, dőlt betűkkel megtaláljátok főmérnökünk skype-os megjegyzéseit.
A cikk apropóját az alábbi, NASA által készített videó adta, ezzel kezdődött minden:
Majd a cikk:
Két újdonsággal mindenképpen számolhatnak a marslakók jövő augusztusban, ekkorra ér a Marsra a Curiosity, amit a tervek szerint idén november 25-én indítanak útjára: a korábbi Spirit és Opportunity roverektől eltérően, a Curiosity kétszer nagyobb náluk, ötször nehezebb, és a belezsúfolt mérőműszerek a másik két roverben található kütyük össztömegének tizenötszörösét teszi ki.
A másik szembetűnő változás, hogy nincsenek napelemtáblái. A másik két rovernek voltak, de nem sokáig vették hasznukat, mivel nagyon hamar ellepte felületüket a marsi por. Ez különösen a rövid, téli napokon okozott működésükben fennakadást, amikor a NASA küldetésirányító-termében simán le lehetett volna forgatni egy-egy Duracell-nyuszis reklámot, amint a kutatók csüggedten nézik a lemerült telepek állapotjelentéseit a monitorokon.
[12:56:57] Szedd ki azt, hogy nem sokáig vették hasznukat a napelemeknek. [12:57:11] Az Oppy még mindig azokkal megy, és köszöni, k.rva jól van. [12:57:21] Össz baja az öregségből adódó fogkopás. [12:57:38] Sajnos szerencsétlennek a sok fúrástól kicsorbult a fúrója. [12:58:06] Bocs, oda vagyok a jól megcsinált cuccokért. [12:58:10] És ez a két tragacs az.
Az energiaellátásról ezúttal egy speciális plutónium-dioxidot rejtő panel gondoskodik: a rádióizotópok bomlása során hő termelődik, amit aztán a rover elektromossággá alakít, így a küldetés tervezett egy éve alatt a Curiosity folyamatosan 110 wattos teljesítménnyel garázdálkodik.
Pontosabban abból, ami ebből megmarad, tekintve, hogy teljesítményének jó részét a kőzet- és talajminták kiértékelését végző energiavámpír viszi el; a roverbe ugyanis egy komplett laboratórium is beszorult.
A Curiosity tekinthető az első melegvérű teremtménynek is a Marson, mivel a rádióizotópok által megtermelt hő az egész rovert melegen tartja, mint az embert a vérkeringése. Ezzel a Földről a vörös bolygóra küldött roverek evolúciójában olyan áttörés következik be, amihez csak az emlősök megjelenése fogható. Valószínűleg azért még megtűri a robotevolúció hüllőnek megfelelő szintjén megrekedt Spiritet és Opportunity-t.
[12:58:47] Nem írnám, hogy a Curiosity lesz az első melegvérű. [12:59:18] Valóban a hulladékhővel fűtenek is, de már a Sojourner is tartalmazott izotópokat a doboz fűtésére.
Erre már csak azért is nagy esély van, mivel autómérete ellenére, a rover inkább a kőzet- és talajminták, semmint a kilométerek gyűjtésére szakosodik. Autóhoz mérten az évi 25-30 kilométeres távolság megtétele még a vasárnapi vezetők körében is igencsak figyelemreméltó rekordkísérletnek számít.
Hasonlóság is van két elődjével, kábé annyi, mint amennyire az ember hasonlít a cerkófhoz: a Curiositynek is a táj feltérképezése a feladata, ahogy az is, hogy közelebbről megvizsgálja az útjába kerülő kőzeteket.
* * *
Főmérnökünk tanácsára az eredeti cikket szerencsére megmutattam Lacának, a csapat egyik csillagászának is. Tőle ez jött vissza:
[13:17:40] hát a cerkóf helyett lehetne párhuzam [13:18:04] hogy a Curiosity olyan az Oppynak, mint ők voltak a Sojournerhez képest
Közbevetésemre, hogy a cerkófot talán többen megértik, ez a válasz érkezett:
[13:19:47] igaz, akkor meg azt a végére, hogy az Opportunity is így érezhette magát a Sojournerhez képest...
