A holdi kolóniákat rengeteg scifiben üvegkupola alá rejtett, felhőkarcolók alkotta metropoliszként ábrázolják. Ez a dizájn nagyon menőnek néz ki, de számos problémát rejt, a kupola eredendő sebezhetőségén túl is. A Hold felszínét, légkör és saját mágneses tér hiányában lényegében folyamatosan bombázzák kisebb-nagyobb égitestek, illetve a Napból áramló sugárzás. Bármilyen holdi állomás, kolónia, település védelmet kell, hogy találjon ezek ellen: egy üvegkupola nem feltétlen a legjobb védelmi vonal.
A legtermészetesebb megoldás a bázis föld alá vitele lenne. Csak hát ki akarna hatalmas üregeket kaparni a Holdba?
Aztán a kétezres évek végére kiderült, hogy lehet, hogy nem is kell annyit kaparni. A japán SELENE/Kaguya, majd az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter űrszondák fotói alapján számos kisebb-nagyobb üreget sikerült azonosítani a Holdon (lásd a cikk feletti fotón). Ezek ráadásul nem csak egyszerű lyukak voltak: a laposabb szögben készült képek alapján nagyobb barlangok beszakadt tetejei lehetnek. De mi kreál barlangokat a Holdon? Nem más mint az áramló láva, ráadásul folyóvölgyeknek tűnő, nyílt, vagy hosszában beomlott tetejű lávafolyások nyomait már régebbről is ismertünk a Holdon.
Ilyen lávacsatornák vagy barlangok a Földön is vannak, például Hawaiin vagy Izlandon. Nálunk ezek jellemzően néhány méter szélesek, de nem tágasabbak 30 méternél. Na de mekkorák lehetnek a Holdon? Az indianai Purdue Egyetem munkatársai fogták magukat, és kiszámolták. Betették a holdi gravitációt, meg néhány további paramétert egy végeselemes modellező szoftverbe, és megnézték, mekkora feszültségek ébrednek a kőzetben.
Nagy meglepetésre kiderült, hogy a Holdon elvileg több kilométer széles alagutak is stabilak lehetnek.
Egy-egy ekkora üreg nem hogy egy holdbázist, de egy egész várost képes lenne magába fogadni. Jó, fény pont nem lenne benne, de cserébe a káros sugárzásoktól és a kisebb becsapódásoktól is védené a bent lakókat.
Persze ezek csak numerikus modellek, kérdés, hogy valóban ott vannak-e ezek a lávabarlangok a Holdon? Gondolhatnánk, hogy ehhez nyilván röntgenszem kellene, olyat meg még pont nem küldtünk a Holdhoz, de ez így nem teljesen igaz. Ugyanis olyan űrszonda-párost már küldtünk, amely a Hold gravitációjának apró változásait mérte. És ahol hiányzik a kőzet, ott egy egészen kicsit, de kisebb a helyi gravitációs erő, mint máshol.
A Purdue-n még folyik a GRAIL űrszondák gravitációs méréseinek elemzése, de egy előzetes eredményt már közzétettek. A Sharp-kráter közelében található Rima Sharp nevű völgyet próbálták beazonosítani a mérésekben, de az túl keskenynek bizonyult. A Rima Sharpra merőlegesen azonban feltűnt egy kukacszerű anomália a mérésekben.
A modellezés alapján azt gyanítják, hogy ez a kukac valójában egy kb. 75 km hosszú, 2 km széles barlangjárat lehet, fél km-rel a felszín alatt.
Tényleg az, vajon? És milyenek lehetnek ezek a barlangok belülről? Remélhetőleg erre is választ kapunk előbb-utóbb. Hiszen számos beomlott tetejű üreget ismerünk, amibe csak bele kell pottyantani egy űrszondát. Az energiaellátás és kommunikáció persze trükkösebb, de a legegyszerűbb egy összekapcsolt rendszert kiépíteni: egy felderítő rover leereszkedik az üregbe, de végig fizikai összeköttetésben van egy másikkal a felszínen, amely kábeleken keresztül áramot és kommunikációt biztosít. A rendszer további előnye, hogy ugyanezen az elven más, nehezen megközelíthető helyekre is lehetővé teszi a lejutást: hasadékvölgyekbe, vagy örökké árnyékos aljú kráterek fenekébe. Utóbbiak szintén különösen érdekesek, mert jelentős mennyiségű vízjeget tartalmazhatnak, ami nagyon fontos természeti erőforrás lenne a Holdon.
Egyelőre ugyan úgy tűnik, hogy még messze vagyunk bármiféle holdi bányászattól, de valójában egyre komolyabb műszaki és jogi lépések történnek a világban. Bő egy éve az amerikai törvényhozás megpróbált jogi kereteket adni a Földön túli erőforrások bányászatára és a felmerülő tulajdonjogi kérdésekre. A NASA évente rendez versenyeket holdbányász robotoknak. És most már Japán is hivatalosan belépett a színre: a japán űrügynökség, a JAXA megállapodást írt alá az ispace nevű céggel a bányászati technológiák és kapacitások kidolgozására. Az ispace inc. pedig nem kezdő játékos, ugyanis nem más, mint japán GLXP csapat, a Hakuto háttércége, és évek óta dolgoznak páros roverek kifejlesztésén.
Ha minden jól megy, a húszas évekre a roverek segítségével már bekukkanthatunk ezekbe a holdi üregekbe. És talán úgy nézhetünk rájuk, mint a jövőbeni emberes holdbázisok leendő helyszíneire.
(Források: ScienceNews, Icarus, ARC)
A Puli is nagyon kíváncsian "beleszagolna" a Lacus Mortis területén található lávatölcsérbe - ideális terep lenne lábkerekei képességeinek tesztelésére.
Szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország eljusson a Holdra?
Told meg Te is!
Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
Gróf Széchenyi István