Vendégkönyv

A Google Lunar XPRIZE (GLXP) verseny - amit néha Moon 2.0-nak is hívnak - résztvevői évente személyesen is találkoznak. Ezeket a találkozókat Team Summitnak hívják. Remek alkalom egymás megismerésére, régi barátokkal való találkozásra, együttműködések kialakítására, közös tervek kovácsolására.

A Puli eddig ötször vett részt a GLXP Team Summit-on. Először 2010 októberében, még mintegy inkognitóban, Isle of Man szigetén. Akkor ugyanis még nem voltunk "hivatalos Google Lunar XPRIZE Csapat", de már leadtuk nevezési anyagunkat és a regisztrációs díj összeszedésén dolgoztunk.

Aztán most júniusban, ötödször,  immár házigazdaként, Budapesten.

Hagyomány és jövő találkozasa az MTA székház Klubjában.

De ehhez a vendéglátáshoz hosszú út vezetett.

2012-ig a Team Summit-okat az XPRIZE Alapítvány szervezte, és leginkább az Atlanti-óceán túlpartjára. Ugyan 2013-ban is a nagy víztől nyugatra volt a találkozó, de itt már a chilei Team Angelicvm volt a házigazda - nagy sikerrel.

Ezen felbuzdulva, még Santiago de Chile-ben több csapat is jelezte, hogy szívesen látná vendégül a szervezőket és a versenytársakat. Végül is a 21. század elejének valószínűleg legizgalmasabb és legjelentősebb technológiai versenyéről van szó.

Mi is úgy gondoltuk, hogy Budapest mindent tud ahhoz, hogy jó házigazdák lehessünk.

Ezért májusban neki is veselkedtünk, hogy a megadott feltételeknek megfelelően szépen összerakjuk pályázatunkat. Ami sikerült is, partnerünk, a Hogg Robinson Magyarország hathatós segítségével.

Nem voltunk egyedül - velünk együtt öt csapat futotta a köröket.

Augusztus végén fülest kaptunk, hogy ott vagyunk az első háromban - a hírek szerint a Barcelona Moon és a Penn State Lunar Lions társaságában.

Aztán csak telt-múlt az idő, és bár szeptemberre volt betervezve az "eredményhirdetés", ez nem történt meg. Közben spanyol kollégáink visszaléptek, mint ahogy írták, meg kellett érteniük, hogy nem tudták kellően felkelteni Barcelona városatyáinak érdeklődését. Viszont teljes mellszélességgel beszálltak a ringbe mellettünk:

... hosting the team summit in Budapest shares many of the same rationale as Barcelona presented:
- A magnificence location with centuries of history on its backs.
- A well prepared city to accommodate tourism.
- A non-American venue after three team summits in North and South America.
- A small team of passionate people, doing incredible things to promote science and technology in space in their country.

Novemberben ugyan szaporodtak a hírek, hogy mi leszünk a befutók, de úgy látszik, kellett még valami a sikerhez.

Ezt lehet, hogy I2.5-ös Pulinknak köszönhetjük. Egészen pontosan annak, hogy a Hawaii tereptesztünkre való indulás előtt néhány nappal elfüstölt az elektronika egy része. Ezért jó két héttel elhalasztottuk indulásunkat; igy viszont el tudtunk menni a Design Terminálba, ahol új barátokat ismertünk meg - akikkel együtt végül is sikeresen "hazahoztuk" és lebonyolítottuk a Team Summit-ot.

Így születethetett meg vendégkönyvünk is, amit szívesen nyitunk ki újra és újra.

Egy könyv, sok emlék.

A korábbi találkozókról a GLXP blogján is olvashatnak:

A budapesti Summit 2014 eseményeiről készült képgalériákat pedig itt lehet megnézni. Hírekhez, beszámolókhoz kattintsanak ide.

2014. június 4-6. között Budapesten találkozott a GLXP közössége.

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.