Nekem már csak egy kérdésem maradt: hova kerültem?! :_)
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Akár szexinek is nevezhetnénk azt a megoldást, amivel a NASA „kíváncsisága” 2012 augusztusában kielégülhet a Marson. A fékezőrakétákkal lelassított egységről ugyanis az utolsó pillanatban derül ki (ld. mellékelt videó), hogy igazából miniszoknya: ekkor villant egyet, ám bugyi helyett egy harisnyatartós fűző pántjaira függesztett autó válik láthatóvá. Ez pedig nem más, mint a szexuális konnotációkkal súlyosan terhelt Curiosity.
A miniszoknya ezután lassú, körkörös csípőmozgásokkal közelít a talaj felé, amíg az autó kerekei talajt nem érnek. Ekkor a miniszoknya lerepül róla, majd rakétái segítségével diszkréten félrevonul valami távoli helyre.
Ahol öngyilkos lesz.
A módszer, ami bármikor megállná a helyét egy új autómodell bemutatóján, a magyar holdkomp leszállása esetén is alkalmazható lenne. Mégsem fogjuk használni.
Az űrsztriptíz kétségkívül nagyon látványos, ám a Holdon viszonylag kevés nézővel kellene beérnünk. Emellett megvalósítása "rohadt bonyolult", ahogy azt főmérnökünk érzékletesen megvilágította előttem. A Curiosity ugyanis voltaképpen egy hajtóművekre szerelt komplett daruval érkezik meg a Marsra.
Komoly technológia kell ahhoz, hogy a miniszoknya alól kikandikáló fűző pántjai ne kuszálódjanak össze, ami – lássuk be – földi viszonyok között is problémás lehet egy első randin. Pláne, a Holddal.
Alapvetően két dolog hiányzik ahhoz, hogy a Curiosity landolási koncepcióját a Puli sikerrel felhasználja holdraszállása során: pár milliárd dollár és kábé ezer tapasztalt szakember. Ennyit azonban még a Vidámpark elvarázsolt kastélyának tükörtermében sem lennénk képesek csatasorba állítani.
És persze az sem mindegy, ha a miniszoknya pántjaival együtt épp a műemlékké nyilvánított Apollo 11-et találná meg a Holdon hara-kiri céljából, amiért az amerikaiak valószínűleg örök időkig hálásak lennének nekünk, magyaroknak.
Ez kábé ugyanolyan lenne, mintha egy restaurátor eltüntetné Mona Lisa arcáról azt a világhírű, sok millió dollárra biztosított mosolyt. Nem véletlen, hogy nincs túljelentkezés erre a feladatra sem.
(A landolással kapcsolatos kérdésekre későbbi posztokban természetesen még visszatérünk. Sokszor.)
A Google által szponzorált Lunar X Prize versenyen induló magyar csapat egy, a Google Maps által nem létezőnek minősített helyszínen kezdte meg működését Gödöllőn. November 11-én, Márton-napon volt a megnyitó.
Ezen a képen az látható, ahogy valami magasabb rendező elvnek – esetleg éppen az Überpulinak – sikerült egy pillanatra egy helyre összeterelni a pulikat. Ritka csoportkép.
Felajánlásból lett birodalmunk bejárata felett ékeskedő logónk. A lenyugvó napot földkörüli pályájáról naponta tizenhatszor láthatja majd a magyar holdkomp, mielőtt elindul a Hold felé.
Ez egyelőre még nem holdkőzet. Felajánlásból lett a pulitáp is.
Amikor az önkéntes munkaerő viszonylag nagy számban egy helyre koncentrálódik, és a feladatok még nem differenciálódtak kellőképpen, mindenki kötelességének érzi, hogy csináljon valamit.
Asztalt vinni köztudottan nehéz, különben is macerás, a kaja elfogyasztása épp elég rizikófaktort jelent az ofisöl pulis pólókra nézve. Kár a kockázatot még a terítéssel is fokozni. Úgyhogy, marad a fényképezőgép állandó kattogtatása, ami remek pótcselekvés, hiszen mindenkinek „épp most” tele van a keze.
A fényképezőgéppel grasszáló pulik látványa ekképpen dekódolható: „Bocs, segítenék, de látod: épp dolgozom”. (Ha a több gigányi képanyagot, ami a megnyitón másodpercenként hirtelen elkészült, a Holdon is meg tudjuk ismételni holdkompunkkal, 20 millió dollárt kapunk a Google-től.) Jelenleg egyelőre még csak a földi fotókból válogathatunk. Igaz, azt legalább kéjes örömmel tesszük...
