Utazni, világot látni nagyjából mindenki szeret. És mindenkinek van valami személyes elképzelése, hogy milyen témák köré fűzi fel a programját. Kipipálni az útikönyv ajánlati listáját, vagy végigjárni a lehető legtöbb múzeumot és/vagy kocsmát. Városnéző busszal körbevitetni magunkat, vagy térképpel a zsebben, esetleg a helyiekkel interaktálva, magunktól felfedezni a helyet.
Kutatóknál ez a dili egy fokkal súlyosabb. Egy geológus például simán betervez egyórás kerülőket, csak hogy az útja érdekes sziklaformációk felé vigye, egy csillagász pedig gerjed mindenre, aminek nagyjából kupola- vagy távcsőformája van. Paul Spudis, a houstoni Lunar and Planetary Institute főmunkatársa, még egy fokkal tovább gondolta ezt a témát, és egy holdi túrát tervezett meg az Air and Space Magazine számára. Ezt követjük most végig, néhány saját módosítással.
A túra a Hold innenső oldalán fog végighaladni, az egyenlítőtől az északi pólus vidékééig. Egyelőre csakis a képzeletünkre hagyatkozhatunk: a jelenlegi tempót figyelembe véve még sok-sok évtizednek kell eltelnie, hogy emberek megtegyék ezt az utat. Még rovereknek is nagyon húzós táv lenne a 2700 km-es utazás, bár néhány robotgeneráció múlva talán már nem lesz lehetetlen.
A kiindulópont nem is lehetne más, mint az Apollo-11 leszállóhelye.
Persze közel nem lehet menni, nehogy összetapossuk Armstrong és Aldrin lábnyomait, de azért jól belátható a terep, a két űrhajós ugyanis egy focipályányi területet sem járt be összesen. Még mindig ott áll az Eagle alsó fele és a kihelyezett műszerek is. A zászlót viszont ne keressük: azt olyan közel szúrták le az űrhajóhoz, hogy távozáskor a visszatérő egység hajtóművéből kiáramló gáz egyszerűen elfújta. Ha viszont mindenképpen közelről akarunk megtapogatni egy leszállóegységet, a mindössze 25 km-re található Surveyor-5 az ideális célpont.
Észak felé indulva a Hold Alföldjén, a Nyugalom Tengerének hatalmas síkságán vágunk át. Ide Spudis a holdport hatalmas területen áttúró, hélium-3-bányászó robotokat vizionál. Bár a Nyugalom Tengerén várható a legnagyobb He-3-koncentráció, valójában erősen kérdéses, hogy megéri-e majd valaha is kibányászni, bárhol a Holdon.. Akárhogy is lesz, a héliumbányászok sok felhajtást nem okoznának, hiszen a regolit legnagyobb részét visszaterítenék a felszínre, még simábbá is téve azt, mint előtte.
A Nyugalom Tengerén észak felé tartva vulkanizmus nyomait fedezhetjük fel. Kanyargó lávacsatornák és árkok, valamint kisebb pajzsvulkánok között akadhatunk rá egy nagyobb beomlott vulkáni kürtőre. Ez a 2010-ben felfedezett nyílás egy felszín alatti, hosszú lávacsatornába vezet. A barlang kiváló védelmet biztosít a környezeti veszélyek, mint a sugárzás, hőingás és meteoritok becsapódása ellen, ezért ideális helyet biztosíthat majd az esetleg ide terjeszkedő ember-lakta telepek számára.
A Nyugalom (Tranqulitatis) és a Derültség (Serenitatis) Tengerének határán találjuk a Taurus-Littrow leszállóhelyet, az Apollo-program utolsó állomását. Az Apollo-17 két űrhajósa, Gene Cernan és Jack Schmitt, három napot töltött az apró völgy alapos feltérképezésével. A terület legizgalmasabb felfedezése kétségkívül a Shorty-kráternél elterülő narancsszínű folt azonosítása volt. A narancs talaj a vulkanizmus következménye: ahogy a forró, nagy nyomású láva kilövellt az űrbe, a vákuumban apró üvegszerű darabokká dermedt. Az üvegszemcsék a Hold köpenyének összetételéről is hordoznak információkat.
Észak felé továbbhaladva, a Mare Serenitatis szélén érdemes még felkeresni a Lunohod-2 holdjárót: a szovjet rover földi távirányítással 39 km-t tett meg a Hold felszínén.
A Lunohod roverek közel akkora sztárok lehettek volna, mint a marsjárók
...feltéve, ha a felvételeiket rendesen feldolgozták és közzétették volna. Egyelőre be kell érnünk az olyan félkészekkel, mint a cikk tetején látható. Távolabb dimbes-dombos, hullámzó felföldi tájra érkezünk, olyasmire, mint a amilyen Sculptured Hills volt az Apollo-17 leszállóhelye közelében. Az Alpok-formáció nevet viselő környék egy hatalmas törmelékmező, amely akkor dobódott ki, amikor egy iszonyatos becsapódás létrehozta az a Mare Imbriumot, az Esők Tengerét, 500 km-re nyugatra innét. Menet közben érinthetjük az Atlas-Hercules krátereket. A két kráter meglehetősen különböző kinézetű: a nagyobbik, a 87 km átmérőjű Atlas alja töredezett, és egy egész árokrendszer szeli át. A Hercules ezzel szemben részben feltöltődött olvadt bazalttal, de sima kitöltésbe és a kráterfalba is újabb égitestek csapódtak be azóta.
Észak felé haladva egy utolsó, keskeny tengeren kell átkelnünk, a Mare Frigorison, vagyis a Hidegség Tengerén, ami azonban nem becsapódási eredetű tájegység, hanem a Hold keletkezésének idejéből származó, hatalmas hasadékvölgy volt, amit aztán a mélyből feltörő bazalt kitöltött. A teljesen sík és monoton lapály után már hullámzó, dombok sorozatával és kráterekkel borított felföldön haladunk egészen az északi pólusig.
A sarkvidéken a Nap már nem a megszokott arcát mutatja, felkelés és lenyugvás helyett örökké a horizonton jár körbe-körbe.
Itt, a sötétségbe boruló kráterek mélyén folynak a legnagyobb bányászati munkák.
Spudis maga is írt tanulmányokat a holdi bányászat és emberes küldetések kivitelezésének lehetőségeiről. Elképzelései szerint a póluson megcsodálhatnánk, ahogy az automata bányászgépek, rakodók és feldolgozó berendezések kinyerik a vizet a holdporból. Naponta több száz tonna is kibányászható: ez biztosítja az ivóvizet a közeli Peary-kráter lakóinak, valamint a sugárzásvédelmet is a környéket vizsgáló felfedezőknek. A víz egy részét pedig továbbküldik a bontóüzembe, ahol a vizet hidrogénre és oxigénre bontják szét, majd cseppfolyósítják. Így már használható rakéta-üzemanyagként is, lehetővé téve a rendszeres közlekedést a Föld és a Hold között, illetve a Hold körüli térségben. Ha szerencsénk van, találhatunk is fuvart, ami visszavisz minket a 2700 km-es túránk kezdőpontjára.
A "taxit" pedig lehet, hogy a Google Lunar XPRIZE egyik résztvevője üzemelteti.
