1966 volt az az év, amikor az amerikaiak a kozmikus háttérsugárzásban is az Internacionálé dallamát vélték felfedezni. Ebben az esztendőben tudtunk meg egy alapvető dolgot a Holdról: le lehet rá szállni. A NASA különbejáratú pechje volt, hogy ezt a felismerést a szovjetek tették.
A Holdon ugyanis alapvetően kétféle terület létezik: leszállásra alkalmas és leszállásra alkalmatlan. Ez a nem túl bonyolult felosztás a Luna 9 leszállásáig korántsem volt egyértelmű. A tudományos körökben közkeletű félelem szerint ugyanis a landolást követően a leszállóegység egészen egyszerűen elmerül a rendkívül finom szemcséjű holdporban. 1966-ban aztán kiderült, hogy mégsem.
A szovjetek kísérletei a Hold meghódítására alapvetően a próba-szerencse elvet követték, ami 1966-ban februárjában nagyon bejött nekik, és sok mindent megtanítottak a NASA-nak. Igaz, nem önszántukból, bár a gyanakodó BBC szerint az elvtársak nagyon is az orránál fogva vezették a nyugatot.
Történt ugyanis, hogy a szovjet hatóságok ismeretlen okból nem hozták azonnal nyilvánosságra a Luna 9 felvételeit. Ehelyett a Jodrell Bank Obszervatórium, ami egyben a nyugati világ figyelő szeme volt a szovjet űrprogramon, felismerte, hogy a holdrobot által használt jelformátum ugyanaz, mint amit az újságok használtak abban az időben fényképeik küldözgetésére.
Nosza, nem kellett ennél több, a Daily Expressnél már ki is tépték a falból a készüléket, és rohantak vele az Obszervatóriumhoz, hogy a kütyü segítségével dekódolják a Luna 9 által a Földre sugárzott jeleket. Az így kapott képet pedig másnap leközölték.
A BBC persze már akkor is arra gyanakodott, hogy az elvtársak eleve számoltak a brit Jodrell Bank Obszervatóriummal, és szántszándékkal úgy szerelték fel az űrjárművet, hogy az imperialista nyugat képes legyen a Holdról érkező jelek vételére.
Akárhogy is történt, a felfedezés ismét rendkívül kínos volt a NASA-nak: nekik csak júniusban sikerült ugyanezt a mutatványt megismételniük az első Surveyorral.
Egyértelmű volt, hogy a robot sikeres landolása már az ember holdraszállását készíti elő. Ami – szovjet emberről lévén szó – nem tette sokkal barátságosabbá az amerikai űrhivatalon már az ötvenes évek vége óta nyelvét köszörülő angolszász sajtót. Meggyőződésük volt, hogy a következő lépés a szovjet emberes holdraszállás lesz.
Valószínűleg a NASA a történtek hatására kapcsolt még ebben az évben turbófokozatra – erről korábban itt írtunk. A Szovjetunió az űrversenyben ismét elsőzött egy jó nagyot, a Luna 9 volt ugyanis az első emberalkotta tárgy, ami egy idegen égitesten túlélt egy landolást: a 99 kilós szerkezet egy légzsákban több mint 50 km/h sebességgel érkezett meg a Holdra.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ez már a 12. kísérlete volt az oroszoknak, a számozás azonban sajátos elvtársias logika szerint alakult: a meghiúsult küldetések egyszerűen nem kaptak Luna-sorszámot, ez a kiváltság csak a sikeresnek minősített missziók részére járt.
A Luna 9 három nap leforgása alatt összesen kilenc fotót - köztük öt panorámaképet - továbbított a Földre, legfontosabb eredményét – amit nem sokkal utána az amerikaiak is megerősítettek a Surveyor 1-gyel – mi is hasznosítani szeretnénk a magyar holdjáró leszállásakor: azt, hogy Pulink nem merül el a futóhomokszerű holdporban.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!