Háztáji Puli

Pulink földi tesztelésre szánt prototípusának a mérnökeink által korábban megfogalmazott követelmények szerint bele kell férnie egy 100x50x50 cm-es dobozba, valószínűleg Dr. Pacher Tibor főpulink - a Puli Space alapítója és csapatvezetőnk - ezeket a paramétereket szemlélteti az alábbi képen, ami a Common Sense Society által szervezett, igen sikeres kerekasztal-beszélgetésen készült. A kereskedelmi űrrepülés jövőjéről folytatott, csoportosan elkövetett merengésen Tiboron kívül jelen volt Dr. Gschwindt András a Masat részéről, valamint Molnár László házi csillagászunk, az univerzum Lacája, aki egyben a magas színvonalú Cydonia blog szerzője is. Utóbbi foglalta össze a történteket, amit mi Ctrl C-Ctrl V billentyűkombinációval rögtön le is nyúltunk innen:06_27_common_sense_kerekasztal_beszelgetes_13.jpg

"Először Gschwindt András mesélt az első magyar CubeSatról, arról, hogyan kerestek meg lehetséges támogatókat a projekt számára, és mennyire voltak sikeresek ezek az erőfeszítések (nem nagyon). A megbízható kommunikáció fontosságát is hangsúlyozta, hisz az űrben a távolságok nagyon nagyok, az adáshoz rendelkezésre álló energia viszont nagyon kevés lehet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Vega rakéta hét CubeSat-ja közül egyedül a Masat-1 működik úgy, ahogy azt eredetileg elképzelték, az összes többi vagy problémákba futott, vagy már elhallgatott.

Következőnek Tibor mutatta be a GLXP-t és a Puli eddigi történetét és a projekt jelenlegi állapotát. Szóba került a terv összköltsége, összehasonlítva más kiadásokkal, illetve a más csapatokkal való együttműködés, együtt-utazás lehetőségei. Végül meglepte a közönséget a tényleges Iteráció 2 rover bemutatásával. Bár ez a rover még nem űrképes, már teszteli a Holdra szánt űreszközről alkotott elképzeléseinket, mind a méret- és súlybeli korlátokat, mind a mérnöki megoldásokar illetően. Az I2 lassan teljesen elkészül, de még várni kell egy keveset, míg a széles nagyközönségnek is bemutatjuk."

Szerencsére, a kerekasztal-beszélgetésen nem csak Tibor két keze közötti távolság volt az egyetlen vizuális támpont Pulinkkal kapcsolatban, az Ybl-palotában ugyanis a magyar fejlesztésű holdjáró első majdnem-nyilvános szereplésére is sor került, ami - mint Laca is írta - egyelőre a földi tesztelésre szánt prototípus. (Fényképezni még nem lehetett robotunkat - ezzel megvárnánk, amíg Iteráció 2 fejlődési szakaszunkon túllendülünk. Rövidesen tehát lehet.) A végleges holdjáró méreteivel szépen befér az amerikai Astrobotic leszállóegységébe, az általuk tervezett holdjáró társbérlőjeként. A fejlesztés mellett, persze, mással is foglalkozunk.

A soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai ugyanis a Puli szárnyai alatt - bocs a képzavarért - idén legóból rakják ki a holdraszállást: gőzerővel dolgoznak azon, hogy benevezzenek az X PRIZE Alapítvány és a LEGO által harmadik éve megrendezett versengésre: a határidő 2012. július 15. Részükre GLXP-versenyzőként felajánlottuk segítségünket, és a csapat védnökségét is vállaljuk. A soproni csapat már tapasztalt Lego-űrépítő, az ESA Rosetta szondájának Philae leszállóegységét építették meg Legóból kilencedikesként. A Philae a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre száll le 2014-ben, és fejlesztésében magyarok is részt vettek

Az idei téma a tényleges GLXP-küldetések egyik fontos kérdésére koncentrál: a Hold felszínén található történelmi leszállóhelyekre. A megmérettetésnek két része van. Az első fázisban a 2-5 fős, 9 és 17 év közötti fiatalokból álló csapatoknak a fenti problémáról és egy holdfelszíni kihívás tervéről kell egy mókás és kreatív videót készíteniük. (Tavaly egy aszteroidát kellett virtuálisan meglátogatniuk.)

A csapatoknak nem kell elutazniuk sehova, nem kell semmit befizetniük, mindössze két kérdésre kell válaszolni: egyrészt, milyen lenne az ideális holdfelszínt ábrázoló terepasztal, ami a legnagyobb kihívást jelentené a robotok számára, ha megépítenék? Legóból készülne, kőből és homokból, vagy pedig teljesen digitális lenne? A másik kérdés pedig az, hogy amennyiben rendelkezésre állnának ezek az anyagok, hol építenék meg ezt a terepasztalt? Végül pedig egy rövid videót kell készíteni a történelmi leszállóhelyeken hagyott tárgyakkal és a GLXP-vel kapcsolatban.

A beküldött pályamunkák alapján 30 csapatot választ majd ki a zsűri, akik támogatást kapnak a tökéletes holdi terepasztal megépítésére a második fázisban. ŐK még egy Lego Mindstorms robotot is kapnak, aminek a programozását ki kell tanulniuk, hogy teljesíthesse a holdi kihívásokat - azt, hogy ez nem lehet gond, a soproniak már bizonyították a Rosetta-projektjükben.

A tervezett helyszínre legalább két jelöltjük is van a Széchenyiseknek, a Csodák Palotája mellett a augusztus 17-én nyitó mosonmagyaróvári  FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont is  versenyben van. Amikor a terepasztal megépült, és a robot is készen áll, a menetet élőben közvetíteni kell az interneten is. A verseny nyertesei pedig egy utazást nyernek Hawaii-ra, és ellátogatnak majd a PISCES központba, hogy megismerjék, hogyan segít a hawaii terep felkészülni a kutatóknak a Hold felderítésére. Természetesen, a továbbiakban is figyelemmel kísérjük a Széchenyisek munkáját itt, a blogon.

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy ország lakosságának  arányában melyik csapatnak lesz rövid idő alatt több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már átléptük az ötezres határt is, bele kell húznunk, mindenkit várunk!


Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.