Súrolni a Holdat

Az amerikai LADEE szonda a következő napokban néhány kilométerre is megközelíti a Hold felszínét, mielőtt végleg megsemmisül.

A NASA tavaly szeptemberben indított, a Holdat körülvevő vékony gáz- és porburok (egyfajta légkör) vizsgálatára küldött űrszondájának a napjai már meg vannak számlálva. A LADEE (Lunar Atmosphere Dust Environment Explorer) 2013. október elején állt alacsony pályára a Hold körül. Eredetileg március elejéig tartott volna tudományos programja, de az irányítóknak sikerült némi hajtóanyagot megtakarítaniuk. Így a várhatóan április 21-én vagy környékén bekövetkező „vég” – vagyis a Hold felszínébe való becsapódás – előtt most már kockázatos, de tudományos szempontból ígéretes manőverekre is vállalkozhatnak vele.

2014-04-11_LADEE_NASA_575px.jpg

A 250 milló dolláros LADEE várhatóan a Hold túlsó, a Földről nem látható oldalán csapódik majd az égitestbe. (Fantáziakép: NASA Ames / Dana Berry)

A LADEE méréseit eleve viszonylag alacsony pályáról végezte. Legalacsonyabban 20 és 50 km, legmagasabban 75 és 150 km közötti távolságokban repült el a Hold felszíne fölött. Érdekes felfedezéseinek legnagyobb része még publikálásra vár. Műszereivel kiderítette, hogy az égitestet mikrométeres porszemcsékből álló burok veszi körül, amelynek forrása a felszínt folyamatosan érő meteorzápor. Kimutatta a hélium, neon és argon jelenlétét a Hold exoszférájában. Detektált magnéziumot, alumíniumot, titánt és oxigént is az ott előforduló elemek között. Ezek a Holdat alkotó ásványok összetevői, amelyek a becsapódások következtében kerülnek ki az égitest közvetlen környezetébe. A LADEE meglepő módon nem mért semmi változást az exoszféra összetételében, ami a Csang'e-3 kínai holdszonda december közepi leszállásával lett volna kapcsolatba hozható. Bár abban az időszakban a por mennyisége megnőtt, de ezt a Geminida meteorraj hatásának tudták be. Az űrszonda másik feladata a Földdel való lézeres kommunikáció tesztelése volt, amit ugyancsak sikerrel oldott meg.

Minden alkalommal, amikor a LADEE alacsonyabban repült, újabb érdekességeket találtak. Ezért döntöttek úgy, hogy a még tökéletesen működő űreszközt, az elsődleges tudományos programja végeztével, még alacsonyabbra küldik. Mivel a Hold gravitációs tere tartogathat meglepetéseket és így előfordulhat váratlan pályaeltérítő hatás, a szonda akár idő előtt is lezuhanhat. De a remélt eredmények megérik a kockázatot. A pálya legalacsonyabb pontjának magasságát 3 km-esre állítják be. Az utolsó manővert április 11-ére tervezik.

A LADEE kutatócsoportja szeretné, ha az űreszköz működőképesen érné meg az április 15-én esedékes (Magyarország területéről egyébként nem megfigyelhető) teljes holdfogyatkozást. Ez idő alatt a kipróbálhatnák, hogy a műszerek és a fedélzeti berendezések hogyan tűrik a szokatlanul hosszú, mintegy 4 órán át tartó sötétséget és alacsony hőmérsékletet, amire eredetileg nem tervezték őket.

Ha minden a számítások szerint alakul, a LADEE valahol a Hold túlsó oldalán ér talajt, 1,6 km/s sebességgel, messze a „történelmi” leszállóhelyektől. Pontosan nem is fogják tudni, hogy hol és mikor, mivel természetesen rádiókapcsolatban sem lesznek vele. A becsapódással létrejövő holdi krátert később aztán a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter szondájának nagyfelbontású képein igyekeznek majd megtalálni.

Frey Sándor cikke az Űrvilág.hu hírportálon jelent meg eredetileg, "Leesés előtt, a Holdat súrolva" címmel. Köszönjük, hogy megoszthattuk itt a Puli blogján is!


Ha szeretnéd a magyar zászlót a Holdon látni, támogasd a Google Lunar XPRIZE versenyben részt vevő Puli Space-t az odajutásban. A Puli esélye a Holdra jutásra az, ha más csapatok mellé társulunk be és így olcsóbbá tesszük a Holdig való eljutást, ami a küldetés legköltségesebb része.Hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a jövőben ismindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod további fejlesztéseinket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Segíts Te is, hogy Magyarország lehessen az első európai nemzet, amely eljut a Holdra!

Facebook  YouTube   Google+    Twitter

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.