Egy elégedett, Márton-napi töltött puli:
Egy hasonlóan elégedett, kávéval töltött puli:
Puli töltés közben:
Mivel a megnyitón felbukkanó kamerák, fényképezőgépek darabszáma megközelítette a földkörüli pályán keringő űrszemét mennyiségét, egyesek tiltakozni próbáltak.
Ez itt épp egy gyenge kísérlet a hárításra. A tiltakozás teljesen szimbolikus, ha a másik oldalról legalább öt gép vakuzik egyszerre az arcunkba. Képünkön valószínűleg a világegyetem egyik legszexibb pulija látható, floridai aerospace diplomával – ez utóbbi nem látszik a fotón.
A titkok kamrája felé vezető ösvényen. Balra, a fal mögött valószínűleg nehézvíz-tározó, a csövek igazából a valódi részecskegyorsítóhoz tartoznak. Ehhez képest a CERN csak egy gyenge utánzat.
A titkok kamrájának bejárata:
Itt senki nem kapott pénzt azért, hogy eljöjjön. Ezen a képen épp Tibor látható a Holdról nézve. (A kép jobb alsó felén a fehér vonal által határolt részen épül meg a holdtáj, amin a holdkompot teszteljük majd.)
Tibor és „holdudvara” (a kép közepén világos ingben Simonyi Tamás)
Megláttuk ezt a képet, és azonnal könnybe lábadt a szemünk. Nem tehettünk ellene, valószínűleg ez a Szózat alábbi soraihoz készült illusztráció: „S a sírt, hol nemzet süllyed el/Népek veszik körül/S az ember millióinak/Szemében gyászkönny ül”...
A fotó egyik lehetséges értelmezése szerint az egybegyűltek épp holdraszálló egységünk földi maradványai előtt tisztelegnek, mielőtt még egyáltalán összeszereltük volna. Mi ez, ha nem megható?
A tudomány csábítása. Nehéz ellenállni. Valószínűleg így lehetnek ezzel mérnökeink is, mert fotóik sorozatszámából ítélve itt-ott egy-egy kép hiányzik. Hiába, néha nekik is bepárosodhat a szemük, megremeghet a kezük. Érző lények, jó tudni.
Űrkutatók, amint leszedik az abroszt. Annyira evilági, hétköznapi feladat, mégis megoldották. Büszkék is vagyunk rájuk.
Egy nagyobbacska lakás alapterülete közfalak nélkül: ide kell begyömöszölni azt, aminek az USÁ-ban Pasadena és az Arizonai sivatag együttesen ad otthont. Igaz, ez némiképp kisebb, de legalább a miénk. A magyar űrnarancs megnyitóján jártunk. Gödöllőn.
Pasadena közelében van a Sugárhajtási Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory, JPL), ahol a többi között a marsrovereket is építették, és ahol a tesztelésükhöz használt sivatagi homokterem is található. (A babonásabbak számára jó ómen lehet, hogy a kaliforniai JPL-t is egy magyar kutató, bizonyos Kármán Tódor alapította.) Íme:
A hetvenes évek holdkompjait az Arizonai sivatagban tesztelték - eleinte nagylelkűen ezt a funkciót is ellátja műhelyünk. Bár a tervek szerint a Puli a későbbiekben kimerészkedik valódi terepre is, ideje legnagyobb részét mégis ezen a cirka 40 négyzetméteres, völgyes-dombos, kráteres terepasztalon tölti majd, aminek üres helyén a megnyitóra érkezett vendégek jó része kényelmesen elfért.
Ez persze nem volt veszélytelen vállalkozás, hiszen mérnökeink vadul védik territóriumukat; szerencsére ezt nem az állatvilágban oly elterjedt módon teszik: a területet az orr nyálkahártyáját kevésbé igénybevevő, fehér ragasztószalaggal jelölték meg.
Az így kialakított téglalapon kívül, nagyjából a terem közepéről Tibor átfűtötten hűtötte az egybegyűlteket, amikor a kevesebb, mint mínusz 200 Celsius fokos hőmérséklet megtapasztalására biztatta a „Holdon” rekedt vendégeket, akik egyből azt is megtudhatták, hogy ilyen hideg még a Plútón sincs.
