Holdi túrák? Talán a nem is olyan távoli jövőben megjelennek az utazási irodák ajánlatai között az "2700 km az egyenlítőtől az északi pólusig" típusú kalandok - erről korábban itt írtunk. Ha el is jön ez az idő, jó darabig biztosan nem a hétköznapi emberek utazása lesz ez. De már ma is bárki körülnézhet odafent - csak egy kis teleszkóp kell hozzá, meg persze némi türelem és kitartás. A látvány mindenképpen megéri: kövessék Földvári István Zoltán kalandozásait a Holdon - innen a Földről nézve.
Holdunk egy csodálatos tájakkal teli világ, melyet bárki felfedezhet saját maga, és mások legnagyobb örömére.
Felszínén meredeknek látszó, hófehér hegyláncok, vakítóan fehér magányos csúcsok, kusza, egymást metsző kráterek falai, laposan kanyargós lávagerincek csak arra várnak, hogy Ön, kedves olvasó, tekintetével mindezt feltárja, és magába szívja örök élményként látványukat.
Rendkívül csábító a gondolat, hogy mindezt már egy egészen kicsike, akár 50-60 mm átmérőjű lencsés teleszkóppal, 50-60-szeres nagyításon is megtehetjük, igen eredményesen!
Holdunk felszínét két igen eltérő karakterisztikájú felszíntípus határozza meg. A világos, igen változatos megjelenésű - kráterekkel, emelkedőkkel szabdalt - domborzati területek, úgynevezett terra területek, illetőleg a sokkal egyhangúbb, de egyáltalán nem unalmas holdi tengerek világa, a mare vidékek.
Ezen formációk eltérő jellemét már egy kicsi, 7x50-10x50-es látcsőben is felismerhetjük, sőt, a legnagyobb krátereket konkrétan azonosíthatjuk is. (A tájékozódáshoz segítséget ad a poszt alján található "Mini Holdtérkép".
Újhold utáni második-harmadik napon
próbájluk meg becserkészni Holdunkat kicsiny távcsövünk látóterébe. A sarló testén egy ovális medence tárul fel szemeink előtt, a 620x570 km méretű Mare Crisium, vagyis a Veszélyek tengere. Figyeljük meg, micsoda markáns, névtelen hegyvidék szegélyezi ezt az eredetileg meteoritikus test becsapódása által vájt medencét, melyet utólag bazaltos láva töltött fel, és túl is csordult, befolyva a környező hegyek közé. Ezen az estén, rögtön szemünk elé kerül egy tojás alakú kráter is, a Cleomedes, a maga 126 km-es átmérőjével, és kicsike másodlagos kráterével falán, a 43 km-es Trallesszel. A sarló másik szarvaihoz közelmár felismerhetőek a déli krátervidék első markáns tagjai; a Petavius, a Furnerius, a Stevinusés a Vendelius.
Újhold utáni ötödik napon
bámulatos részletek jelennek meg Holdunk testén. Ekkor már égi kísérőnk távolabb kerül a nyugtalan légtömegektől, nyugodtabban tudjuk megszemlélni a felszínt. Itt azonosíthatjuk a 350 km átmérőjű Mare Nectaris-t, a Méz tengerét, ahogy egyik partját egy kicsi öböl, a 124 km-es Fracastorius kráter, míg északabbról egy kis lávacsatorna, a Mare Tranquillitatis "átfolyása" szegélyezi. Ennél a megvilágításnál már felbukkan a
gyönyörű, kicsi távcsövekkel is egészen maradandó látványul szolgáló trió első tagja a 101km-es Theophilus-kráter.
Figyeljük meg, ahogy az emelkedő napfényben kibontakozik szerkezete; a teraszos falak, és a magas központit csúcs! A sarlón ezen estén kissé észak felé nézve, már kibukkan a Mare Serenitatis medencéje, talaján egy erőteljes gerinccel, a 131 km hosszú Smirnov-gerinccel. Ezek az eltérő típusú objektumok felfedik Holdunk változatos képződményeinek formakincseit.
Újhold utáni hetedik napon, az első negyed idején jelennek meg a reggeli megvilágításban Holdunk nagyon markáns hegyláncai, ezek megfigyelését semmiképpen ne hagyjuk ki!
Félholdunk testén középütt kezdjük sétánkat; itt a fény-árnyék zónán nagy, lepusztult kráter jelenik meg; a 136 km-es Albategnius, fölötte a 151 km átmérőjű Hipparchus. Mindkét öreg formáció falait kisebb kráterek csapták "agyon"; Klein, Halley, és Horrocks.A Hold ezen megvilágításán nagyon jól tanulmányozható a fentebb emlegetett déli krátermező, melynek leírását terjedelmi okokból most nem részletezzük.Félholdunk felső kétharmadán festői hegylánc, az átlagosan 100 km széles, és mintegy 953 km hosszú Montes Apenninus jelenik meg első csúcsaival, és azok fűrészfogas, vadregényes árnyékaival. Fölötte, a Mare Imbrium első napsütötte síkságán két egyforma klasszikus kráterrel, a 40 km-es Autolycusszal, és a markáns megjelenésű 55 km-es Aristillusszal. Fölöttük a 251 km kiterjedésű Montes Alpes - Alpok bámulatos csúcsait is megszemlélhetjük, és meg is állapíthatjuk, hogy igazán méltó földi névrokonához a megjelenése!
