Az amerikaiak és az oroszok is számoltak az összeesküvés-elméleteket szövögető földlakókkal. Csak hát, alábecsülték képességeiket. Nem kicsit.
Egy valamire ugyanis nem gondoltak: ahhoz, hogy a Földön a holdraszállást illetően minden kételyt sikerüljön eloszlatni, minimum kétszer alufóliába kellene csomagolni az egész Holdat, de erre is csak legyintenének az igazán hardcore konteósok, mondván: „nem megmondtuk, hogy vannak ufók?!”
A holdraszállás tagadása egy viszonylag újkeletű XX. századi világvallás, ami a holdraszállással egyidős, és számos követőre tett szert. (Elterjedésében a misszionárius szerepét ez a 2001. februárjában sugárzott TV-műsor játszotta, ezt képkockánként itt szedték ízekre.) Ellenük pedig vajmi csekély védelmet nyújt az a pár négyzetméternyi retroreflektor, ami itt-ott heverészik a Holdon.
Retroreflektorozni egyébként ősi magyar szokás, és mint sok kutató életrajzából kiderül, ennek is legalább egyik felmenője magyar: 1946-ban Bay Zoltán traffizta le radarral a Holdat.
Működési elvük egyszerűbb, mint egy durr-defekt: az amerikaiak és a szovjetek is abból indultak ki, hogy amennyiben valamit megvilágítunk valamivel, mondjuk, lézerrel, annak fényét minden, önmagára egy kicsit is adó tükröződő felületnek illik visszaverni. A retroreflektor pedig pont ilyen.
Ezekből összesen öt van a Holdon, az ajánlás szerint közelükbe csak a kifejezetten példás magaviseletű holdjárók merészkedhetnek – azok is csak lapos kúszásban.
Hirtelenkedő hebehurgyáknak ellenjavalt a megközelítésük, mivel egy óvatlan pillanatban kerekeikkel, vagy éppen botsáska lábaikkal felkavarhatják a legendásan finom szemcséjű holdport, aminek egy része – jobb dolga nem lévén – a retroreflektorokon pihen majd meg.
Ez csak annyiban zavaró, hogy utóbbiak még most is működnek, bár ez azért némi túlzás; jellegében valószínűleg a sokak által elképzelt álom-munkahelyre emlékeztet: csak fekszenek bele a világba, és ha lézerrel rájuk világítanak, akkor veszik a fáradtságot, és visszaverik a fényét. Ilyesmi azonban nem túl gyakran történik.
Ennek egyik oka például az lehet, hogy a kutatók a feladat nehézségi fokát – ti. a Földről lézerrel megvilágítani egy Holdon lévő retroreflektort – ahhoz hasonlítják, mintha egy puskagolyóval szeretnénk egy érmét eltalálni 3 kilométer távolságból. Nagyon sokáig a többi között a texasi McDonald obszervatóriumból próbálkoztak ezzel, valószínűleg innen származik a déli államhoz és a western-csizmás csillagászokhoz jól passzoló párhuzam is.
Hivatalosan a retroreflektorok fő célja a Föld-Hold távolság mérése, így tudjuk például, hogy évente közel négy centivel kerül tőlünk messzebb a Hold. De nem titkolt cél az is, hogy bolygónk összeesküvés-elméleteit gyártó lakóit megnyugtassák: igenis, járt ember a Holdon.
Talán ezért van az, hogy a NASA ajánlásában nem csak az Apollo 11, 14 és 15, hanem a két szovjet Lunohod retroreflektorát is pártfogásába vette. (A képen ez az a kis nyitott, hatszögletű, leginkább egy lehajtott fedelű bonbon-dobozra emlékeztető valami. Találd el a Földről.)
Mindhiába. A Szovjetunió és az Egyesült Államok együttvéve is kevésnek bizonyult a holdraszállással kapcsolatos konteók felszámolására, hiszen ehhez valószínűleg a bolygó minden lakója számára ki kellett volna postázni egy lézerkardot. Marad az alufólia.
Vagy a konteók. Nincs választás: oda kell mennünk. (Folyt.köv.)
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!