Három "asztronauta" több hónapos izoláció, kiképzés és felkészülés után közel egy éve lépett első alkalommal a Mars felszínére – valahol Moszkva környékén. Az erről készült videó karrierje azonban mostanra az űrkutatástól merőben eltérő irányba vette az útját - elsősorban a szemfüles kommentelők miatt. Az érdeklődés egy öltözködési anomáliának tudható be: az egyik űrhajósnak ugyanis nem volt felhúzva a slicce. (A hiányosság 02:40-től érhető tetten.)
A Mars-500 elnevezésű program keretében egy komplett Mars-küldetést szimuláltak valós időben, földi körülmények között hat "űrhajós" részvételével, akik kivétel nélkül pasik voltak. A misszió 520 napja alatt Oroszország valódi küldetésirányító központja felügyelte tevékenységüket, így például azt is, amint az Európai Űrügynökség zászlaját kitűzik a virtuális bolygó felszínére, de azt is, amikor talajmintát vettek.
A hat "űrhajós" közül a felszínre szálló három szerencsés a marsséta szimulációjakor lehetett a legboldogabb: ekkor szabadulhattak csak ki 17 méter hosszú és 6,3 méter széles moduljukból - talán a kapkodó készülődésnek tudható be az indítóállásán rekedt cippzár. De ki az, aki nem öltözne gyorsan több hónap izoláció után?
A Mars-500 program a küldetés időtartamáról kapta a nevét: 250 napig tartott az út a Marsra, 30 napot töltött a felszínen a három asztronauta, majd újabb 240 nap múlva már vissza is érkeztek a Földre. Pikk-pakk. (Ez igazság szerint 520 nap, de az ötszázast valószínűleg jobbnak ítélték, ezért is ez lett a misszió neve.)
Természetesen, minket első körben a Hold érdekel, de amint az előbbi példából - és korábbi posztjainkból - is látszik, az űrkutatásban egy küldetés földi körülmények között való lemodellezése egyáltalán nem tekinthető szokatlannak. Sőt.
Mi is erre készülünk. Sokat lehet tanulni a korábbi küldetésekből, így például az Apollo 11 útjából is. Ennek tapasztalatait felhasználva most egy Die Hard-terepasztalt építünk, hogy kiderüljön, ki a roverek Bruce Willise.
Mérnökeink ezért első körben egy 32 négyzetméteres terepasztal-tervvel rukkoltak elő, amibe belesűrítették a Hold tengereinek geológiai jellegzetességeit: van rajta kráter bőven. És nem csak az.
A cucc két részből áll: a terepasztal nagyobbik, jobb oldala a holdi tengerek morfológiáját modellezi – olyan helyeket, mint amilyen a Nyugalom tengere, ahol például az Apollo 11 is landolt.
Ezen a terepasztalon gyakorlatilag minden megtalálható, ami egy kisméretű robot felkészítéséhez és teszteléséhez elengedhetetlen. A kráterek korát is sikerült modellezni: a régebbi kráterekbe újak csapódtak, ezáltal az előbbiek széle megtört.
Összesen 6 mesterséges kráterünk lesz: a legősibb 2,5 méter sugarú, amit részben lefed egy újabb keletkezésű, 1 méter sugarú példány. Ezeken kívül lesz egy 0,75 méter, egy félméteres és két 30 centis kráterünk is. Ennél sokkal nagyobbak szimulálása értelmetlen, mivel a változatos felszínen lehet csak igazán alaposan nyúzni a holdjárót.
A terepasztal másik fele – ez egy 4 méter hosszú és 3,4 méter széles terület – arra hivatott, hogy tesztelje a roverben lappangó hegymászó hajlamokat: ez tulajdonképpen egy lejtő, dőlésszöge azonban állítható: hasonlóan a magyar munkavállalók többségéhez, ennek is két állása lesz.
Ez persze még nem minden: a terepasztal egész felületét holdpor-imitációval is be kell szórni, ehhez azonban nem elég elmenni a szomszédos homokozóig. Komoly kihívást jelent ennek beszerzése, erről a következő posztban számolunk be. A Puli által fejlesztett speciális terepasztal terveit 2012. márciusában mutajuk be először nyilvánosan ennek a texasi tudományos konferenciának a poszter-szekciójában.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!