Sajnos, most még csak azon. Megérkezett két kameránk a hatból, mégsem láthatjuk őket, ugyanis túszul ejtette őket a bürokrácia, és kemény váltságdíjat kér értük: holdraszállás sincs tanulópénz nélkül. Amíg idáig eljutottunk az olyan, akár a kínai űrprogram: hosszú menetelés.
A történet tavaly tavasszal kezdődött, amikor mérnökeink dokumentálták, hogy a versenyfeltételek értelmében milyen kamerák jöhetnek egyáltalán számításba. Komoly irodalma van ugyanis az ilyesminek a Pulinál: ha ezt mind ki akarnánk nyomtatni, az minimum annyi fát emésztene fel, amennyit a Parlament környékén a napokban kivágtak.
A lényeg. Ahhoz, hogy labdába rúgjunk a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyen, legalább 1280x720 pixel felbontású kamerákkal kell felvérteznünk magunkat, amikben lehetőleg minél jobb fizikai szenzor van, és még pillekönnyű is - minden egyéb jó tulajdonságuk mellett.
A kritériumok összegyűjtése után mérnökeink kíméletlenül rászabadultak a netre, és összegyűjtötték az összes lehetséges gyártót és terméket.
Képbe került egy itthoni cég, velük tárgyaltunk, ígéretesek voltak, mint randin az első csók. Segíteni akartak nekünk, és ez mindig jó: szponzorációt ígértek. Optimális esetben ez azt jelentheti, hogy ingyen hozzánk vágják a kamerákat, kevésbé optimális esetben azt, hogy nagyon olcsón kapjuk meg azokat.
A szóbanforgó terméket alaposan körülszaglászták mérnökeink, szakrálisan megjelölték: kell nekünk – röviddel később a forgalmazó cég már csődbe is ment. Na, nem miattunk. Ekkor már erősen a vége felé járt a nyár.
Válságban az igazi kihívás holdraszállni, mi beérnénk valamivel kevesebb válsággal is. Nem volt vesztenivalónk: közvetlenül a kamerákat gyártó céghez fordultunk, hátha. Hiszen mérnökeink a kutatómunka során nagyjából úgy belezúgtak a képalkotó eszközbe, mint a páciens a saját terapeutájába a pszichoanalízis során. Halálos szerelem.
Jött is gyorsan a nemleges válasz. Illetve az, hogy a legjobb helyre fordultunk, csak tessék, csak tessék. Máris a miénk, feltéve, hogy kifizetjük érte az éppen aktuális piaci árat. Ez darabonként 450 eurót jelentett volna. Pénz viszont nem volt.
Egy másik, szintén megfelelő példányra már korábban, a mérnöki "piackutatás" közben ráakadtunk, csak az ingyenkamera szellemképe elhomályosította józan ítélőképességünket, ezért nem foglalkoztunk vele.
Közben telt az idő, Pulink Iteráció 2-es inkarnációját erősen fogyasztottuk, és természetesen a kamera kérdése is újra napirendre került - de pénzünk az újévben sem lett több. Úgyhogy zsebbe nyúlás következett. Csapatilag.
Főmérnökünk lesz, ami lesz alapon berendelte a két Firefly kamerát a hozzá tartozó optikával együtt, mégpedig egyenesen a kanadai gyártótól. Máshonnan ugyanis nem ment. Szerencsére, úgy tűnt, hogy a richmondi cégnek van EU-képviselete, az ilyesmi mindig megkönnyíti az ügyintézést. Sajnos, gyorsan kiderült, hogy mégsem ők számláznak, hanem a mama egyenesen Kanadából: jön a vám, jön az ÁFA.
A két kamera 685 dollárt – mintegy 150 ezer forintot – kóstál, ehhez jött még 100 dollár szállítási költség. (Rendeltünk még egy developer packot 25$-ért, meg két 5$-os micro lens holdert, ha túl drabális lenne a C-mount optika, a két kamera önmagában 650 dolcsi lett volna.)
A napokban aztán egyszer csak megérkezett a várva várt csomag Magyarországra. Majd röviddel később egy levél is – utóbbi már kedves hazánkból, olyan, amire ebben a helyzetben még nem számítottunk.
A lényege az, hogy kérnek egy nyilatkozatot arról, hogy a termék nem tartozik az 50/2004/III.23. kormányrendelet hatálya alá. Ez a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről szól. Ami viszont arról szól, hogy Pulink látószerveit fel lehet-e használni katonai célra.
Azaz: vissza akarunk-e élni haditechnikai eszközzel, és arra a sorsra jutunk-e, mint az a honfitársunk, aki egy tollba épített kamerát rendelt be a netről. Lázas telefonálgatás kezdődött, főmérnökünknek előkészítettük a defibrillátort, és most várunk a nyáj mellé letámasztott pásztorbot módjára.
Időközben ugyanis kiderült, hogy még egy hajcsat rendelése esetén is szokás annak hadicélú felhasználásáról nyilatkozni, ez amolyan rutineljárás, amit azonban a szállítást bonyolító cég elfelejtett közölni velünk – viszont kiszámlázta az ügyintézési díjat, meg az ügyintézkedéshez szükséges időt, amíg kameráinkat tárolniuk kellett.
Most ott tartunk, hogy a 150 ezer forint értékű kamerák ára bürokratikus extrával 250 ezer forintnál jár – ez az összeg 10 ezer forinttal kevesebb, mintha megvettük volna a szponzorációba ígért példányokat. De spóroltunk kameránként 53 gramm tömeget.
Kamerából még legalább négyre szükségünk van, de másban is számítunk felajánlásokra. Tehát:
Továbbra is jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.
Ápdéjt: Most kaptuk az infót, hogy a szállító cég mégsem számlázza ki a két kamera tárolását.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!