Gene Cernan emlékére

2017. január 16-án elment

Gene Cernan, az Utolsó Ember, Aki a Holdon Járt.

Háromszor volt a világűrben, kétszer repült a Holdhoz.

A Gemini 9A pilótájaként több mint két órás űrsétát hajtott végre, melynek során komoly veszélyben volt, hogy vissza tud-e térni az űrhajóba.

1969 májusában az Apolló 10 holdkomp-pilótájaként 8 mérföldre közelítette meg a Holdat.

1972 decemberében az Apolló 17 küldetés parancsnokaként járt a Holdon - máig az utolsó ember, aki égi kísérőnkön sétált.

Cernan "holdporosan".

Ezen az úton készült az ikonikus "Kék üveggolyó" fénykép is Földünkről.

A Kék üveggolyó.

Nem sokkal halála előtt azt mondta:

"Egy voltam a fiatal amerikai gyerekek közül, akik úgy nőttek fel, hogy egy álmot dédelgettek. Ma az a legfontosabb számomra, hogy arra inspiráljam a jövő generációk fiatal asszonyait és férfiait, hogy a szívükben és elméjükben égő szenvedély segítsen nekik abban, hogy megéljék, hogyan válnak lehetetlen álmaik valósággá.”  

Gene Cernan és Harrison "Jack" Schmitt énekel a Holdon.

"Senki nem tudja elvenni tőlem azokat a lábnyomokat, amelyeket a Holdon hagytam."

Nyugodj békében, Gene Cernan!

Eugene A. Cernan: https://en.wikipedia.org/wiki/Eugene_Cernan
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.