Holdtáj-tréning

A Holdon korzózást földi terepgyakorlatok színes kavalkádja előzte meg. Az Apollo 11 küldetésre való felkészülés jegyében a szkafanderbe öltözött űrhajósok földi körülmények között gyakorolták az odakinn elvégzendő feladataikat. Egy apró mozdulat kivételével. Onnan sejthető, hogy ez kimaradt az edzéstervből, mert volt valami, amit a holdkőzeten kívül kis híján visszahoztak magukkal a Földre. Pedig nagyon nem kellett volna.

A holdtáj-tréning során alapvetően gyűjtögető életmódot folytattak a leendő űrhajósok, elpróbálták a kisebb kavicsok összeszedését az ősszel használatos kerti szerszámainkra erősen emlékeztető cuccokkal. A leleteket aztán helyes kis zacskókba tették a houstoni bázison. Mint az alábbi videóból kiderül (02:20-tól), az Armstrong bal térde fölött figyegő méretes zsebbe is kerültek anyagminták, ennek mérete alapján komolyan felmerülhet a Kisvakond c. csehszlovák rajzfilmsorozat hatása az amerikai űrkutatásra. A zsebbe gyűjtésre azért volt szükség, hogy maradjon náluk valami minta abban az esetben, ha mondjuk gyorsan el kellene hagyniuk a Holdat. Minden mintát le is kellett fotózniuk, ezt is a houstoni hangárban gyakorolták.

A Holdraszállást követően - immár élesben - a szimbolikus jelentőséggel bíró napirendi pontok többségét Armstrong és Aldrin már szerencsésen kipipálta: kitűzték az Egyesült Államok zászlaját, a holdkomp lábán lévő felirat takarólemezét is eltávolították, ezáltal a holdlakók a továbbiakban zavartalanul olvasgathatták a hátrahagyott szöveget: "Itt vetette meg az ember a Föld bolygóról először a lábát a Holdon. Békével érkeztünk az egész emberiség nevében".

Már épp készülödtek vissza a holdkompra, amikor Armstrong emlékeztette társát egy kis korongra. Aldrin kapcsolt, beugrott hova tette, előkotorta onnan, majd ledobta a Nyugalom Tengerének talajára. Ezt itt:

Ez a kis korong a világ vezetői által anyanyelvükön megfogalmazott jókívánságokkal volt tele. Az üzeneteket az 1969-ben ismert legmodernebb technológiával vésték bele egy olyan anyagba, ami képes elviselni a zord körülményeket a Holdon. Ezen a lemezen Elefántcsontpart prominense például ezt üzente:
„Remélem, hogy [az asztronauták valamelyike] elmondja a Holdnak, milyen gyönyörű is az, amikor megvilágítja Elefántcsontpart éjszakáit. Különösen kérem, hogy a Holdon állva forduljon a mi Föld bolygónk felé, és kiáltsa el, mennyire lényegtelennek tűnnek az emberiséget gyötrő problémák onnan fentről nézve.”

Eric Williams Trinidad és Tobago részéről inkább egy figyelmeztetést látott jónak a Holdra küldeni: „Az emberiség érdekében őszintén reméljük, hogy a Hold megszerzésével nem veszítjük el a világot”.
Ez utóbbi üzenet is végül a rendeltetési helyére került. A korongon egyébként a Szovjetunió - és rajta kívül még pár szocialista ország, így Magyarország - "sem üzent".

Az űrhajósokkal még itt a Földön sokat gyakoroltatták a holdi mozgást is. A holdi gravitáció hatoda a földinek, ezt hazai pályán úgy érték el, hogy gumiszalagokra aggatták fel az asztronautákat, mint a száradó ruhát. Ezek az erőfeszítések azonban többnyire sikertelenek voltak, mivel az egymással összegabalyodó szalagok, rugók miatt olyan nehézkes lett a dolog, hogy számukra minden bizonnyal sokszor már úgy tűnhetett, mintha legalábbis a Jupiterre - és annak óriásgravitációjára - gyúrnának.

Természetesen, a Puli is készül a nem éppen szokványos terepre. Az a fejlődési szakasz, ahol mi tartunk, egyelőre leginkább ehhez a homokkal felszórt hangárhoz hasonlítható. Ez a „hangár” esetünkben egyrészt egy műhelycsarnok lesz, amelyben egy ún. Lunar Terrain Simulator (LTS), azaz a "Terepasztal" kap majd helyet, amely egy rover tesztelésre szánt, kontrollált környezetet biztosít, és szimulálja többek közt a holdi morfológiát és a regolitot (holdport) is. Másrészt körülnéztünk kis hazánkban, van-e olyan kies vidék, ahol holdbéli tájakat, vagy legalábbis valami arra emlékeztetőt fedezhetünk fel – ezeket analóg helyszíneknek nevezzük. Minderről többet a következő posztokban.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.