Bréking nyúz: Holdjárónk földi prototípusa szerencsésen megérkezett Innsbruckba, ahol a MARS2013 program kosztümös próbájára kerül sor (ld. korábbi posztjainkat itt és itt). Pulink évvégén ugyanis megindul Marokkóba, ahol végre marsjárókkal szocializálódhat egy kicsit. Holdjárónk életében ez egy mérföldkő, minimum egy érettségi vizsgához, de inkább a Műszaki Egyetemen szokásos felezőbulikhoz hasonló hangulatú esemény. A csomagolásról természetesen képünk is van, itt már a Puli spéci utazóládikájában látható egy fáradságos munkával megszerzett, elégedett mérnökhas társaságában: 
Pulinkat hárman kísérték el Ausztriába, és már az első napon túl is vannak, amiről egyik mérnökünk számolt be abban a pár percben, amíg az osztrákok a net közelébe engedték beszélőre:
"Itt a profizmus találkozott a fanatizmussal, és ezek a srácok nem hagynak minket élni. A tegnapi nap 14 órás munkanap volt, ma sem lesz kevesebb." Kiderült, hogy a marokkói utazásra elég zord körülmények között kerül majd sor: "Szállítás nem lesz temperált körülmények között, december 30-án indul a konténer Innsbruckból, és szabad ég alatt utazik Marokkóig. Amilyen hőmérséklet lesz odakinn, olyanban lesz a rover is. (Tegnap éjjel is kint hagytuk a mínuszban, kíváncsi vagyok, hogy indul ma.)
Dec. 12-ig pontos lista kell arról, hogy mi lesz a szállító-konténerben, erre a vámügyintézés miatt van szükség. Ami belekerül, annak vissza is kell jönnie. Mondtak egy példát is, hogy emiatt WC-papírt nem érdemes beletenni a konténerbe... (...) Éjszaka pl. a tervek szerint nem lesz áram a táborban, nem járatják a generátort."
A továbbiakban folytatjuk szombati GLXP-sorozatunkat a Google által szponzorált Lunar X PRIZE blogján jóvoltából, aminek újabb epizódját kíséreljük meg összefoglalni - és igen: a minket annyira érintő hőmérsékleti kérdésekről is szó van benne.
Az űrbéli missziók során a napenergia a leggyakrabban használt energiaforrás. A folyamat gyakorlatilag ugyanúgy történik, mint a földi napelempanelek esetében: az így kapott energia a megvilágított felület és a fény beesési szögével arányosan alakul. A holdi egyenlítő környékén (és a holdi nappal közepe felé) a fény egyenesen fölülről érkezik, míg a pólusokon az egységeknek a napelemeknek merőlegesnek kell lenniük a felszínre, pont úgy, ahogy ezt az Astrobotic Polaris rovere is demonstrálja. 
A másik lehetőség a rádióizotópos hőtermelő-egységek használata, ilyenek vannak például a Marson kószáló Curiosity-n is. Ezek a radioaktív bomlás során termelődő hőt alakítják át villamos energiává. A jármű így függetlenedik a napsütéstől, ezért a 14 napig tartó holdi éjszaka sem jelent számára gondot, egyik hátrányuk viszont, hogy ezek a kütyük a napelemeknél sokkalta nehezebbek.
A Holdon a hőmérséklet napközben 100 Celsius fok körül alakul, a holdi éjszaka során azonban -150 Celsius fokra is lehűlhet, ami komoly kihívás elé állítja egy-egy űrjármű alkatrészeinek tervezőit, hiszen nagyon nem mindegy, milyen anyagokból készítünk például holdjárót.
A hőátadás háromféleképpen lehetséges: hővezetéssel, hőáramlással és hősugárzással. A Földön a hővezetés és a hőáramlás az elsődleges, de légkör híján a világűrben a hősugárzás a legjellemzőbb. Ennek mértéke az űreszköz anyagának hőelnyelő képességén múlik, vagyis azon, hogy mennyi hőt képes elnyelni a jármű, illetve mennyit ad le a környezetének. Épp ezért nem mindegy milyen anyagokat használunk.
