Az utolsó körök

Eljött az idő: az első magyar mikroműhold, a Masat-1 utolsó "köreit" rója a Föld körül. Közel három éves pályafutását hullócsillagként fogja befejezni; ez az előrejelzés szerint valamikor ma éjjel és holnap délután között várható. "Hivatalosan" 2015. január 09. péntek 22:00 és 2015. január 10. szombat 15:00 között.

A Puli I2.0 születésnapi üdvözlete a Masat-1-nek Marokkóból 2013 február 13-án.

A Puli teljes szívvel gratulál a Masat-1 küldetésének sikeréhez!

Az alábbiakban Dr. Gschwindt András, a Masat-1 "atyjának" előrehozott nekrológját  olvashatják, amely az Űrvilág.hu portálon jelent meg még tavaly novemberben.

Dr. Gschwindt András, Bandi bácsi alias “Masat-papa“ a Common Sense Society kerekasztal-beszélgetésén főpulinkkal, Dr. Pacher Tiborral. Fotó: CNC média

A Masat-1 végnapjai

Az egyik szemem sír, mert sajnálom, hogy élete végéhez közeledik. A másik nevet, mert halálában nem lesz némaságba burkolózó űrszemét. Egy a sok tízezer között.

Ahogy az amerikai légierő naponta közzé adott kétsoros Kepler (TLE) pályaadataiból látszik, a folyamat gyorsuló. A hetven fokos dőlésszögű pálya földközeli pontja 2014. november közepén már 300 km alá csökkent, míg a távoli is 600 km alatt volt.

Masat-1: a repülő példány antennával átellenes oldala. Fotó: cubesat.bme.hu

Megindult a kevésbé, vagy inkább tudományos érvekkel alátámasztott becslés: mikor lép be a légkörbe, és válik hullócsillaggá? Ezek szerint az inkább jóslásnak, mint pontos előrejelzésnek számító visszaérkezési dátumok szerint a Masat-1-nek már nem kellene pályán lennie. Érdemes végiggondolni, milyen természeti hatások teszik bizonytalanná ezeket a jóslás szintjén megadott dátumprognózisokat.

A Földtől távol a műhold mozgását alapvetően a tömegvonzás határozza meg. A napszél, a Napból kiáramló részecskék pályamódosító hatása a műhold felület-tömeg arányától és a két mozgás irányától függ. A Masat-1 esetében ez nem jelentős: kicsi a felület, nagy a tömeg. A pálya Földhöz közeli része az ionoszférán halad keresztül. Ebben a rétegben elektronokat találunk. Számuk a Nap aktivitásától függ. A Napból érkező nehezebb részecskék a Földhöz közelebb jutva csak rövid időre kerülnek Masat-1 útjába. Az ionoszféra összetétele inhomogén és időben változó. Ezen a rétegen rohan át napjában többször is. Ezen réteg fékező hatása meghatározó. Az ionoszféra állapotának előrejelzésére gyakran mondjuk, hogy bizonytalanabb, mint a földi időjárásé. Állapotát földi szondázó állomásokkal tudjuk mérni. Ezen mérési eredmények és a Nap állapotának ismeretében határozzuk meg elektrontartalmát, ami esetünkben meghatározó szerepet játszik a Masat-1 fékezésében.

A Földünket körülvevő mágneses tér a kisműholdak helyzetstabilizálását segíti. A Masat-1 fémtömege, a benne lévő, pörgését lassító, nagy hiszterézis veszteségű anyag szinte minden kicsinek alkatrésze. Hatása egyrészt hasznos, másrészt a mágneses téren átrohanó műhold sebességét csökkenti. Alacsony pályán ez a hatás meglepően erős. A nemrég az ISS-ről kidobott litván műhold az elvárt 8-10 hónapos élettartam helyett kevesebb mint három hónap alatt égett el. Ez a hatás érvényesülhet a fejlesztés alatt álló SMOG-1 műholdunknál is, ezért meg kell találni az optimumot a pörgés lassítása és az élettartam között.

A Masat-1 lencsevégre kapta a Puli célját, a Holdat is. Fotó: cubesat,bme.hu

A Masat-1 minden nappal egyre hosszabb időt tölt a Föld közelében. Az ionoszféra elektronjai és a mágneses tér egyaránt fékezik mozgását. A napi mérésekre alapozott süllyedési tényezőnek – az előzőek alapján – nagy szórása van. A korábbi műholdvisszatérések követéséből tudjuk, hogy a pálya alsó pontja nem jöhet 150-180 km alá. Itt már nagyon erős a fékezés. Természetesen minél közelebb jutunk az elégés idejéhez, annál pontosabbak lesznek a Masat-1 végnapjait jósló időpontok.

Halálában is hasznot hajt. A belőle kialakuló ionizált csóváról, a meteoritokhoz hasonlóan, a rásugárzott rádiófrekvenciás jelek reflektálódnak. Ezt a hullámterjedési módot a profi és rádióamatőr hírközlés egyaránt használja. Az időtartama néhány száz msec.

A szerző nagy örömére szolgálna, ha Masat-1 megérné harmadik szülinapját!

Budapest, a Masat-1 életének 1009. napján

dr. Gschwindt András


Update január 10, szombat 8:45

Pontos hírünk még nincs, de a Masat honlapján megállt a számláló:

1061 nap a Föld körül.

1061 nap a Föld körül. Kép: cubesat.bme.hu

Update január 10. szombat 16:30

"Az utolsó beérkező online csomag helyi idő szerint (pénteken, január 9-én) 21:21:43 másodperckor érkezett be Argentínából, ezután több csomagot már nem sikerült begyűjteni."

Ezzel hivatalos: a Masat-1 nem kerüli meg többet Földünket.

Good Bye Masat-1!

A címlapképet a cubesat.bme.hu-n találtuk.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.