holdjáró_súlyproblémákkal

2011. november 23.

Holdjáró súlyproblémákkal - II. rész

Egy életvidám földi kanpuli normális testtömege 13-15 kiló, a szukáké legfeljebb 13. Ebből jutottunk arra a következtetésre, hogy a mi holdjáró űrpulink valószínűleg kan. Ha a hierarchiában elfoglalt hely és a testsúly között van összefüggés, akkor azt is tudjuk, hogy alfa hím. De már ez sem magyarázza pulink súlygyarapodását. Eljött az első összeesküvés-elmélet ideje.

Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy VMH-szindrómás lett a Puli. Ez egy ritka sérülés, ami gyakran emberi beavatkozást sejtet: ha ugyanis az agy közepén elhelyezkedő ventromediális hipotalamusz természetes úton megsérül, akkor általában még napok múlva is agyvelődarabkákat takarít a környéken mindenki.

De ilyesmiről szó sincs. A pszichológus-társadalom által kifejlesztett mesterséges megbetegedésről viszont igen, aminek alanyai eddig szinte kizárólag patkányok közül kerültek ki. Eddig. Most először gondoljuk úgy, hogy holdjáró pulinkkal is valami hasonló galádság történhetett.

A módszer lényege, hogy gonosz lelkű bölcsészek szétroncsolják az agy említett részét, majd sürgősen beszereznek egy mázsamérleget. A delikvens ugyanis ettől kezdve nem nagyon csinál semmi mást az evésen kívül. Azt viszont nagyon. Ennek eredményét egyébként a pszichológiakönyvekben nagy szeretettel mutogatják is. Íme:

(Meg ne tévesszen senkit: a mérleg mutatója egyszer már körbefordult. Vagy kétszer. Vagy...) Az állatban ekkortájt lejátszódó folyamat egyébként nem túl bonyolult, erre utal az is, hogy még bölcsészek is képesek összefüggéseit belátni - valószínűleg ezért is ismételgetik a kísérletet unásig. A ventromediális hipotalamuszban található ugyanis a jóllakottság központja: ennek likvidálása esetén a nyomorult állat gyakorlatilag folyamatos késztetést érez az evésre, a telítődés legkisebb esélye nélkül.

A görög mitológiában sem ismeretlen, bár annál jóval explicitebb beavatkozást követően aztán nagyon rövid idő alatt megháromszorozódik az érintett jószág testtömege, amit ezt követően már csak szinten kell tartania.
Erre azonban Pulink esetében már nem kerülhet sor, mivel a továbbiakban – ahogy legutóbbi posztunkban jeleztük – keménykezű fitneszedzőnő foglalkozik úszógumit növesztett holdjárónk aggasztó testtömegével. Nem is akármilyen.

Pulink személyi trénere úgy tűnik nem kedveli a csivavákat, magyarul sem ír ékezetes betűkkel, skype-os profilja szerint pedig még mindig Floridában időzik, ahol űrmérnöki diplomáját szerezte. Legutóbbi információnk szerint jelenleg nem a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik. Bár, ki tudja. Az is elképzelhető, hogy már hazajött azután, hogy a CERN-ben részecske formát öltve megalázta a fénysebességet, bár ezt néhányan bizonyára kétségbe vonnák.

Most mindenesetre nyilvánosságra hozunk egy röpke részletet egy vele készített, aggódó hangvételű villáminterjúból. Holdjárónk egészségügyi állapotára vonatkozó helyzetjelentését természetesen ékezetek nélkül - ez csak a billentyűzet miatt lehet -, dőlt betűkkel szedve közöljük; kizárólag az olvasási élmény fokozása érdekében.

[A Puli] jelenleg az akksik es a motorok/kerekek kornyeken a legdagibb.. de folyamatosan szed fel magara. De fogyokurára kell fognunk, mert a kovetelmeny max. 10 kg-ot enged.

Itt sajnálkoztam egy keveset szegény űrállatkánk sanyarú sorsán és kilátásain, de sokáig nem lehetett:

hmm.. jobb lesz ugy neki is, hogy nem rogy ossze a sajat sulya alatt, mint azok a kis labda formajura tuletetett zsebkutyusok... Egy puli legyen formaban.

És tényleg. Ha jobban meggondoljuk...


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

2011. november 22.

Holdjáró súlyproblémákkal - I. rész

Füstölt pulyka, házi burgonya, kukorica, zöldbab, majd meggyes-áfonyás pite desszert gyanánt – ez volt a Hálaadásnapi menü a Nemzetközi Űrállomáson. Mindezt persze Dan Burbank kapitánynak is csak úgy sikerülhetett elsorolnia, hogy egyesével felolvasta a csomagolásra ragasztott címkéket.

Nem volt könnyű dolga: a füstölt pulyka említésénél a képernyőn elsőként tovaúszó alumínium tárgy – akárcsak az összes többi tétel a menün – hamarabb emlékeztet egy betonfalnak teljes sebességgel nekicsapódó autó rendszámtáblájára, mint a megboldogult szárnyas földi maradványaira (ld. a videó 55. másodpercétől). Az űrtáp és annak földi megfelelője közti hasonlóság kábé annyi, mint amennyi egy hús-vér nő és egy guminő között van – csak sokkal kevesebb: utóbbiaknak legalább a formája hasonlít egymásra, élvezeti értékről most ne beszéljünk.

Élvezeti értékről egyébként épp Pulink esetében beszélhetünk a legkevésbé. Bár az imént látott tárgyakat földi körülmények között még egy bottal sem mernénk megpiszkálni, kutyának meg végképp nem adnánk belőle; Pulink még ennél is rosszabbra számíthat.

Történt ugyanis, hogy holdjárónk elhízott.

Valószínűleg szokása szerint épp az egyik számítógép képernyőjén hűsölt, amikor valamelyik mérnökünk elbóbiskolt: ujja ránehezedett az egérre, és már kész is volt a baj.
Egy elhízott terelőkutya önmagában is ellentmondás, egy holdjáró esetében azonban egyenesen drámai következményei vannak. Elég, ha arra gondolunk, hogy egy kiló puli Holdra juttatását közel 2 millió USA-dollárért mérik - ebben az árban már benne van a Nagycsarnok korabeli hangulatát idéző erős alku is.

Bár az még egyáltalán nem tisztázott, hogy holdjárónk hordozórakéta segítségével keveredik-e ki a világűrbe, a fogyókúra semmiképp sem árt. Úgyhogy Pulink már személyi trénert is kapott, ami miatt most egész csapatunk féltékeny rá: elvégre aerospace diplomával nem sok fitneszedzőt lehet Magyarországon találni. Pláne, nem nőben. Pláne, nem ilyen nőben.

(Az adventi készülődés jegyében holnap előállunk első összeesküvés-elméletünkkel, amit, természetesen, díszcsomagolásban nyújtunk át olvasóinknak.)


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!