Retúrjegy a Holdra

Képzeljünk el egy kutat. 10 méter átmérőjű káváján áthajolva látjuk, ahogy cirka 60 méter mély üzemanyag-oszlop lötybölődik ide-oda: ez sem az, amit Arany János a Toldi első sorainak írásakor maga elé képzelhetett. Lesarkítva ez a Saturn V első két rakétafokozata, amivel a 3000 tonnás monstrum a világűrbe húzódzkodott. Efölött a rakéta átmérője 4 méterre keskenyedett, ami még mindig kényelmesen kitöltené egy panellakás teljes életterét.
 
Itt kezdődött a harmadik rakétafokozat, amivel az Apollo-k egyáltalán a Holdig eljutottak. Posztunkban most folytatólagosan azt elemezzük, hogy miért lehet jó egy holdbázis, pláne, hogy ezzel egy amerikai elnök – George W. Bush – is foglalkozott, egy elnökjelölt pedig épp idén számolt be hasonló ambícióiról.

Előző posztunkban leírtuk, hogy a Hold környékére érve a Saturn V rakéta úgy elfogyott, mint egy szál cigi a kiéheztetett láncdohányos kezében. A 110 méteres jármű hossza 20 méterre apadt: ekkorra ugyanis már levált róla mindhárom rakétafokozat. Ami megmaradt belőle, azt a mellékelt ábra jól mutatja - leszámítva persze azt az orrán látható fura, hosszúkás képződményt, ami úgy fest, mintha egy fúrótorony és egy villámhárító fajtalankodásából született zabigyerek lenne. Ez a 10 méteres mentőrakéta – utóbbival menekülhettek volna el a bajba jutott űrhajósok, akik abban a gúlában üldögéltek, amiből ez az izé kinőtt. (Vészhelyzet híján a mentőtorony jóval korábban, még a második rakétafokozat hajtóműveinek begyújtását követő fél percben levált. Valószínűleg csak azért van az alábbi képen, mert a NASA még sokáig villantani akart vele a tudományos konferenciákon.)
A gúla hivatalos neve parancsnoki egység (Command Module), ebben szorongott a három űrhajós, később csak ez tért vissza a Földre a küldetések végeztével: a kapszula. Alatta van a műszaki egység, ami gyakorlatilag egy újabb hajtóművet jelent (Service Module), ezzel navigáltak. A kettő együtt 11 méter hosszú, és így nézett ki:
A fenti fotót persze nem az alienek készítették, hanem az a két űrhajós, amelyik a parancsnoki modulból átszuszakolta magát a holdkompba (Lunar Module), majd leválasztották magukat róla, hogy meginduljanak a Hold felszínére. Vagy esetleg épp visszatérőben voltak onnan.

Ez az egység tehát ott figyelt a maga 6,5 méteres magasságával a Saturn rakétából megmaradt rész alján – meglehetősen összecsomagolt állapotban; ennyi szállt le tehát a Holdra.
Namármost, az élet bonyolult, ugyanis a holdkompnak is két része van, akárcsak a kártyában: alsó és fölső. Az alsó, fékezőrakétákkal felszerelt leszállóegység teteje egyben a felszállóegység is volt. Ez lőtte ki magát a holdkomp aljából, ahogy egy úszó löki el magát a medence falától. A két egység kettő az egyben kivitelben érkezett meg a Holdra, de csak a 10 tonnás aljzat maradt a mai napig a landolás helyén.

Ugyanis a mindössze 4 és fél tonnás felszállóegység, benne a két űrhajóssal, felemelkedett a talajról - konkrétabban tehát a leszállóegységről - és elzarándokolt a Hold körül keringő parancsnoki modulhoz. A két egység szétválása ezen a képen példásan megfigyelhető:

A parancsnoki modulba aztán szépen visszakászálódott a nagy egymásratalálást és dokkolást követően a két, Holdat megjárt űrhajós. Ezután leválasztották a fölöslegessé vált felszállóegységet, ami egy ideig még reménytelenül keringett a Hold körül, majd becsapódott abba. No, de miért is mondjuk el mindezt egy holdbázis kapcsán?

Azért, mert a Földről 45 tonna hasznos teher - parancsnoki modul (6 tonna), plusz a hajtómű (24 tonna), és a holdkomp (10+4,5 tonna) - Holdig cipeléséhez egy 3000 tonnás rakéta kellett, aminek mintegy 90 százalékát az üzemanyag alkotta. A Holdon azonban más játékszabályok vannak. Leginkább azért, mert arrafelé a gravitáció a földi egyhatoda, ráadásul légköri ellenállás sincs. Vákuum van, nagy.

Jóval könnyebb tehát a start. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a mintegy 4,5 tonnás felszállóegység tömegének mindössze a felét tette ki az üzemanyag - ennyi elég is volt a holdkörüli pályára álláshoz. Erős sarkítással elmondható, hogy az a 3000 tonnás Saturn V rakéta, ami a Földről 45 tonna hasznos teher Holdra juttatásához kellett, a Holdról indítva tömege felét, tehát cirka 1500 tonnát lett volna képes magával vinni.

Vagy másképp fogalmazva: amíg a Földről 1 tonna hasznos teher világűrbe cipeléséhez 9 tonna üzemanyag kell, a Holdon ehhez 1 tonna nafta is elég. Ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy a holdbázis gondolata időnként fel-felbukkan a tervek között.

Pulink várható testtömege tízkilós lesz, megmozdításunkhoz tehát nem kell majd a Saturn V rakéta gigantikus ereje. Viszont a testsúly így is számít, hiszen minden kiló Holdra juttatása alsó hangon is kétmillió dollár - legalábbis, versenytársunk ajánlata szerint.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.