Mr. Bean olyannyira elvesztette technikába vetett hitét, hogy hazatérése után azonnal nekilátott festeni. Az önkifejezés ezen módja tűnhetett számára egyedül alkalmasnak a képalkotó eszközökkel kapcsolatban a Holdon megélt nem kevés frusztráció feldolgozására.
Alan Beannek, az Apollo 12 holdkomp pilótájának ugyanis egyik első holdbéli megnyilvánulása az volt, hogy kiégette a NASA élő közvetítésre szánt színes kameráját, amikor összeszerelés közben véletlenül a Nap felé fordította az optikát. Második nekifutásra nem találta a fényképezőgép időzítőjét, ami ahhoz kellett volna, hogy társával, Pete Conraddal csoportkép készülhessen a Surveyor 3-mal: az előtérben ők ketten, hátuk mögött pedig a NASA által korábban a Holdra küldött embernagyságú robot látszódott volna. Mivel csak két ember tartózkodott egyidőben a Holdon, és ők a képen hiánytalanul rajta voltak, felmerülhetett volna a kérdés, hogy ki csinálta a fotót?
Az időzítő később meglett, amikor a kőzetmintákat tartalmazó zsák tartalmát a holdkomp tárolórekeszébe öntötték. Ekkor azonban már nem volt elég idő arra, hogy lefotózzák magukat, ezért Mr. Bean elkeseredettségében fogta a fényképezőgép tartozékát, és ott helyben teljes erőből elhajította – az is lehet, hogy Napkörüli pályára állt. Miután visszatértek a Föld nevű bolygóra, a technika által duplán megalázott asztronauta azonnal azonnal bevette magát egy műterembe, ahol a Holdat és az űrhajósokat ábrázoló festményeit készíti azóta is: ezeken végre minden elsőre sikerül, és teljes az összhang ember és gép között.
Az Apollo missziók során történtek minél valósághűbb ábrázolásához Alan Bean megépítette a díszleteket: ehhez a holdkomp, a holdautó, a Surveyor és az asztronauták modelljét használja. A NASA hivatalos holdfotóit behatóan tanulmányozta, hogy a kráterek és a sziklák a festményen is pont oda kerüljenek, ahol lenniük kell. Honlapja tanulsága szerint egy-egy kép megfestésére közel olyan aprólékosan készül, mint a holdraszállásra.
A festményekhez Bean az Apollo űrhajósok csizmatalpát, kalapácsát és Holdon használt fúróját is felhasználja - például ilyeneket, ami a képen is látható. 
Az így létrehozott egyenetlen textúra jól illik a barátságtalan holdi környezet ábrázolásához. A poszt alján beillesztett másik kép már egy festmény részlete: a bal alsó sarokban jól kivehető egy lábnyom, a kis kerek alakzatok pedig a köralakú véső nyomai.
Bean azonban nem érte be ennyivel. Minden eredeti képére önt ugyanis egy keveset abból a holdporból, amit visszatérése után szedegetett le űrruhájáról.
De az Apollo 12 parancsnoki modulját sem kímélte, és a művészetre való hivatkozással farigcsálni kezdte. A képekre ugyanis eredeti hőpajzsdarabkákat is rak, amik a Föld légkörébe történt 40 ezer km/h-s belépés során feketedtek meg.
Ha művészetről van szó, Bean nem kegyelmez a parancsnoki modul belsejének sem, a visszatérő egység oldalát és a zsilipeket borító aranyfóliából is vett mintákat, ezek is festményein fejezik be pályafutásukat. Szerencsére még nem bontotta el teljesen a parancsnoki modult, bár ha ebben az ütemben folytatódik az alkotás, az sem érezheti magát biztonságban.
A képei 25 ezer dollártól kezdődnek, de van 433 ezerért is olyan műalkotás, amit egy szocreál művház homlokzatán sem éreznénk illetlenségnek, ha például Gagarin az Apollo program keretében járt volna a Holdon. Mr. Beantől egyébként külön bejáratú festményt is rendelhetünk, ezek tarifáját mérnöki pontossággal számolta ki: hat négyzetcenti művészet 210 dollárt kóstál, de a végösszeg semmiképp sem lesz kevesebb 45 360 dollárnál: a legkisebb megrendelhető kép mérete is valamivel nagyobb mint 30 x 45 centi. Hiába, no, ki mondta, hogy olcsó a holdraszállás?
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket, és holdjárónk - a Puli - eljusson a Holdra: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!