Talán épp ezért zsúfolódtak össze inkább Tibor háta mögött a már-már szinte naprendszerként funkcionáló terem átellenes végében a csapattagok. Itt két kisebb, az előbbi módon megjelölt terület terpeszkedik, a kettőt egy fal mellé tolt asztal választja el egymástól.
Az ajtótól távolabbiban egy „L”-betű jelöli azt a helyet, amit magyarul „S” betűvel kellene jelölni. Mivel ezt ragasztószalaggal macerás kirakni, valószínűleg ezért esett a választás az angol iniciáléra – bizonyítva, hogy mérnökeink mindenkor az optimális megoldásra törekszenek.
A „Lander” – magyarul Sámli – territóriumon a leszállóegység ölt majd testet, ez hivatott a Pulit a Hold felszínére juttatni, utóbbi a landolást követően gördül ki belőle. Ezen a helyen egyelőre alumíniumcsövek artikulálatlan halmaza fetreng: igen nagy fantáziára vall, ha valaki ennyiből el tudja képzelni, hogy bármi kiguruljon belőle. Pláne, a Holdon. Pedig ki fog, és akkor szerencsés esetben akár ilyen is lehet:
Tartalma az a Puli lesz – ez maga a holdjáró – aminek földi állomáshelyét a mérnökök az asztal másik oldalán egy felragasztott „R”-betűvel jelezték. Világos, mint a beton: R, azaz Rover. (Folyt. köv.)
A magyar űrprojekt profiljába a catering úgy illeszthető be, mint Bud Spencer az űrprogramba, ennek ellenére szükség van rá. És elsősorban nem a szponzorok miatt, hanem mert vicces.
A Puli Space csapatának életében ugyanis a november 11-e igen jelentős dátum, mivel ezen a napon lesz a megnyitója a Gödöllői Ipari Park által felajánlott műhelycsarnoknak, amit rövidesen holdtájnak rendezünk be: itt aztán kedvünkre nyúzhatjuk, tesztelhetjük holdkompunkat. Egyszóval, enélkül olyanok lennénk, mint a NASA Kennedy Space Center nélkül. Vagy mint Geronazzo Mária száj nélkül. És még folytathatnánk.
De nem tesszük, inkább az örökzöld levlistáról idézgetünk. Attól szórakoztatóbb úgysincs. Eleve örömteli látni, ahogy a holdkomp tervezésében elmerült mérnökarcok egyszer csak felbuknak a realitás felszínére, mint a zombik Romero filmjeiben, és elkezdenek logisztikázni valami számukra túl kézenfekvő, evilági ügy megvalósítása érdekében. Mint amilyen a tányérok, vagy a csapattagok Gödöllőre szállítása.
A mérnöki szervezés laikusként onnan ismerhető fel, hogy a forgalmi szerint ötszemélyes, de valójában csak négy személy elszállítására alkalmas autó köré tömegek csoportosulnak, míg más autók töküresen indulnak el.
Egyébként az én bűnöm annyi, hogy elkényelmesedtem. Gödöllő Budapestről valóban nem a Föld-Hold távolsággal vetekszik, de: ha már a csapattagok közül valaki felajánlotta az autóját, illik kihasználni, különben legközelebb fel sem ajánlja.
A legdemokratikusabb persze Zoli volt, aki az elsők között bizonyította önzetlenségét. Örök hála. Megadta koordinátáit is: hol találkozunk, mikor, és azt is, hogy hány személy befogadására alkalmas az autó. Így kezdődött:
"Én megyek Pestről Gödöllőre, kocsival, 4 fő befér."
Mérnökagya azonban nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy még egy csavart belevigyen a dologba. Ettől kezdve a csapat bölcsésztagjai számára egycsapásra követhetetlenné vált a történet, és a középiskolás matekórák szöveges feladatainak fülledt erotikáját kezdte idézni, ahol minden nekifutásra más-más eredmény jött ki. A gonosz ziccer ugyanis így szólt:
"Matyival már megbeszéltem a 14 órát az Árkád (Örs vezér tér) utáni első benzinkútnál kifelé a Kerepesin. Lehet még csatlakozni."
