A helyzet az, hogy a NASA már rég túl van mindazon, amitől a Holdon porosodó műemlékeit óvni próbálja. (Előzmények: itt és itt.) Az ajánlás, amivel két kilométeres sugarú demarkációs körön kívül szeretnék tartani az újabb expedíciókat - így a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny résztvevőit - javarészt épp saját, keserű emlékeiken alapul. A NASA-nál jobban ugyanis még senki nem zúzott le műemléket. Sajátot biztosan nem.
Azzal kezdődött, hogy az Apollo 12 leszállóegysége 155 méterre landolt a Surveyor 3-tól, ez utóbbiról később anyagmintát is vettek. A Surveyor ugyanis egy kráterben időzik – valamivel több mint 4 méterrel a felszín síkja alatt.
Esetében ez azzal az örvendetes fejleménnyel járt, hogy pont fölötte húztak el az előző posztban vázolt részecskék, amiket az Apollo 12 fékezőrakétái indítottak pusztító útjukra landolás közben. Ennek ellenére a holdkomp úgy megszórta a Surveyort, ahogy a pubertás szokta a tinik arcát pattanásokkal.
Mindez pedig azt jelenti, hogy a száguldó, műemlékgyilkos porfelhőben egymással ütköző részecskék egyike-másika kiesett a „ringből” a Surveyor pechjére.
Ennél nagyobb pechje már csak akkor lett volna, ha történetesen nem egy kráterben parkolna, és a gyilokfelhő teljesen beteríti: ez esetben a szemcsék - méretük és sebességük függvényében - mind rajtahagyták volna ujjlenyomatukat: mintha csak a szélvédőnket érő kőfelverődést tanulmányoznánk a régi ötös úton egy sódert szállító Kamaz mögött.
De van más is. Az Apollo 15 és 16 felszállása során egy felszínen hagyott lemez találta el kis híján a Holdra frissen telepített mérőműszereket. Az Apollo 11 és 12 missziók által hátrahagyott, épp a holdpor vizsgálatára készült kütyük napelemtáblái pedig az asztronauták távozását követően hol több, hol kevesebb fényhez jutottak - attól függően, hogy a Hold körül áramló, felkavart lelkiállapotú részecskék éppen merre jártak, és eltakarták-e őket.
A NASA mindezekből – és sok másból – arra a következtetésre jutott, hogy két kilométeres sugarú körök épp elég védelmet nyújtanak műemlékeik számára.
A Hold felszínének egy tetszőleges pontján álldogálva ugyanis körülbelül 1,8 kilométerre húzódik tőlünk a horizont. Tehát a két kilométer sugarú körön kívüli landolás esetén a porfelhő nehézsúlyú versenyzői a műkincsekig nem jutnak el, a pehelysúlyú részecskék pedig a Hold gömbformája miatt épp a féltett, bár eléggé megtépázott műemlékek fölött húznak majd el. A maradék kevésről meg még a NASA is úgy gondolja, hogy azt ossza be az Apollo 11. Valahogy így:
(Az illusztrációért köszönet Lacának.)
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!