Általános iskolában a piszoár melletti csempére írta valaki - ha jól emlékszem, épp balról a második és a harmadik lehetőség közé – azt a mondást, ami feltételezhetően a tantestület egyik hímnemű, és a szünetet rendre felélő tagját célozta meg. Az alkoholos filccel írt rövid értekezés a mének elsődleges nemi jellegéről, és annak hosszáról szólt. Illetve arról, hogy még annak is van vége.
Ilyesféle deja vu-érzés kerített hatalmába, amikor mérnökeink megsúgták a hivatalos megnevezését annak a nyolc kamerának, amikkel karácsonyra készülve szeretnénk teleaggatni Pulink földi tesztelésre szánt béta-verzióját. Ilyesmi megfogalmazást ugyanis nem követünk el egy nyilvános blogon, pláne nem folytatólagosan: „Ipari gépi látás kamera”.
Maradunk tehát az ipari kamera fogalmi keretei között, egyúttal arra biztatva olvasóinkat, hogy lehetőleg ne egy emberölésre is alkalmas biztonsági kamera képe derengjen fel előttük. Jó nagy, és jó nehéz fémdobozokban.
Súlyproblémák persze így is vannak.
Miután mérnökeink egyből beleszaladtak egy 1100 dolláros optikába – darabja volt ennyi –, szépen lassan megtanulták a gyártók honlapjain a műszaki paraméterek melletti jobb felső csücsköt is bevonni látóterükbe. Tudniillik, az árat. Így jutottunk el ahhoz a lehetséges kamera-optika kombóhoz, amit egyenesen holdjárók földi tesztelésére rendelt az ég – bár erről valószínűleg még a gyártók sem tudnak.
A kamera kiválasztása sem véletlen-generátorral történt. A Puli szupertitkos belső felületén komoly irodalma van annak, hogyan kell ezt csinálni; ennek is módszertana van, ami azonban nem a lottósorsolás elvét követi. A hétlépcsős folyamat elején rögzíteni kell a célt: mit akarunk elérni? Ezek után mérnökeink összegyűjtik azokat a peremfeltételeket, amiknek meg kell felelni a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) során.
A harmadik lépésben például idő- és költséghatékonysági számításokat végeznek, teljesítményt és energiafogyasztást számolnak, és csak ezután szabadulnak rá a netre, ahonnan az összes szóbajövő kamerát kiszemezgetik - mindegyikhez odaírják előnyeit és hátrányait is. Majd egy házi tehetségkutató verseny során minden terméket összevetnek az előzőleg felállított kritériumrendszerrel. Az így kapott eredményeket a fináléban párbajoztatják egymással, majd a kiszavazó-show végén javaslatot tesznek a győztes termékre.
A kritériumok között szerepelt a többi közt az is, hogy ideális esetben egyszerűen kezelhető interfész is van a kamerához (pl: Gigabit Ethernet) - utóbbi ezzel csatlakozik a központi számítógéphez. És nem árt az sem, ha a gyártó hozzánk vág egy drivert is. Az alábbi példány mindezen képességek és tulajdonságok birtokában van.
Ez a versenyző kameránként 90 grammot nyom, ehhez jön még az optika, ami darabonként további 25 grammal hizlalja pulink amúgy sem slank alkatát. (Jelenleg 10 kiló súlyfeleslege van.) Plusz a vezetékek. A földi tesztelésre szánt holdjárón és a leszállóegységen összesen 3 pár kamera lenne - és kellene további 1 pár tartaléknak.
Ez kameránként több mint 400 euróba kerül. És ez csak a Puli szeme, amit az Iteráció 2-ben meresztene ránk, itt a Földön. Ez a látószerv ugyanis nem "űrképes". Ahogy űrállatkánk sok más testrésze sem az. A következő fejlődési szakaszban, az Iteráció 3-ban kell minden egyes porcikáját holdállóvá tenni. Ha ez sikerült, az Iteráció 4-ben lesz startra kész a Repülő Puli.
Ehhez viszont segítségre van szükségünk, a jövő hét ünnepi hangulatában megsúgjuk, hogyan lehet minket támogatni, és minek örülne leginkább Pulink.
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!