Tíz meglepő tény a Holdról

A Hold a Földhöz legközelebbi égitest, és nem csak egy szépen fénylő gömb az égen - ami ugye nemrég még a szokottnál is fényesebb volt, vö. szuperhold - , hanem sokkal több annál. Itt van 10 menő, sőt néhány meglepő tény a Holdunkról.

10. A Hold eredete

A jelenlegi ismereteink alapján a Hold meglehetősen erőszakos események szülötte volt. A Naprendszer hajnalán, 4,5 milliárd éve, egy marsnyi méretű égitest csapódott az ősi Földnek, a kiszakadó törmelékből pedig létrejött a Hold.

Dana Berry/ Robin Canup, SWRI

 

9. Rögzülve

Talán az egyik legmenőbb tulajdonsága, hogy mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk. Tekintve, hogy a Föld és a Hold is kering és forog is, hogy lehetséges ez?

Réges-régen a Hold is gyorsabban forgott, de a Föld árapályereje egyre jobban lassította. Amikor már olyan hosszú ideig tartott egyszer körbefordulni a Holdnak, mint megkerülni a Földet, ez a helyzet stabilizálódott, a Hold kötött keringésbe záródott. Rengeteg másik hold is így kering a többi bolygó körül.

De mi a helyzet akkor a fázisokkal? Ahogy a Hold megkerüli a Földet, időnként közénk és a Nap közé kerül, és ilyenkor a túlsó oldalát világítja meg a Nap: ez az újhold időszaka. Ahogy halad tovább, egyre szélesebb, világító sarlóként látjuk a napsütötte oldalát. Mire átér a túlsó oldalra, az egész félgömböt fényleni látjuk: ez a telihold. Innen továbbhaladva újra egyre inkább az árnyékos oldalra látunk rá, a Hold "elfogy".

Mindez persze azt is jelenti, hogy a „Hold sötét oldala” és a „Hold túlsó oldala” erősen különböző dolgok.

Ugyanazt az oldalt látjuk, de mindig más része van sötétben.

 

8. Fák a Holdról

Több mint 400 fa a Földön a Holdról jött – jó, oké, legalábbis a Holdtól. Egészen pontosan 1971-ben, az Apollo-14 küldetésen Stuart Roosa vitt magával ötszáz famagot, mint személyes tárgyat, és felügyelte őket az Apollo-űrhajóban, amíg Alan Shepard és Ed Mitchell odalent a Holdon randalíroztak. Roosa évekkel korábban a US Forest Service "smoke jumpere", vagyis erdőtüzekbe ugráló ejtőernyős tűzoltója volt, ennek emlékére válaszotta a fákat. Később a magokat a Földön kicsíráztatták és elültették, szerte az Államokban.

Szinte mind szépen felnőtt azóta.

 

7. Több hold?

A Földnek egy Holdja van, ugye? Szigorúan véve igen, de azért léteznek határesetek. 1986-ban felfedeztek egy 5 km átmérőjű kisbolygót, a Cruithne-t, amelynek szintén a Föld határozza meg a mozgását. Ez az aszteroida nem kering a Föld körül, tehát nem Hold, de hasonló távolságban, szinte pontosan egy év alatt kerüli meg a Napot, pontos pályáját pedig a Föld igazgatja. A Cruithne tehát nem hold, hanem egy koorbitális, vagyis együtt keringő kisbolygónk.

 

6. Űrbéli pofozózsák

A Hold mai kinézetét kemény kiképzés, becsapódások szinte végtelen sora hozta létre réges-régen, 4,1-3,8 milliárd évvel ezelőtt. A naprendszerbeli nagy bombázás időszakának nyomai, a kráterek nem nagyon tűntek el azóta sem. A Hold nem valami aktív geológiailag, így holdrengések, vulkánok vagy tektonikus mozgások nem pusztítják a felszínt. Légkör hiányában nincs szél vagy eső, így a mikrometeoritok és a nagy hőingás miatt összetörő kövek okoznak csak nagyon-nagyon lassú eróziót.

A Keeler-kráter és környéke az Apollo-10 felvételén.

 

5. Tojásfejű

A Hold nem egy gömb, sokkal inkább egy tojásra hasonlít. Ha felnézel a Holdra, a tojás alját látod: a felénk forduló oldal felszíne kicsit beljebb van a középponthoz, a túlsó pedig kissé távolabb tőle. Sőt, a Hold tömegközéppontja sincs középen, hanem úgy 1,2 km-rel odébb van a mértani középponttól.