Újhold utáni kilencedik napon
egy fiatalos, markáns megjelenésű "iskolapélda" krátert láthatunk, a 93 km-es Copernicust, mely igazán méltó emléket állít a híres csillagásznak. Gyakorlatilag leírhatatlan ennek a képződménynek a környezete, szétrepült kicsike sziklákat láthat az, aki idő szán ennek a területnek észlelésére. Ezek a kis szétrepült kis "kövecsék" elárulják nekünk, micsoda erők játszottak itt egykoron közre, és amit mi ma megcsodálhatunk, már csak a csendes mementója mindennek...
A Copernicus felett kicsivel szintén egy hegyláncot láthatnak a kis távcsövek tulajdonosai, a Montes Carpatus első vonulatainak részleteit. Ez a 280 km hosszú hegység, a fölötte elhelyezkedő Mare Imbrium déli szegélyét alkotja, melyet maga a becsapódás hozott létre. Ám legyünk óvatosak - ez nem az elsődleges imbriumi peremhegység. Annak nyomait, nagyobb nagyításra váltva a síkságban találjuk Montes Spitzenbergen néven, az Archimedes romkráter mellett. (Itt több magányos sziklát is látni, szinte mindegyikük az Imbrium elsődleges, mára eltemetett peremét mutatják, illetve ami megmaradt belőlük.) A Copernucus-kráter hatókörén túl, délebbre kisebb nagyításon is feltűnik egy tengerparti öböl, melyhez hasonlót már láthattunk a Mare Nectarison, ez a Mare Nubium parti öble a fantasztikus, 98 km-es Pitatus- kráter! Északi széthasadt falai viharos múltról tanúskodik. Nézzünk még szét ezen az estén a többször emlegetett déli krátermezőn is. Egy nagyon jellegzetes kráter ötszöget fedezhetünk fel, melyek a későbbiek során tájékozódásunkat is segíteni fogja: Wilhelm (108 km), Longomontanus (146 km), Clavius (225 km), Maginus (164 km) és Tycho (86 km). Ez utóbbi kráter egy külön fejezetet is megérne!
Holdunk fény-árnyékos területét, egy nagy síkság határozza meg. Észak felől egy, a tengerbe benyúló partvidékkel, melynek látványos öble a 400 km átmérőjű Sinus Iridum, egy félig elöntött kráter ez, izgalmas elgondolni, mi rejtőzhet a bazalt alatt, micsoda temetett hegyív. Itt, ezen a "szárazulaton" négy nagyon hasonló krátert is látni; Ny-ról kelet felé: Mairan (40 km), Sharp (40 km), Harpalus (40 km), Bianchini (40 km), rendkívül hasonlók, mintha egy "nyomómintával" készítették volna őket az égi erők! A korongon, a fény-árnyék határon, nagyjából középütt izgalmas vulkanikus terület következik, az Aristarchus-plató, melyen a névadó kráter a leglátványosabb célpontok közé tartozik (teliholdon ez Holdunk egyik legfényesebb része.) Ahogy telnek az órák, szemeink előtt kibontakozik egy fantasztikus kígyó-forma lávacsatorna, a Vallis Schröteri. Figyeljük csak meg, ahogy kibontakozik előttünk egy valóságos holdi kobra! Holdi kígyónk mellett két szinte azonos méretű, de más lepusztultság-fokú kráter, a Herodotus (35 km) és Aristarchus (40 km). Igen feltűnően hat, ahogy erre a vulkanikus vidékre mintegy rámutatnak a Kepler- (31km) és a fentebb emlegetett Copernicus kráterek sugarai.
Holdunkon még számtalan képződmény vár felderítésre, ha van időnk, kedvünk, szánjuk időt jó öreg Holdunkra. A Hold egy jól ismert égitest, de mégis újra és újra megújuló arcával megszokhatatlan célpont minden földi észlelő számára. Fedezzük hát fel!
Földvári István Zoltán
Köszönjük Rezsabek Nándornak a poszt megjelenéshez nyújtott segítségét.
A Puli is nagyon kíváncsian "mászkálna" mindenfelé :-)
Szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország eljusson a Holdra?
Told meg Te is!
Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
Gróf Széchenyi István
Képek: Consolidated Lunar Atlas, NASA, Wikipedia