Törvényesen lehet az űrben bányászni

Barack Obama asztalán vár aláírásra egy kétpárti törvénytervezet, a Space Act 2015, rendes nevén US Commercial Space Launch Competitiveness Act, vagyis körülbelül: kereskedelmi űr-start versenyképességi törvény. A némileg értelmetlen név arra utal, hogy a salátatörvény több mindennel foglalkozik, többek között:

  • utasítja a NASA-t a Nemzetközi Űrállomás 2020-tól 2024-ig való fenntartására,
  • 2025-ig kiterjeszti a kormányzati kártalanítás lehetőségét magáncégek rakétáival repülő hasznos terhekre is,
  • 2016 helyett csak 2023-tól fogja a Közlekedési Minisztérium szabályozni a kereskedelmi űrrepülést,
  • és jogokat biztosít az űrben található erőforrások felderítésére és hasznosítására.
Ide tartunk-e? (Forrás: Dassault Sytemes)

Ezek közül az utolsó kettő az igazán érdekes. Egyrészt az űrcégek további nyolc évet kapnak, hogy nagy kockázatú mutatványokkal kísérletezzenek, mielőtt a Department of Transportation és az alá tartozó hatóságok elkezdik őket a többi közlekedési módhoz, például a repüléshez hasonlóan szabályozni (és ha kell, büntetni). Mert hát rakétafokozatot autonóm bárkára leszállítani, vagy újrafelhasználható űrhajókat fejleszteni nem csak veszélyes, de nagyon drága is.

És a törvény írói szerint a kereskedelmi űrrepülés pénzcsapjai könnyen elzáródnak, ha túlszabályozzák a területet.

Ez nekünk Európából nézve talán furcsán hathat, de az Egyesült Államokban nagy hagyományai vannak az ilyen, kifejezetten kapitalista, szabad versenyes hozzáállásnak, és most az űrcégek meg is kapták a kért hosszabbítást.

Ami viszont még izgalmasabb, az az utolsó pont, az űrbányászat bevezetése. Régi mantrája nem csak a sci-fi irodalomnak, de egyre több magáncégnek is, hogya Földön túl sokkal több nyersanyag vár minket, mint a föld alatt.

A Curiosity rover robotkarja éppen a Mars megfúrására készül.

Mindezidáig csak tudományos célokból turkáltunk-furkáltunk más égitesteket, és akkor is csak minimális mennyiségben. A nagy volumenű bányászat kivitelezése tehát még tartogat kihívásokat, de egy-egy ritka elemekben gazdag kisbolygó feldolgozása iszonyatos pénzeket hozhat annak a cégnek, amely sikeresen végrehajtja azt. De nem csak a földi készletek kipótolása az egyetlen járható út. Hosszabb távon a helyszíni felhasználás is lényeges elemmé válhat. Egy emberes holdi vagy marsi telepre egy idő után gazdaságtalan lesz mindent, például vizet és üzemanyagot is a Földről szállítani. A marsiban is megjelent ez a momentum (mármint a könyvben, a filmben nem):az Ares-4 marsi felszállóegységet azért küldték évekkel korábban a Marsra, hogy a légkörből állítsa elő az üzemanyagot, amire a távozáshoz szüksége lesz a legénységnek.

De a való életben is van erre példa, a Moon Express például a Holdat tervezi bányászni. Ők az első technológiai demonstrátorukat 2017-ig szeretnék eljuttatni a Hold felszínére, hogy a GLXP fődíját is bezsebeljék. Egy másik cég, a Planetary Resources pedig földközeli kisbolygókat akar majd bányászni. Nekik van már hardverük is kint az űrben, viszont ez csak egy nagyobbacska Cubesat, tehát még nekik is sokat kell dolgozni, mielőtt megkóstolhatják az első kisbolygójukat.


Moon Express MX-1 propotípusa a Holdon, ezzel versenyeznek a Google Lunar XPRIZE-ért. A Földnek háttal álló parabolaantenna nem a leglogikusabb ábrázolás. (Forrás: Moon Express)

A cégeket a technikai kihívások mellett szintén hátráltatta, hogy az űrbányászat mindeddig jogilag ingoványos terület volt. 1967-ben ugyanis az USA, sok más országgal együtt, aláírta az Outer Space Treaty-t, az ENSZ Világűr Egyezményét. Ez pedig kimondja, hogy egy ország sem formálhat sem tulajdonjogot, sem jogi fennhatóságot semmire, amely a Föld légkörén túl, a világűrben található. A világűr, benne a Holddal, kisbolygókkal, szabadon kutatható kell, hogy maradjon mindenki számára, mint az emberiség közös öröksége, és hasonló filozofikus állítások. Csakhogy akkor még konkrét gazdasági szempontok alig merültek fel.

Ötven évvel később a helyzet eléggé hasonlít a nemzetközi vizeken való halászathoz: ma már szigetekre tűzött zászlók helyett halászati (bányászati) jogok vannak a középpontban.

Az amerikaiak hasonlóképpen fogalmazták meg a Space Act 2015-öt is. Az eddigi értelmezések alapján ha egy magáncég leszáll a Holdra vagy egy kisbolygóra, arra ugyanúgy nem formál amerikai felségjogot, mint egy nemzetközi vizeken járó hajó sem az óceánra. A kifogott hal, kitermelt kőzet viszont más kérdés, arra már formálhat tulajdonjogot, és el is adhatja.

A Planetary Resources munkatársai az Arkyd-3 műholddal. Innen szeretnének majd eljutni a kisbolygók bányászatáig. (Forrás: Planetary Resources)


Ennél azonban talán fontosabb, hogy először valódi példákat lássunk az űrbéli erőforrások kereskedelmi felhasználására. De minden remény megvan arra, hogy a mai űripari cégek és

a Google Lunar XPRIZE szereplői, köztük a Puli Space-szel is, a húszas évekre az új iparág úttörőivé válhatnak.


Kövesd a Pulit honlapunkon és csatlakozz online közösségeinkhez a Google+ on és Facebook-on!

Szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország legyen az első európai nemzet a Holdon?

Told meg Te is!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.