Azt a sztereotípiákból jól tudjuk, hogy a mérnökök belterjesek (a legkegyetlenebb humoruk is nekik van), de a kaszton kívüliek ilyen övön aluli módon való távoltartására azért – valljuk be – nem lehettünk felkészülve. Mi, bölcsészek.
Mindenesetre én jelentkeztem, de a biztonság kedvéért indulás előtt kétszer is megnéztem, hogy nálam van-e a bérletem. Még szerencsére, hogy elkértem Zoli mobilszámát, amit azonban mindeddig senki nem vett fel.
Épp ezért most az a gyanúm, hogy szimulációs gyakorlaton veszek részt, és mérnökeink a megnyitó apropóját felhasználva valójában azt a nem kívánt helyzetet modellezik, amikor esetleg megszakad majd a rádiókapcsolat a Holdon lévő kompunkkal.
Örs vezér tere, jelentkezz! Hahó!
(Update: A poszt megjelenését követő másodpercekben Zoli felhívott. Ezek szerint telepatikusan vezérelt holdkompunk lesz. Wáú!)
Az oroszok fátuma, hogy nem sikerül eljutniuk a Marsra. Pont. Valószínűleg ez már a világmindenség kezdetekor elrendeltetett, ezzel örök időkre föld körüli pályára kárhoztatva az orosz űrprogramot. Ennek fejében kaphatták Gagarint.
A Mars holdja felé indított legutóbbi űrszonda mindenesetre jó úton jár ahhoz, hogy pár napon belül űrszemétként csatlakozzon társaihoz az oroszok elfuserált kísérleteinek űrbéli mauzóleumában, ahol a kudarcok tárgyi emlékei úgy szállingóznak a Föld körül, mint a szerelem halottjai Dante Isteni színjátékában.
A Phobosz felé indított szonda a hordozórakétáról ugyan sikeresen levált, de ezt követően nem indult be az a fokozat, ami elröpítette volna a cuccot földkörüli pályájáról a Marsig. Ahogy 1996-ban sem történt ez másképp.
Az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz azzal mosakszik, hogy kevés a pénz. Ami viszont nekik kevés, abból egy magyar űrprojekt már légi- bocsánat, űrhidat létesítene a Föld és a Hold között.
Egy magyarországi űrprojektet magántőkéből finanszírozni – ez a Google Lunar X PRIZE verseny teljesítésének egyik feltétele – azért tud különösen nyomasztó lenni, mert tisztában vagy vele, hogy minden, ami kell hozzá, az Magyarországon van. Még a pénz is.
A kérdés, hogy időben megtalálod-e az alkatrészeket, annak érdekében, hogy a versenytársak előtt leszállhass a Holdra.
Szerencsére egy fehérvári cég elérkezettnek látta az időt arra, hogy a többi között 111 présgépét a magyar holdraszállás szolgálatába állítsa. Füzes István, a vállalat termelésvezetője talált rá a Puli Space nem kicsit hálás csapatára. Emiatt aztán a jövőben Ferrarik, Porschék, Audik, Aston Martinok és BMW-k alkatrészei, úgymint küszöbök, törésálló ötvözetből készült lökhárítók, motorfelfüggesztések, csomagtér fedelek épülhetnek be a magyar holdkompba. Pontosabban az, ami közös bennük: ez pedig az alapanyaguk, az alumíniumötvözet.
És a magyar holdjáróba nem kevés kell ebből; a becslések szerint teljes tömegének 25-30 százalékát teszi majd ki.
A NASA találhatta meg Kádár János felsőtestét, amit 2007. május 2-ra virradó éjjel loptak el máig ismeretlen tettesek a Fiumei úti sírkertből. Azóta sem lett meg, egészen mostanáig. A többi között a Szocialista Munka Hőse és a Szovjetunió Hőse kitüntető címek birtokosa derék feletti része Robonaut 2 néven kapott új személyazonosságot, jelenleg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén szolgálja tágabb értelemben vett népét.
Bár márciusban kicsomagolták dobozából, október közepén mozdult meg először, igaz, mindezt vasökölbe szorított munkáskézzel tette, amit a megváltozott ideológiai környezet számlájára írhatunk, de vehetünk az eltökéltség jelének is. A Nemzetközi Lenin-békedíj tulajdonosa abnormális zörejek nélkül, jól teljesített, amint az el is várható tőle.
