Indíthatnánk persze másik közhellyel is, de minek, ha ez is megteszi: a történelem ismétli önmagát. Az Egyesült Államokra napjainkban az ötvenes évek köszöntöttek. Fejük fölött ismét önálló életet él a világűr – legalábbis, abban az értelemben, hogy van valami, ami nem áll amerikai ellenőrzés alatt. Ez a zavaró valami pedig a kínai űrprogram.
Legutóbb az ötvenes évek végefelé lehetett ilyen érzésük az amerikaiaknak, pedig akkor még csak egy kis gyösz keringett a fejük fölött, amit kisvártatva egy bizonyos Lajka nevű kutya követett - igaz, szegény pára nem húzta sokáig odafenn. A kínai űrprogram persze abban mindenképp hasonlít szovjet elődjéhez, hogy ezúttal is ők „provokálnak”. (Az űrversenybe is a szovjetek lovallták bele a nagy nyugati ellenlábast, mégpedig akkor, amikor Hruscsov ráérzett a tengerentúli pánik édeskés ízére, amihez elég volt bármelyik amerikai újságot fellapozniuk.)
A kínaiak tuladonképpen most önmagukkal állnak űrversenyben, amit kérdéses, hogy az USA meddig fog hagyni: elképzelhető, hogy a kínai űrprogram „kitermel” egy újabb Kennedy elnököt, aki ezúttal az évtized vége előtt a Marsot programozza be a NASA GPS-én a desztinációk közé? Tudjuk: akció-reakció, szó szót követ.
Az már látszik, hogy Kínának ambíciózus tervei vannak, ezt nem nehéz kitalálni. Ha nem így lenne, puszta pénzkidobás lenne az önálló űrállomás létrehozása. Elég lenne, ha bedobnák a közösbe az űrprogramjukra szánt pénz egy részét, és akkor máris lenne egy kínai modul a Nemzetközi Űrállomáson. Meg kínai taikonauták, meg hawaii.
De nem ezt teszik, és éppen ez az, ami árulkodó. A hatvanas évek eleje óta sem fejlődött annyit a technika, hogy bizonyos lépéseket meg lehetne spórolni. Illetve: a technika rengeteget fejlődött azóta, de annyit azért nem, hogy az ellenőrzést meg lehetne spórolni. Egy hősi halott ugyanis nem tesz jót egyetlen nyilvánosság előtt zajló űrprogramnak sem. Márpedig a kínai az ilyen – ebben is eltér a szovjetekétől. Vannak kötelező elemek, amiket be kell tartani: olyasmi ez, mint a szobatisztaságra nevelés.
Ha holnaptól Magyarország történetesen embert akarna juttatni a Holdra, valószínűleg elsőként egy személyzet nélküli kabint állítana Föld körüli pályára. Ha ez sikerült, ugyanezt megismételhetné – ezúttal már emberek is lennének a fedélzeten. Opcionálisan persze a két fázis közé iktatható egy-egy kisállatos szőrmókos küldetés, de ennek igazából csak PR-értéke lenne, ráadásul az állatvédők is tiltakoznának. Úgyhogy, marad az ember.
Ezzel a főemlőssel aztán gyakorolni kellene egy kicsit a manőverezést, a dokkolást, majd az egészet lehetne előlről kezdeni az eddigi kísérletekhez használt rakétánál nagyságrendileg nagyobb, erősebb holdrakétával.
Lényegében ezt csinálták az ameikaiak a hatvanas években, persze, nagyon sarkítva: a Mercury-program keretében jókat keringtek a Föld körül, a Gemini-programban már küldetésenként két asztronauta vett részt: még tovább tartózkodtak a világűrben, aztán gyakorolták az űrsétát, és egy kicsit dokkolgattak is. Gyakorlatilag ekkorra már mindent kipróbáltak, ami a holdraszálláshoz kellett. Majd következett az Apollo-program, ahol egy kicsit ismerkedtek a cuccal, dokkoltak egy keveset, majd nekilódultak a Holdnak.
Magyarországnak ma könnyebb dolga lenne. Kínának meg még pénze is van rá. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a tavalyi volt az első év, amikor Kína megelőzte az Egyesült Államokat a rakétaindításokban: míg az USA 18 rakétát indított a világűrbe 2011-ben, addig Kína 19-et. És ma már még egy Magyarországnak sem kellene végigcsinálni az egész Mercury, Gemini-programot. Elég lenne a rövidített kiadás, egyfajta gyorstalpaló. Ma ugyanis egy teljesen átlagos képességű gyerek megmondja azt, amire a hatvanas évek elején még dollármilliók mentek el: egészen egyszerűen azért, mert senki nem tudta, hogy túlélhető-e a világűr. És ha igen, akkor mennyi ideig.
Ezekbe a kezdeti kételyekbe nyújt betekintést John Glenn visszaemlékezése, aki első amerikaiként kerülte meg a Földet. Erről szombati és hétfői posztunkban olvashattok majd.
Háztáji Puli
A privát űrkutatás jövőjéről szóló, angol nyelvű konferenciára kerül sor az Ybl-palotában június 27-én. Űrturizmus, kereskedelmi célú holdkurkászás, a Mars gyarmatosítása: mi igaz a hírekből, és mi nem? Tudd meg a válaszokat a Common Sense Society rendezvényén, ahol a többi között jelen lesz Gschwindt András is, aki az űrben remekelő, és még mindig kiváló kondiban lévő MaSat tervezőcsoportjának a vezetője. Természetesen, ott leszünk mi is, csapatunkat Dr. Pacher Tibor főpuli képviseli majd. A rendezvényen részt vesz Molnár László házi csillagászunk is - az ő nevéhez fűződik a Knights of Cydonia Region nevű magas színvonalú blog is. A "pódiumdiszkusszió" nyilvános, kérdezni szinte kötelező. Épp ezért gyertek el minél többen!
Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, a hétvégén átléptük az ötezres határt, amit egyik csapattagunk "lencsevégre" is kapott.
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!