A marsi szelek által hajtott jövőbeli rover – az ördögszekér – egyszerű, pehelysúlyú és olcsó, szenzoraival pedig képes a klíma és a kőzetek tanulmányozására. Mindezen képességek a NASA nagy mantrájában egyesülnek az adófizetők számára eladhatóvá: a cél az élő szervezetek felkutatása.
Ilyen ördögszekereket tucatjával akartak szétszórni a Marson, megkockáztatva, hogy a felszín egy idő után ugyanazt a képet mutatná, mint egy golfpálya melletti tómeder, ha leeresztik róla a vizet. Sok kis labdacs mindenhol. Ráadásul, nem is olyan kicsik.
Előző posztunkban felvillantott – és karácsonyi dekorációként is helytálló - makettek megtestesülésük esetén felfújhatóak lennének - gurulási képességüket addigis egy szobaventilátor segítségével ellenőrizték. Ez kézenfekvő volt, hiszen Texasban, ahol a kísérletek többségét végezték, az emberi faj léghűtéssel képes csak a túlélésre: meleg nyarak vannak arrafelé.
Az igazság az, hogy a golflabdák a tervek szerint meglehetősen gigászi méretűekre duzzadtak volna: az ötkilós és 2-10 méter közötti átmérőjű, méretük megváltoztatására képes gömböket a NASA szerint a 2 m/s-nál erősebb marsi szél gurítaná arrébb; összehasonlításképp a Pathfinder becsapódását enyhítő légzsák felfuvalkodott állapotában 6 méter átmérőjű volt.
A mérnököket a halandók többségével szemben az a képességük teszi különösen veszélyessé, hogy ki tudják számolni: a kis makettek hogyan viselkednek majd nagyban.
Arra jutottak, hogy ezekkel a méretekkel egy 30 fokos meredekségű lejtőn is simán felgurulnak. A gömb átmérője az optimális mozgás érdekében változtatható lenne: 8 méteres lenne az átmérője egy átlagos nyári napon, és kevesebb, mint 6 méteresre szottyanna össze a marsi tél idején.
Orkánerejű széllökés esetén az óriáslabda képes lenne majdnem függőleges sziklák megmászására is. A NASA mérnökei ezen a ponton ütköztek bele az irányíthatósági kérdésekbe: egy egysejtű marslakót kínos lenne elgázolni, de ha már megtörtént, minimum jó lenne megvizsgálni – ehhez viszont nem ártana huzamosabb ideig megállni a teteme fölött. Ezt a gömb részleges leeresztésével kívánták elérni, de hiába: a gömb akkor is csak gömb marad - egy erősebb széllökés bármikor messze elsodorhatja a tetthelyről.
Valószínűleg ezért van az, hogy a tanulmány megírása után közel 10 évvel a Curiosity indult útnak, és nem egy karácsonyi díszgömb: ez egy teljesen hagyományos testfelépítésű marsjáró – annyira, hogy már a holdjárók is ilyenek voltak. Nem a szél energiája mozgatja, és nem is felfújható: kerekei vannak és önerőből mozog.
Az ördögszekérhez hasonló gömbformák használata azonban nem ördögtől való, ilyenekkel itt a Földön is kísérleteznek, versenytársaink egy része is ezt teszi; mi is erősen fontolgattuk bevetésüket. De végül, a NASA módjára, mi is visszasomfordáltunk a hagyományosabb kerekek és a motoros meghajtás társaságába. Pulink megtestesülése ezzel kezdődött.
(Folyt.köv.)
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!