A Masat óriási sikere után visszaszállingóznak mérnökeink is a Puli realitásába. Nyálelválasztásuk visszaesik a normál üzemi szintre, kiveszik szájukból a pavlovi nyálsipolyokat is: van még munka bőven, és ez nem kis részben geográfusaink miatt van így. Ők ugyanis több alternatívát vázoltak fel. Vannak biztonságosabb leszállóhelyek, és vannak kevésbé olyanok. Utóbbiak viszont annál izgibbek, már-már tudományos erogén zónáknak tekintendők a Holdon.
Tuti biztos pedig tuti nincs.
Ha biztonságosabb leszállóhelyre vágyunk, akkor a holdi egyenlítő környékére kell landolni, illetve az arrafelé található nagy kiterjedésű, ámde lapos kráterek valamelyikébe. Kilenc leszállóhely-jelöltünk van, közülük három felel meg ennek a feltételnek. És azt is tudjuk, mikor kell oda érkezni.
Kezdjük az utóbbival. A Hold bármely pontjára is megyünk, egyben biztosak lehetünk: bárhova is érkezzünk, a nap 14 földi napig süt majd, ezután újabb 14 napig sötét lesz - hiszen a Hold is forog a saját tengelye körül. Egyetlen holdnap tehát 14 földi napig tart, ezen belül értelmezendő a "déli napsütés" is: akárcsak a Földön, ez is pont a nappali periódus felénél következik be, tehát a ciklus 7. napján. És mikor süt a nap pontosan merőlegesen? Az egyenlítőnél délben. A Holdon sincs ez másképp: a legbiztonságosabb úticél a Holdon is deréktájékon keresendő. Persze, igy se lenne tutibiztos a sikeres landolás, de kétségkívül növelné az esélyeket.
A mérnök olyan, hogy ha tehetné, legszívesebben áttervezné a Holdat egy kiadós holdraszállás előtt: gyakorlatilag csak a minimum több száz kilométer átmérőjű kráterek maradnának meg az egyenlítő környékén, ezek belsejét azonban tükörsimára suvickolnák. A Puli ugyanis a közhiedelemmel ellentétben egy fényevő állat: egy napelem a szája, ezen keresztül táplálkozik, és nyeri az energiát. Szájszerv ilyenekből is lehet (forrás: spectrolab.com):
Ebből következően a landoláskor a napsütéses időszak elejét kellene megcsípnünk, a vége semmiképp sem játszik: holdjárónk előbb-utóbb kajás lesz - hiába töltjük akksijait még a holdraszállás előtt csordultig tele. A telepeknek ugyanis van egy rendkívül bosszantó, hülye szokásuk: előbb-utóbb lemerülnek, ezért a holdjáró bizonyos időnként egy Holdra disszidált gyíkra hasonlít majd leginkább: csak ül egy kövön, és töltődik.
Emiatt egy napelemes holdjáró egyik legnagyobb természetes ellensége az árnyék. Egy kistermetű, pár méter átmérőjű kráter alján ebből van a legtöbb - legszívesebben ezért radíroznák le ezeket mérnökeink a Hold felszínéről. Sajnos, ők se képesek mindenre, így a holdraszállásig ezek a kráterek rettegett veszélyforrások maradnak. Ha egy ilyenbe belepottyanunk, nagyon gyorsan ki akarnánk belőle mászni, az erőlködéstől azonban pikk-pakk lemerülnek az akksik. Az egyenlítőhöz közeledve természetesen nem a napsütés intenzitása nő, hanem annak a valószínűsége csökken, hogy egy kisméretű kráter pereme árnyékot vessen Pulink napelemeire - és ezáltal az egész küldetésre. A fény tápértéke mindenhol ugyanannyi: durván erős. Kilenc leszállóhely-jelöltünkből három van a holdi egyenlítő közelében: az Aristarchus, a Mare Cognitum és a Mare Humorum. Ezek mindegyike olyan lapos, amilyennek a Földet a geocentrikus világnézet szerint elképzelték.
Pechünkre ezekben is vannak pár méteres, mély kráterek. Ha a leghorrorisztikusabb forgatókönyv alapján pont egy ilyenbe csusszanunk bele, a holdi egyenlítőn lesz a legtöbb esélyünk a túlélésre: délben ugyanis - mivel pont merőlegesen süt a nap - a kráter legalja is fényárban úszik. Tehát egyszer-kétszer biztosan fel tudnánk szorult helyzetünkben is töltődni, és nekifuthatnánk a kráter falának. Ezek a pár méter átmérőjű kis kráterek mérnökeink és geográfusaink számára olyanok, mint Freddy az Elm utcából: rémálmaik netovábbja.
Persze, az árnyék a Holdon többet jelent annál, minthogy egyszerűen nem süt a nap: ezeken a helyeken ugyanis eszméletlen hideg van, a hőmérséklet akár mínusz 150 Celsius fok is lehet. Cserébe a napos területeken plusz 120 fokot kell elviselni. Erre a teljesítményre azonban nem képes bármelyik napelem. A világűrben - légkör híján - a napsugárzás intenzitása 200-szorosa a földinek: óriási a fény tápértéke. Ezt azonban nem akármi képes elviselni. Ami meg igen, az bizony drága: háromezer dollár alatti megrendelés esetén szinte még a telefont sem veszik fel. 
Jelenleg több jelöltünk is van jövendőbeli napelemünkre, például rögtön itt van egy közülük.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!