Kávészünet

Hát ez is eljött. Eddig nem látott magasságokba emelkedett a Puli. A számítások szerint jó 36.000 méterre, ami csak háromezer méterrel kevesebb, mint ahonnan Felix Baumgartner ugrott ki.

Ez úgy történt, hogy egyszer csak megkerestek bennünket, hogy partnerek lennénk-e egy kávécserje sztratoszférába való utazásában - erre a kérdésre persze nem tudtunk nemet mondani, korábban is foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy egy magaslégköri repülést megcsináljunk.

Most itt volt az alkalom, megragadtuk a lehetőséget.

Közben azt is megtanultuk, hogy Armstrong, Aldrin és Collins Nescafét is vittek magukkal a Holdra, és hogy a növekvő  kávéfogyasztás kávéhiányhoz is vezethet, mert a termesztés nem tud lépést tartani a kereslettel. Mondjuk abban egyelőre nem bízunk, hogy a Holdon hamarosan kávéültetvények lesznek, hogy rásegítsenek.

Mi is meglepődtünk, mennyi izgalmas dologgal találtuk magunkat szembe az előkészületek és a repülés során - erről hamarosan részletesebben is beszámolunk.

Addig is néhány érdekesség: a habhub oldalán található előrejelző szoftver  tool (a tippet Dr. Hegedüs Tibornak, a Bajai Obszervatórium igazgatójának köszönjük, aki sok más hasznos tanáccsal is segített) meghökkentően jól jósolta meg a visszatérés helyét:

Indulás előtti este készült előrejelzés: meglepően pontosnak bizonyult!

A valóságban innen kb. 5,5 km-re landoltunk, itt, Tiszasas határában.

Landolás után, csendélet.
Gumicsizmában kellett bemenni a sásba.
Márk vállalta a nedves sétát. Nem ment víz a csizmájába!
Az ejtőernyő remekül teljesített: amúgy 50 éves, és 68-ban repült utoljára.

És persze készült egy kávészünetre való videó is a repülésről, szerintünk érdemes megnézni.