Korábbi posztunkban a tudósokat a világ minden tájáról Noé bárkája módjára bezsuppoló két csapatról számoltunk be; ők is a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) résztvevői: Pulink versenytársai. Az egyik a White Label Space, a másik a Synergy Moon. Ez utóbbit három vállalkozás – az InterPlanetary Ventures, a Human Synergy Project és az Interorbital Systems – hozta létre, és 15 országban vannak munkacsoportjaik, így többek között térségünk legtöbb országában is. De erről majd később.
A csapat űrjárművét a Holdig a kaliforniai illetőségű Interorbital Systems Neptune rakétájával juttatnák el, az elmúlt napokban bekövetkezett sajnálatos évforduló azonban a távolinak tűnő jövő évi dátumot hirtelen ideire változtatta: a tervek szerint tehát már az évvége előtt legalább egy roverrel kiruccannának a Holdra. 
Az újév beköszöntét egyébként nem tudni, ki sajnálhatja jobban: a versenytársak vagy inkább ők maguk. Esetükben ugyanis az első rakétatesztre mindig pár hónap múlva kerül sor. És ez így megy már három éve.
Az előzményeket tekintve persze érthető, hogy nem kapkodják el a tesztet. Az Interorbital egyik felmenője apai ágon az 1975-ben alapított OTRAG - ezt Lutz Kayser hozta létre. A NASA Kennedy Űrközpontjának éléről nyugállományba vonuló Kurt H. Debus lett a cég Igazgatótanácsának elnöke. Ez azonban nem csak passzió volt: idejének nagy részét a kert végi veteményes helyett műholdak pályára állítására alkalmas, olcsó szállítóeszköz kifejlesztésével töltötte.
Ez olyan jól sikerült, hogy a 30 évvel korábbi eseményekre még elég tisztán emlékező Franciaország és a Szovjetunió együttesen lépett fel Lutz tevékenysége ellen – a franciák paranoiáját valószínűleg nem enyhítette az a tény, hogy az OTRAG tanácsadója bizonyos Dr. Wernher von Braun volt...
De még két nagyhatalom sem volt elég az NSZK elszabadult kisnyugdíjasának megfékezésére: mindössze annyit tudtak elérni, hogy a sikeres rakétatesztek helyszíne Zaire helyett Líbia lett.
Az elég masszív gyökerekkel rendelkező Interorbital rakétája a valamivel több mint 9 méter magas, képen látható modulból - vagy ahhoz nagyon hasonlókból - áll majd össze; ennek tesztjei is hátravannak. Az első tesztet még rögzített vezérsíkkal végeznék el, az ezt követő két alkalommal azonban a rakéta már irányítható is lenne.
Összesen tehát három megmérettetésre van szükség, mielőtt 2012 nyarán tudományos célú miniműholdakat - CubeSat, TubeSat - állítanának alacsony föld körüli pályára, mintegy 310 kilométer magasan.
A programhoz különböző egyetemek, kutatócsoportok az űrkutatásban kifejezetten fapados árnak számító nyolcezer dolcsi ellenében csatlakozhatnak, ez azonban csak a kockázatos első út tarifája. Állítólag akkora igény van rá, hogy nem öt, hanem kilenc modul alkotná a rakétát, mivel csak ez képes megemelni az időközben 30 kilósról 60-70 kilósra gyarapodott tudományos érdeklődést. Ez a tömeg tenyérnyi méretű, papírnehezék súlyú apró szatellitekből jött össze, az első sikeres repülést követően azonban várhatóan emelkedni fog a tarifa; közel 20 ezer dollárra is ugorhat a TubeSat akadémiai ára: a rizikót tehát nagyjából 12000 dollárért mérnék a piacon. Ami még mindig nem sok: a NASA-nál az ilyen „csoportos műhold-utaztatásokért” jóval többet kellene fizetni. Sokkal.
Naptevékenység függvényében ezek 3 hét és 3 három hónap közötti időt tölthetnek az űrben, utána a légkörbe visszalépve teljes mértékben elégnek.
Csak a sikeres indítás után ugorhat versenytársunk tenyeres-talpast a világűrbe, majd utána a Holdra egy ilyesmi hordozórakéta csúcsdíszeként:
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!