 

4. Holdrengések

Az Apollo űrhajósok földrengésmérőket is vittek magukkal a felszínre, és ki is derítették, hogy a Hold nem egy teljesen halott, szürke kőgolyó. Keletkeznek kisebb holdrengések jó pár kilométerrel a felszín alatt, alighanem a Föld árapályerejének hatására. Sőt, időnként törések is nyílnak a felszínen, ahol gáz tud kiszabadulni a kőzetekből.

A kutatók régóta úgy tartották, hogy a Földhöz hasonlóan a lennie kell egy forró, talán részben olvadt magnak a Hold mélyén. A NASA Lunar Prospector űrszondájának mérései 1999-ben azonban azt mutatták, hogy a mag nagyon kicsi, mindössze 2-4 százaléka a Hold teljes tömegének. A Föld esetében ez az arány 30%. A nagy különbség a Holdat szülő becsapódás következménye: az ütköző test magjának nagy része besüllyedt a Földbe, a Holdnak csak a maradék jutott.

Alan Bean az Apollo-12 műszeregyüttesét pakolja fel a mozgatásukra szolgáló rúdra. A becsomagolt henger a szeizmométer.

 

3. Bolygó vagy hold?

A Hold nagyobb, mint a Pluto, és az átmérője a negyede a Földének: bizonyos tekintetben a Föld-Hold párost kettős bolygónak is lehet tekinteni. A szintén kettős (törpe)bolygónak minősülő Pluto-Charon rendszer után a Föld és a Hold van egymáshoz legközelebb tömegarány szerint is. De azért besorolás szerint a Hold mégiscsak egy hold.

 

2. Rángatott óceánok

A földi árapályt a Hold (és kisebb mértékben a Nap) okozza, valahogy így: a Hold gravitációja vonzza az óceánokat. Emiatt a dagály mindig a Hold felé áll, csak éppen a Föld elfordul közben (mínusz a földrajzi adottságok és vízáramlás miatti komplikációk). De szintén magas vízállást mérünk a Föld túloldalán is, mivel ott az óceánok messzebb vannak a Holdtól, mint a Föld középpontja, így ott a Hold kevésbé vonzza az óceánokat, mint a bolygót úgy általában, és magasabbra emelkedhetnek. Apály pedig félúton a két púp között alakul ki.

A Jersey-nél található Gorey-öböl, apálykor.

 

Újholdkor és teliholdkor, amikor a Nap és a Hold egy vonalban van a Földdel, a két égitest árapályereje összeadódik, és a szokásosnál nagyobb változásokat látunk, ez a szökőár vagy szökődagály jelensége (ami nem összekeverendő a cunamikkal). Félholdkor, amikor Nap és a Hold 90 fokra vannak egymástól, ellensúlyozzák egymás hatását: ez pedig a vakár.

A Hold persze a szárazföldeket is rángatja, de csak nagyságrendekkel kisebb változásokat tud okozni, mint az óceánokon. Az óceánok folyamatos lötyögtetésével pedig a Hold energiát lop a Földtől:

emiatt hosszabbodnak a nappalaink évszázadonként másfél ezredmásodperccel.

 

1. Viszlát, Hold!

A Földtől ellopott energia nem akárhova kerül: a bolygó forgási energiáját a Hold keringési energiává alakítja, és emiatt lassan, jelenleg évente 3,8 centiméterrel, de folyamatosan távolodik tőlünk. Manapság 384 000 km-re kering a bolygótól, de a számítások szerint a keletkezése után mindössze 20-25 000 km-re volt tőlünk.

A Hold nincs közel: itt a távolság és a méretarány is ugyanolyan skálán van ábrázolva.

 

A távolodás mértéke változó, de a távolodás jövője megbecsülhető. Úgy ötvenmilliárd év múlva a Hold olyan távol lenne, hogy 47 napig tartana megkerülni a Földet, de ekkorra a földi napok is (némi képzavarral) 47 napig tartanának. Ekkor a Föld is ugyanazt a felét mutatná a Holdnak, és az árapálypúp nem vándorolna a felszínen, így a távolodás is megállna. Csakhogy mindez nem fog bekövetkezni, mert

2,3 milliárd év múlva a Nap már olyan fényes lesz, hogy elpárologtatja az óceánokat, így árapály sem lesz többet.

(Forrás: space.com)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.