A wifi-lyuk igazából az emberiség kezdete óta ismert, bár korábban – a geocentrikus világkép idején – még világvégének hívták. Ahogy a lapos föld pereméről alázúdult az óceánok víze a semmibe, ugyanúgy a lyuk környékén a wifi erőssége is efféle drámai mélyrepülésbe kezd. A wifi-lyuk olyasmi, mint amilyen a szem esetében a vakfolt. Bárhogy is hívjuk, a lényeg ugyanaz. Wifi-lyukra futva minden kapcsolatunk megszakad a roverrel: a Városházán berendezett Küldetésirányításnál kiadott parancsok nem érkeznek meg a marokkói sivatagban álldogáló holdjárónkhoz, de ez igaz fordítva is - a robot által készített képek és a telemetriai adatok sem jönnek át Budapestre. A wifi erőssége egy 0 és 70 közötti viszonyszámmal írható le. Erről még szó lesz később.
Február 13-án volt az igazi éles tesztünk. A február 11-i is az volt, csak ez most még annál is élesebb. Ezúttal ugyanis nem a tábor környékén, a sík terepen csatangolunk, hanem „komoly terepre megyünk”. 9:06-kor még nem indultak be a dolgok. A Városháza Farkasvermében a mérnökök ismerkednek a tuningolt felhasználói felülettel. Ez nem bullshit-generátor, mégis garantált a fokozott felhasználói élmény. Alapvetően apróságok változtak, a funkciógombokat logikusabban helyezték el a kezelőfelületen, változott a rover által készített fényképek megjelenítésének felbontása is. És egy hajszállal érzéketlenebb lett a Pulink, február 13-án a wifi-jelszintjének csökkenésére a már említett 70-es skálán a korábbi 30 helyett csak 25-nél figyelmeztet.
MediaCom1, akit a mai napra gyakorlatilag kisajátítottam, hozzáteszi: viszont azt már komolyan kell venni, ha átmegy pirosba, akkor baj van. Ekkor még nem sejtettük, hogy aznap hányszor leszünk bajban.
Reggel mindebből még semmi nem érződött. A küldetésirányításnál nézik a terepet, ahol futni fogunk. A terv az, hogy egy vízmosásból indulunk, és megpróbálunk feljutni egy hegygerincre viszonylag egyenletes kaptatót követően, majd egy másik pontra leereszkedünk, illetve van egy opcionális harmadik helyszín is, amit felkeresnénk. A részletekben nem merülünk el, mivel a forgatókönyvet a technika ördöge úgyis átírja.
Ezzel párhuzamosan egy másik feladatunk is van, február 13-a ugyanis a MaSat-1 első születésnapja, és erről stílusosan akarunk megemlékezni. Marokkóban jelenleg nincs egyetlen csapattagunk sem, tíz osztrák próbál meg a legkülönfélébb kéréseknek eleget tenni, amellett, hogy a saját munkájukat is végzik: a többi között például szkafandereket tesztelnek. A robotok létszáma mintegy féltucattal több az övéknél, tehát semmiképp sem tekinthető társasüdülésnek, vagy irigylésre méltónak az osztrák helyi erő, a „Field Crew” munkája. Közreműködésükkel az alábbi kép készült, csoda, hogy sok teendőjük közepette sort tudtak egyáltalán keríteni erre. Ezúton is köszönjük nekik, és természetesen: Boldog Születésnapot, MaSat-1!
Hétfői tudósításunk a homokvihar fenyegetésével zárult, és mint kiderült nem vaklárma volt: komolyabb károk nélkül a vihar érintette a tábort is. Február 13-ra viszont jó időt ígérnek, de ebből nem szabad arra következtetni, hogy kánikula van a Szaharában: a rover akksijai fél tizenegykor mindössze 6-7 fokosak.
A kezdésre a terv szerint magyar idő szerint tizenegykor kerül sor. A hétfőn még gyászhuszárnak öltözött csapattagunk is befut, aki ezúttal egyen-fehér, Pulis pólóban virít. A MediaCom szerint egyelőre nem tűnik idegesnek.
Tizenegy óra után pár perccel „lassan felélesztjük a szekeret”, ez azonban nem teljesen igaz, mivel a Puli folyamatosan szemmel tartja környezetét: szélesvásznú közvetítést ad, szószerint: jelenleg ugyanis egy sátor belsejében kuksol, a töltővezetékre csatlakoztatva. 11:07-kor kicsit káosz van, ami abból adódik, hogy párhuzamosan kell kommunikálni a helyszínen lévő osztrákokkal, be kell állítani a rovert, és nem ártana, ha a budapesti küldetésirányítást élőben is nézhetnék az érdeklődők. Ezt mind párhuzamosan kell intézni.
