Ki lesz a gyorsabb - Nascar a Holdon!?

A Google Lunar XPRIZE versenyének - hogy mi ez, arról itt írtunk részletesebben -  technikailag legnehezebb feladata eljutni a Holdra. A Puli ehhez egyik amerikai versenytársával fogna össze; ez azért kell, mert

"A Holdra nincs menetrend szerinti járat, így össze kell fognunk másokkal. Az egyik amerikai versenytársunkkal szövetkezünk, és lehet, csatlakozik hozzánk egy ázsiai csapat is. Ezt nem zárják ki a szabályok. Így olcsóbb."

Ezt egy Szabad Földön megjelent interjúból idéztük, de már sok más helyen is elmondtuk. A Puli tárgyalásai már jó másfél éve folynak, de az a bizonyos ázsiai csapat sajnos közben megelőzött bennünket:

Az Astrobotic és a Hakuto hétfőn nyilvánosan is bejelentették, hogy együtt indulnak a Holdra.

Ahol egyfajta "Nascar futamot" terveznek. Amit egyébként John Thornton tavaly Budapesten jelentett be, ahogy a SpaceRef cikke is jelzi (a linket mi tettük bele az idézetbe, hogy mindent megtudhassanak a 2014-es budapest Team Summitról):

John Thornton, CEO of Astrobotic Technology, made the proposal at the Google Lunar XPRIZE Team Summit June 3-6, 2014 at the Academy of Sciences in Budapest, Hungary.

Együtt a Holdra. A Pulival is.

Nekünk mi hiányzik egy ilyen bejelentéshez?

Talán nem meglepő módon, a pénz.

Egy foglaló. Amit közösen is össze tudnánk dobni. Már azok, akik szerint ez egy jó dolog. Magánemberek, cégek, közösen. (A költségekről többek között a Gyártástrend cikkében is olvashatnak.)

Mi a Pulinál azt gondoljuk, Széchenyinek igaza volt, amikor azt mondta:

"Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen."

Puli Nagyköveteink is így vélekednek. És az a 1100 ember is, aki már tagja a Kis Lépés Klubnak. És reméljük még sokan csatlakoznak hozzánk.

A budapesti Team Summit résztvevői. John Thornton a bal oldalon, a legszélén.

Ma este hatkor egyébként a Kreatív Magyar Elmék rendezvényén leszünk ott a Pulival, március 5-én pedig az Országimázs Konferencián találkozhatnak velünk élőben.

A Puli négy lába.