2011-ben írtam először összefoglalót a Puli Space honlapjára arról, hogyan is tervezik az orosz és indiai űrkutatók a visszatérést a Hold felszínére. Akkor a leszállást 2013-ra és '14-15 tájára tervezték. A dicsőséges visszatérés helyett azonban a Fobosz-Grunt 2011 végi kudarca jött, amely méretes pofont adott a bimbódzó orosz bolygókutatói ambícióknak. De legalább világosan kiderült, hogy pénz és szakértelem nélkül nem lehet rendesen űrkutatást csinálni. Így hát az oroszok a Holdhoz tervezett űrszondák menetrendjét is átírták, megint.
Idén év elején már 2016-19 közé taksálták a leszállást a Holdra, akkor egy újabb blogposztban részletesen be is mutattam a tervezett küldetéseket. Aztán nyár végére kiderült, hogy még ez sem fog menni. Ez már viszont nem az oroszok sara, hanem a nemzetközi helyzet fokozódása hozta magával.
Történt ugyanis, hogy a kétezres évek közepén Európa megcélozta a Marsot. Ennek megvalósítására létrehozták az ExoMars programot, aztán 2009-ben átdolgozták és kibővítették egy ESA-NASA közös projektté. 2012-ben azonban a NASA pézhiányra hivatkozva kiszállt több közös projektből, így az ExoMarsból is, magára hagyva az ESA-t. A marsi tervek megmentéséhez gyorsan új partnert kellett találni: itt jöttek a képbe az oroszok. Jelenleg úgy fest, hogy a Roszkozmosz két Proton rakétával, néhány mérőműszerrel, és a 2018-as rover leszállóegységével segíti ki az európaiakat. A leszállóegység megépítése viszont kemény dió, főleg, ha számításba vesszük, hogy az oroszoknak eddig még lényegében semmit sem sikerült épségben letenniük a Mars felszínére.
Pedig megpróbálták, nem egyszer, nem kétszer.
Hatalmas tehát a nyomás az orosz űriparon, hogy egy megbízható leszállóegységet tegyen le az asztalra. És ennek a nyomásnak áldozatai vannak: idén nyáron a Luna-Glob űrszonda holdraszállását újabb három évvel eltolták, most már csak 2019-re, az ExoMars rover után egy évvel tervezik a megvalósítását. (Kivéve persze, ha az ExoMars is megcsúszik, mert a Marshoz legközelebb csak 2020-ban lehet elindulni.)
Az újabb tologatások viszont dominókként döntik be az összes többi időpontot: a Luna-Glob utáni küldetések a Holdhoz és más égitestekhez már csak a húszas években valósulhatnak meg. Hol van már a tavalyi hó, meg a 2013-14-es dicsőséges visszatérés...
Ami viszont biztos, az az, hogy
az indiaiak megunták a tökölődést.
India az első holdszondája, a Chandrayaan-1 2008-as sikeres küldetésén felbuzdulva hamar vissza akart térni a Holdra, lehetőség szerint még a kínaiak előtt. Úgy vélték, hogy ehhez a leggyorsabb út a betársulás lesz, és a szintén a Hold felszínét célzó, orosz Luna-Reszursz űrszondához kezdtek el egy rovert megtervezni, Chandrayaan-2 néven.
Nem jött be a dolog: a kínai Chang'e-3 már rég leszállt a felszínre, a Yutu rover pedig egy kérdőjelet is rajzolt körülötte, mielőtt lerobbant volna. Ehhez képest az indiaiak által fejlesztett rover, az oroszok jelenlegi tempójával jó, ha tíz éven belül feljutna a Holdra. Az indiaiak még tavaly úgy döntöttek, hogy az oroszoknál még saját maguk is hamarabb összeraknak egy leszállóegységet. A hivatalos indiai holdraszállás jelenleg 2017-re van kitűzve.
De lehet, hogy őket is megelőzik.
Az indiaiaknak is van ugyanis Google Lunar XPRIZE csapatuk, Team Indus néven. És nem is állnak rosszul: egy sor indiai mammutcéggel sikerült már megállapodniuk, olyanokkal, mint a Tata Communications, a Larsen & Toubro Engineering és Sasken Communication Technologies. Ezek a cégek fognak felelni a hardverek gyártásáért, az űrbéli kommunikációért és más feladatokért.
De most egy még nagyobb vadat sikerült becserkészniük.
Az Indus nemrég az űr- és légipari óriás, a Lockheed Martin Space Systems divízójával is kötött egy megállapodást. Ennek értelmében a Lockheed segítségével fogják kidolgozni és felügyelni a csapat űrszondájának útját a Holdhoz, az ereszkedést és a leszállást a felszínre.
A Team Indus 30 főből álló csapata egy leszállóegységet és három rovert fejleszt, amelyeket a határidőig, 2015-ig útnak indítanának a Holdra, egy indiai PSLV rakéta segítségével. Ha sikerrel járnak, évekkel megelőzhetik a „hivatalos” indiai holdprogramot – bár igaz, hogy a Chandrayaan-2 misszió valójában még egy keringőegységet is magával vinne.
Az oroszok meg közben lassan beleőszülnek a nagy visszatérésbe.