Például a fehér festés a látható fény tartományában csökkenti a jármű hőelnyelő képességet, ugyanakkor az infravörös tartományban erőteljesen sugározza a hőt, ami kellemesebb környezetet teremt a szerkezet számára: több hő távozik az űrbe, mint amennyit a napsugárzás következtében elnyel. A megfelelő anyagok kiválasztása a passzív hőszabályozás alfája. Természetesen, van aktív temperálás is, ilyen például a folyadékhűtés, de ennek már van energiaigénye.
A sugárzásnak persze létezik egy másik, hőátadástól eltérő formája is. A Napból érkező részecskék ionizáló hatásuk miatt károsíthatják a földlakók Holdra, vagy világűrbe telepített robotjait. A Föld mágneses tere a sugárzás nagy részétől megvéd minket: mindössze nagyon kevés ilyen részecske éri el a felszínt. A Hold viszont általában a Föld mágneses terén kívül kering, és mivel nem rendelkezik saját mágneses mezővel, a Napból érkező részecskék folyamatosan bombázzák a felszínét. Ezek a részecskék sok galibát okozhatnak, de a robotos küldetéseket érintő legnagyobb veszélyt az adatvesztés jelenti. A sugárzás ugyanis megzavarhatja a szenzorokat, emiatt aztán a készülékek hamis adatokat kezdenek mérni. Megfelelő anyagok használatával meg lehet óvni a műszereket ezektől az adatgyilkos részecskéktől, de léteznek olyan számítógépes programok is, amik felismerik, ha összekuszálódtak az adatsorok. A valóságban a kettő kombinációját használják a földönkívüli küldetések alkalmával.
A részecskéknél csöppet nagyobb gondot okoz a holdpor: ez az, ami a tervezőket a legnagyobb kihívások elé állítja. Mivel a Holdnak nincs légköre, kis meteoritok sok milliárd éve akadálytalanul csapódnak a felszínébe. A folyamatos ütközések hatására a Hold felszínét borító kőzet finom porrá bomlott, ezek nagyon apró, éles részecskékből állnak. Az ezzel kapcsolatos első tapasztalatokat az amerikai Apollo-küldetések szolgáltatták: a por miatt például megsérült az űrhajósok szkafandere. A robotos küldetések alkalmával mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a por a csuklók, illetve mozgó alkatrészek közelébe kerüljön. A holdporral nem csak ez a gond. A nagy energiájú napszél részecskéi ionizálják a Hold felszínét, emiatt az magas elektrosztatikus töltéssel rendelkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amint hozzáér valami a holdfelszínhez, szinte biztosra vehető, hogy a következő pillanatban holdpor tapad rá minden oldalról.
A következő nagy kihívás a kommunikáció. A Google által szponzorált Lunar X PRIZE holdversenyén résztvevő csapatok robotjainak HD-videókat, fényképeket és adatokat kell visszaküldeniük a Földre, de internet-szolgáltató híján ez nem egyszerű feladat.
A Holdon állomásozó egység esetében az adatcsere inkább ahhoz hasonlíít, ahogy például egy földkörüli pályán keringő műholddal kommunikálunk, A Mars a nagy távolság miatt kevéssé jó példa: egy marsi rover irányításához szükséges információ esetenként 45 perc alatt ér körbe (Föld-Mars-Föld), a Hold esetében azonban ez a kör mintegy három másodperc alatt lefut. Ehhez a Holdon lévő egységnek antennákkal kell rendelkeznie, illetve legalább egy földi állomás is szükségeltetik, ami majd veszi a jármű antennái által sugárzott jeleket. Az adatmennyiséget az antenna teljesítménye és a mérete határozza meg. Bár kétségkívül kívánatos a hömpölygő adatfolyam, kompromisszumot kell kötni, hogy az űreszköz teljes energiaszükséglete ne legyen túl magas.
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.
Mindenkit várunk - Go Puli Go!
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu