Két Mr. Gorszkij került közelebbi kapcsolatba a NASA-val, egyikük sem szándékosan: az orális szexes történet városi legenda, de a másik valódi.
Neil Armstrongtól, az Apollo 11 űrhajósától egyszer egy újságíró sajtótájékoztatón állítólag megkérdezte: „Ki a fene ez a Gorszkij nevű pali, akiről a Holdon beszélt?” A legenda szerint ez volt az újságíró szerencsés napja, mivel a kérdés feltevésekor már halott volt az érintett. Azaz Mr. Gorszkij. Így Armstrong a következő, mindaddig eltitkolt kedves sztorival rukkolhatott elő: gyerekkorában egy haverral baseballt játszott, a labda azonban a szomszéd hálószobájának ablaka alatt landolt. A szomszédban Mrs. és Mr. Gorszkij lakott. Neil odarohant a labdáért, de közben óhatatlanul meghallotta Mrs. Gorszkij kiabálását, amit hites férjének címzett: „Orális szex! Ezt akarod?! Majd akkor, ha a szomszéd fiú a Holdon sétál.” A legenda szerint ezért hangzott el a Holdon az ominózus mondat: „Good luck, Mr. Gorsky!” azaz: „Sok szerencsét, Mr. Gorszkij!”
A történet cuki, amit némiképp beárnyékol az a tény, hogy nem igaz - bár ez keveseket zavar. A mondatnak a NASA rádióforgalmazásában nem lehet a nyomára akadni, és az amerikai űrhivatal is kategorikusan kijelentette: nem hangzott el semmi ilyesmi.
Sebaj. Van ugyanis egy másik Mr. Gorszkij, aki szintén csak közvetve került kapcsolatba a NASA-val, ráadásul jóval a halála után. Nézzük meg ezt az alábbi fotót: tegnapelőtt készült.
Hihető, ugye? Pedig hazudtunk. A fényképet 1910-ben Szergej Produkin Gorszkij készítette az általa szerkesztett masinával. A fényképezőgép három monokróm fotót készített egymás után, mindháromszor más-más színű szűrő volt a lencse előtt. Egyszer vörös, aztán zöld, végül kék. Minden bizonnyal Gorszkij készítette volna Tolsztoj facebookos profilképét is, ha akkor lett volna ilyesmi.
Amikor a fényképész megkereste az írót, levelében eljárását röviden részletezte: minden fotó elkészítése 1-3 másodpercig tart. Később, a Tolsztojjal társaságában eltöltött időről már úgy számolt be, hogy a fényképek készítésekor 6 másodpercig exponált. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a három fotó elkészüléséig az alanynak mozdulatlannak kellett maradnia: ha ez nem sikerült, akkor az egymásra vetített három kép elmosódott lett.
Az üveglapokra készített három negatív számára Gorszkij ugyanis egy speciális vetítőgépet is fabrikált, ami tulajdonképpen három az egyben konstrukció volt: mindegyik egy-egy színszűrővel volt ellátva, ezek mögé kerültek a nekik megfelelő „diák”: a kék mögé például a kék szűrővel készített üveglemezt csúsztatta be. Ezzel a módszerrel a három képet egymásra vetítette – de csak 2000-ben készítettek ezekről digitális fényképet a fentebb látható eredménnyel: a XXI. században egy munkanap alatt megvolt a három kép összeolvasása.
De hogy jön ehhez a NASA? Úgy, hogy a Spirit és az Opportunity marsjárók szemei ugyanilyen elven működnek: a monokróm CCD-kamera lencséje elé egy forgatható tárcsát szereltek, ami a színszűrőket váltogatja. A Marson azonban viszonylag kevés lehetőség adódik a portréfotózásra, így a bemozdulás lehetősége nem veszélyezteti a robot által készített fényképeket. (Ezt már ügyeletes csillagászunk sem hagyhatta szó nélkül: ugyanezt a módszert használják a csillagászatban is, mivel így a kamera összes pixele gyűjtheti a kósza fotonokat mindegyik színkomponenshez. Ezzel szemben a korábban bemutatott Bayer-szűrő esetében a megapixelek szét vannak osztva, és csak bizonyos hányaduk dolgozik egy adott szín rögzítésén. És ezzel a módszerrel az is elkerülhető, hogy az egymás melletti, különböző alapszínű pixelekből kelljen minden esetben szoftveresen kiszámolgatni, hogy mégis milyen volt az eredeti szín.)
A módszer kiválóan működik a Marson, és minden bizonnyal a Holdon sem okozna csalódást. Elvben tehát mi is használhatnánk holdjárónk építéséhez. Az ok, amiért mégsem fogjuk, roppant egyszerű: túl sok alkatrészből áll, ami felesleges kockázatot jelent, hiszen el is romolhat valamelyikük. Ráadásul, ezzel durván megnövelnénk Pulink tízkilósra kalibrált optimális testtömegét.
Az utóbbi posztokban kameránkról osztottunk meg bensőséges kulisszatitkokat. Ezekből kiderült, hogy két kameránk már megérkezett a hatból, a továbbiak beszerzését felajánlásokkal könnyíthetitek meg.
Földi prototípusunk tavasz végén esedékes mielőbbi megtestesülése érdekében segítségre, felajánlásra továbbra is számítunk. Szerencsére, az alkatrészek mellett a segítők is gyülekeznek: Kis Lépés Klubunk immár több mint 700 tagot számlál. Köszönet érte. Azonban továbbra is jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!