11:20-kor leakasztották a Pulit a töltésről, és kivitték terepre. A MaSat születésnapjára szánt kép ekkor készül. Akadozik a wifi-jel, a MediaCom szerint elég nehézkes az indulás. Viszont a rover figyelmeztetett a bajra, még mielőtt teljesen megszakadt volna a kapcsolat: az újítás tehát jól működik. A születésnapi fotózás közben jeleztük az osztrákoknak, hogy elment a jel, akik erre a rovert 20 méterrel arrébb viszik. Visszajön a jel, készülnek a fotók. Hihetetlen, hogy az ÖWF mit meg nem tesz nekünk. 
Fotó: (c) OeWF (Katja Zanella-Kux)
A MARS2013 küldetést nem úgy kell elképzelni, hogy van tíz ember, aki a világ minden részéből elláttak egy robothadsereggel, amivel aztán fel-le masíroznak. A Pulink esetében a terepgyakorlat azt jelenti, hogy csapatunk választja ki, hova akarunk menni, majd a helyi erők felkapják a robotot, a megadott helyre viszik, és otthagyják, a továbbiakban pedig mi Budapestről irányítjuk. A nap végén pedig a megadott koordináták alapján szintén jön a Field Crew, begyűjti, majd a táborba visszaszállítja. Ideális esetben legalábbis így fest a dolog.
Háromnegyed tizenkettő körül az osztrákok megkapják a koordinátákat tőlünk, és a megadott címre leszállítják űrkutyánkat. Fél egy környékén kémfotót készít a Pulink, egy sátrat és egy űrhajós lábát sikerül megörökítenie, ettől kezdve percenként egy kép készül. "Hogy képben legyünk" – teszi hozzá a MediaCom.
A Puli működésén kívül gyakorlatilag minden késleltetéssel megy, pont úgy, mintha az űrhajósok és a robotok a Marson lennének: ez nagyjából tíz perces csúszást jelent, irányonként. Tehát kábé 10 percig tart, mire például a Curiosity megkapja a parancsot, hogy mit csináljon, de az utasítás végrehajtását igazoló telemetriai adatok is ugyanennyi idő múlva érkeznek vissza a kezelőkhöz. Ez ránk nem vonatkozik, viszont egy poén – valószínűleg a nap folyamán az utolsó – elszáll: "- Befejeztétek már a reggelit?” „Jaja, épp most kezdjük a vacsorát."
11:49-kor épp egy autó belsejét látja a Puli, és vele együtt a küldetésirányítás is: vagy túszul ejtették robotunkat, vagy készülhetünk a bevetésre. Percekkel délután egy óra előtt a Puli kikerül a kocsiból, ahol rövidesen szembesülünk azzal a kellemetlen ténnyel, hogy nagyon gyenge a wifi-jel, így „óvatosan tapogatózunk, nehogy kisétáljunk a lefedett területről”. 13:25-kor „nagyon úgy néz ki, hogy komoly wifi-lefedettségi problémáink vannak”. A MediaCom szerint „arra utasítottuk a rovert, hogy menjen előre, hátha arra erősödik a jel, de megszívtuk, mert ott még gyengébb volt. Amióta kitették a rovert, gyakorlatilag szakadozik a kapcsolat, nem túl izgalmas”.
A kiindulási pontunkon mindössze 23 volt a wifi jelerőssége, és mivel a rover 25-nél, vagy annál kisebb értéknél riaszt, „landolásunktól” kezdve merő riadalom az életünk. A táborban felszerelt antennáktól mintegy másfél kilométerre lehetünk most. A helyváltoztató mozgás ezzel gyakorlatilag meghiúsult, maradunk a fotózásnál: egy panorámaképet szeretnénk készíteni azokban a pillanatokban, amikor épp helyreáll a kapcsolat a robottal. Például ilyet:
Egyhelyben körbeforgunk, a küldetésirányításnál csend honol, mindenki feszülten figyel. Majd elmegy a telemetria. Fél három előtt kérjük meg az osztrákokat – 10 perces késleltetés nélkül – hogy vigyék a táborhoz közelebb a gépet. A wifi hatósugara elvileg két, két és fél kilométer. Nem jól indult a nap, a wifi szaggatása miatt eddig csak pár métert mentünk, főképp egyhelyben forgolódunk, mint valami rossz álomban. A szaggatás folytatódik, a MediaCom szerint „nem túl vidám a helyzet”.
Az osztrákok eközben ugyanis megkezdték szkafanderes kísérletüket, és egészen egyszerűen nincs rá emberük, akit odaküldhetnének a lankán rekedt Puli kimentésére. Várunk. 14:47-kor még nem tudni, mikor érkezik a mentőexpedíció. Eközben vadul térképeket elemzünk: próbálunk kikecmeregni a kalamajkából, hogy a következő megmozdulásunk alkalmával mindenképp az antennák felé induljunk el. Egyúttal pedig azt is nézegetjük, hogy hol tegyék le másodszorra robotunkat, amikor majd az osztrák különítmény megérkezik, és felkapja a rovert. 15:24-kor még mindig várjuk a felmentő sereget.