Persze, a biztonság kedvéért a NASA szakemberei azért beleépítettek egy vészleállító gombot, ha esetleg megrohannák a tudatalatti emlékek, és kitörne az osztályharc az űrállomás fedélzetén. A gomb megnyomásával először csak lelassulnak a mozdulatai, majd bő egy perc elteltével kapcsol ki teljesen – így jelenítve meg szimbolikusan a Kádár éra utolsó három évtizedét.
A tesztek célja, hogy a súlytalansághoz idomítsák Robonaut 2 mozdulatait, tekintve, hogy eredeti beállításait földi gravitáció mellett programozták bele. Október közepén a karkörzést leszámítva gyakorlatilag minden lehetséges karmozdulatát lecsekkolták, az erről készült videó így leginkább fizioterápiás kezelésre emlékeztet.
Az ujjak kiegyenesítésére, az első fejmozdulatokra, valamint az egyes karmozdulatok hatósugarának megállapítására a napokban került sor. A Központi Bizottság hosszú ülésein edződött felsőtest a tesztek harmadik órájában mondta be az unalmast, valószínűleg ez már neki is sok volt.
Ezzel elmaradt a várva várt kézfogó Mike Fossummal, a Nemzetközi Űrállomás jelenlegi kapitányával: Robonaut 2 részéről érthető ez a visszafogottság, ha figyelembe vesszük a több mint három évtizedes szocialista múltat, valamint az ezt követő közel két évtizedes földalatti mozgalomban való részvételt.
A teszteket a NASA közlése szerint későbbi időpontban folytatják.
A legvalószínűbb forgatókönyv mégiscsak az lehetett, hogy a Shenzhou-8 napokban történt fellövését végignéző NASA-szakemberek jó részét az esemény után röviddel már le is százalékolták, a CIA pedig egy új módszerrel gazdagodott - már ami a kínai űrprogramban való részvételt fontolgató amerikai mérnökök jobb belátásra térítését illeti.
A módszer lényege az, hogy az elektrokonvulzív sokkterápia és vízbefojtásos vallatás kombó szüneteiben az alábbi videót vetítik le nekik, amit a delikvenseknek kipeckelt szemekkel, tévé elé kötözve kell majd végignézniük. Eközben valaki közelről a fülükbe suttogja tört angolsággal: Divine Land. Isteni ország. (Ez Kína egyik neve szabad fordításban, pontos jelentését lesz még időnk alaposabban is megtanulni. Nem mellesleg ezt a nevet viseli űrprogramjuk is, ami várhatóan 2012-ben már embert szállít a Mennyei Palota-1-hez: utóbbi a szintén kínai fejlesztésű űrállomás neve - célratörő megfogalmazásban.)
Az USÁ-ból való szökési sebesség mihamarabbi elérését fontolgató amerikai mérnökök számára tehát ezzel a videóval nyílik igazán szélesre az orwelli 101-es szoba ajtaja: megtapasztalhatják, amint valóra válik legiszonyúbb rémálmuk.
A houston-i irányítóterem startok előtti, pörgős, mégis békés hangulatú, a különböző rendszerek felkészültségi fokát firtató körkérdéseihez szokott néző már a videó elején arcába kap egy baseball-sapkás diktátorfazont. Utóbbit csak a visszaszámlálás utolsó másodperceiben láthatjuk, addig bizonyára egészen más elfoglaltsága akadt: valószínűleg személyesen lőtte főbe a mérnökcsapat egy részét.
Kétség nem fér hozzá, tudatában van történelmi küldetésének: annak, hogy épp a világegyetem hajtókájára készül felhímezni a "Made in China" feliratot.
A videó folytatása nem kevésbé lehet sokkoló a NASA renitenskedő szakemberei számára. A rakétát az indítóálláson tartó narancssárga rögzítőkarok ugyanis szétnyílnak, mégpedig oly módon, ami azonnal a nagyszülők rozsdás, kétszárnyú kertkapuját idézi gyerekkorunkból: szinte halljuk is olajozatlan nyekkenésüket, mikor elérik végpontjukat, ahonnan kedvesen ki-be lengedeznek még egy ideig - hosszú pillanatokra bizonytalanságban hagyva minket affelől, hogy visszacsapódnak-e végül a rakétára. A magyar tévénéző mindenesetre helyzeti előnyben van: legutoljára Pom-Pom csinált ilyesmit azon a bizonyos nagy, hosszú ágon.
