Földkelte kék üveggolyóval

47 évvel ezelőtt az Apolló 8 legénysége, Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders voltak az első emberek, akik egy másik égitesthez utaztak. Az űrhajósok legfontosabb felfedezésüknek mégis a Földet tartották - ahogy Lovell mondta, visszatekintve a közel négyszázezer kilométeres messzeségből:

"A világűr mérhetetlen magányossága áhitatra és tiszteletre int, és felismerteti velünk, mi mindenünk is van valójában ott a Földön."

Az 1968. december 24-én Bill Anders által készített fotó az első, amelyen emberek saját szemükkel látták, ahogy a Hold mögül előbukkan a Föld:

Földkelte a Holdnál: Apollo 8, 1968. december 24. Forrás: NASA

A 45. évfordulóra a NASA készített egy remek videót arról, hogy hogyan készült ez a felvétel, és mit láthattak az űrhajósok:

Az Apolló program utolsó holdküldetése során, az Apolló 17 Hold felé tartó útján, 43 évvel ezelőtt készült a híres "Kék üveggolyó" felvétel:

A "Kék üveggolyó" - A Föld látképe, ahogy az Apollo–17 legénysége 1972. december 7-én a Hold felé utazva látta. Forrás: NASA / Apollo 17 legénysége.

Mindkét ikonikus képre emlékezik a több mint hat éve fáradhatatlanul dolgozó Lunar Reconnaisance Orbiter (LRO) gyönyörű felvétele.

A Lunar Reconnaisance Orbiter felvétele egy "Földkeltéről" 2015. október 12-én. Forrás: NASA

Az LRO célja - ahogy a Wikipédia írja - "...elsősorban a későbbi holdexpedíciók számára történő adatgyűjtés: potenciális leszállóhelyek keresése és feltérképezése, a Holdon található, emberes holdexpedíciók esetén felhasználható erőforrások keresése és feltérképezése, a holdi sugárzási környezet vizsgálata."

Next stop: the Moon.

Égi kísérőnk pedik egyre erőteljesebben kerül újra előtérbe, mint a "következő megálló" a Naprendszer meghódításában. Erről tartott az ESA december 14-16-án egy nagy érdeklőssel kísért konferenciát mintegy kétszáz résztvevővel, amelyen a Puli is ott figyelt, más Google Lunar XPRIZE csapatok képviselőivel együtt.

És bár a Puli nem fog Földkeltét látni - a Holdfelszín egy pontjáról a Föld mindig a holdi égbolt egy ugyanazon kis területén látszik, így szokványos értelemben nem kel fel a Föld a Holdon, de reményeink szerint készít majd jónéhány képet bolygónkról is.

Kövesd a Pulit honlapunkon és csatlakozz online közösségeinkhez a Google+ on és Facebook-on!

Szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország legyen a negyedik nemzet a Holdon?

Told meg Te is!