Azokban a pillanatokban, amikor megjön a jel, nem utasíthatjuk a rovert arra, hogy a szokásos 4-8 másodperces mozgás helyett mondjuk egy percig meneteljen, mivel az túl kockázatos lenne. 15:29-kor aztán örömteli kép tárul mérnökeink szeme elé a monitoron: ismét benn ülünk egy kocsiban, csak remélni tudjuk, hogy az ÖWF autója az, és nem turista trófeaként végezzük.
A visszafogottságáról híres MediaCom most ezzel fogad: „Folyamatosan jönnek a telemetriai adatok. Most pedig lerakatjuk magunkat egy lankás terepre 3 wifitorony közé, ahol BIZTOSAN lesz jel. Már le is raktak minket a legutóbbi kép szerint, és van jel. Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen.”
A terep „tök jó”, a tábortól továbbra is kábé másfél kilométerre vagyunk, de az antennák közelebb vannak hozzánk, a wifi-jelerősség azonban továbbra sem akasztja ki a műszereket: a hetvenes skálán mindössze 32. És előttünk van egy kő. Így néz ki:
Fél négy után kezd jó kedvre derülni a MediaCom, aki egyúttal arról is tájékoztat, hogy hamarosan egy panorámaképet készítünk, hogy eldöntsük, merre tovább. 15:52-kor a panoráma félig már elkészült, eddig olyan 100-120 fokot fordulhattunk a roverrel.
És egyszer csak a marsi táj közepén meglátunk egy fát. Igazából: A Fát. A ritka természeti jelenséget, és az átütő erejű tudományos felfedezést ezzel a számmal ünnepli meg a küldetésirányításunk:
Az öröm nem tart sokáig, fél öt körül megint szakadozni kezd a kapcsolat, egy újabb wifi-lyuk peremén tántorgunk. 16:48-kor visszajön a kapcsolat. Később kiderült, hogy a wifi-probléma nem csak minket érintett, és az osztrákok gőzerővel dolgoznak a lefedettség javításán. Annyi bizonyos, hogy nem a rover hibásodott meg. Öt óra előtti percekben „úúúújra van kapcsolat”, és épp egy úton készülünk áthajtani. Egy utat a Szaharában inkább így képzeljünk el:
Fél hat előtt már vagy 30-40 méterre távolodtunk az úttól, és még mindig csak megyünk. A küldetésirányítás épp a tábor felé terelgetné a Pulit, ekkor következett be a mérnökök számára utólag viccesnek ítélt fordulat, és ez szó szerint értendő. Egyikük így foglalja össze a történteket: "Kiadtunk egy olyan parancsot, hogy akkor most menj előre 5 percig, és csinálj 5 másodpercenként képeket. Szépen kivártuk az 5 percet, és arra lettünk figyelmesek, hogy ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk - csak épp 180 fokkal megfordultunk.
Miután letöltöttük a képeket, és végignéztük, kiderült, hogy a rover fennakadt egy kőben, az szépen visszafordította, aztán elengedte a kereket. Újabb fél fordulat után ugyanott voltunk. Egyébiránt ennek a parancsnak a kiadása is a wifi problémára vezethető vissza. Azt reméltük, hogy így legalább haladunk valamennyit. Hát, nem jött össze."
Cirka háromnegyed hétig meneteltünk, majd leparkoljuk robotunkat az út mentén. Ha rajta múlik, még biztosan ment volna jó ideig, csak az út épp nyugatra vezetett, és olyan mértékben szembesütött a nap, hogy semmit nem láttunk. Időközben ugyanis kezdett bealkonyodni. A Pulit végül innen, az út széléről gyűjtötték be az osztrákok, akik a nehézségek közepette roppant rugalmasan siettek a segítségünkre. Tudomásunk szerint hamarosan átállnak egy másik műholdkapcsolatra.
A Puli Space MARS2013 küldetésének ezüstfokozatú támogatója a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.
A HungaroControl légiforgalmi irányítói évente közel 600 ezer repülőgép biztonságos közlekedéséről gondoskodnak hazánk légterében, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A HungaroControl világszínvonalú technológiája, élenjáró fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik legpontosabb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szolgáltatója.
A Telenor Magyarország Zrt. pedig telekommunikációs eszközökkel sietett a csapat segítségére. Ezek közül különösen a két laptop és az 5 db LTE szélessávú mobil internet kulcsfontosságú, mivel a két laptopot a küldetésigazgató és a rover irányítója használja. A vezetékes Internet vagy áramkimaradás esetén (esetleg vészhelyzetben pl. tűz) az LTE kapcsolat segítségével sem szakad meg a kapcsolat az irányítás és a robot között.
