Történt, hogy cefetül elhíztunk. Van ugyebár az ideális testtömeg, és van, amikor ennek a duplájára hízunk. Ha ez már megtörtént, akkor már nincs az a politikai korrektség, amivel ezt molettnek mondhatnánk. Dagadt holdjárónk plasztikai sebészei a gépészmérnökök. Igaz, ők is kajáltatták túl, és a Pulik lábra híznak.
Pár hónapja mutattuk meg Pulinkat, közvetlenül azelőtt, hogy betolták volna a műtőbe. Nemrégiben került ki onnan, az eredmény: a háj kétharmada eltűnt, egyharmada megmaradt. Most a kétharmad története következik.
Az egész a pulis időszámítás elején kezdődött, amikor a gépészmérnökök elkezdtek kereket tervezni holdjárónk alá. Ők viszont szeretik a dolgokat jó stabilra tervezni: ha már egyszer csinálják. Közben azért érezték, hogy akár baj is lehet ebből, már ami a tömeget illeti, ezért inkább kerülték az - egyelőre még virtuális - mérleget. Stabilitást a legfölsőbb szinteken - ez volt a jelszavuk. Amikor már úgy tűnt, hogy annyira stabil lett, mint egy oldalfekvés, akkor merészkedtek odáig, hogy meg is "mérjék”.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a család valamelyik hölgytagját megkérjük, hogy ugyan pár pillanatra szálljon már le a szobamérlegről, mert volna itt pár alkatrész, amit rádobnánk. Holdjárónk ugyanis tavasz végéig virtuális valóságban létezik csak. A mérés is ennek megfelelően történt.
Aranyfokozatú szponzorunk, az S&T Consulting jóvoltából ugyanis van egy pár millió forint értékű szoftver, amivel mindent lehet modellezni. Némi számolgatás után a gép dobott egy végeredményt, főmérnökünk pedig egy hátast. Kiderült ugyanis, hogy egyetlen ilyen szép, stabil kerék 2,5 kilós, ebből négy kell, ami azt jelentené, hogy csak a végtagok önmagukban kitennék holdjárónk teljes tervezett testtömegét.
A villamosmérnökök is készek ügyelni a biztonságra. Így bátorítva érezték magukat - kicsit talán gépész társaik látszólagos nagyvonalúsága miatt is -, és nekiálltak olyan akkumulátorok után nézni, mintha Pulink erős túlzással, de legalábbis a magyar származású Pavlics Ferenc híres holdautója akarna lenne – mind méretben, mind tömegben: ez 490 kilós volt, a Holdon hármat parkolt le belőle az utolsó három Apollo-misszió - küldetésenként egyet-egyet. A villanyászok - ahogy mifelénk hívják őket - aztán azért mégsem mentek ilyen messze, de két akksival – egy ugye nem elég, mert mi van, ha befuccsol? - csak eljutottak a három kiló közelébe. És a napelemekről meg az elektronikáról még nem is beszéltünk.
Ez az egész így persze cseppet sem fért össze azzal, amit az Iteráció 2 elején követelményként kőbe véstünk: "The Rover shall have a maximum mass of 10kg." Azaz holdjárónk maximális tömege 10 kiló lehet. Punktum. Tehát tenni kellett valamit – és persze tettünk is. Jelenleg ott tartunk, hogy a több mint húsz kilós puliból 13,5 kilósat sikerült csinálni, ami még mindig túlsúlyos, de most már legalább a molett szó jelentéstartományába cipőkanál nélkül is belefér. Következő posztunkban elmondjuk, hogyan sikerült ennyit leadni.
Tavasz végén esedékes mielőbbi megtestesülésünk érdekében segítségre, felajánlásra is számítunk. Továbbra is jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!