Két kifogást szoktunk kapni blogunkkal kapcsolatban. Az egyik az, hogy modoros. A másik az, hogy nem adunk ki minden technikai infót. Előbbire a blogger lecserélése, utóbbira az open source, azaz szabad felhasználású működés kínál alternatívát. Ebben a posztban az utóbbival foglalkozunk.
Egyik versenytársunk ugyanis pont így képzelte el működését – egészen tavaly nyárig. Számukra akkor véget is ért a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) verseny: C-BASE Open Moon volt a nevük, holdjárójuké pedig a C-rove. Ez leginkább egy csövetlen ágyúra emlékeztet, aminek egyik halmozottan hátrányos kereke ráadásul még defektet is kapott. 
Voltak ott is geekok, és pont ugyanaz a probléma lépett fel náluk is, mint mindegyik open source projektnél: ami érdekes, azt mindenki csinálni akarja, a trágyahordást meg senki. Sajna, trágyahordásból van több: hogy építs meg egy holdjárót nulla pénzből az épp elérhető szponzorok segítségével? Például parafából. Mert történetesen olyan szponzor jelentkezett. (Ne higgyük, hogy ez csak egy gag - parafát az Apollo-k esetében is használtak a világűrben, például itt.)
Az open moon csapata 2011 januárjában jelentette be, hogy roverük lesz az első szabad forráskóddal fejlesztett hardver, ami elhagyhatja bolygónkat. Regisztráltak az OHANDA-nál (Open Source Hardware and Design Alliance), ez egy olyan kezdeményezés, ami összefogja a szabad felhasználású cuccok „fenntartható megosztását” – bármit is jelentsen ez. Ehhez a csapatnak több feltételnek kellett eleget tenni: a rovert bármilyen célra szabadon fel lehetett használni, szabadon lehetett tanulmányozni a rover működését, és tetszés szerint bárki változtathatott ezen. Ennek előfeltétele, hogy minden tervezéssel kapcsolatos információnak elérhetőnek kellett lennie, a változtatásokat pedig bárki szabadon megoszthatta a nagyérdeművel.
Fél év múlva a C-base már be is fejezte pályafutását, amiben az is szerepet játszott, hogy a GLXP szigorított a versenyfeltételein, a valódi probléma azonban az lehetett, hogy ők épp a "trágyahordást" nem tudták megszervezni. Mint búcsúlevelükben írták: "Mi nem egy vállalat vagyunk. Csak egy halom open source evangélista".
Mi nem így működünk, ahogy a versenyben maradt többi csapat sem. Főmérnökünk rendszeresen olvassa a kommenteket, de prevenciós okokból direkt nincs indapass azonosítója - ez afféle önkéntes szájpóráz. Ha nem így lenne, akkor kíméletlenül osztaná a népet, vagy egy felhevült pillanatában üzleti titkokat írogatna ki magából. Ehelyett Skype-on osztja meg a kommentelőknek szánt reakcióit. Velem. Ugyanis grafomán.
Legdurvábban a holdraszállást tagadó, visszatérő hozzászólásokon szokott kiakadni, akkor ilyen üzenetek érkeznek tőle – a kommentelőnek címezve: „Neked, öcsisajt, még akkor is kétségeid lesznek, ha a képedet beletöröljük a holdporba”.
Szakmai kérdéseknél azonban hosszú monológok bontakoznak ki a képernyőn. Aztán jön a kérdés – igazából már csak udvariasságból: „Ezt kirakjam?”
Mármint a blogra. Majd a válasz: „Ezt még kábé három hónapig kéne 10 embernek finomítani, hogy kirakhasd.” Ebben maradunk.
Paranoiásak lennénk? Lehet. A C-base kapitulálásával is huszonhat csapat maradt versenyben, közülük már csak egy van, a Frednet, amelyik open source elven működik. Büszkék is rá szlogenjük tanúsága szerint: "A GLXP-verseny első és egyetlen 100 százalékban nyílt forráskódot használó versenyzője".
Rajtuk kívül azonban mindenki más üzleti titkokon ül, igaz, ők sem árulnak el mindent magukról. Minden résztvevő lesi a versenytársak oldalát, hátha valamelyikük átáll a szó szerint nyílt forráskódú fejlesztésre, vagy legalábbis, bőbeszédűen nyilatkozik egyik-másik fejlesztésével kapcsolatban. A tét nem kevés, hiszen sokezer munkaóra van már holdjárónkban: ennek első, szemmel látható nyomai tavasz végén válnak nyilvánvalóvá, akkorra várható földi prototípusunk megtestesülése. Az egyik legnagyobb eredmény azonban az, hogy mérnökeink most már mindent dokumentálnak egy wikipédiához hasonló belső felületen: ennek megvalósítása ugyanis kezdetben erősen a sci-fi kategóriájába tartozott. A mérnöki megbeszéléséken már régóta nem világmegváltó ötletek szerepelnek napirenden: sokkal inkább kis alkatrészek mentális csiszolgatása a téma, ami szükséges, de kevésbé látványos folyamat. Na, ez a trágyahordás - legalábbis főmérnökünk szerint.
Persze, ettől még lehet nekünk segíteni. Szerencsére, az alkatrészek mellett a segítők is gyülekeznek: Kis Lépés Klubunk immár több mint 700 tagot számlál. Köszönet érte. Mindazonáltal, továbbra is jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!