A Szojuz-rakéták felépítésére hajazó, de azoknál méretesebb "Picur" pedig mindezek ellenére elindult, mitöbb azóta már dokkolt is a Mennyei Palotán. És egyébként ez az, ami igazán számít.
Az űrkutatásban ugyanazt sokféleképpen el lehet érni, és távolról sem csak egyetlen módja létezik a megvalósításnak. És amíg az amerikai kutatók szörnyülködnek a látottakon, a narancssárga karok lengedezését mi, magyarok vehetjük bíztató integetésnek is: a magyar Holdraszálló egység kifejlesztésén dolgozó PuliSpace-nek is ilyesmi kompromisszumok árán kell megtalálnia az utat a világűrbe. Ennek bemutatásáról szól ez a blog.
November 3-án a Puli fátyolos fájdalomcsimbókokkal a szemében emlékezik meg az első űrkutyáról, ami egyben az első földkörüli pályára állított földi életforma volt - amennyiben nem számítjuk a Szputnyik-1-re az orosz fejlesztőmérnökök által rátüsszentett bacilusokat. Lajka kutya vesztét a Nagy Októberi okozta. Ezen belül is személyesen Hruscsov.
A Szovjetunió akkori vezetője ugyanis az említett Szputnyik-1 1957. október 4-i sikeres startját követő egyik ünnepi fogadás keretében azt találta mondani, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére illő lenne még egy műholdat pályára állítani.
A mérnökök lesápadtak, ingnyakukat köldökig kigombolták, de a közeli dátum miatt az így is túl szorosnak bizonyult: röpke négy hét alatt dobták össze a Szputnyik-2-t, ami az egyik legdrágább gyártási folyamat lehetett a modernkori történelemben, tekintve, hogy minden munkás mellett egy mérnök állt, aki gőzerővel magyarázta, mit, hogyan kell csinálniuk.
De ez mind nem számít, ha egy nőstény keverék-terrierrel a Szovjetunió megsemmisítő erejű ideológiai csapást mérhet a gaz imperialistákra. Ettől kezdve Lajka sorsa nagymérvű hasonlóságot mutat a Puliéval: a visszatérés esetében sem szerepelt az opciók között. Nehéz ugyanis visszatérésnek nevezni, amikor a nyomorult eb közel fél év világűrben töltött idő után a légkörbe érve a Szputnyik-2-vel együtt szénné égett.
Lajka tehát így hamvasztást kapott, de addig teteme több mint két és félezerszer elrepült az Egyesült Államok fölött, szellemkutyaként kísértve a szovjetektől rettegő amerikaiakat. Az eb jelentékeny idejű űrutazásából azonban mindössze öt óra hosszat volt életben: a kabin hőmérséklete a rendszer hibájából annyira felforrósodott, hogy az állat – más lehetősége nem lévén – ezt a kiutat választotta.
A Szputnyik-2 startját megelőző kapkodásról szóló beszámolókat olvasgatva már az is csoda, hogy a moszkvai kóbor kutya egyáltalán a világűrbe eljutott. Ennek tényét azonban úgy tűnik, ő maga másként értékelte: az indítás alatt konkrétan szívrohamot kapott. Miközben a start előtti pulzusa 103 volt, a legnagyobb terhelés idején ez az érték 240-re ugrott, és csak három óra múlva érte el újra az indítás előtti szintjét.
Lajkának az ezt követő két órában aztán olyannyira sikerült megnyugodnia, hogy a szovjet űrkutatók kénytelenek voltak a kegyes halál meséjével előállni, amit csak 2002-ben cáfolt meg a Szputnyik-2 egyik közreműködő tudósa: hosszú évtizedekig már-már állatvédő-aktivistaként tekinthettünk a szovjet kutatókra. Állításuk szerint ugyanis közel egy hétig húzta még az eb, és végül az ételébe kevert méreg miatt szenvedett ki a szocialista karriermodell négylábú képviselője.