Kennedy elnök 1961-es, holdraszállást beígérő beszédében az is benne volt, hogy az űrhajósokat élve vissza is kell hozni a Holdról. Természetesen, visszahozták őket. Enélkül most nem tudnánk, hogy a holdpor csípős szagú, ami így David Scottot a puskapor szagára emlékeztethette.
Az Apollo-missziók általános tapasztalata az volt, hogy a holdpor elől nincs menekvés, az ugyanis a legkisebb repedésekbe is betalált: amikor például az Apollo 12 személyzete hazafelé jövet nekilátott levenni ruháit, rádöbbentek a fiúk, hogy nemcsak az a 34 kilónyi holdkőzet van a „csomagtartóban”, amit szánt szándékkal a Földre akartak hozni, hanem akaratlanul ők maguk is a minta részévé váltak. 
A parancsnoki egységben (a képen ez a középen látható kúp) volt ugyan egy kis porszívó, ami elég limitált hatásfokkal próbálta megakadályozni a szemcsék átkerülését a Holdról érkező modulból (ez a középső kúptól jobbra lévő szögletes darab). A porból a parancsnoki modulba is jutott, így két társa holdraszállását az égitest körüli pályán végigizguló Richard F. Gordon is bőven kapott belőle.
A továbbiakban a legénység szem- és légúti irritációtól szenvedett egész hazaúton. A fedélzeten az 5 mikrométernél kisebb, toxikus részecskék jelenlétét a NASA a jövőben mindenképp megakadályozná, így az Apollo-program egyik nagy tanulsága, hogy figyelemmel kell kísérni a por koncentrációját a szkafandereken, a zsilipen, az űrhajósok holdi lakhelyén, az űrhajón belül. Egyszóval: mindenütt. És mindent meg kell tenni ellene.
Ez a felismerés már az Apollo 12 utáni missziók számára is adott volt, a holdportól a legváltozatosabb módon próbáltak megszabadulni: visszafújták a világűrbe, sőt még vízzel is mosdatták a leszállóegységet, ami valamit javított a helyzeten. De a porral való kalandok sorozata a NASA számára egyértelműen bebizonyította, hogy nagyon aprólékos házimunkára lesz szükség a jövőben: ahogy egyre többen vehetnek részt egy-egy küldetésben, és ahogy hosszabbodik a missziók időtartama, úgy okoz a holdpor is egyre nagyobb kihívást.
A NASA fő aggodalma kezdettől fogva az éles sziklák okozta sérülések voltak, az erősen kötődő mikroszemcsék nem várt hatásaira jóval kevésbé tudtak felkészülni. Előbbire inkább. A super béta űrruha külső borítása ugyanis nem volt eléggé ellenálló, így egy Chromel-R nevű anyagot szőttek az asztronauták Holdon használt csizmáiba és kesztyűibe, hiszen ezek voltak leginkább kitéve horzsolódásoknak. A csizmákat a talpukon, a kesztyűket pedig az ujjvégeken a horzsolásoknak ellenálló RTV-630 nevű szilikonnal is megerősítették.
Egy nejlonsörtés kefével is felszerelték az űrhajósokat, ezzel kellett űrruhájukat és napellenzőiket leporolni. Az előbbi módszerek jól beváltak a kavicsok és a nagyobb méretű szemcsék esetében, de a kisebbeknél nem bizonyultak valami nagyon hatékonynak. Mivel keféből csak egy volt a fedélzeten, a küldetés végefelé ez valószínűleg már annyi port vitt fel a szkafanderekre és az egyéb kozmikus kiegészítőkre, mint amennyit eltávolított róluk.
Az űrhajósok nedves ecsettel is próbálkozhattak, ezzel valamivel jobb eredménnyel sikerült megtisztítani bőrüket és a holdsétán viselt cuccaikat. Az ecsetet azonban csak a leszállóegységben használhatták.
A holdséták között a szkafandert levették magukról az űrhajósok, viszont egyre rosszabb hatásfokkal sikerült utána ismét visszavenni magukra: a holdpor ezt sem kímélte. Az Apollo 12 űrhajósainak ruhája a normálisnál nagyobb mértékben eresztett. Pete Conrad szkafandere első alkalommal például nagyon passzentos egy darab volt, a holdséta végére azonban belső nyomása percenként 0,15 psi-val csökkent, ez a második holdséta végére 0,25 psi-ra ugrott. Mivel a biztonsági határ percenkénti 0,30 psi-veszteség, kérdéses, hogy egy harmadik séta kivitelezhető lett volna-e egyáltalán - már ha terveztek volna ilyesmit. (A psi - pound per square inch azaz font per négyzethüvelyk - a nyomás egy angolszász mértékegysége, azt jelenti, hogy egy négyzethüvelyk felületre mennyi súly nehezedik. Olyan mint a Pascal a nálunk használt SI rendszerben. 1 psi 6,89 KPa-nak felel meg.)
A holdpor nem csak az emberek életét keseríti meg, egy robot számára is tartogathat kellemetlen meglepetéseket, pláne, ha napelemmel működik, amin aztán otthonosan megtelepedhetnek a porszemcsék. A többi közt ezt is meg kell előznünk, ha meg kívánjuk nyerni a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyt. És meg kívánjuk. Ennek érdekében pedig közkinccsé tesszük főmérnökünk üzenetét:
"Forrasztási kapacitáshiány lépett fel a csapaton belül. Keresünk önkéntes alapon elektroműszerészt, villamosmérnököt, vagy villamosmérnök hallgatót, aki be tudna segíteni az áramköreink gyártásában. Kulcsszavak: NYÁK, SMD, 0201, 0603, TQFP, SOIC, páka, ón, stabil kéz :)
A jelentkezéseket a glxp.hu@pulispace.com címen várjuk, önéletrajz csatolásával."
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!